Nehéz lenne magyarázatot találni arra az óriási potyagólra, amit az egyiptomi bajnokságban szereplő Wadi Degla kapusa, Amir Tawfik kapott a Haras El Hodood elleni bajnokin.
Garancia nincs a sikerre, de jók az esélyei annak, hogy az Európai Unió 2014-2020 időszakra szóló költségvetését elfogadják a tagországok képviselői az Európai Tanács február 7-8-i brüsszeli tanácskozásán - mondta Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkár kedden Budapesten.
Közel százezer nő élt a 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás lehetőségével a jogszabály 2011 márciusi hatályba lépése óta. A kedvezmény nem várt mértékű sikere csak 2012-ben 48,3 milliárd forintos hiányt okozott a Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetésében, a kiadások 80 százalékkal haladták meg az előirányzottat - írja a Világgazdaság.
Egy hatalmas, a születendő gyermekénél is nagyobb daganat nőtt egy terhes nőben – az állapot egy rendkívül ritka, kismamáknál előforduló betegséget mutat, amiről nem tudják, miért alakul ki.
A technológiai újításokra egyre nagyobb szükség van a vagyonkezelésben, hiszen a szektor szereplői az értékesítési nehézségek és a szabályozói szigor miatt küszködnek. A technológiai innovációk...
Vona Gábor Gyöngyösi Mártont szeretné a Jobbik Európai parlamenti listája élére, az emiatt háttérbe szoruló Morvai Krisztina cserébe biztos helyet kaphatna a hazai listán, írja egy szélsőjobbos portál. A Jobbik sajtófőnöke „szánalmas, nevetséges, sci-fibe illőnek” nevezte a honlap állításait, Morvai Krisztina viszont lapunknak nem cáfolta a feltételezéseket. Mint mondta, fogalma sincs, hogyan dönt…
A kisadózók tételes adóját (kata) választó főállásúaknál a katás időszak 100 százaléka számít be a szolgálati időbe a résznyugdíjhoz szükséges legalább 15 éves, a teljes nyugdíjhoz szükséges legalább 20 éves szolgálati idő megállapításakor - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
A világ vezető részvényindexeinek idei száguldását tekintve sokakban felmerülhetett a kérdés, hogy ezeken a szinteken vajon érdemes-e még próbálkozni a vételekkel vagy a piac már lassan elérte a...
Kigyulladt egy tűzokádó szereplő egy opera próbáján Chicagóban. A 24 éves férfi ugyan tűzálló ruhát és maszkot viselt, mégis úgy megégett arca és torka, hogy válságos állapotban vitték kórházba.
Örök életére megnyomorodott az arca a fiatal nőnek, akit egy máig ismeretlen támadó savval öntött le, és még csak azt sem tudni, miért. A nő most a nyilvánossághoz fordult, és a sajtón keresztül arra kérte támadóját: fedje fel magát.
Legalább 5,2 százalékos béremelést szeretnének elérni a munkavállalókat képviselő szakszervezetek. Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke az ATV Startban elmondta, bár tény, hogy a kormány által teremtett gazdasági környezet miatt nincsenek könnyű helyzetben, a tárgyalások során a garantált bérminimumra vonatkozóan még mindig nem született ajánlás, pedig ez az, ami a…
A Fidesz európai parlamenti (EP-) delegációjának keddi közleménye szerint Bajnai Gordon lobbizni érkezett az előző nap Brüsszelbe, azonban "látogatása leginkább az Orbán-kormány rágalmazásáról szólt".
Három dolog hiányzik az oktatásból: pénz, pénz, pénz. Információnk szerint Dunakeszi és Zugló iskoláiban egyes pedagógusok 10-15 százalékkal kevesebb nettó bért kaptak ebben a hónapban. Egyes vidéki főiskolák állami támogatása idén 40-65 százalékkal csökken, az erőforrás tárca lapunknak küldött válaszából pedig kiderült, csak néhány egyetem PPP-konstrukcióját váltja majd ki a költségvetés.
Az ELTE Gyakorlóiskoláért Szülői Közössége azt várja az ELTE vezetésétől, valamint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól (Klik), hogy a bezárásra ítélt középiskola diákjainak további sorsát kiemelt figyelemmel kísérje: az osztályközösségeket, illetve - ha erre nincs mód - a kisebb közösségeket lehetőleg egyben tartva keressenek számukra új tanintézményt.
A SYNERGON Informatika Nyrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata, a SYNERGON Outsource Kft. költséghatékony informatikai szolgáltatások (szerver és alkalmazás üzemeltetés) outsourcing konstrukcióban történő ellátására kötött szerződést az egyik legnagyobb európai energetikai társasággal, a francia GDF SUEZ S.A. magyarországi vállalatával a GDF SUEZ Energia Holding Hungary Zrt.-vel - olvasható…
Az agrártárca szeretné elérni, hogy a magyar sertésállomány 2017-ig a duplájára emelkedjen, amelyhez a sertésprogram biztosít szakmai kereteket, és amelynek megvalósításához 2,6 milliárd forint forrás áll rendelkezésre - mondta a vidékfejlesztési miniszter a Spar Magyarország Kft. bicskei húsüzemében tett keddi látogatásán.
