2012. január 5. csütörtök

jan. 5
19:23
Dakar: Lengyel szakaszsiker, Szalay a 29. (Sport365)
Az autósok versengésében a lengyel Krzysztof Holowczyc, míg a motorosok között az éllovas francia Cyril Despres érte el a legjobb időt csütörtökön, a Dakar-rali ötödik, argentínai szakaszán. A magyarok közül a viadal honlapja szerint Szalay Balázs a 29. helyen zárt.
jan. 5
19:33
"El is durvulhat a helyzet", ha ATV néző, és régi a készüléke! (Gondola)
jan. 5
19:33
Martonyi: a világ nem érti fájdalmainkat, lelki sérüléseinket (Alternatív Energia)
Martonyi János szerint a magyar kormány minden kérdésről kész vitatkozni, de azt senkitől nem fogadja el, hogy kétségbe vonja demokratikus elkötelezettségét. A külügyminiszter az új alaptörvényről szólva csütörtökön Esztergomban arról is beszélt, hogy nem érti a kereszténység megjelenítése elleni érveket.
jan. 5
19:33
Eladja az Átrium mozit a főváros - A Merlin Színház pályázik (Spa Trend Online)
Eladásra kínálja az Átrium mozit a Fővárosi Önkormányzat. A pályázaton indul a Merlin Színház is, amelynek odaköltözéséről már nyár végén tárgyalt a főváros és a színház vezetése.
jan. 5
19:36
Erősödött a forint, 320 alatt az árfolyam (Portfolio)
Csütörtökön reggel folytatódott a forint hanyatlása, majd 10 órától, Fellegi Tamás sajtótájékoztatójával együtt fordulat mutatkozott, amelyet hullámzás követett. A hazai fizetõeszköz az...
jan. 5
19:36
Szalay Balázs újabb tíz helyet javított összetettben (Agroinform)
A magyar versenyző a 29. helyen fejezte be az ötödik szakaszt, az autósoknál Holowczyc, a motorosoknál Despres nyert.
jan. 5
19:48
Rejtélyes betegség okát kutatják az orvosok (Infostart)
Rejtélyes fejrángásos megbetegedés okát szeretnék kideríteni az ugandai hatóságok; a kór következtében már 60 ember meghalt, 3 ezren pedig szenvednek a tünetektől.
jan. 5
19:48
Újszülött fókák pusztultak el a jégtakaró olvadása miatt (Blikk)
jan. 5
19:51
Shopline-webáruházra változtatja nevét a Bookline (Infostart)
A Bookline.hu Nyrt. január 15-től új, univerzális webáruházat hoz létre Shopline néven, és saját, hivatalos elnevezését is Shopline-webáruház Nyrt.-re változtatta, erről a társaság január 5-i rendkívüli közgyűlése döntött.
jan. 5
19:51
Dux László: az új felsőoktatási törvény elfogadásával "kemény katonai szolgálat" ért véget (Alternatív Energia)
A posztjáról leköszönt felsőoktatási helyettes államtitkár számára az új felsőoktatási törvény elfogadásával véget ért az általa vállalt feladat; Dux László az MTI-nek csütörtök este nyilatkozva úgy fogalmazott, az elmúlt mintegy két év "kemény katonai szolgálatnak" számított.
jan. 5
19:54
Nagyot csaptak az európai bankpapírokon (Portfolio)
Nagy eladói nyomás uralta ma az európai bankrészvények piacát, néhol kétszámjegyű zuhanást is tapasztalhattunk. A szektorban eluralkodó negatív hangulatban több hír együttesen játszhat főszerepet. ...
jan. 5
20:06
Bosszút álltak a rendőrök? (Blikk)
Szombathely ‒ Az igaz­ságot kereste Farkas Zoltán, mégis ő járta meg.
