2013. január 28. hétfő

jan. 28
8:47
Megszűnt a botrányt okozó rádióműsor (ATV)
Megszűnt az a rádióműsor Ausztráliában, amelynek munkatársai decemberben megtévesztettek egy ápolónőt a Katalin brit hercegnőt kezelő londoni kórházban, és az ápolónő ezt követően öngyilkos lett.
jan. 28
8:48
Optimistább kilátásokkal számol a japán kormány (ProfitLine)
A japán kormány felfelé módosította a gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését, ugyanis bíznak abban, hogy a miniszterelnök által nemrégiben bejlentett intézkedések véget vetnek a deflációnak és megindítják a gazdasági növekedést.
jan. 28
8:49
Kövér: megcselekedtük, amit megkövetelt a haza (Alternatív Energia)
Tiszta lelkiismerettel állunk a választók elé, megcselekedtük, amit megkövetelt a haza - fogalmazott Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kisalföld című megyei napilapban hétfőn megjelent interjúban.
jan. 28
8:51
Jóval támadóbb felfogásban játszottunk a Bukarest ellen - José Gomes (Agroinform)
A Videoton vasárnap 3-1-re legyőzte a román élvonalbeli Rapid Bukarestet felkészülési mérkőzésen.
jan. 28
8:54
Matolcsy György ma beszélni fog (frissítve) (Privátbankár)
Lázár János egyszer azt mondta, "ha Matolcsy György beszél, mindig benne van a pakliban, hogy valami gazdaságtörténeti jelentőséggel bíró mondatot mond". Ma beszélni fog a miniszter.
jan. 28
9:03
Lesz-e Clintonból elnökjelölt? (Infostart)
Hillary Clinton leköszönő amerikai külügyminiszter vasárnap sugárzott interjújában megkerülte a kérdést, hogy 2016-ban versenybe száll-e a Fehér Házért; a rendhagyó interjút Barack Obama elnökkel párban adta a CBS televíziónak.
jan. 28
9:03
298 körül az euró az izgalmas hét elején (Portfolio)
A múlt péntek délután elért héthavi mélypontnál alig erősebb szinten kezdi a hetet a forint az euróval szemben, a jegyzések 1%-nál kisebb távolságra mozognak a 300-as lélektani és fontos technikai...
jan. 28
9:03
VV: kezdődik a nagy Bajnai-Schiffer meccs (ATV)
Az LMP kettéválásának főszereplői Schiffer és Bajnai. Ha nem egységes az ellenzék, Bajnai nehezen győzheti le a Fideszt, és ha Schiffer megerősödik, még közös miniszterelnök-jelölt sem lesz belőle. A Véleményvezér cikke.
jan. 28
9:05
Az optimista hangulat egyelőre várat magára Európában (Portfolio)
Optimista hangulatban telt az amerikai kereskedés pénteken annak ellenére, hogy egy várakozásoktól elmaradó ingatlanpiaci adatot publikáltak. A benchmarkokat a kedvező vállalati gyorsjelentések...
jan. 28
9:07
A bolgárok többségét nem érdekelte az új atomerőmű kérdése (Portfolio)
A szavazók többsége támogatta ugyan az új bulgáriai atomerőmű építését, de vasárnapi referendum érvénytelennek bizonyult a túlságosan alacsony részvétel miatt két közvélemény-kutató intézet felmérése...
jan. 28
9:09
A gyermekek dolgoztatását vizsgálta az ombudsman (HR Portál)
Amennyiben gyermekek munkáltatását észlelik ellenőrzés során, a munkaügyi felügyelőségeknek a jogszabály szerint értesíteniük kell az illetékes gyermekjóléti szolgálatot, ez azonban a legtöbbször elmarad - állapította meg vizsgálatában Szabó Máté ombudsman. Erről a biztos hivatala vasárnap tájékoztatta az MTI-t.
jan. 28
9:09
A nap képe: íme a 2013-as Ferrari (Sport365)
A spanyol Marca szerint így néz majd ki a 2013-as Ferrari. Akadnak rajta újítások szép számmal.
