A múlt héten rendezték meg az Orlando Salido – Mikey Garcia mérkőzést. Az összecsapás első menetében Salidónak eltörött a szemüreget alkotó csontok valamelyike.
A Dunántúlon a rendkívül nagy erejű szélnek köszönhetően ismét több hóátfúvásos szakasz alakult ki. Több mellékút is járhatatlanná vált, illetve több térségben is csak nehezen lehet autózni, mivel a szél folyamatosan visszahordja a letakarított havat az úttestre. Az egyetlen elzárt település Csöngetmajor - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője.
Hófúvás miatt több dunántúli térségre narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki péntek délelőtt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Közben hóeltakarítás miatt szakaszosan lezárják Zalaegerszeg északi elkerülő útját.
A figyelemfelhívás sajátos módját választotta az a félszáz munkás a közép-kínai Vuhanban, aki gyárfoglalás, utcára vonulás vagy mikroblogolás helyett Gangam Style-tánccal tüntetett elmaradt béréért.
Együttműködési megállapodást írt alá a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Magyar Szolidaritás Mozgalom (Szolidaritás) csütörtökön, Budapesten.
Jelentősen kisebb létszámmal indulhat igazgatásszervező szak a Debreceni Egyetemen (DE) - mondta az egyetem állam- és jogtudományi karának dékánja csütörtökön az MTI-nek.
Egy hetük maradt a parlamenti képviselőknek arra, hogy a leadási határidőig teljesítsék vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüket. Csütörtök délelőttig a 386-ból 150 honatya adta le saját és hozzátartozói vagyonnyilatkozatát - tudta meg az Országgyűlés mentelmi bizottságától az MTI.
Az LMP nem maradhat ki a kormányváltásban érdekelt politikai szereplők közül, mert akkor megfosztja magát attól a lehetőségtől, hogy egy közpolitikai fordulat során képviselje az általa fontosnak tartott szempontokat - mondta az MTI-nek Karácsony Gergely. A frakcióvezető-helyettes ezzel indokolta az LMP Párbeszéd Magyarországért Platformjának a párt hétvégi kongresszusára beterjesztett határozati…
Észak-Korea "kemény fizikai ellenlépésekkel" fenyegette meg déli szomszédját arra az esetre, ha végrehajtja az ENSZ Biztonsági Tanácsa által kedden bejelentett újabb szankciókat. A phenjani újraegyesítési bizottság által kiadott közlemény már a harmadik fenyegető megnyilvánulás a BT-határozat elfogadása óta.
Minden eddiginél több, 336 700 adóvégrehajtás van jelenleg folyamatban, amelynek révén 873,3 milliárd forint beszedését célozta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A végrehajtások száma 2,5 százalékkal, az érintett adótartozás pedig 14,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban volt – tájékoztat a feketelista.hu.
Egytized százalékkal csökkent a fogyasztói árindex Japánban tavaly, ezzel sorozatban a negyedik évben regisztráltak deflációt a szigetországban - derült ki a kormány által pénteken közzétett adatokból.
Magyarország elemi érdeke, hogy az Oroszországgal, második legfontosabb kereskedelmi partnerével kialakított modern, a 21. századhoz méltó együttműködése tovább fejlődjön - mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, aki azzal kapcsolatban adott interjút az MTI-nek, hogy január 31-én Moszkvába utazik Orbán Viktor.
A bevételek növekedéséről számolt be a Microsoft a negyedik negyedévre az előző év azonos időszakához viszonyítva, amiben szerepe volt a Windows 8 operációs rendszer őszi piacra dobásának. A...
Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése által tegnap elfogadott határozat szerint a magyar médiaszabályozás továbbra is lehetőséget ad a sajtószabadság korlátozására.
Közzétette az E-Star a közelgő egyezségi tárgyalásra vonatkozóan a hiteltörlesztésekre vonatkozó javaslatát, mely igen komoly veszteséget róna a kötvényesekre: a nettó jelenérték alapján a követelés...
A görög rendőrség megrohamozta péntek hajnalban az athéni metróhálózat fő remízét, és szétoszlatta az ott sztrájkoló dolgozókat, akik szembeszegültek az őket munkafelvételre kötelező előző napi kormányrendelettel.
Óriási potyagólt kapott Scott Carson, a Bursaspor kapusa a Fenerbahce elleni török bajnokin. A hálóőr Semih Sentürk lövését ütötte saját kapujába, ami után az ellenfél próbálta vigasztalni, nem sok sikerrel.
A bajnokságban vezető FC Barcelona 4-2-re győzött a Málaga otthonában a spanyol Király Kupa negyeddöntőjének csütörtöki visszavágóján, így bekerült a sorozat legjobb négy csapata közé.
A Samsung Electronics csütörtök este közzétett jelentése szerint a nyeresége közel duplázódott a negyedik negyedév folyamán, köszönhetően Galaxy S3 és a Galaxy Note 2 erős értékesítési mutatóinak, amely ellensúlyozni tudta a képernyő panel és az egyéb eszközök értékesítésében mutatkozó visszaesést.
