Budapest - Az év legviccesebb pillanatát kapta lencsevégre munkatársunk, Oroszi Beáta (30), amiért a Magyar Sajtófotó 2012 első díját seperte be bulvár, humor kategóriában.
A magyar gazdaságpolitika kilenc területét alapvetően befolyásolja az, hogy kiket kér fel a Magyar Nemzeti Bank vezetésére tavasztól Orbán Viktor kormányfő - állapítja meg ma kiadott elemzésében...
Magyarország és Egyiptom közötti energetikai együttműködési lehetőségekről tárgyalt Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára Kairóban. Többek között a bányatörvényről, a kitermelés szabályairól és a szén-dioxid-kvóta gazdálkodás mechanizmusáról érdeklődtek.
A japán Taro Aso legutóbb azt találta mondani: nem kellene gyógyítani a nyugdíjasokat, hanem hagyni, hogy gyorsan meghaljanak. Szerinte így komoly kiadáscsökkentést lehet végrehajtani.
New York - Csiganyálkából nyert kivonattal szépül Katie Holmes (34), Tom Cruise volt felesége ezzel a nem túl bizalomgerjesztő módszerrel őrzi meg bőre fiatalságát.
A számla-, illetve az áru vagy szolgáltatás átvételétől számított 30 napon belül kell kifizetni a vállalkozót, késedelmes fizetés esetén pedig átalány behajtási költség is jár a vállalkozónak - egyebek mellett ezeket a szabályokat tartalmazza az a törvénytervezet, amely a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fellépésről szóló uniós irányelvet ülteti át a magyar jogba.
A legfrissebb német sajtóértesülések szerint Christian Horner nemrég Maranellóban járt, ahol egy titkos megbeszélésen vett részt, az ő és Adrian Newey a Ferrarihoz szerződéséről.
Budapest - Egy éjjel-nappali kisbolt kamerafelvételeit is megvizsgálhatják a rendőrök, hogy kiderüljön, az üzlet egyik eladója valóban az eltűnt brit fiút szolgálta-e ki többször is az elmúlt napokban.
Fókuszban az amerikai költségvetési problémák: Ma szavaznak az adósságplafon ideiglenes megemelésének kérdéséről a tengerentúlon, siker esetén támaszt kaphatnak a részvénypiacok. Az SAP, üzleti szoftverfejlesztő óriás az idei évre 12 százalékos profitbővüléssel számol.
Nem akármilyen bravúrt ért el a Bradford City labdarúgócsapata azzal, hogy kedden bejutott az angol Ligakupa döntőjébe, ugyanis 51 év után fordul elő ismét, hogy negyedosztályú együttes szerepelhet a sorozat fináléjában.
A közel 60 perces foglalkozás nagyon hasznos volt, fontos ugyanis, hogy a székesfehérvári kapusok gyakorolják a kiszámíthatatlanul pattanó labdák hárítását is.
Február 5-én hivatalos látogatást tesz Budapesten Recep Tayyip Erdogan török kormányfő - jelentette be a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerdán Budapesten, a magyar-török üzleti fórumon.
A Chelsea egy évvel meghosszabbította Ashley Cole szerződését, a futballista mostantól évi 10,44 millió fontot, azaz 3,6 milliárd forintot keres. Ezzel ő lesz a világ legjobban fizetett védője.
Szeged – Veszni látszik a remény, hogy valaha pucéran oltják vendégeik szomját azok a pincérlányok, akik azt ígérték, meztelenül szolgálnak ki, ha egy közösségi oldalra feltöltött képüket legalább százezer felhasználó kedveli.
Február 5-én hivatalos látogatást tesz Budapesten Recep Tayyip Erdogan török kormányfő - jelentette be a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerdán Budapesten, a magyar-török üzleti fórumon.
Mind a Fidesz, mind az MSZP fokozatosan távolodik az októberi mélyponttól, miközben az Együtt 2014 Mozgalom nem tudta megőrizni a megalakulásakor mutatott jelentős vonzerejét - áll a Medián felmérésében, amelyet a HVG közöl.
Budapest — Kisebb pánikot keltett az a sárga villanás, amely kedd este beragyogta Budapest egét. A különös, misztikus fényt több kilométeres körzetben is látni lehetett. Villámlásra hasonlított, de a meteorológiai jelentések szerint nyoma sem volt villámnak. Az egész ország találgatni kezdett, mi világíthatott a főváros felett, sokan meteorra gyanakodtak.
2012. december 28-ától hatályos az önkormányzati járóbeteg-szakellátási kötelezettség átadását előkészítő törvénymódosítás. Ezt a feladatot 2013 májusától már állami irányítás mellett látják el azok az intézmények, ahol azt az érintett önkormányzat a továbbiakban nem vállalja - olvasható az Egészségügyért Felelős Államtitkárság közleményében.
A legutóbbinál valamivel pesszimistább jelentést tett közzé a világgazdaságról a Valutaalap, az eurózóna recesszióban ragad, a régiónk viszont erőteljesen növekedhet - Magyarország leszakadóban.
BUDAPEST ‒ Lakatos Yvette (18) őrült külsővel hódít! A Megasztár felfedezettjének extrém göndör haja, lilára festett ajkai és színes miniruhája egy klipforgatásnak köszönhető, ugyanis Bécivel (27) kamerák elé álltak, hogy felvegyék a legújabb dalukhoz szóló videót.
Budapest — Ki vagyunk innen tiltva – intett a kordon felé Kozma Sándor (36), az a hajléktalan, akiről a Blikk decemberben megírta: két rendőr egy új cipővel ajándékozta meg, miután sajátját ellopták.
Huszonnégy nemzet képviselőivel méri össze tudását a Bocuse d'Or nagy presztízsű szakácsversenyen január 30-án Lyonban Széll Tamás, a Michelin-csillagos Onyx étterem séfje. A szakma szerint hatalmas siker lenne, ha az első tízben tudna végezni. Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese szerint Magyarország bekerült egy "elit klubba", az ország számára turisztikai szempontból…
St. Paul's Bay (Málta) – Budapest – Még csaknem másfélmillió forint hiányzik ahhoz, hogy Barkóczi Tamara (18) haza tudja hozatni édesanyja holttestét Máltáról.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) megvizsgálja az árfolyamgát többéves meghosszabbításra vonatkozó felvetést - tudatta a tárca az MTI-vel. Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami...
Heves megye kormánymegbízottja arra kéri a megyében működő vízközmű-szolgáltatókat, a Heves Megyei Vízműveket és az Észak-magyarországi Regionális Vízműveket, hogy január végéig juttassák el hozzá...