A héten került nyilvánosságra az a kormányzati szándék, hogy a magyar állampolgárok által svájci bankokban elhelyezett betéteket beazonosítsák, illetve adó kivetésével bevonják a közteherviselésbe. Elhangzott: Magyarország célja a teljes információ- és adatnyilvánosság elérése. Felmerül a kérdés, hogy ténylegesen milyen valós lehetőségei vannak a kormányzatnak ezen a téren, azaz teljesülhet-e…
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) meghozta a vezetékes telefonszolgáltatások kiskereskedelmi piacát érintő határozatát. A határozat szerint a piacon működő jelentős piaci erejű...
A Honda kicsi és stílusos újdonsággal lepte meg a közönséget a Montreáli Autószalonon, amivel ráadásul akár komoly célokat is kitűzhet a gyártó. A japánok a GEAR koncepcióval a miniautók ösvényére taposnának, így a Kanadában bemutatott apróság lendületet adhat, hogy ismét legyen versenyképes Honda a kategóriában.
Hozzávalók: 4 db csirkemellfilé 4 szelet bacon 4 szelet trappista sajt 8 levél medvehagyma só A panírozáshoz: liszt tojás zsemlemorzsa A sütéshez: étolaj
A Nemzeti Eszközkezelő összesen mintegy nettó 2,8 milliárd forintot fizet a MÁV Ingatlankezelőnek a megvásárolt lakások kezeléséért. A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET) a MÁV Ingatlankezelő Kft.-vel...
A Rolls-Royce magyar származású vezérigazgatója, Torsten Müller-Ötvös egy ma reggeli konferencián jelentette be, hogy a vállalat március 5-én egy vadonatúj modellel lép fel a Genfi Autószalon világot jelentő deszkáira.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 78. játéknapján a Miami Heat a Los Angeles Lakers otthonában nyert, míg a Milwaukee Bucks megtörte az átkát.
A londoni katasztrófát Richard Moule és Nicki Biagioni a véletlennek köszönhetően úszta meg. A két brit munkást arra a darura osztották be, amelyiknek nekiment a helikopter.
Cambridge - Véletlenül felakasztotta magát egy 12 éves fiú – a szerencsétlen balesetnek az édesanyja is szemtanúja volt, de mivel mozgássérült, nem tudott segíteni rajta.
A 2008-ban győztes, tavaly döntős Marija Sarapova továbbra is megállíthatatlan az Australian Openen: az orosz játékos pénteken Venus Williamset győzte le két sima játszmában.
A Mercedes bejelentette, hogy február 4-én leplezi le a 2013-as évre szánt autóját. A W04 kódnévre hallgató gép Jerezben mutatkozik be, Nico Rosberg vezetheti először.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A korábbi versenytárs Robby McEwen és a teniszező Novak Djokovics is keményen bírálta Lance Armstrongot, miután Oprah Winfreynek adott interjújában beismerte doppingolását.
A piacon működő jelentős piaci erejű vezetékestelefon-szolgáltatók - az Invitel, a Magyar Telekom és a UPC - legfeljebb az éves infláció mértékével megegyezően emelhetik havi díjaikat 2013-ban, és továbbra is biztosítaniuk kell előfizetőiknek a közvetítőválasztás lehetőségét - erről határozott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
A BUX az elmúlt két nap emelkedése után korrekcióba kezdett, függetlenül attól, hogy Európában és a tengerentúlon alapvetően optimista a hangulat. A Fitch Ratings igazgatója elmondta, hogy egy időre...
Teljes információ- és adatnyilvánosságot szeretne elérni a kormány a magyar állampolgárok által svájci bankokban elhelyezett betétekről. Felmerül a kérdés, hogy ténylegesen milyen valós lehetőségei vannak a kormányzatnak ezen a téren, azaz teljesülhet-e teljes egészében ez az elképzelés?...
A bevételek szintjén a várakozásokat felülmúló számot közölt ma negyedik negyedéves gyorsjelentésében a General Electric, a profit viszont elmaradt a váttól. A vállalat egy részvényre jutó nyeresége...