jan. 28
9:09
Lykovcán a 32. lett összetettben (Agroinform)
Lykovcán Ágota összesítésben a 32. helyen zárt a gyorskorcsolyázók vasárnap véget ért sprintvilágbajnokságán.
jan. 28
9:09
Minden idők legnagyobb tőkebeáramlása Indiában (Portfolio)
Az indiai részvénypiac nagyon népszerű a külföldi részvényalapok körében, január 23-ig összességében 3 milliárd dollár áramlott be a részvénypiacra, míg egy évvel ezelőtt 2,2 milliárd dollárt...
jan. 28
9:11
"Jogsértő a magánnyugdíj-pénztári befizetések részleges elvonása" (HR Portál)
Az ombudsman szerint sérti a tulajdonhoz való jogot a magánnyugdíj-pénztári önkéntes tagdíj-kiegészítések hozamának részleges állami elvonása. Szabó Máté hivatala vasárnap tájékoztatta erről az MTI-t.
jan. 28
9:11
Elszakadt a keresztszalagja a Celtics irányítójának (Agroinform)
Egyik legjobb játékosa nélkül kell befejezenie a 2012/13-as szezont a Boston Celticsnek.
jan. 28
9:11
Mozgalmas napja lehet a kispapíroknak is (Portfolio)
Pozitív irányú nyitásra számít a hazai piacon Fernandez Yuri, a Solar Capital üzletkötője. Az amerikai indexek a vállalati gyorsjelentések által támogatva emelkedtek, majd Ázsiában is felfele vették...
jan. 28
9:13
Nőtt az álláskeresők száma Veszprém megyében (HR Portál)
Nőtt az elmúlt egy hónapban az álláskeresők száma Veszprém megyében - közölte az MTI-vel a megyei kormányhivatal vasárnap.
jan. 28
9:21
Kína rakétaelhárító fegyverrel hajtott végre kísérletet (Kripto Akadémia)
Kína szárazföldi telepítésű ballisztikus rakétaelhárító fegyvert tesztelt vasárnap - adta hírül a védelmi minisztériumból származó információt a Hszinhua hivatalos kínai hírügynökség hétfőn.
jan. 28
9:21
Emelkedő indexekkel nyitott Európa (ProfitLine)
Emelkedő indexekkel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapír piacokon.
jan. 28
9:21
Megállt az orvoselvándorlás? (Pénzcentrum)
Az orvoselvándorlás az elmúlt években folyamatosan nőtt, az előrejelzések alapján azonban úgy tűnik, 2012-ben nem ment több egészségügyi dolgozó külföldre, mint a korábbi években. Ez állapítható meg a közelmúltban nyilvánosságra hozott számok, valamint a szaktárca és az egyik szakmai szervezet beszámolója alapján....
jan. 28
9:21
Vállalkozók és cégvezetők is járnak már zálogházba (ATV)
Zálogházba jár a magyar, vonható le a következtetés a zálogházak megugró forgalmából, amelyről a Népszava számol be.
jan. 28
9:22
Újabb sportkompakt a porondon – íme, a Kia Pro_cee’d GT (Auto Pult)
Ahogy a kompakt kategóriában, úgy a sportkompaktok között is egyre kiélezettebb a verseny, aminek roppant erős mezőnyébe érkezik az új fiú a Kia Pro_cee’d GT személyében. Olyan különféle stílusú ellenfelekkel kellene megküzdenie, mint a konzervatív Golf GTI, a brutális Astra OPC, a mindenes Focus ST vagy a kanyarkirály Mégane RS, ám 1,6-os turbómotorjával nehéz fába vágja a fejszét.
jan. 28
9:27
297 forint felett kezdte a hetet az euró (Privátbankár)
Kemény ellenállási pontról pattant vissza a forint múlt hét pénteken, a ma reggeli kereskedésben 297,6 körül ingadozik a jegyzés. Az euró nagyon jó erőben van.
