Egy merész vállalkozással írta felül a Magyar Nemzeti Galéria a Hősök, Királyok, Szentek ünnepélyes unalmát: az április végéig látható Világmodellek című kiállítás mások mellett Kondor Béla, Erdély Miklós és Jovánovics György művein keresztül a műterem és a műalkotás mibenlétére kérdez rá, és valóságos szellemi labirintusokba vezeti a látogatót, amelyben hol rémálom, hol szórakoztató a bolyongás.
Bajnokverést hozott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapja: a Miami Heat ráadásul hazai pályán maradt alul a Chicago Bullsszal szemben hét ponttal.
Sinka "Popey" Zsolt, az OXXO Energy Drink versenyzője nem tétlenkedett 2012-ben, elindult a Budapest-Bamakó Rally-n, felállított több világrekordot, jótékony eseményeken is részt vett.
Szombat hajnalban a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi munkatársai elfogták a 34 éves Z. Dávidot, aki a gyanú szerint december 21-én Kaposváron veszekedés közben halálos sérülést okozva megszúrta édesanyját - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-t.
A Fidesz szerint már hétfőn új miniszteri rendelet születhet arról, hogy a gázszolgáltatókhoz hasonlóan az áramszolgáltatóknak is kötelező legyen új számlákat kiállítaniuk, ha jogszabályi változás történt az árképzésben.
Valami nagyon nincsen rendben a Fidesz-kormány valóságérzékelésével. Amíg minden statisztika vagy előrejelzés a szegénység drámai növekedését mutatja, addig az Orbán-rezsim ezt képtelen elfogadni, és ebből következően kezelni.
A Fidesz szerint már hétfőn új miniszteri rendelet születhet arról, hogy a gázszolgáltatókhoz hasonlóan az áramszolgáltatóknak is kötelező legyen új számlákat kiállítaniuk, ha jogszabályi változás történt az árképzésben. Az ELMŰ hivatalosan reagált az ügyre.
A Fidesz népszerűségi indexének nincs köze ahhoz a döntéshez, hogy a párt vezetése elvetette annak lehetőségét, miszerint az alkotmányba írják bele a választási regisztrációt – mondta Rogán Antal az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, aki arról is beszélt, hogy a vitát lezárják, „az élet megy tovább”.
Horváth Károly, az FGSZ-Siófok vezetőedzője a sonline.hu-nak nyilatkozva elmondta, már csak formalitások vannak hátra és megszületik a megegyezés a Ferencvárossal Máté János kölcsönvételéről.
Az ujpestfc.hu beszámolója szerint Barczi Dávid és Egerszegi Tamás a belga másodosztályú Sint-Truidense csapatához utazik próbajátékra az Újpest együttesétől.
Nem kiutasításról van szó, formai hiba miatt nem hosszabbították meg a The New York Times című amerikai lap újságírójának vízumát tavaly év végén Kínában, válaszolt a korábban elhangzott vádakra a pekingi külügyminisztérium szóvivője.
Fónagy János a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára szerint a kormánynak nem célja, hogy döntéseivel ellehetetlenítse az energiaszolgáltatókat. Hozzátette, hogy ettől függetlenül a kormány...
A pénteki dátum, 2013. január 4-e a szerencsés napok közé tartozik a babonásabb kínaiak körében. Ar-ling-yi-san-yi-si - hangzik a számok latin ábécét használó pinyin-átírása, ami pedig - némi torzítással - az "örökké szeretni foglak" kínai megfelelőjének is érthető. Az "örök szerelem napjaként" emlegetett pénteken éppen ezért kínai párok tízezrei igyekeztek Kína-szerte az anyakönyvvezető elé…
A demokratikus ellenzék tiltakozásai, volt alkotmánybírák és egy egykori köztársasági elnök tiltakozása is közreműködött a döntésben, de az Alkotmánybíróság zárta be „az ostromgyűrűt” – vélte az MSZP fővárosi elnöke.
Széles termékpalettájának és eladásainak 35 százalékos növekedésének köszönhetően a Samsung Electronics Co Ltd. az idén tovább fokozza előnyét az okostelefon eladásokban az Apple Inc. előtt - tájékoztatta pénteken a Strategy Analytics piackutató vállalat a Reuters hírügynökséget.
A pékek 20-25 százalékkal emelnék a pékáruk árát. Egy hónapon belül már várható is valamilyen mértékű emelés - mondta Septe József, a Pékszövetség elnöke.
A regisztráció eltörlése a harmadik, 2010 óta a legnagyobb csapás a Fideszre. Keződött, hogy visszavonulót kellett fújniuk egyik képviselőjük otromba nőellenes kijelentései miatt. Aztán meghátráltak a diákok előtt, most meg elbukott a regisztráció – olvasható Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán.
A Bild című német bulvárlap beszámolója szerint újra közel került egymáshoz 2011-es szakításuk óta a profi bokszoló Vlagyimir Klicsko és Hayden Panettiere amerikai színésznő.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 65. játéknapján a Chicago Bulls a Miami Heatet verte meg, míg a Clippers a Los Angelesi rangadón nyert.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Nem csak férfi, női huligáncsoportja is van a Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató Dinamo Moszkvának. A csajok ráadásul komolyan is veszik az ultraéletet, az alábbi videón a Szpartakos lányokkal ustawkáznak.
A liga egyik legrosszabb formában lévő csapata, a Deportivo fogadja a decemberben megtáltosodó Malagát. Vajon a téli szünet miben változtatott a csapatok lendületén?
Fehéroroszország átmeneti korlátozásokat vezetett be Magyarországról származó kérődzők - szarvasmarha, juh és kecske - importjára és tranzitjára egy Németországban tavaly feltűnt és onnan állítólag továbbterjedő járványos állatbetegség miatt.
Gazdaságpolitikai kérdések egyeztetésével folytatják a közös munkát az ellenzéki pártok és mozgalmak kedden - mondta Józsa István, az MSZP frakcióvezető-helyettese szombati sajtótájékoztatóján.
Hamarosan megkezdődik az egyeztetés a közszolgák etikai kódexéről, az alapok már készek. Csak csekély értékű ajándékot fogadhatnának el, és elveszítené az állását, aki nem fizeti a köztartozásait.
Gazdaságpolitikai kérdések egyeztetésével folytatják a közös munkát az ellenzéki pártok és mozgalmak kedden - mondta Józsa István, az MSZP frakcióvezető-helyettese szombati sajtótájékoztatóján.
Kénytelen lesz beszüntetni működését a legrégibb svájci bank, miután bűnösnek vallotta magát egy New York-i bíróság előtt az amerikai polgároknak adóelkerülésben nyújtott támogatás miatt ellene indított vádban - számolt be a brit BBC hírszolgálat.
Koszovó nem engedélyezi a beutazást Tomislav Nikolic szerb elnök számára, erősítette meg az egybehangzó pristinai médiajelentéseket Hajredin Kuci koszovói miniszterelnök-helyettes.
20-25 százalékkal emelnék a pékek a pékáruk árát - mondta az InfoRádiónak a Pékszövetség elnöke. Septe József szerint valamekkora áremelés már egy hónapon belül várható lesz. A pékek 20-25...