A kormányzatok számára már több évtizede komoly dilemmát okoz, hogy hogyan kezeljék a nemzetközi vállalatcsoportok által alkalmazott adóoptimalizáló struktúrákat. Egyrészről a nemzetközi vállalatbirodalmak jövedelemallokációs struktúrái jelentős bevételkiesést okoznak az állami költségvetések számára, amit természetesen igyekeznek megakadályozni. Másrészről viszont a kedvező adózási lehetőségek…
Elérkezett a "kreativitás alapú gazdaság" kora, egy olyan gazdasági rendszer, melynek fő hajtóereje az ötlet és az innováció. A kreativitás alapú gazdaság rákényszeríti a vállalatokat, hogy újragondolják a vállalati stratégia alapvető elemeit. Egy 2006-os kutatás eredményei azt mutatják, ez a gondolkodás jelentősen átalakítja a vállalatok működését.
Törökország sikere biztatás Magyarország számára - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Recep Tayyip Erdogan török kormányfővel folytatott keddi budapesti megbeszélését követő sajtótájékoztatón.
Az Európai Unióban decemberben 0,6 százalékkal, ezen belül az euróövezet 17 tagállamában 0,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom novemberhez képest - közölte az Eurostat.
A fesztiválozók döntése alapján Kecskemét mellett négy külhoni település, Dunaszerdahely, Beregszász, Szabadka és Székelyudvarhely állandó lakói bulizhatnak ingyen az idei Hegyalja Fesztiválon június 25. és 30. között Tokajban.
A Fidesz elnöksége azt javasolja, hogy tavasszal tíz százalékkal csökkenjen a víz, a csatorna és a szemétszállítás díja - közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti...
Szakmai szervezetet hívnak életre a hazai úgynevezett helyi pénzek, térségi utalványok kibocsátói - erősítette meg az első magyarországi helyi pénz rendszer kialakítását és működtetését irányító soproni Perkovátz Tamás az MTI értesülését....
A brit BP olajipari konszern adózott eredménye 79 százalékkal csökkent a tavalyi utolsó negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, részben a Mexikói-öbölben történt olajszennyezéssel kapcsolatos kártérítések miatt.
Saját szomszédja loptak meg egy idős, súlyos beteg férfit a saját otthonában. A tolvajt az idős ember családja által felszereltetett rejtett kamera felvételei buktatták le.
A német Munich Re viszontbiztosító adózás utáni nyeresége éves szinten 24 százalékkal csökkent a tavalyi negyedik negyedévben, az év egészében azonban a nyereség 3,2 milliárd eurót tett ki, az előző évi 700 millió után – közölte a vállalat kedden.
Hamarosan fény derül arra, hogy ki kerül a Magyar Nemzeti Bank élére, miután március 3-án lejár Simor András elnök mandátuma. A befektetők feszülten várják Orbán Viktor bejelentését a jelölt...
A Renault nemrégiben már frissítette kompakt egyterűjét, a Scénicet, de ezúttal úgy határoztak a franciák, hogy rövid időn belül újabb kozmetikai beavatkozásra van szükség. Ennek eredményeképp az utóbbi egy évben az autó második ráncfelvarrását élhetjük meg, melynek oka a márka arculatába való beolvasztás.
Szakmai szervezetet hívnak életre a hazai úgynevezett helyi pénzek, térségi utalványok kibocsátói - erősítette meg az első magyarországi helyi pénz rendszer kialakítását és működtetését irányító soproni Perkovátz Tamás az MTI értesülését kedden.
A Fidesz bírálja Bajnai Gordont, amiért "a magyar embereket, a magyar demokráciát hátba döfve, senki által fel nem hatalmazva, senki által semminek meg nem választva" egyeztetett hétfőn Brüsszelben Magyarország következő 7 éves fejlesztési pénzeiről. Balla Mihály keddi közleményében felteszi a kérdést: milyen alapon és kinek a nevében tette mindezt volt miniszterelnök? A Haza és Haladás…
Elképesztő gólt rúgott az angol Widnes Wikings játékosa, Paul Cliff a Beltry elleni mérkőzésen. A futballista ezzel a találattal jutott mesternégyesig az 5-0-ra megnyert meccsen.
Tizennégy magyar sportoló utazik a február 17-től 22-ig Brassóban sorra kerülő téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF), a 14-18 éves korosztály ötkarikás eseményére.
Huszonegy napja van az MLSZ-nek a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordulni annak nyomán, hogy a FIFA helyben hagyta korábbi döntését, azaz zártkapus marad a március 22-i Magyarország-Románia vb-selejtező.
A téli átigazolási szezonban a francia csapatok ismét jól erősítettek. A legnagyobb csillagot nem meglepő módon a Paris Saint-Germain szerezte meg a brazil Lucas-al.
Túltermelési válság van mindkét élvezeti cikkünknél, valamint a készletek is óriásiak. Tavaly nagyon jó évet zárt Brazília és idén se számítanak rosszabbra. Remélhetőleg lassan a boltok polcain is visszaköszönnek az alacsonyabb árak.