Vasárnap reggel nyolctól este tízig, hétfőn héttől délután háromig várják az urnákhoz a szavazásra jogosult közel 50 millió olaszt. A szavazók a második világháború utáni 17. parlament összetételéről határozhatnak, és 184 párt közül választhatnak. A jogosultak kevesebb mint fele voksolt kora estig.
2012-ben 10 560 új lakás épült, 17 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 10 600 volt, ami 15 százalékos csökkenést jelent a 2011. évi adatokhoz képest. Budapesten ennél jóval nagyobb, 48, illetve 32 százalékos volt a visszaesés mértéke. Az újlakás-építésen belül egyre alacsonyabb a vállalkozások által épített és az értékesítésre szánt lakások aránya.…
Nem lehet Magyarország energiafüggőségét teljesen megszüntetni – állítja az ATV Híradója által megkérdezett szakértő, aki azt is mondja, hogy az energiapiac nem az önállóság, hanem az együttműködés és a globalizáció felé tart. Orbán Viktor pénteki beszédében az ország energiafüggőségének megszüntetését, a magyar gazdaság fellendülését ígérte a következő húsz évre.
A japán Nisikori Kej és a spanyol Feliciano Lopez vívja a vasárnapi döntőt a Memphisben zajló keménypályás tenisztorna 1,2 millió dollár összdíjazású férfiversenyében.
Az izraeli börtönök mintegy háromezer palesztin rabja kezdett éhségsztrájkba vasárnap, tiltakozásul az előző nap meghalt társuk miatt - közölte az izraeli közszolgálati rádió.
Babos Tímea úgy véli, ismét bebizonyosodott, hogy jó kettőst alkotnak a luxemburgi Mandy Minellával, miután szombaton megnyerték a 235 ezer dollár összdíjazású bogotái női tenisztorna párosversenyét.
A tél végi időszak hazánkban sajnos mindig egyet jelent a kisebb-nagyobb kátyúk megjelenésével útjainkon. Az olykor hatalmasra duzzadó lyukak súlyos sérüléseket okozhatnak autóinkban. De ki téríti meg az okozott kárt?
Nyolcvan kőkorallt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren egy román állampolgár csomagjában. Mivel az utas nem rendelkezett engedéllyel, a korallokat lefoglalták, és természetkárosítás miatt feljelentést tettek - közölte a hatóság vasárnap az MTI-vel.
Mint arról beszámoltunk, 28 ember sérült meg abban a balesetben, amely a Nascar Nationwide Series floridai futamán történt. Az esetet egy, a balesethez közvetlen közel álló szurkoló is megörökítette.
A TV2 Tények című hírműsorának beszámolója szerint négy ismeretlen férfi mintegy félmillió forintos kárt okozott a Fegyverneki NKSE stadionjában. Az elkövetőeket már őrizetbe vette a rendőrség.
A gázár szinten tartása miatt csúszhat a hitelmegállapodás Ukrajna és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között. Viktor Janukovics ukrán elnök pénteken élő tévéműsorban jelentette be, hogy nem emelik a...
Hosszabb kihagyás várhat Huszti Szabolcsra, a német labdarúgó Bundesligában szereplő Hannover magyar szélsőjére, aki gólpasszt adott, gólt lőtt, majd megsérült a Hamburg elleni szombati bajnoki mérkőzésen.
Az iszlám vallás kamatszedésre vonatkozó tilalma azt is eredményezi, hogy sok olyan pénzügyi termék tilos, amelyeket az öt éve tartó válság kirobbanásáért felelőssé tesznek. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben az iszlám befektetések elvei sok nyugati befektető számára is vonzónak tűnnek. Az iszlám bankolás Európában leginkább a briteknél terjedt el.
Nagy az esélye, hogy Han Solo, Luke és Leia visszatér a Star Warsben. Skywalkernek azonban van egy feltétele: csak akkor vállalja a szerepet, ha a régi csapat valamennyi tagja benne lesz az új trilógiában.
2009 óta tavaly követték el a legtöbb személyazonossággal való visszaélést Amerikában, így bankkártyacsalásokkal több mint 21 milliárd dollárt loptak el egy friss kutatás szerint - írja a banktech...
Több száz ellenzéki tüntetett szombaton Caracasban hiteles tájékoztatást követelve Hugo Chávez államfő egészségi állapotáról. Az ellenzéki vezetők bírálták a kormányt a Chávez betegségét és gyógykezelését övező titoktartást miatt, mondván, a venezuelaiak azt akarják, hogy a kabinet nyíltabban kezelje az ügyet. "Azért jöttünk ide, hogy elmondjuk: a nép igazságot követel" - hangoztatta az…
Mire jó a savanyú káposzta? A haspárti magyarok természetesen tudják, a franciák azonban náluk is többet tudnak már róla. Nemcsak töltve vagy rakottan fogyasztva, de megújuló energiaforrásnak sem utolsó!
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A gyilkossággal gyanúsított Oscar Pistorius fivére ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emeltek vádat - jelentették dél-afrikai médiumok vasárnap.
A Dunaferr dolgozói maguk döntöttek arról, hogy nem tartanak hétfőn demonstrációt, a rendőrség semmilyen engedélyt nem vont vissza - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata vasárnap.
Józsa István szocialista frakcióvezető-helyettes szerint Orbán Viktor kormányfő súlyosan félrevezeti az országot, amikor jó teljesítményekről, növekvő gazdaságról beszél, miközben a kabinet felélte az ország tartalékait és recesszió van.
Vasárnap éjjel osztják ki a világ legnagyobb felhajtással felvezetett filmdíját, az Oscart. A hollywoodi Dolby Színház gálaestjét a világ 225 országának nézői láthatják élő televíziós közvetítésben. Az Amerikai Filmakadémia több mint 5.800 tagja 24 kategória jelöltjeinek legjobbját szavazta meg.
A turizmus növekedésében kiemelt szerep jutott tavaly a vendégéjszakák 76,7 százalékát regisztráló szállodáknak, amelyekben a vendégek száma (6,547 millió fő) 5,9 százalékkal, a vendégéjszakák száma (16,584 millió éjszaka) pedig 7,9 százalékkal emelkedett az előző évhez képest - közölte pénteken a Magyar Turizmus (MT) Zrt.
Daytona Beach - Legalább huszonnyolc néző megsérült szombaton egy floridai Nascar-futamon, amikor egy versenyautó a pálya védőfalának csapódott, és egyik kereke, illetve nagyobb roncsdarabjai a nézőtérre hullottak.
Magyarország jobban teljesít, mint korábban, és eredményesebb a válság kezelésében, mint a legtöbb európai ország - legalábbis Orbán Viktor szerint, aki pénteken tartotta meg tizenötödik évértékelő beszédét. Most is elsősorban saját táborát igyekezett megszólítani, a több sebből is vérző szónoklattal. Heti elemzés.
A 66 kg-os kategória londoni olimpiai ezüstérmese, Lőrincz Tamás, illetve a 96 kilósok között szereplő Kiss Balázs is döntőbe jutott a kötöttfogású birkózók Golden Grand Prix-viadalának második napján.
A Budapest Honvéd ottnohában aratott 1-0-s győzelmet a Győri ETO a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. Az ETO TV felvétele a mérkőzésről.
Afganisztán keleti részén vasárnap három öngyilkos merényletben meghalt öt ember, többen megsebesültek, míg a fővárosban, Kabulban a biztonságiaknak sikerült ártalmatlanná tenniük egy terrortámadásra készülő férfit.