Robbanás történt csütörtökön egy 214 méter magas toronyépületben Mexikóvárosban. Miguel Ángel Osorio Chong belügyminiszter bejelentése szerint legalább 25-en meghaltak, és csaknem száz ember megsebesült. Az áldozatok száma még nem végleges, mert a mentést még nem fejezték be.
A főváros várhatóan csak az első fél évre rendeli meg a BKV szolgáltatásait, a második fél évre az addig beérkező források arányában szerződik majd – olvasható a Népszabadságban.
Juan Manuel Márquez állítólag ötödik alkalommal is megmérkőzne Manny Pacquiaóval, de az újabb találkozót csakis akkor vállalja el, ha megfelezik a meccspénzt.
Az AS és a Marca című spanyol sportlapok beszámolója szerint Lionel Messi nem éppen úriemberhez méltóan viselkedett az El Clásico után a Real Madrid játékosaival és edzőjével, Aitor Karankával.
Felrobbant egy petárdákat szállító teherautó pénteken Kínában - jelentette a helyi média. A robbanás miatt összeomlott egy híd, járművek zuhantak a mélybe, a katasztrófában a jelentések szerint 26-an meghaltak.
Kártérítést fog követelni a Boeing 787-es Dreamliner utasszállító repülőgépeinek sorozatos hibák miatti leállítása következtében elszenvedett károkért az All Nippon Airways (ANA) japán légitársaság az amerikai gyártótól - jelentette pénteken a Japan Today hírportál.
A labdarúgó spanyol Király Kupa elődöntőjének csütörtöki első mérkőzésén az Atlético Madrid, három kiállítással tarkított meccsen, hazai pályán legyőzte a Sevillát. A mérkőzésen csak tizenegyesből szereztek gólokat.
A kormánytagok többségének nem változott jelentősen az anyagi helyzete 2012-ben a péntektől elérhető vagyonnyilatkozataik alapján. Egyetlen miniszter sem vásárolt ingatlant, vagy gépkocsit az elmúlt évben, a legnagyobb jövedelemre ezúttal is Pintér Sándor belügyminiszter tett szert, aki korábbi cégeladásaiból tavaly és idén is félmilliárd forintot kap.
Az új világhoz újfajta architektúra kell - hangoztatta helyi idő szerint csütörtökön, a tárcavezetői minőségében elmondott utolsó hivatalos beszédében Hillary Clinton amerikai külügyminiszter.
A technika fejlődésével párhuzamosan a munkahelyi kommunikáció is fejlődésnek indult. Gyorsabbá és olcsóbbá vált a kapcsolattartás, de a szinte állandó online jelenlét kényszere bizonyos fajta függőséget is kialakított. Cikkünkben azokat a fontosabb mankókat kívánjuk átadni az olvasóknak, amelyek segítségével a jövőben kevesebb erőforrás ráfordításával lesznek képesek boldogulni a virtuális…
Az új világhoz újfajta architektúra kell - hangoztatta helyi idő szerint csütörtökön, a tárcavezetői minőségében elmondott utolsó hivatalos beszédében Hillary Clinton amerikai külügyminiszter.
2014-ben, ha kormányváltás lesz, a szocialisták azt kezdeményezik majd, hogy azonnal vizsgálják felül a jelenlegi Nemzeti Alaptantervet. Ezt mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja, miután az ellenzéki pártok újra egyeztettek, most oktatási kérdésekről. Az új alaptantervből kivennék a szélsőséges szellemiségű alkotókat és választhatóvá tennék a hit- és erkölcstanoktatást, azaz…
Idén 30 ezer fogyatékkal élő és megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatását biztosítja az állam, az erre fordítható 35 milliárd forintból pályázat keretében részesülhetnek a foglalkoztatók - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Géberjénben csütörtökön.
