Már tíz európai országban van kiterjedt influenzajárvány - közölte Facebook-oldalán az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton. Ezek: Írország, Anglia, Izland, Norvégia, Svédország, Dánia, Hollandia, Belgium, Luxemburg és Franciaország.
Két helyszínen zajlott az Újpest pénteki edzése: a Szusza Ferenc Stadion konditerme mellett a Fáy utcában található fedett műfüves pályát is igénybe vette a csapat.
December 31-én lejárt a türelmi idő, azóta folyamatosan ellenőrzik a négy hónapnál idősebb kutyákat, van-e bennük kutyacsip: van, ahol csak az állatorvos, másutt viszont a helyi közterület-felügyelet emberei valóságos razziákat tartanak - írja a szombati Népszava.
Már tíz európai országban van kiterjedt influenzajárvány - közölte Facebook-oldalán az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton. Ezek: Írország, Anglia, Izland, Norvégia, Svédország, Dánia, Hollandia, Belgium, Luxemburg és Franciaország.
A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke szerint a közszférában tervezett létszámleépítés önmagában nem ördögtől való, de a megvalósítást máshogy is el lehet képzelni.
Járási szintű tárgyalásokat kezdeményez a Magyar Közösség Pártja (MKP) a közelgő megyei választásokon való eseti együttműködésről a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párttal - közölte Berényi József, az MKP elnöke a szlovák közszolgálati rádió magyar adásának Délidő című műsorában szombaton.
"Áfalottó" bevezetését tervezi még az idén a szlovák pénzügyi tárca, amely így szeretné növelni az államkassza áfabevételeit - közölte a pozsonyi Pravda pénteken....
Közel húsz évet élt álnév alatt az az indiai férfi, akit ötéves korában saját nagyszülei raboltak el. Az idős pár egészen Amerikáig vitte a kisfiút, akit ott neveltek fel. A most 24 éves srác, 19 évvel az esetet követően találkozott édesanyjával.
Salta – Minden nap egy új Dakar – a Peruból indult, s Argentínán keresztül Chilébe tartó tereprali-futam résztvevői jól tudják, az összes szakaszon meg kell küzdeni a célba érkezésért.
A Demokratikus Koalíció elnökségi tagja szerint Bayer-ügyben a Fidesz hallgat, holott a kormánypárt egyik legnagyobb fegyvere, hogy egységesen tud kommunikálni.
A sereghajtó QPR a tabella harmadik helyén álló Tottenhamet fogadta az angol bajnokság 22. fordulójának szombati nyitómérkőzésén, az összecsapás gól nélküli döntetlennel ért véget.
Nem sikerült megválasztani az új cseh köztársasági elnököt a közvetlen államfőválasztás szombaton véget ért első fordulójában. A győzelemhez a szavazatok több mint 50 százalékának a megszerzésére...
Manny Pacquiao április 20-án valamelyik ázsiai országban léphet majd legközelebb ringbe. Egyes hírek szerint a filippínó szupersztárra komoly ellenfél vár.
Ózd - Bár a rendőrök szerint az elmúlt években nem romlott Ózdon a közbiztonság, az általunk megkérdezett helyiek egy emberként állítják: a városban gyalázatos a helyzet: a lakók már nappal is félnek, és nem csak a külterületeken.
Életét vesztette egy francia katona Maliban egy, az ország déli része felé haladó iszlamista fegyveres csoport gépkocsioszlopa elleni helikopteres támadásban - jelentette be szombaton Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter. Korábban amerikai források adtak tájékoztatást egy francia helikopter kilövéséről.
Az elsüllyedt Costa Concordia elszállításáról beszélt szombati sajtótájékoztatóján az olasz katasztrófavédelem vezetője, miközben a túlélők folyamatosan érkeznek Giglio szigetére a tavaly január 13-án történt szerencsétlen baleset évfordulójára.
Eltörte az orrcsontját egy mentőápolónak egy részeg férfi Heves megyében. Az ápoló azonban nem futamodott meg: súlyosan sérülten is előbb ellátta betegét, csak az után ment kórházba.
Bár papíron pillekönnyű meccs vár ma este a Real Madridra, edzője, José Mourinho idegei éppen eléggé kivannak ahhoz, hogy valamilyen kirohanásra Pamplonában is számíthatunk.
Hozzávalók: 1 kg csirkeszárny 2 db chilipaprika vagy chilipor 3-4 gerezd fokhagyma 4 dl tej szárnyas fűszerkeverék só őrölt feketebors A panírozáshoz: liszt tojás zsemlemorzsa chili por A sütéshez: étolaj
Bár az olaj árfolyama érdemben nem mozdult a héten, a finomított termékárak emelkedéssel zárták a hetet, ráadásul erre a forint gyengélkedése is rátett egy lapáttal. Az áremelkedés mértéke az utóbbi hetek tendenciája után most a dízel esetén lehet nagyobb, de a benzinesek sem ússzák majd meg a drágítást - írja a Portfolio.hu. A hírportál előrejelzése szerint a dízel esetén 5-6, a benzin esetén…
A kínai állami tulajdonú China National Gold Corporation (CNG) elállt Tanzánia legnagyobb aranytermelője, az African Barrick Gold (ABG) felvásárlásától - olvasható az aranybefektetésekkel foglalkozó Conclude Zrt. egyik legutóbbi elemzésében.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal irányításával a 2012 őszi-téli időszakban több ellenőrzést folytattak le a nagybani piacokon. A vizsgálatok keretében több mint 500 tonna zöldség-gyümölcs szállítmányt...
Bírósághoz fordult a két legnagyobb amerikai pornófilm-készítő cég a kaliforniai törvény ellen, mely kötelezővé teszi az óvszer használatát a színészek számára.
Csaknem egyhónapos pihenő után visszatért a versenypályára az amerikai Lindsey Vonn, ám csak hatodik lett az ausztriai lesikló Világkupa-viadalon, amelyen honfitársa, Alice McKennis diadalmaskodott.
Csütörtök délután több internetes portál is arról számolt be, hogy Djamel Mesbah és Cristian Zaccardo hamarosan klubot cserélnek, de mára kiderült, hogy a feleknek végül nem sikerült megállapodniuk.