A februári választásokon nem szavazhatnak az Erasmus-ösztöndíjjal külföldön tanuló olasz diákok - jelentette be a római ügyvezető kormány. Huszonötezer fiatal szavazatáról van szó.
Magyarországon ma a gazdaságnál már csak a jogállam és a közigazgatás áll bizonytalanabb lábakon. Ezért is felháborító az Orbán-kormány állítása, amely szerint konszolidáció következik a közigazgatásban és a jogalkotásban - olvasható abban a közleményben, amelyet Ipkovich György jegyez.
El kell gondolkodni azon, milyen szerepet tud vállalni egy olyan pártban, amely nem kíván a 2014-es kormányváltásban aktívan részt venni- mondta Jávor Benedek, az LMP országgyűlési képviselője az ATV Startban.
Az online hirdetéseknek köszönhetően jó évet zárt a Google: az internetkereső óriásvállalat adózott eredménye 10 százalékkal nőtt, és meghaladta a 10 milliárd dollárt. A bevétel először lépte túl az 50 milliárd dolláros határt.
David Cameron hetek óta feszült figyelemmel várt beszédében kijelentette, hogy a brit lakosság körében "minden eddiginél nagyobb a kiábrándultság" az EU-val szemben.
Nem költöttek kevesebbet a vásárlók karácsonyi ajándékra 2012 decemberében a bevásárlóközpontokban, mint a megelőző év hasonló időszakában - közölte a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ) szerdán az MTI-vel.
Mintegy 2000 fő elbocsátását tervezi a brit Barclays stratégiai átalakulásának részeként - írja a Financial Times. Pedig a társaság új stratégiáját várhatóan csak februárban jelentik be. ...
A tavalyi év első felében sok befektető vásárolt lakást és ezzel szinte egy időben sokan váltak ingatlantulajdonosból albérlővé. Felmerül ugyanakkor a kérdés, egyformán megéri mindenhol befektetni? Panel, vagy téglaépítésű lakástól lehet jobb hozamot remélni?...
Ahhoz már hozzászokott mindenki, hogy a kormány „közgépesít” minden közbeszerzést, de hogy fideszes képviselők is 100 milliókat nyerjenek pályázatokon, az felháborító – ezt Török Zsolt mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A Rolls-Royce magyar származású vezérigazgatója, Torsten Müller-Ötvös alig egy hete konferencián jelentette be, hogy a vállalat március 5-én egy vadonatúj modellel lép fel a Genfi Autószalon világot jelentő deszkáira. A Wraith lesz minden idők legsportosabb szériaautója, amely elhagyta a patinás márka gyárát.
Még Lewis Hamiltont is meglepte az, hogy gyerekkori kedvence, Michael Schumacher milyen nagylelkű: a hétszeres világbajnok legenda egyik sisakját adta emlékbe a britnek!
Azt követően, hogy meglepetésszerűen közzétette múlt héten negyedik negyedéves eredményeit az SAP, ma publikálta a menedzsment az elkövetkezendő évre vonatkozó várakozásait is. Bár a vezetőség az...
Megjelent kétheti táblamagazinunk legújabb száma, amelyet természetesen ezúttal is ingyenesen olvashatnak. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes magazint.
Egy nappal 40. születésnapja előtt bejelentette visszavonulását Tomas Holmström, a Detroit Red Wings jégkorongcsapatának négyszeres Stanley Kupa-győztes csatára.
Európa királyi és hercegi családjait is elérte a válság. Albert monacói hercegnek autóiról, II. Erzsébet brit uralkodónak fizetésemeléséről kellett lemondania.
A Signal Biztosító Zrt. sikeresen átvette az Axa Biztosító Zrt. lakásbiztosítási állományát. Előbbi biztosító azt is bejelentette, hogy a jövőben értékesíti az Axa utasbiztosítását. Az állomány...
Az idő múlásával még a legdrágább luxuscikkeknek is meg kell küzdenie. Bár az új Mulsanne meglehetősen frissnek tűnik, már három év eltelt a Bentley zászlóshajójának bemutatkozása óta. Így érthető, hogy a két hónap múlva kezdődő Genfi Autószalonon már a ráncfelvarrott változatot láthatjuk, amely újabb színárnyalatokkal lép porondra.
A bankok több mint kétharmada szenvedett el legalább egy olyan hackertámadást az elmúlt egy évben, amely a kiszemelt bank szerverének túlterhelésére irányult a Ponemon Institute kutatása szerint. A...
Az Aston Martin teljesen nem feledkezik bele 100. évfordulójának ünneplésébe. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy Genfre egy újabb modellfrissítésről rántják le a leplet: a Rapide S még több izgalomról gondoskodik négy fő számára.
A brit választók megítélése szerint az Európai Unió által célba vett politikai integráció már "messze túlmegy" azon a szinten, amelyben még jól éreznék magukat - mondta szerdai londoni beszédében a brit kormányfő.
Felemás a hangulat a nyugat-európai tőzsdéken annak ellenére, hogy a vezető indexek pluszban kezdték a mai kereskedést most már több piac is negatív tartományba került. A DAX pluszban tartózkodik,...
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Böde Dániel (Ferencváros) és Szolnoki Roland (Videoton) személyében két újoncot is meghívott a fehéroroszok elleni február 6-i barátságos mérkőzésre készülő keretébe.
A 2011-es statisztikák javuló ingatlanpiaci környezetre utaltak Magyarországon, azonban 2012 tükrében ez a fellendülés sajnos csak átmenetinek mondható. Az idei évet tekintve minden ingatlantípus...
Sokan vettek tavaly lakást és sokan váltak az eladók közül albérlővé. De vajon megéri mindenhol lakásba fektetni? És ha már veszünk, akkor mit érdemes, panelt, vagy téglaépítésűt?
Kovács István is ott lesz az idei Balboa-futáson, melynek távja tizenkilenc kilométer. Az egykori profi világbajnok bokszoló mást is tervez az idén: legalább 2013 kilométert szeretne teljesíteni az esztendő során.
Az EU Földközi-tenger déli medencéjével foglalkozó különmegbízottja úgy véli: az algériai és mali események a terrorhálózat újabb európai akcióinak előjelei lehetnek.
A jegybankelnök-váltáshoz közeledve egyre inkább izgatja a piaci szereplőket, milyen irányba halad tovább a monetáris politika. A jegybankelnöki szék első számú várományosának tekintett Matolcsy...
Figyelmeztetést adott ki a holland Aegon biztosítótársaság vezérigazgatója, Alex Wynaendts. A biztosítóvezér arra a "nagyon veszélyes" tényre figyelmeztetett, hogy az alacsony kamatkörnyezet ellenére...
Négy év botránysorozata, kereskedési veszteségei és pénzügyi válsága után most már jelentősen csökkenteni kellene a világ legnagyobb bankjainak méretét vagy fel kell darabolni őket - véli a Bloomberg...
A Real Madrid elnöke, Florentino Pérez tegnap délután együtt ebédelt a csapat két kulcsemberével, Iker Casillassal és Sergio Ramosszal, hogy beszéljenek a "hogyan továbbról".