A szakértő szerint nem valószínű, hogy a magyar kormány általános érvénnyel tudna adómegállapodást kötni Svájccal a magyar állampolgárok által ott elhelyezett bankbetétekről. Az erre vonatkozó információkat csak a betétes engedélyével adhatják ki a svájci pénzintézetek. Azt gondolhatnánk persze, hogy ők ehhez nyilván nem járulnak hozzá, csakhogy így adózási szempontból rosszabbul járnak. A svájci…
A miniszterelnök beszélt a 2013-as költségvetésről és a kormány idei céljairól is. Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy az a legfontosabb kérdés, hogy végig tudja-e vinni a kormány a munkahelyvédelmi akciótervet, hogy lesz-e második rezsicsökkentés, hogy kitudja-e terjeszteni a rezsicsökkentést más szolgáltatásokra (víz és csatorna), sikerül-e emelni a nyugdíjakat. "A bérből és fizetésből élők számára…
A bruttó átlagkeresetek 4,6 százalékkal, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek pedig 2,0 százalékkal haladták meg a múlt év első tizenegy hónapjában az előző év azonos időszakit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A legalább 5 embert foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél…
Az MVM-csoport az egész vállalatcsoportra kiterjedő, egységes vállalatirányítási rendszert vezetett be az SAP 6.0 formájában, a folyamatok átláthatóságának, javításának és a költségek optimalizálásának érdekében - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Körlevélben értesítette az amerikai pénzverde, a U.S. Mint a világ nemesfém-kereskedőit, hogy átmenetileg – előreláthatólag január 28-áig – felfüggesztette az American Eagle ezüstérmék forgalmazását, miután akkora volt irántuk az érdeklődés az utóbbi két hétben, hogy elfogytak a készletei. Hasonló ezüstvásárlási rohamnak Európában egyelőre nincs jele, Magyarországon például még kapható az Osztrák…
Legalább nyolcezer hátrányos helyzetű diák továbbtanulását segíti egy most induló program, amely négymilliárd forintos keretből támogatja a felsőoktatásba jutásukat - mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter a második Nemzeti Köznevelési Konferencia alkalmával tartott sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.
Füvet árulnak Nagy-Britanniában teljesen nyíltan és legálisan - futballstadionok. A gyepdarabok igazoltan "játékban" voltak, azaz a klubok pályáiról származnak. Egy darab belőlük 45 font - 16 ezer forint.
A negyedik helyen kiemelt spanyol David Ferrer rendkívül könnyedén, három sima szettben nyert a 2006-ban döntős Markosz Bagdatisz ellen az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, ezzel bejutott a legjobb 16 közé.
A héten került nyilvánosságra az a kormányzati szándék, hogy a magyar állampolgárok által svájci bankokban elhelyezett betéteket beazonosítsák, illetve adó kivetésével bevonják a közteherviselésbe. Elhangzott: Magyarország célja a teljes információ- és adatnyilvánosság elérése. Felmerül a kérdés, hogy ténylegesen milyen valós lehetőségei vannak a kormányzatnak ezen a téren, azaz teljesülhet-e…
Az MSZP kiskunfélegyházi szervezete feljelentést tesz választási csalás gyanúja miatt, valamint Kapus Krisztián polgármesterrel szemben bizalmatlansági indítványt nyújt be - közölte Garai István Levente MSZP-s országgyűlési és önkormányzati képviselő pénteken a kiskunfélegyházi városháza előtt tartott sajtótájékoztatón.
Újabb "éhségmenetek" indulnak az ország több városából Budapestre - mondta Komjáthi Imre, a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket Egyesület elnöke a Gúr Nándor MSZP-alelnökkel közösen tartott pénteki miskolci sajtótájékoztatóján.
Lélegzetvisszafojtva várja a világ, mire megy a nyártól a Bayern Münchennél a Barcelona korábbi sikeredzője, Pep Guardiola, aki a világ legjobban kereső edzője lesz a bajoroknál.