Elrabolták Szíriában Szlankó Bálint újságírót, majd 12 óra múlva - kifosztva - elengedték. A Külügyminisztérium sajtó főosztályának vezetője az MTI-nek az érintett nevét nem említve elmondta: az újságíró hazautazását már szervezik.
A BKV metrós szakszervezete szerint a 3-as vonalon lévő 70 kilométernyi sínből 50-et ki kellene cserélni, egyúttal fel kellene újítani a sínlekötéseket is, hogy a teljes rekonstrukció 2016-os...
Elrabolták Szíriában Szlankó Bálint újságírót, majd 12 óra múlva - kifosztva - elengedték. A Külügyminisztérium sajtó főosztályának vezetője az MTI-nek az érintett nevét nem említve elmondta: az újságíró hazautazását már szervezik.
Navracsics Tibor szerint az állami népességnyilvántartó rendszer mára elvesztette egyértelműségét, frissességét, ezért nem zárható ki, hogy a 2018-as országgyűlési voksolásra ismét felmerül a választási regisztráció gondolata.
A csődeljárásról tett közzé rendkívüli közleményt az E-Star a Budapesti Értéktőzsde oldalán kedd este. A dokumentumokból kiderül: a csődegyezségi tárgyalásra február 4-én kerül sor. Erre készülve a...
Az Atomerőmű legyőzte a vendég Sopron együttesét a férfi kosárlabda NB I egyetlen szerdai mérkőzésén, sikerével pedig feljött a tabellán a második helyre.
A magyar író 10 éve kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, az évforduló alkalmából a Szófiai Magyar Intézet és a Salom nevű bolgár zsidó szervezet együtt tiszteleg Kertész Imre munkássága előtt.
Elsőként a szlovén válogatott jutott az elődöntőbe a spanyolországi férfi kézilabda-világbajnokságon, mivel a szerdai negyeddöntős program nyitányán kiélezett mérkőzésen egy góllal verte az orosz csapatot.
Lekapcsolják a Colosseum világítását a magyarországi Jobbik elleni tiltakozásként január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján - jelentették be szerdán Róma városa és a Római Zsidó Közösség kezdeményezését.
A csődeljárásról tett közzé rendkívüli közleményt az E-Star a Budapesti Értéktőzsde oldalán kedd este. A dokumentumokból kiderül: a csődegyezségi tárgyalásra február 4-én kerül sor. Erre készülve a...
Lekapcsolják a Colosseum világítását a magyarországi Jobbik elleni tiltakozásként január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján - jelentették be szerdán Róma városa és a Római Zsidó Közösség kezdeményezését.
A hazai celebek is odavannak a fociért. Mivel a magyar bajnokság meglehetősen gyenge, sokan külföldi csapatot választottak kedvencüknek. Lássuk, kinek drukkolnak a közéleti személyiségek!
A tavaly életbe léptetett intézkedéseknek köszönhetően "Európa egéről már elvonultak a legsötétebb viharfelhők" - fogalmazott egy frankfurti előadásában Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke.
Palesztin tisztségviselők "kellemes meglepetésnek" tekintik a mérsékelt izraeli pártok sikeres választási szereplését, szerintük azonban ez aligha lesz elegendő ahhoz, hogy a miniszterelnök változtasson eddigi keményvonalas politikáján.
A világűr meghódítása című összeállítás az első kísérleti rakétáktól a mai modern űreszközökig bezáróan eleveníti fel az űrkutatás legfontosabb állomásait.
Befejeződött a Dráva magyar-horvát közös medervizsgálata. Mindez elsősorban a térség további fejlesztésével kapcsolatos munkát, a hajózás biztonságát segítheti.
Mintegy 150 birkát szállított az a jármű, amelyik árokba csúszott szerda este a Pest megyei Úri határában. Az állatok nagy részét sikerült kimenteni, ám a jármű meghibásodott hidraulikája miatt a felső szintről még nem tudták lehozni a jószágokat - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
A nyitásban összeszedett nyereség után szinte meg se mozdultak az amerikai részvénypiacok. Az S&P 500 index az 1500 pontos lélektani határ felé kacsintgat. Fontos makroadatok hiányában vállalati...
A némileg esélyesebb spanyol válogatott legyőzte a német csapatot, ezzel a szlovénokat követve másodikként jutott az elődöntőbe a férfi kézilabda-világbajnokságon.
Valerie Amos a Világgazdasági Fórum keretében tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy Szíriában "már katasztrofális" a helyzet és csak rosszabbodni fog.
Ahogy az első fordulóban mindkét összecsapás, úgy a második kör szerda esti mérkőzése - Marokkó és a Zöld-foki Köztársaság párharca - is döntetlennel zárult az A csoportban a Dél-afrikai Köztársaságban zajló labdarúgó Afrika Kupán.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu esti összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban.