A Bloomberg Rádió adásában nemrég beszélt Bill Gross, a világ legnagyobb kötvényalapjának a kezelője. A 10 perces interjúban a guru megemlítette, hogy tegnap a befektetési bizottsági ülésen a magyar...
Eleinte úgy tűnt, hogy az amerikai diplomácia nyitott fülekre talál a magyar kormánynál, és meg tudja értetni a demokratikus intézmények átalakításával kapcsolatos aggodalmait. Annál is inkább, mert a bírálatokat barátként, udvarias formában fogalmazták meg. Ezért érte nagy meglepetés az amerikai nagykövetet az óév végén.
Önmagában Magyarország bóvli kategóriába minősítése nem generál automatikusan szignifikáns méretű alapkezelői eladásokat, hiszen azok az alapkezelők, akik magyar részvényeket vagy kötvényeket...
A Volkswagen Polo - ami a hatos golf és az újratöltött Scirocco mini mása - nem véletlenül dobogós a kategóriájában. Szívdobogós is, pedig nem egy design kocsi. Hála a TSI-nek. Csak drága
Magyarország - Hol van már a lányok hófehér álma? Manapság új esküvői divatszínekre buknak az arajelöltek: hódít a fekete, kék és pink. A ruhatervező szerint ez az irányzat a több száz évvel ezelőtti hagyományokat idézi.
William Odom amerikai tábornoktól és kémfőnöktől származó idézettel reagált a Fidesz pénteken Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövetnek a Népszabadságban megjelent kijelentéseire, valamint az MR1 180 perc című műsorában általa elmondottakra.
A londoni piacon nem mozdult érdemben a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása az után, hogy pénteken a Fitch Ratings megvonta a befektetési ajánlású szuverén devizaadós-osztályzatot Magyarországtól.
Nap közben fokozatosan erősödni tudott a forint, ami alapvetően arra vezethető vissza, hogy a kormány a közeledés jeleit mutatja az IMF és az EU felé. A délutáni, Fitch felől érkezett leminősítés...
Nem lövések miatt tört ki a BKV egyik buszjáratának ablaka péntek délután a fővárosban - mondta az előzetes szakértői jelentést ismertetve a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-nek; a rendőrség korábban nem zárta ki, hogy rálőttek az autóbuszra, mert a földön találtak egy lőszerhüvelynek látszó tárgyat.
Megalapozatlan volt a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a Fitch Ratings döntése, amellyel megvonta Magyarországtól a befektetési ajánlású államadós-osztályzatot.
Jó napot! 299/2011. (XII.22.) Korm. rendeletbe az áll, hogy 216805 Ft felett nincsen elvárt béremelés, ez akkor azt jelenti, hogy ha a bruttó 216805 Ft alatti keresetűeknél megemelem elvárt mértékbe mindenkinek a bérét, akkor a cégünk jogosult az adókedvezmény igénybevételére?Vagy ahhoz meg kell emelnem a 216805 Ft alatti keresetűek bérét elvárt mértékben, illetve a 216805 Ft és bruttó 300000 Ft…
Budapest - Megtört arccal fogadta a felmentő ítéletet K. Mária (26), akit azzal vádolt az ügyészség, hogy halálra éheztette csecsemőjét. Az ügy lezárult, de a kis Máté halála örökre rejtély marad.
A The Daily Telegraph című konzervatív napilapban Tibor Fischer író-publicista közölt cikket, aki, mint fogalmazott, belefáradt "a (Magyar)országgal szembeni általános tudatlanságba és arroganciába".
Hiába tekinti a kormány Orbán Viktor szerint kiinduló pontnak a független MNB-t, Brüsszelben a magyar hitelcsomag ügye addig téma sem lehet, amíg nem végeznek a jegybanktörvény vizsgálatával. A mai miniszterelnöki mini-csúcs arra legalább jó volt, hogy Fellegi Tamás időpontot kapjon az Európai Bizottságtól.
A hatóság félrevezetése miatt kell felelnie annak a szerb-finn állampolgárságú férfinak, aki arról tett bejelentést, hogy ellopták kamionjának rakományát Szolnokon - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.
A Bloomberg Rádió adásában nemrég beszélt Bill Gross, a világ legnagyobb kötvényalapjának a kezelője. A 10 perces interjúban a guru megemlítette, hogy tegnap a befektetési bizottsági ülésen a magyar...
Előreláthatóan január 15-én a földbe csapódik a Fobosz-Grunt műhold egy része - közölte pénteken az orosz űrkutatási hivatal. A számítások szerint nem lehet kizárni, hogy az űrszemét Magyarországot találja el....
A biztosítók forintban határozzák meg az utasbiztosítás alapján külföldön fizetendő kártérítési összegeket, így ha gyengül a forint, akkor kisebb lesz a térítési összeg is - tudtuk meg az Union Biztosítótól.
Egy büfében dolgozom, s nagyon sokat hallottam már arról, hogy a mikrohullámú sütő hosszú távon káros lehet az egészségre. Igaz ez? Én ugyanis naponta 8–10 órát állok két mikró előtt, amelyek szinte folyamatosan működnek. H. Natália
A biztosítók forintban határozzák meg az utasbiztosítás alapján külföldön fizetendő kártérítési összegeket, így ha gyengül a forint, akkor kisebb lesz a térítési összeg is - tudtuk meg az Union Biztosítótól.
Hosszú hallgatás után a svájci jegybankelnök, Philipp Hildebrand is megszólalt a felesége fél millió dolláros devizaspekulációja kapcsán, mint elmondta nem követett el törvénysértést, hiszen nem is...
Hozzávalók: 1 kg sampinyon gomba 20 dkg gépsonka 1 fej vöröshagyma 1 db száraz zsömle petrezselyemzöld 1 db tojás Bundázáshoz: tojás liszt zsemlemorzsa Körethez: rizs
Szerb centerrel erősödött a női röplabda NB I-ben éllovas Békéscsaba együttese: a Radnicki Beograd csapatától érkező - magyar felmenőkkel is rendelkező - Sofija Medic az idény végéig szóló szerződést kötött a klubbal.
Az előzetes hírek és várakozások beigazolódtak - a korábbi női sikeredző, Rátgéber László lett a férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya. A nők padjára külföldi szakvezető, a szlovák Stefan Svitek ülhet le.