jan. 5
20:06
Kumin: Nehezen tudta kezelni a kormány az euróválságot (Infostart)
A megújulás és az újratervezés kettőssége jellemezte 2011-et - mondta az InfoRádiónak Kumin Ferenc politológus, a Századvég Alapítvány vezető elemzője a kormány teljesítményét értékelve.
jan. 5
20:06
Megbénul Budapest, ha becsődöl a BKV (Blikk)
A dugóktól a mentők, rendőrség, a tűzoltók és a munkahelyek is megbénulhatnak
jan. 5
20:08
Két hét, és jön a diploma (Blikk)
Budapest - Megrendeltük, és csak párat kellene aludnunk ahhoz, hogy kézbe is kapjuk a hamis diplomát.
jan. 5
20:09
Cserkész lesz Vilmos herceg felesége (Kripto Akadémia)
Katalin cambridge-i hercegnő, vagyis Kate Middleton, a brit trón várományosának polgári származású hitvese az udvar csütörtöki tájékoztatása szerint a Cserkészszövetség önkénteseként segíti majd az 1907-ben alapított mozgalom munkáját.
jan. 5
20:12
"Hűtlen kezelés" Selmeczi feljelenti a nyugdíjkasszákat (ATV)
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) több büntető feljelentést tesz majd hűtlen kezelés miatt, amint véglegesíti jelentésének a magánnyugdíjpénztárak működésére, működési költségeinek felhasználására vonatkozó részét; a Kehi a vagyonkezelést is vizsgálja, már látni, hogy jelentős kár van, az elmaradt haszon több milliárd forintra tehető - mondta a nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott.
jan. 5
20:12
Nadal könnyedén győzte le orosz ellenfelét (Agroinform)
Jo-Wilfried Tsonga és Roger Federer után Rafael Nadal is bejutott a dohai férfi tenisztorna elődöntőjébe.
jan. 5
20:14
Alberto Gilardino a 82-es mezben alkotna nagyot Genovában (Agroinform)
Csütörtökön a genovai Sheraton Hotelben hivatalosan is bemutatták a sajtó képviselőinek Alberto Gilardinót.
jan. 5
20:24
A nyugat-európai tőzsdék második napja gyengültek (ProfitLine)
Második napja gyengültek az irányadó nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön.
jan. 5
20:27
Hat rendőrt lőtt meg egy bűnöző Utahban (Kripto Akadémia)
Hat rendőrt sebesített meg - egyet halálosan - egy utahi bűnöző, akit a lakásán próbáltak meg őrizetbe venni - jelentette csütörtökön a CNN.
jan. 5
20:27
Lokális csúcsközelben az amerikai indexek (Portfolio)
Az utóbbi napokban alapvetően kedvező makrogazdasági adatok láttak napvilágot az USA-ban, ráadásul ebből a mai napra is akadt egy. Talán ennek is köszönhetően a főbb tengerentúli ndexek mostanra a...
jan. 5
20:27
Kanadából igazolt a Fehérvár, visszatért a magyar kosárlegenda - A nap hírei (Sport365)
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
jan. 5
20:30
Elkezdte a felkészülést a listavezető MTK Budapest (Agroinform)
A kék-fehér csapat a Hidegkuti-stadionban találkozott, de később átbuszozott a Siketek-pályára, ahol műfüvön edzettek.
jan. 5
20:42
Felgyújtotta magát egy férfi (Blikk)
jan. 5
20:45
Mire jó, ha megszabják az alkoholár alsó határát? (Infostart)
Az alkoholos italok minimális árának emelését követően rendre csökken az alkoholfogyasztás, ami azt mutatja, hogy hatékony az intézkedés - állapították meg kanadai kutatók.
jan. 5
20:45
Napi csúcson zárt a forint (Portfolio)
Csütörtökön reggel folytatódott a forint hanyatlása, majd 10 órától, Fellegi Tamás sajtótájékoztatójával együtt fordulat mutatkozott, amelyet hullámzás követett. A hazai fizetõeszköz az...
