Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index novemberben 4,2%-kal nőtt - jelentette a KSH. A termelés volumene az előző év azonos időszakához...
Selmeczi Gabriella szerint 2012 közepére derülhet ki pontosan, hogy a nyugdíjrendszert milyen módon alakítja át a kormány, az új nyugdíjrendszer kialakítása során pedig az egyik legfőbb dokumentum a...
Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövet szerint hónapokon keresztül aktívan egyeztettek a magyar kormánnyal a lényeges reformokról, megosztották aggályaikat a demokratikus fékekkel és ellensúlyokkal kapcsolatban, ezért csalódottak, hogy felvetéseik közül Budapest szinte egyet sem fontolt meg. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy többet ne kérnék a kormányt arra, fontolják meg újra a…
Előzetes adatok alapján az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 2011 novemberében 3,5%-kal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index novemberben 4,2%-kal nőtt - jelentette a KSH. A termelés volumene az előző év azonos időszakához...
Alaptalanok azok az esetleges félelmek, melyek egy nagyobb mértékű lakossági betétkivonással kapcsolatosak. Megfelelő mennyiségű, könnyen hozzáférhető pénzmennyiség szükség esetén a betétesek rendelkezésre áll, az instabilitás miatti alaptalan félelemből történő betétfelvétel ezért nem racionális döntés. Ha valakit ez sem nyugtatna meg, érdemes felidézni: a jegybank továbbra is korlátlan…
Az elmúlt napok esését követően pluszban indította ma reggel a kereskedést a BUX, a hazai index 0,8%-kal került feljebb. A részvénypiaci emelkedést az Európában kibontakozó kedvező hangulat is...
A parlament költségvetési bizottságának elnöke indokoltnak és időszerűnek tartja az államháztartásért felelős miniszter meghallgatását a többi között arról, hogy tarthatók lesznek-e a 2012. évi központi költségvetés fő előirányzatai, szükségessé válik-e pótköltségvetés készítése.
Előzetes adatok szerint az ipari termelés volumene 3,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva 2011 novemberében - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A minisztérium becslése szerint a 38 milliós Lengyelországban decemberben 1,983 millióan voltak munka nélkül, 68,1 ezerrel többen, mint novemberben. Lengyelországban a munkanélküliség 2003-ban tetőzött 20,7 százalékon.
Elemzők szerint nem volt meglepőek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön publikált 2011. szeptember-novemberi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi mutatói.
Orbán Viktor dolgozószobájában gyűlt össze péntek reggel Simor András jegybankelnök, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, Fellegi Tamás IMF-tárgyalásokat vezető tárca nélküli miniszter, illetve a Miniszterelnökséget vezető Varga Mihály. Vélhetően a megbeszélés hírére erősödni kezdett a forint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 159,63 pontos emelkedéssel, 16.384,72 ponton nyitott pénteken. Ez a csütörtöki záró értékéhez képest 0,98 százalékkal erősödést jelent.
Megbeszélés kezdődött péntek reggel a miniszterelnök parlamenti dolgozószobájában Orbán Viktor kormányfő, Simor András jegybankelnök, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, Fellegi Tamás IMF-tárgyalásokat vezető tárca nélküli miniszter, illetve a Miniszterelnökséget vezető Varga Mihály részvételével.
A csütörtök délelõtti történelmi mélypontról estig 6 egységgel erõsödött a forint az euróval szemben és ma délelőtt is folytatódott a forint szárnyalása. Mindez jórészt amiatt történik,...
Délután fél háromkor friss foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatok érkeznek az Egyesült Államokból. Az elemzők optimisták: legfrissebb előrejelzéseik szerint a foglalkoztatottak száma további...
Előzetes adatok alapján az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 2011 novemberében 3,5%-kal emelkedett - közölte a KSH. Az előző hónaphoz képest 4,2 százalékos a bővülés. Az ipari termelői árak novemberben elsősorban az exportárak emelkedése miatt kúsztak feljebb.
A két ünnep között kihirdetett 54/2011. (XII. 29.) NGM rendelet jelentős adminisztráció-csökkentést hozhat a transzferárazásra kötelezett cégeknek - mondta el lapunknak Kerényi Máté Fülöp, a Kolchis...
