Megkezdődött a felvételi jelentkezés. A felvételi tájékoztató elektronikus formában a mai naptól a felvi.hu honlapon olvasható - olvasható a Emberi Erőforrások Minisztériumának közleményében.
Megmenekültek a legendás londoni taxik, miután egy kínai autógyár teljes egészében átvette a régies vonalvezetésű járművek pénzzavarba került gyártóját.
Az Európai Központi Bank kiadta javaslatait az online fizetési szolgáltatások biztonságosabbá tételére, amelyben a vállalatok ügyfél-azonosítási folyamatainak fejlesztését is szorgalmazza - írja a...
José María Callejón, a Real Madrid labdarúgócsapatának középpályása elmondta, Lionel Messi, a Barcelona klasszisa „Mourinho babájának" nevezte Aitor Karankát, a madridi klub másodedzőjét a két csapat Király-kupa-mérkőzését követően a parkolóban.
A házigazda Budaörs 3–0-ra legyőzte a csak két játékossal kiálló, címvédő TTC Berlin Eastside együttesét a női asztalitenisz Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén, így jó esélye van arra, hogy bejusson a fináléba.
A földgázkereskedő mellett lesz korlátozott földgázkereskedő is, illetve a miniszter Földgázellátási Válsághelyzet Bizottságot hozhat létre - egy új tervezet szerint.
Jenessa Simons három évig hiába kereste biológiai szüleit. Miután kiposztolta a Facebookra mindazt, amit tudott róluk, két nap se telt el, jelentkezett az anyja, nem sokkal később pedig az apjával is tudott beszélni.
A listavezető (és már alapszakaszgyőztes) Dab.Docler és a második helyen álló Miskolc is kikapott a jégkorong Mol Liga pénteki játéknapján. Előbbi Érsekújváron, utóbbi pedig Brassóban szenvedett vereséget.
Az ügyészség gyanúja szerint a Környezetvédelmi Minisztérium 2009-ben 176 milliót fizetett ki egy cégnek fölösleges szoftverekre és el nem végzett munkákért.
Noha a C63 AMG már korábban is bizonyított, a gyártó különkiadással kavarja fel az állóvizet, sőt, ha úgy tetszik, malomkövet hajít bele. Az 507-es kiadás neve is jelzi, 507 lóerővel, azaz elsöprő brutalitással van dolgunk, mindez prémium kosztümbe öltöztetve.
A cselgáncsozó Joó Abigél és a kajakos Tótka Sándor érdemelte ki a 2012-es év legjobb utánpótláskorú sportolója elismerést, amelyet IX. Héraklész Díjátadó Gálán vehettek át péntek este.
Január legelején szokásunkhoz híven idén is kihirdettük az Autó Pult 2012-es év autóit. Ahogy az elmúlt években, úgy ezúttal is kilenc kategóriában hirdettük ki a dobogósokat, a kategória-győztesekből pedig Önök választhatták ki szavazásunk során a legjobbak legjobbját, vagyis az Autó Pult 2012-es Év Autóját.
A biztos szerint az az intézményrendszer, amely alatt a devizahitelesek problémái kialakultak, nem tudja orvosolni a gondokat, új erőforrások kellenek a megoldáshoz.
Meghökkentő, hogy napjaink kisautói mennyire felnőttesekké, komolyakká váltak. Az már természetesnek számít, hogy amennyiben izmos motorra vágyunk, nem feltétlenül kell nehéz, méretes karosszériákat cipelnünk, de esetünkben ennél sokkal több érték is lapul a lemezek alatt.
Megújítja az aluljárók utastájékoztatási rendszerét a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), miután az Ecseri úti metrómegállóban kipróbált új táblákat pozitívan fogadták az utasok - közölte a BKK pénteken az MTI-vel.
Elbúcsúzott az amerikai külügyminisztérium munkatársaitól pénteken az eddigi tárcavezető, Hillary Clinton, aki a nap folyamán hivatalosan benyújtotta lemondó levelét.
A cselgáncsozó Joó Abigél és a kajakos Tótka Sándor érdemelte ki a 2012-es év legjobb utánpótláskorú sportolója elismerést, amelyet IX. Héraklész Díjátadó Gálán vehettek át péntek este.
A vietnami labdarúgó-bajnokság címvédője, a Da Nang kötelékében folytatja pályafutását Sabin Cosmin Goia, aki Magyarországon előbb a Nyíregyháza, majd a 2011–12-es szezonban a Pécsi MFC sorait erősítette.
Egy hatgyerekes apa pöröllyel esett neki a saját otthonának és mindent rommá vert, csak azért, hogy ne kelljen a testvéreivel osztoznia a házon. A szomszédokat sokkolta az eset.
Az ítélet szerint Sveiczer Sándor önkormányzati képviselő megsértette Sós Tamás személyiségi jogait azon állításával, hogy Sós Tamás elnöki jogkörét túllépve utaltatott 160 millió forintot az egri kórháznak.
A tenisz Don Juanja, Feliciano Lopez újabb szépséget csábított el. A 25 éves modellt, Alba Carrillót az sem zavarja, hogy elődeinek listája igencsak hosszúra nyúlik.
A vagyonnyilatkozatok alapján nem változott jelentősen a kormánytagok többségének anyagi helyzete. Ankarában ketten meghaltak az amerikai nagykövetségnél elkövetett robbantásban.
Sir Alex Ferguson, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere cáfolja, hogy a Tottenham elleni mérkőzés közben kritizálta volna Simon Beck partjelzőt, és személyes meghallgatást kért az angol Labdarúgó-szövetségtől (FA) az eset kapcsán. Mint ismert, a 71 esztendős szakember ellen eljárás indult az ügyben.
Nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2009-es informatikai beszerzései miatt - tudta meg az MTI Hírcentrum.
A kedvező fordulat első jeleire vallanak a közép- és kelet-európai feldolgozószektor aktivitását mérő januári beszerzésimenedzser-indexek (BMI) - vélekedtek a pénteki adatismertetések utáni helyzetértékeléseikben londoni gazdasági elemzők.
Autóvásárlási próbaút közben rabolt bankot egy nő az Egyesült Államokban. A használt kocsi eladójának fogalma sem volt róla, hogy akaratlanul gengsztersofőrré vált.
Összecsaptak az egyiptomi rendőrséggel a Mohamed Murszi államfő és a Muzulmán Testvériség hatalma ellen tiltakozó ellenzéki tüntetők a kairói elnöki palota előtt pénteken. Az újabb erőszakos cselekményekért az elnöki hivatal az ellenzéki politikai erőket tette felelőssé.