jan. 28
9:27
Ez kevés lesz az Arsenal és a City ellen - Brendan Rodgers (Agroinform)
A Liverpool kiesett vasárnap az FA-kupa 4. fordulójában, a harmadosztályú Oldham Athletic otthonában kapott ki.
jan. 28
9:39
Szörnyű lehet állandó fenyegetettségben (Gondola)
Nagyon is érthető, hogy a náci korszak óta különösen traumatizált nép a zsidó. Nem akar még egyszer a megsemmisülés rémével birkózni.
jan. 28
9:39
Megölte anyját egy 20 éves fiú Csongrádban (Blikk)
jan. 28
9:39
Megölte édesanyját egy 20 éves fiatalember (Alternatív Energia)
Megölte édesanyját egy 20 éves fiatalember, vasárnap este, Hódmezővásárhelyen, majd a rendőrségnek azt állította, anyja öngyilkos lett - értesült a HavariaPress.
jan. 28
9:39
A legtöbb forrásra Magyarország szorul idén (Portfolio)
Idén várhatóan 184 milliárd eurónyi bruttó finanszírozási igény jelentkezik a kelet-európai térségben, ami nominálisan 4,1%-kal haladja meg a tavalyi értéket, GDP-arányosan viszont csökken a...
jan. 28
9:39
Holttestek egy kútban – megtalálták az eltűnt zenekart? (ATV)
Pénteken jelentették, hogy eltűntek a Kombo Kolombia együttes és a segítő személyzet tagjai.
jan. 28
9:41
Olcsóbbak lettek a nyersanyagok - A gyapot is lefelé korrigált (Portfolio)
Összességében estek a nyersanyagok árfolyamai a pénteki kereskedési napon, az irányadó Dow Jones UBS index 0,33 százalékkal zárt alacsonyabban, pedig a dollár gyengülése az árak emelkedését támogatta...
jan. 28
9:42
Több százan tiltakoztak a liege-i elbocsátások ellen (HR Portál)
Több százan tiltakoztak napközben Brüsszel belvárosában, a belga kormányfő hivatala előtt, miközben odabent a belga szövetségi kabinet és a vallon kormány a szakszervezetek részvételével a liege-i munkahelyek megmentéséről egyeztetett.
jan. 28
9:42
Pályán Babos Timiék, Niger-Ghána összecsapás az Afrika-kupán - Napi sportmix (Sport365)
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
jan. 28
9:43
Hasznot húz a Ryanair a riválisok szenvedéséből (Portfolio)
A korábban prognosztizáltnál nagyobb nyereséget vár a folyó pénzügyi évére a Ryanair az utazási kedv erősödésének köszönhetően - közölte a légitársaság. A diszkont légitársaság a szezonálisan gyenge...
jan. 28
9:44
Nyakunkon a válság: munkahelyteremtés nélkül nincs növekedés (HR Portál)
A munkanélküliség világszerte tapasztalt magas szintje is jelzi, hogy a válságnak még koránt sincs vége - mondta Guy Ryder, Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) főigazgatója a davosi Világgazdasági Fórumon pénteken.
jan. 28
9:45
Katarba utazik Szijjártó Péter (Privátbankár)
Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár másfél napos munkalátogatásra utazik vasárnap Katarba.
jan. 28
9:45
Megnyugtatja Antonio Conte idegeit Nicolás Anelka? (Agroinform)
A Juventus vezetőedzője ugyan jogosan reklamált a játékvezetés miatt, de ő is tudja, hogy nem tökéletes a csapata.
jan. 28
9:46
Keresetkiegészítést kapnak a honvédségi dolgozók (HR Portál)
Ebben az évben 2 százalékos keresetkiegészítést kapnak a honvédelmi szervezeteknél foglalkoztatott közalkalmazottak. Hende Csaba honvédelmi miniszter erről szóló utasítása a legfrissebb Hivatalos Értesítőben jelent meg.
jan. 28
9:47
Sérült sztárja nélkül verte a Boston a címvédőt (Agroinform)
Több érdekes eredmény is született az NBA-ben vasárnap, a Boston például Rajon Rondo nélkül verte a Miamit.