Az elmúlt napokhoz hasonlóan csütörtökön is alacsony volt a forgalom a BÉT-en, és a BUX-index is stagnált. Az elmúlt néhány hétben jelentősebb emelkedés volt a nemzetközi piacokon és a hazai tőzsdén is, a jelek szerint mostanra fogyott el a lendület, a befektetők további impulzusokra várnak. Az OTP-részvények ára 32 forinttal, 0,71 százalékkal 4562 forintra nőtt, forgalmuk 4,0 milliárd forintot…
A görög rendőrség megrohamozta péntek hajnalban az athéni metróhálózat fő remízét, és szétoszlatta az ott sztrájkoló dolgozókat, akik szembeszegültek az őket munkafelvételre kötelező előző napi kormányrendelettel.
A pártprogram elfogadásáról dönt szombaton, második kongresszusán a Gyurcsány Ferenc volt kormányfő vezette Demokratikus Koalíció Budapesten. A DK-nak nagyjából hétezer tagja van, a gyűlésen mindegyikük ott lehet és szavazhat is.
Olasz politikusok és parlamenti képviselők is felkapták a világ legrégebbi bankja, a Monte dei Paschi di Siena botrányának ügyét, kérdőre vonva Mario Monti miniszterelnököt és Mario Draghi egykori...
A magyar fociválogatottat sújtó büntetés súlyosbításáról ír a román Gazeta Sporturilor. A cikk idézi Mircea Sandut, a román futballszövetség elnökét, aki úgy tudja, a FIFA a zárt kapus meccs helyett pontlevonást vagy a magyarok kizárását rendelheti el.
A közintézmények több mint 56 milliárd forinttal tartoznak a beszállítóknak, a kifizetetlen számlák összege megduplázódott egy év alatt. Az államnak is tartoznak 10 milliárddal.
Az elmúlt esztendőben 204 alkalommal hívták tetemre a kormány becses, vagy kevésbé becsesnek tartott jeleseit. Mint parázs a marokban, úgy hatottak a kormánypárti padsorokban.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium több olyan javaslatot is benyújtott a kormánynak, ami stabilan tartja az idei költségvetést mind a bevételek, mind a határidők tekintetében - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő az M1 Ma reggel című műsorában.
A tegnapi amerikai kereskedésben az Apple gyorsjelentése miatt a technológiai szektor elrontotta az összképet, melyen még a délutáni igen jó munkaerőpiaci adat sem tudott segíteni. Ázsiában is...
Az volt az igazi cél, hogy egy vádlottak padján tudják mutatni az MSZP és az MDF volt politikusait, mondta Herényi Károly az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A volt MDF-es politikus arról is beszélt, hogy a formálódó ellenzéki összefogás is Orbán pályáján focizik, az ő szabályai szerint, így nehéz lesz legyőzni őt, új szemléletre volna szükség.
A hétvégén rendezik meg az egyesült államokbeli Salt Lake Cityben a gyorskorcsolyázók idei sprint-világbajnokságát, amelyen hét év után ismét lesz magyar induló Lykovcán Ágota személyében.
Mint ismeretes az Egis a korábbi 120 forint helyett 240 forintos osztalékot szándékozik fizetni a részvényeseknek lezárt pénzügyi éve után, a cég pénzügyi igazgatója, Poroszlai Csaba azonban a Napi...
Tarlós István főpolgármester megválasztása óta egyszer sem vett fel év végi jutalmat, ám helyettesei igen. A Főpolgármesteri Hivatal dolgozói között 2012 végén több mint 300 millió forint jutalmat osztottak szét - számolt be a Népszava.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium több olyan javaslatot is benyújtott a kormánynak, ami stabilan tartja az idei költségvetést mind a bevételek, mind a határidők tekintetében - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő az M1 Ma reggel című műsorában pénteken.
Visszafizeti az Európai Központi Banktól kapott 8,3 milliárd eurónyi forrását a KBC - közölte pénteken reggel a belga pénzügyi csoport. Vezető bankárok között fokozódik a félelem, hogy egyre több...
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
A sport365.hu népszerű átigazolási hírek rovatát felturbózva immár élőben jelentkezik a legfrissebb átigazolási hírekkel. Magyar és nemzetközi transzferdömping egész nap élőben a sport365.hu-n!
A munkavállalói érdekek érvényesítését segítő együttműködési lehetőségekről tárgyalt az LMP és az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöksége csütörtökön - közölte a budapesti megbeszélést követően az érdekvédelmi konföderáció elnöke.
Nőtt a regisztrált munkanélküliek száma az elmúlt év utolsó hónapjában Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol 66 ezer 189 állástalant tartott nyilván a kormányhivatal munkaügyi központja, 4300-zal többet, mint a megelőző hónapban. Az elmúlt év hasonló időszakában csaknem ugyanennyien voltak munka nélkül - olvasható a központ tájékoztatójában.
Álláskereső kurzust indítanak új szolgáltatásként a mosonmagyaróvári Fiók Ifjúsági Klubban. A tavaly megnyílt közösségi tér valamennyi programját európai uniós támogatásból szervezik két éven át - mondta el Stencinger Noémi, a Fiók szakmai vezetője az MTI-nek.