Megkezdődött hétfőn Madridban a doppingdoktorként elhíresült Eufemiano Fuentes és négy társa pere, a spanyol kerékpársportot alapjaiban megrázó úgynevezett Puerto-ügy tárgyalása.
Xavi Hernandez, a Barcelona középpályása az előzetes híreknek megfelelően a mai napon aláírta új szerződését, mely további két évig, 2016 nyaráig köti őt a katalánokhoz.
Beatrix holland királynő hétfő este hét órakor jelenti be rádió- és televízió beszédében, hogy lemond fia javára trónjáról - jelentette a holland sajtó a királyi családhoz közel álló forrásokra hivatkozva.
Beatrix holland királynő hétfő este hét órakor jelenti be rádió- és televízió beszédében, hogy lemond fia javára trónjáról - jelentette a holland sajtó a királyi családhoz közel álló forrásokra hivatkozva.
Kedden reggelre a Dunántúlon és északon felszakadozhat a felhőzet, itt hajnalban még lehet -10°C körüli fagyra számítani. Késő délután újabb csapadék érkezik főként eső formájában, ugyanis ekkor már jóval enyhébb lesz az idő, a délnyugati szél pedig többfelé megélénkül.
A nők szív- és érrendszeri megbetegedési kockázataira hívja fel a figyelmet a Szív Világszövetség Pirosban a Nőkért (PAN) mozgalmának Viselj pirosat! napja, amelyet idén február elsején tartanak világszerte és Magyarországon is.
Két társaság verekedett össze Balassagyarmaton, két embert kórházba vittek, egy palesztin és egy hugyagi férfit őrizetbe vettek - tájékoztatta a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a péntek esti esetről hétfőn az MTI-t.
7 forinttal nő a benzin ára szerdától, de a gázolaj sem ússza meg emelkedés nélkül: 2 forinttal lesz költségesebb a dízelüzemanyag. Így a benzin országos átlagos ára 424 forintra növekszik, a gázolajé pedig 430 forint lesz.
A külkapcsolatok javítását tekintik céljuknak az ellenzéki tárgyalásokon részt vevő szervezetek, amelyek szerint az Orbán-kormány miatt Magyarország mára elszigetelődött.
Budapest – Szinte lehetetlen jegyet venni a Nemzeti Színház előadásaira március végéig, az óriási érdeklődés miatt hétfőn a színház honlapja is összeomlott.
Budapest – Kezébe vette a saját sorsát Lil C! Az X-Faktor felfedezettje úgy érzi, a tehetségkutató után elhanyagolták, ezért a jövőben ő intézi magának a fellépéseket.
A kormány gondoskodott arról, hogy a bányászok egészségkárosodási járadéka, továbbá az átmeneti bányászjáradék a mindenkori nyugdíjemeléssel azonos mértékben, idén januártól 5,2 százalékkal emelkedjen - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
Az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt képviselői 11 pontból álló nyilatkozatot fogadtak el megbeszélésükön.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 148,45 pontos, 0,77 százalékos emelkedéssel, 19 445,53 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,69 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével drágultak a pénteki záráshoz képest.
Aswath Damodaran, a New Yorki Egyetem legendás professzora 1997-ben kezdte el vásárolgatni az Apple részvényeit, majd 1 évvel ezelőtt eladta őket, miután úgy látta, körülötte mindenki vásárolni...
A párt szerint Gyurcsány Ferenc (Demokratikus Koalíció) és az MSZP ismét támadást indított a határon túli magyarok ellen, ezúttal nem az állampolgárságtól, "csak" a szavazati jogtól akarják megfosztani őket.
Kíváncsi vagy, miről szól a Beautiful Creatures - Lenyűgöző Tereménytmények? Szeretnél bekukkantani a kulisszák mögé? Maguktól a szereplőktől akarod megtudni, milyen is az ő karakterük, szerepük? Akkor ezt a videót látnod kell!
Zöld-foki Köztársaság válogatottjának tagjai óriási ünneplést csaptak a történelmi Afrika Kupa-negyeddöntőbe jutás után. Még a hivatalos sajtótájékoztatóra is betódultak, de aligha haragudtak meg rájuk.
Már korábban megsúgtuk: ez az év különleges lesz, ez biztos! De rajtad is múlik, mennyire! Legyen az egy esti rendezvény, egy megbeszélés a munkahelyeden, vagy akár egy romantikus randevú a szerelmeddel, legyen a megjelenésed olyan, mint egy hollywoodi sztáré. Szerencsére a régi idők divatja újra és újra előbukkan, így bőven meríthetünk ötletet. Hidd el, csak néhány apró trükk kell hozzá.
Marosi Katalin a horvát Darija Jurakkal az oldalán döntő rövidítésben vereséget szenvedett az Anasztaszija Pavljucsenkova, Lucie Safarova orosz, cseh kettőstől a párizsi női tenisztornán.
A világ legnagyobb cégei mindig Amerika legnézettebb sporteseményére, a február eleji Super Bowlra időzítik legütősebb reklámjaikat. Ezekből szemezgetett a Marketingweek című oldal.
Emlékekkel teli, gyönyörű 27 év „házasság” után nyugdíjba ment a Hungaroring pályaigazgatója Morvai Károly, aki tanácsadóként szolgálja tovább „élete nagy szerelmét”.
Az Olasz Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága két mérkőzésre eltiltotta Antonio Contét, a címvédő és listavezető Juventus vezetőedzőjét, aki szombaton, a Genoa elleni, 1-1-es összecsapáson inzultálta a játékvezetőt.
Az Olasz Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága két mérkőzésre eltiltotta Antonio Contét, a bajnoki címvédő és jelenleg is listavezető Juventus vezetőedzőjét, aki szombaton, a Genoa elleni, 1-1-es összecsapáson inzultálta a játékvezetőt.
A vállalkozási keretszerződés az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap keretében ellátandó rendezvényszervezési feladatok elvégzésére szól, nettó ellenértéke 984 251 968 forint.
A nyitást követően kisebb korrekció volt megfigyelhető az amerikai tőzsdéken, majd az indexek mostanra a pénteki zárószintek környékére kapaszkodtak vissza, az S&P 500-as mutató jelenleg is az 1500...
"Győzelemre áll" a Franciaország és afrikai partnerei által Maliban az iszlamista fegyveresek visszaszorítására indított katonai akció - jelentette be hétfőn Francia Hollande francia elnök.