jan. 5
20:48
Szócska: több, mint 600 rezidens már nettó 200 ezret keres (ATV)
A Nemzetgazdasági Minisztérium által kiadott rendelet szerint a magyar orvosok átlagos fizetésének kétszeresét kell adni a harmadik országból Magyarországra érkező orvosnak.
jan. 5
20:48
Tavaszig eltiltották az ellenfelét megtaposó Schalke-játékost - videó (Agroinform)
A Német Labdarúgó Szövetség március 1-ig eltiltotta Jermaine Jonest, a Schalke 04 amerikai középpályását.
jan. 5
20:57
Csökkent a napközbeni rekordokról a magyar CDS-árazás Londonban (ProfitLine)
A napközbeni újabb rekordok után jelentősen csökkent a csütörtöki londoni kereskedés végére a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása, miután Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter bejelentette, hogy a kormány minél gyorsabb megállapodásra törekszik a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
jan. 5
20:59
Estére megtáltosodott a forint (ProfitLine)
A forint árfolyama emelkedett csütörtökön este az euróval és a svájci frankkal szemben a délutáni és a kora esti jegyzésekhez képest egyaránt a bankközi devizapiacon.
jan. 5
21:00
Webberé az első kör a továbbfejlesztett Red Bull-lal (Sport365)
Világbajnok versenygépét fejleszti tovább a Red Bull, a csapat idénre nem épít új autót, Adrian Newey szerint az RB7-es inkább továbblép evolúciójában. Az RB8-ast elsőként Mark Webber tesztelheti majd Jerezben.
jan. 5
21:02
A magyar hokiválogatott sikerétől hangos a világ (Sport365)
A jelenleg zajló nemzetközi jégkorongszezon eddigi legnagyobb meglepetését produkálta a magyar női U18-as válogatott azzal, hogy megnyerte a norvégiai divízió I-es világbajnokságot, és jövőre a világ legjobb nyolc csapata között szerepelhet.
jan. 5
21:03
Januártól már nem adómentes a munkaadó végtörlesztési támogatása (Alternatív Energia)
Megszűnt a munkaadói vissza nem térítendő végtörlesztési támogatás tehermentessége az év végével - hívja fel a figyelmet az RSM DTM szakértője a tanácsadó cég blogján.
jan. 5
21:03
Heves vihar Németországban halálos áldozattal (Kripto Akadémia)
Németországban halálos áldozatot is követelt csütörtökön az Andrea elnevezésű orkán, amely azonban a vártnál kevesebb anyagi kárt és közlekedési fennakadást okozott.
jan. 5
21:04
Öttusa: Tatai és barcelonai edzőtáborral indul az idény (Sport365)
Tatai, illetve barcelonai edzőtáborozással készülnek a válogatott öttusázók a februárban kezdődő sűrű versenyszezonra, melynek csúcspontja, az olimpia előtt világ-, illetve Európa-bajnokságot is rendeznek.
jan. 5
21:05
Rendkívüli közgyűlés Esztergomban - Meggyes Tamás nélkül (Alternatív Energia)
Az esztergomi képviselő-testület csütörtöki rendkívüli ülésén az összes megjelent képviselő igennel szavazott a napirenden szereplő három előterjesztésről: elfogadták a védőnői szolgálat átvételét, a Nyergesújfaluval való társulás módosítását és a térségi integrált szakképző központból való kilépést.
jan. 5
21:06
Del Piero villogott a szaúdi al-Hilal ellen - videó (Agroinform)
A Juventus felkészülési labdarúgó-mérkőzésen 7–1-re legyőzte a szaúdi al-Hilal együttesét.
jan. 5
21:18
Perli az RTL Klub Alekoszt (Blikk)
Budapest - Beperelte az RTL Klub Alekoszt – írja az Origo. Kolosi Péter, a csatorna programigazgatója elmondta: nem folyósítják a havi egymilliós apanázst, és perelik a volt villalakót, amiért szerepelt a TV2 Összeesküvők című műsorában.
