A közel-keleti országban több mint 200 ezer szíriai menekültet tartanak nyilván és mint a libanoni államfő közölte, a költségvetésre súlyos terhet ró az ellátásuk.
Heves megye kormánymegbízottja arra kéri a megyében működő vízközmű-szolgáltatókat, a Heves Megyei Vízműveket és az Észak-magyarországi Regionális Vízműveket, hogy január végéig juttassák el hozzá...
A BUX 42,67 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 19 168 ponton zárt szerdán. Átlag alatti forgalomban, ingerszegény környezetben ment egész nap a kereskedés - kímélő üzemmódban, csak semmi izgalom, kérem.
A Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) katonai parancsnoka nyilatkozatában tagadta, hogy kapcsolatban álltak volna azzal a személlyel, akit a hatóságok meggyanúsítottak három párizsi kurd aktivista nő meggyilkolásával.
Továbbra is a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Magyarország "legzöldebb" egyeteme, a szegedi intézmény az Indonéz Egyetem 2012-es felmérése alapján, a környezettudatosság szempontjából összeállított nemzetközi rangsorban az 52. helyet kapta - jelentette be az SZTE tanulmányi és információs központjának intézményigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, a csongrádi megyeszékhelyen.
A Máté Gábor rendezte Rükverc című kortárs darabot január 25-én mutatják be a Katona József Színházban. A hajléktalan-kérdéssel foglalkozó előadásban először áll együtt színpadra Bán János és fia, Bán Bálint, mindketten a darab főhősét formázzák meg fiatal-, illetve idősebb korában.
Kovács Zsolt látja el az MPVI Zrt., a negyedik mobilszolgáltató vezérigazgatói teendőit 2013. január 24-étől - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán a honlapján.
A külgazdasági államtitkár szerint a magyar és a török cégek közötti együttműködés fejlesztése remekül illik a kormány által meghirdetett keleti nyitás politikájába.
Jóváhagyta szerdán az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése, hogy Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője és ET-közgyűlési delegáltja részt vehessen a 47 tagállamot tömörítő, páneurópai testület jogi és igazságügyi, valamint esélyegyenlőségi és diszkriminációellenes bizottságának munkájában.
A zárásra elfáradt a hazai tőzsde, az európai indexek viszont felemás képet mutattak a mai kereskedés során, ugyanez elmondható az amerikai piacok eddigi teljesítményéről is. Makroadatok hiányában a...
Az Európai Parlament (EP) petíciós bizottsága szerdán úgy döntött befogadja, azaz "kivizsgálandónak" ítéli a Szlovákiában szlovák állampolgárságuktól megfosztott magyarok ügyével foglalkozó beadványt - tudatta közös közleményében Bagó Zoltán fideszes, Mészáros Alajos szlovákiai magyar és Tőkés László romániai magyar néppárti EP-képviselő.
Az Európai Parlament petíciós bizottsága úgy döntött befogadja, azaz "kivizsgálandónak" ítéli a Szlovákiában szlovák állampolgárságuktól megfosztott magyarok ügyével foglalkozó beadványt.
Az új Munka Törvénykönyve kapcsán felmerül a kérdés, hogy szükséges-e új munkaszerződéseket, illetve kollektív szerződéseket kötni, illetve a meglévő szerződéseket módosítani?
A kert című, egymillió dollárt érő olajfestmény az angliai Essexben tűnt fel karácsony előtt egy műkereskedőnél, aki azonnal értesítette a hatóságokat.
Legalább 42 ember veszítette életét és 75-en megsebesültek Észak-Irakban, egy síita mecsetben, egy gyászszertartás alatt elkövetett öngyilkos merényletben.
A kommunizmus idején elkobzott ingatlanok volt tulajdonosainak érdekeit védő egyesület elégedetlen azzal, hogy a román kormány által elfogadott idei költségvetés-tervezetben nincs előirányozva keret a kárpótlások kifizetésére.
A párt országgyűlési képviselőcsoportja ennek megerősítéseként értékelte az Európai Unió 27 tagországának 2012 harmadik negyedévére vonatkozó, GDP-arányos államadósságának statisztikáit.
Az Európai Bizottság szerdán ismertetett előzetes adatai szerint a bizalmat mérő euróövezeti index a decemberi mínusz 26,3 pontról mínusz 23,9 pontra emelkedett januárban.
A Budapest –Bamako sajtótájékoztatóján kiderült, hogy Kis Adri újságíró, a Budapest – Bamako rally első kerekes székes női indulója és navigátora, Siklósi Gábor mentőrobogós orvos diagnosztikai eszközt visznek egy bissaui gyerekkórházba.
Vádat emelt a Miskolci Városi Ügyészség halált okozó gondatlan veszélyeztetés és gondatlan közveszélyokozás vétsége miatt a 2011. szeptember 15-én történt miskolci gázrobbanás ügyében - közölte Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.
Kovács Zsolt látja el az MPVI Zrt. vezérigazgatói teendőit 2013. január 24-étől - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán a honlapján. Kovács Zsolt 43 éves közgazdász,...
London – Kénytelenek megerősíteni Harry herceg hivatalos védelmét az őrzésére kirendelt szervek, miután a brit trónörökös fia közölte: tálibokat ölt az afganisztáni bevetése során.
Egy román állami energetikai cég a kínai Huadian Engineering vállalattal közösen kezd építeni várhatóan még az idén egy 600 megawatt kapacitású széntüzelésű erőművet.
Az Afrika Nemzetek Kupája A csoportjának 2. fordulójában Dél-Afrika 2-0-ra legyőzte Angola csapatát. Ezzel a Bafana Bafana jelenleg vezeti a négyesét négy ponttal.