Ma dönt az irányadó rátáról az amerikai jegybank, a Fed legutóbbi ülésén komoly vita bontakozott ki a további monetáris lazítás szükségességéről, így izgalmakkal teli esemény elé nézünk. Itthon Orbán Viktor brüsszeli tárgyalásaira fókuszál a piac.
Tony Damascelli, az olasz Il Giorno riporterének állítása szerint a Real Madrid portugál szakvezetője, José Mourinho elmondta neki: a következő szezonban már nem lesz a "blancók" vezetőedzője.
Romlott a sajtószabadság helyzete Magyarországon 2012-ben - írta a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró jogvédő szervezet szerdán Berlinben kiadott éves jelentésében.
Orbán Viktor Brüsszelben elismerte, hogy a kormány a rugalmas FCL-típusú hitelkeretet kért a Nemzetközi Valutaalaptól, ám az IMF erre nemet mondott - tudósít a Reuters hírügynökség. A magyar...
Ismét támadás érte a moszkvai Nagyszínház (Bolsoj) művészeti igazgatóját, Szergej Filint. Ezúttal egy közösségi oldalon hoztak létre a nevében egy áloldalt, ahol Filint gyalázó dokumentumok és ellenséges kommentek jelentek meg. A Bolsoj már jelezte: az összes feltöltött dokumentum hamisítvány.
A keddi erõsödése csaknem teljes egészét meg tudta tartani ma reggelig a forint az euróval szemben, majd további óvatos erõsödési kísérletet láttunk délelőtt. Az euró jegyzései rövid...
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium javaslatai alapján legkésőbb az idei év végéig tizennyolc közlekedési hatósági, igazgatási eljárásban csökkennek az állampolgárok és vállalkozások adminisztratív terhei. Három energetikai tárgyú eljárás egyszerűsítése már a tavalyi évben megvalósult. A projekt márciusban az ügyintézők képzésével lép új szakaszba.
Az oktatási államtitkár szerint bár a felsőoktatásból elvont milliárdok fejtörést okoztak az egyetemeknek, egyet sem kellett bezárni. 27 milliárdos támogatást ígért kompenzáció gyanánt.
Vizsgálja egyik kínai gyárát a Nestlé, miután kiderült: az egészségügyi igazolvánnyal nem rendelkező dolgozók ott puszta, gyakran mosatlan kézzel készítették a cukorkákat - írja a Shanghai Daily című napilap.
A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ által a Nemzeti Közlekedési Stratégia elkészítésére kiírt nyílt közbeszerzést egyetlen ajánlattevőként, nettó 878,9 millió forinttal, a Stratégia Konzorcium nyerte - az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg
Feketelista Álláskeresőknek néven jelent meg egy oldal a Facebookon, amelynek célja, hogy olyan gyűjtőhellyé alakuljon, amiben mindenki megnevezheti azt a céget, ami megvezette, megkárosította az álláskeresőket, munkavállalókat.
Ketten meghaltak, hárman pedig megsérültek, amikor frontálisan ütközött egy személyautó és egy kisteherautó szerda reggel az 51-es főúton Dömsöd és Kiskunlacháza között - közölte a katasztrófavédelem és a mentők szóvivője az MTI-vel.
Az újvidéki felső ügyészség nemzeti, faji és vallási gyűlölet szítása címén vádat emelt hét magyar nemzetiségű fiatal ellen egy tavalyi októberi temerini verekedéssel összefüggésben - írta szerdán az újvidéki Magyar Szó című napilap.
Megkezdte a támogatások kifizetését a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) azoknak a fiatal gazdálkodóknak, akik a támogatási összeg 90 százalékára vonatkozó kifizetési kérelmet nyújtottak be - tájékoztatta az MVH szerdán az MTI-t.
Orbán Viktor Brüsszelben elismerte, hogy a kormány a rugalmas FCL-típusú hitelkeretet kért a Nemzetközi Valutaalaptól, ám az IMF erre nemet mondott - tudósít a Reuters hírügynökség. A magyar...
Februárban két ütemben tovább bővül az első ajtós felszállási rend szerint közlekedő autóbuszok köre a fővárosban. Az utazásra jogosító jegy, bérlet vagy egyéb igazolvány érvényességét a járművezetők ellenőrzik, az utasok igény esetén náluk vásárolhatnak helyszínen váltott vonaljegyet....
Hatáskörei újabb csorbítása helyett az ítéletei alapjául szolgáló, a rendszerváltás után született bírósági döntések felhasználásától tiltaná el az Alkotmánybíróságot bosszúból a kormány - értesült az Origo.
Az ún. FCL típusú rugalmas hitelkeretre a Valutaalap nemet mondott - ismerte el a magyar miniszterelnök a Reuters tudósítása szerint ma Brüsszelben. A kormányfő találkozik délután José Manuel Barrosóval is - valószínűleg a túlzottdeficit-eljárásról fognak tárgyalni.
Minden eddiginél több, 336 700 adóvégrehajtás folyik az adósok ellen, amiből 873,3 milliárd forint beszedését célozta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a tizenegy állami nyilvántartás adatait feldolgozó feketelista.hu honlap. A végrehajtások száma 2,5 százalékkal, az érintett adótartozás pedig 14,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban volt.
Folytatódik a rali az euró piacán, a közös európai deviza tovább erősödött és 2011 óta először lépte át a bankközi kereskedelemben az 1,35-ös ellenállási szintet a dollár ellenében, miközben a japán jennel szemben 33 havi csúcsra kapaszkodott az árfolyam.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Még szeptemberben távoltartásra kötelezték azt a húszéves fiút, aki megölte anyját vasárnap Hódmezővásárhelyen - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Az ázsiai és tengerentúli jó hangulat kezd begyűrűzni az európai börzékre is, így a régió piacain is erősödés látható. A bolgár SOFIX óriásit ralizott, a reggeli negatív tartományból a régió vezető...
Több mint hetven ember halálát okozták eddig az utóbbi hetek viharai és árvizei Mozambikban - jelentette kedd este az afrikai ország katasztrófavédelmi intézete.
Az Európai Bizottság kezdeményezését követően az Európai Unió pénzügyminiszterei elfogadták a hamarosan 11 országban bevezetésre kerülő pénzügyi tranzakciós adót. Az új adónemtől várt bevételek 30-35...
Javult januárban az euróövezetben és az Európai Unió egészében az üzleti és fogyasztói hangulat, ám továbbra is az elmúlt 23 év átlaga alatt van - közölte felmérésnek eredményeit szerdán az Európai Bizottság.
Minden eddiginél több, 336 700 adóvégrehajtás folyik az adósok ellen, amiből 873,3 milliárd forint beszedését célozta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a tizenegy állami nyilvántartás adatait feldolgozó feketelista.hu.
Munkatársunk belevetette magát a gasztrokalandokba, és most megírja, milyen volt. Pénteken főzőiskolában voltam – a barátaim és a drága édesanyám eleinte hitetlenkedve hallgatták a bejelentésemet, ugyanis a fakanalat sokáig maximum az ágy alá begurult elemek és egyéb dolgok kipiszkálására használtam. A Konyha-szigetek gasztroműhelyében a Jordániából származó Murad Amro a klasszikus jordán konyha…