Az Európai Unió 2014-2020-as költségvetési ciklusában az ország az uniós források 60 százalékát közvetlenül a növekedés ösztönzésére, gazdaságfejlesztésre fordítja majd, erről már határozott a magyar kormány. A most véget érő költségvetési ciklusban az uniós forrásoknak csak a 16 százalékát használták fel erre a célra - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a…
Erősíteni kell a világon az amerikai befolyást - hangsúlyozta külügyminiszterként elmondott utolsó hivatalos beszédében Hillary Clinton. A politikus pénteken adja át a hivatalát John Kerrynek, az amerikai diplomácia új irányítójának.
A kisközösségi rádiós frekvenciák pályáztatásával kapcsolatosan hirdet közmeghallgatást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A hatóság elsősorban azokat várja, akik kisközösségi rádió elindítását tervezik.
Három dolgot rendeztünk Barroso elnök úrral. Áttekintettük az egy évvel ezelőtti vitákat, lezártuk szinte az összes vitás pontot. A második ügy a magyar gazdaság helyzetének értékelése volt, hiszen...
Szűk sávban mozgott a forint péntek délelőtt, az eurót 292,48 forinton jegyezték 11 óra után, a reggeli 292,11 forint és a csütörtök esti 292,77 forint után.
A munkavállalók legfőképpen a munkahelyi nyomást érzik, ami hosszú távú megtartási problémákat okoz a vállalatok és az országok számára. Világszinten hazánkban az egyik legalacsonyabb a munkavállalók elkötelezettsége a GfK Nemzetközi Alkalmazotti Elkötelezettség felmérése szerint.
Ötéves börtönbüntetésre ítélték Ucsisiba Maszato kétszeres olimpiai bajnok dzsúdózót Japánban pénteken, amiért megerőszakolta az általa edzett egyetemi női dzsúdóklub egyik tagját.
Három dolgot rendeztünk Barroso elnök úrral. Áttekintettük az egy évvel ezelőtti vitákat, lezártuk szinte az összes vitás pontot. A második ügy a magyar gazdaság helyzetének értékelése volt, hiszen...
Varga nagy segítségnek tartja, hogy Stieber Zoltán személyében lesz egy magyar csapattársa, örül annak, hogy a Greuther egyik meghatározó labdarúgójára tud támaszkodni a beilleszkedésnél.
A kormányfő tegnap bejelentette, hogy a kormány megvásárolta az E.ON gázüzletágát, tehát az E.ON Földgáz Trade (EFT) és az E.ON Földgáz Storage (EFS) vállalatokat. A pontos vételár még ismeretlen, de...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Csökkenéssel zárták a januári hónap utolsó kereskedési napját az amerikai piacok, miután a vártnál rosszabb munkanélküliségi adat tovább növelte az amerikai gazdasággal kapcsolatos aggályokat.
Sűrű köd miatt több koccanásban közel 40 gépjármű összeütközött csütörtökön az Egyesült Államokban, Detroit térségében, a balesetekben összesen hárman meghaltak, kéttucatnyian megsérültek.
A miniszterelnök a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában beszélt a szerdai brüsszeli útjáról, a csütörtöki moszkvai látogatásáról, valamint arról, hogy a magyar állam még nem vásárolta meg az E.ON...
Jóval a kormány által meghatározott maximális vételár alatt vásárolta meg Magyarország az E.ON Csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeit - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Mégsem vonnak el 300 millió forintot a Képzőművészeti Egyetemtől, jelentette be a rektor a diákjainak és az oktatóknak. Lázár János miniszterelnökségi államtitkár titkársága ugyanis megkereste Kőnig Frigyes rektort, hogy fáradjon be hozzá megtárgyalni a kialakult helyzetet. Délelőtt még úgy tűnt, hogy a 300 milliós elvonás miatt veszélybe kerül az oktatás.
Ötéves börtönbüntetésre ítélték Ucsisiba Maszato kétszeres olimpiai bajnok dzsúdózót Japánban pénteken, amiért megerőszakolta az általa edzett egyetemi női dzsúdóklub egyik tagját.