Viharos szélre kell számítani a Dunántúlon, majd a Duna-Tisza-közén pénteken; délután néhol óránkénti 90-95 kilométeres erősségű széllökések is lehetnek - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. A meteorológiai szolgálat a Dunántúl északi részére narancssárga figyelmeztető előrejelzést adott ki.
Decemberben kerek 2 milliárd euróval 37,77 milliárd euróra emelkedtek Magyarország nemzetközi tartalékai, amely nagyrészt a devizakövetelések sor emelkedésével függött össze - derül ki a Magyar...
Jövő szerdán tartja első idei ülését az Európai Bizottság, ahol napirendi pont lesz a magyarországi helyzet. Az eddigi információk alapján úgy tűnik, hogy Brüsszel jövő szerdán komplex választ...
Miután a Petroplus múlt héten bejelentette 1 milliárd dolláros hitelkeretének befagyasztását, tegnap már arról tájékoztatta befektetőit a vállalat, hogy mostanra a likviditását biztosító hitelek...
Tavaly novemberben az exportárak 3,2 és a belföldi értékesítési árak 1,5 százalékos emelkedésének eredőjeként egyetlen hónap alatt 2,5 százalékkal nőttek az ipari termelői árak az előző hónaphoz képest, és 8,0 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A legjobban lekereskedhető beszállók közé tartoznak azok, amikor az árfolyam kitöri vagy letöri a korábbi trendvonalát, majd konszolidálódik ahhoz és folytatja a mozgást a kitörés irányában. Jelenleg...
Kétmilliárd euróval 37,775 milliárd euróra nőttek Magyarország devizatartalékai tavaly decemberben és ezzel 4,1 milliárd euróval haladták meg az egy évvel korábbi állományt - ez derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közzétett adataiból.
Viharos szélre kell számítani a Dunántúlon, majd a Duna-Tisza-közén pénteken; délután néhol óránkénti 90-95 kilométeres erősségű széllökések is lehetnek - közölte a katasztrófavédelem. A meteorológiai szolgálat a Dunántúl északi részére narancssárga figyelmeztető előrejelzést adott ki.
Orbán Viktor dolgozószobájában tanácskozott péntek reggel Simor András jegybankelnök, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, Fellegi Tamás IMF-tárgyalásokat vezető tárca nélküli miniszter, illetve a Miniszterelnökséget vezető Varga Mihály. A jegybank és a kormány szoros együttműködéséről állapodtak meg.
Sokan, egyre többen fogják kisebb-nagyobb megtakarításukat és viszik Ausztriába. Egyre tömegesebb méretet ölt a forintból és az országból való menekülés. Ez baj, nagy baj - írja mai Facebook-bejegyzésében Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök.
Nagy sebességgel közelíti az UniCredit árfolyama a jövő héttől jegyezhető új részvények 1,94 eurós kibocsátási árát. A szerdai 14 és a csütörtöki 17 százalékos esés után már ma is 6% körüli mínuszban...
Rengetegen keresik fel az egyik osztrák bank eisenstadti fiókját. A Világgazdaság helyszíni riportja szerint a legtöbben csak pár ezer eurót szeretnének elhelyezni - a kamat nem, csak a biztonság érdekli őket....
Az Új-Delhi Autószalon már javában tombol és az indiai mellett nemzetközi fontossággal is bír. A Suzuki például itt mutatta be a Swift-re épülő kis SUV tanulmányát, amelynek végső verziója hozzánk is eljuthat. De még új sportautót is találtunk a forgatagban.
Jelentős funkcióváltás és átszervezés zajlik Szabó Máté, az alapvető jogok biztosának új hivatalában. Az immár egységes szervezetben a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa volt munkatársainak kétharmada is dolgozik, közöttük ketten vezető beosztásban. Emellett három fős saját stáb segíti Fülöp Sándort, az alapvető jogok biztosának helyettesét - olvasható a portálunkhoz eljuttatott…
Viharos szélre kell számítani a Dunántúlon, majd a Duna-Tisza-közén pénteken. Délután néhol óránkénti 90-95 kilométeres erősségű széllökések is lehetnek. A meteorológiai szolgálat a Dunántúl északi részére narancssárga figyelmeztető előrejelzést adott ki.