jan. 28
9:48
Patyi András: Nagy az érdeklődés az egyenruhás-fegyveres szakok iránt (HR Portál)
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora szerint komolyabb zökkenők nélkül sikerült az intézmény három jogelődjének integrációja, de a tartalmi átszervezés még folyamatban van. Patyi András az MTI-nek adott interjúban arról is beszélt: szeptembertől új szakokat indít az egyetem, és rövidesen megkezdődik a Ludovika-projekt kivitelezése is.
jan. 28
9:48
Ezt az Audit iPhone-nal is leparkolhatod (Blikk)
Az amerikai „Popular Science" magazin a „Jövő termékének" választotta az Audi parkolóházakba kifejlesztett önműködő manőverező rendszerét
jan. 28
9:54
Moody's jóslat a közép- és kelet-európai gazdaságokról (ProfitLine)
Csökken valamelyest az idén a közép- és kelet-európai gazdaságok GDP-arányos bruttó tőkepiaci finanszírozási igénye, azzal együtt is, hogy a nominális forrásigény várhatóan növekszik - jósolta hétfőn Londonban ismertetett előrejelzésében a Moody's Investors Service.
jan. 28
9:57
„Mezítlábas” kérdések (Gondola)
Összeállításunk különlegessége, hogy rákattintva a „témát” követő számokra, eredetiben olvashatóak az emlékezésre, emlékeztetésre vagy feledésre méltó kérdések és válaszok.
jan. 28
9:57
Folytatódik a havazás (Alternatív Energia)
Vasárnap hajnalban még -20 fok közelébe csökkentek a hőmérsékletek, majd délutántól északon-északkeleten, majd keleten is havazás kezdődött. Az esti órákban a Duna vonalától keletre mindenütt havazott. Az Alföld nagy részén és a Jászságban az éjféli órákig 4-6 centi friss hó hullott, emellett pedig az Északi-középhegység nagy részén is növekedett a hóréteg.
jan. 28
9:57
1%-ra a 300-tól az euró (Portfolio)
A múlt péntek délután elért héthavi mélypontnál alig erõsebb szinten kezdte a hetet a forint az euróval szemben, majd kis erősödést mutatott. Ez azt jelenti, hogy továbbra is 1% körüli...
jan. 28
9:57
297 felett kezdi a hetet az euró (Pénzcentrum)
A tavaszi jegybanki személyi és monetáris politikai változásokkal kapcsolatos félelmek hatására pénteken 298,6-ig, azaz héthavi mélypontra esett a forint az egyébként kifejezetten jó külpiaci légkör mellett is. Elképzelhető, hogy a mozgás mögött olyan befektetői megfontolások is meghúzódnak, hogy tesztelik a Magyar Nemzeti Bank "ingerküszöbét", azaz azt az árfolyamszintet, amely mellett esetleg…
jan. 28
9:57
Nincs munkája, de ért a kibertámadásokhoz? Jelentkezzen (ATV)
Az amerikai védelmi minisztérium a többszörösére akarja növelni az internetes bűnözés ellen küzdő katonai és polgári szakszemélyzet számát - írta egy amerikai lap.
jan. 28
9:59
Jól indított a BUX (Portfolio)
Pozitív hangulatban voltak pénteken az amerikai tőzsdék, a vezető indexek mind pozitív tartományban tudták zárni a napot, ez jó hatással lehet a mai kereskedésre a régióban, az ázsiai indexek...
jan. 28
10:01
Ismét a Toyota a világ legnagyobb autógyártója (Portfolio)
A Toyota végzett az élen az autógyártók globális értékesítésének versenyében tavaly, a vállalat 75 éves történelmének legjobb autó eladását produkálta, ezzel visszaszerezte a 2011-ben elvesztett...
jan. 28
10:03
Nagy vereségek a labdajátékok fináléinak történetéből - videó (Agroinform)
Van olyan, hogy a győztesnek minden összejön, a vesztesnek pedig semmi. Volt már többször is ilyen a nagy finálékban.

Keresés