jan. 5
21:18
Januártól már nem adómentes a munkaadó végtörlesztési támogatása (Infostart)
Megszűnt a munkaadói vissza nem térítendő végtörlesztési támogatás tehermentessége az év végével - hívja fel a figyelmet az RSM DTM szakértője a tanácsadó cég blogján.
jan. 5
21:18
Ölt a vihar Németországban (Blikk)
jan. 5
21:20
Készenléti hitelről tárgyalhat Fellegi az IMF-fel - a nap hírei (Infostart)
Tárgyalhat készenléti hitelről a Nemzetközi Valutaalappal az IMF-egyeztetésekért felelős tárca nélküli miniszter. A kormány jövőben is figyelembe veszi a jegybank függetlenségét - írta Matolcsy György az Európai Központi Bank elnökének. Elfogadta az idei évre vonatkozó felsőoktatási felvételi keretszámokat a kormány.
jan. 5
21:21
Londoni felmérés: Magyarország a "hiányos" demokráciák között (Kripto Akadémia)
Norvégia a legtökéletesebb demokrácia a világon, és Magyarország is a demokratikus közösség tagja, de abban a népes országcsoportban van, amelyben a demokráciát hiányosságok jellemzik, és helyezése tavaly óta gyengült - ez derül ki az Economist Intelligence Unit (EIU) csütörtökön Londonban ismertetett éves világfelméréséből, amely szerint a jelenlegi gazdasági-pénzügyi válsághelyzetben…
jan. 5
21:24
Tombol a halálos Andrea Németországban (ATV)
Németországban halottat is követelt csütörtökön az Andrea nevű orkán, ugyanakkor a vártnál kevesebb anyagi kárt és közlekedési fennakadást okozott.
jan. 5
21:24
Monfils is sima győzelemmel jutott a legjobb négy közé (Agroinform)
A negyedikként rangsorolt francia Gael Monfils könnyedén nyert csütörtökön a szerb Victor Troicki ellen.
jan. 5
21:30
Matolcsy György: a központi költségvetés teljesítette pénzforgalmi egyenleg célját (ProfitLine)
A központi költségvetés teljesítette 2011. évre vonatkozó, egyszeri és rendkívüli tételek nélkül számított pénzforgalmi egyenleg célját - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosának, Olli Rehnnek csütörtökön küldött levélben, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium juttatott el az MTI-hez.
jan. 5
21:33
A legfrissebb átigazolási hírek percről-percre - Január 5. (Sport365)
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
jan. 5
21:36
Szigorították egyes antibiotikumok használatát (Infostart)
Szigorították az embereknél gyakran a tüdőgyulladás kezelésére szolgáló antibiotikumok állatoknál való alkalmazását az Egyesült Államokban, hogy részben így próbálják meggátolni gyógyszerrezisztens baktériumok felbukkanását.
jan. 5
21:36
Magyarország a "hiányos demokráciák" között (Infostart)
Norvégia a legtökéletesebb demokrácia a világon, és Magyarország is a demokratikus közösség tagja, de abban a népes országcsoportban van, amelyben a demokráciát hiányosságok jellemzik, és helyezése tavaly óta gyengült - ez derül ki az Economist Intelligence Unit (EIU) csütörtökön Londonban ismertetett éves világfelméréséből, amely szerint a jelenlegi gazdasági-pénzügyi válsághelyzetben…
jan. 5
21:39
Odaszólhatna már a magyaroknak Merkel és Sarkozy (Economist) (Portfolio)
Angela Merkel és Nicolas Sarkozy igazán rászólhatna már Orbán Viktorra, véli vezércikkében a brit Economist. A lap eddig megértő volt Orbán Viktorral szemben, akinek most is dicséri antikommunista...

Keresés