A görög állam privatizációs alapja elfogadta a New York-i székhelyű NCH Capital 23 millió eurós ajánlatát, így a befektető cég mintegy 0,5 millió négyzetméteres, vagyis egy 50 hektáros fejlesztési...
A hétfői Magyar Közlönyben megjelent a nemzeti fejlesztési miniszter azon rendelete, amely meghatározza az energiaszolgáltatók által a felhasználók részére kibocsátott számlák számlaképére vonatkozó követelményeket. A rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba....
Őrizetbe vettek kedd hajnalban Párizs közelében négy személyt, három francia-kongói és egy mali állampolgárt, akiknek feltételezhetően közük van egy, az afrikai Száhel-övezetbe dzsihádistákat toborzó hálózathoz - közölték rendőrségi források.
Bulinak indult, sokkal több lett belőle: Rétfalvi Flóra maga is meglepődött, hogy felvették Obama kampánystábjába, mi több, első munkanapján személyesen találkozott az elnökkel!
Hajnalban a kamatdöntő ülés csapta el az ausztrál deviza februári kezdését, ugyanis egy óra alatt visszaadta a hó elején megszerzett erejét a kurzus. 3 százalékon maradt az irányadó, annak ellenére hogy a piaci pletykák 25 bázispontos csökkentésről szóltak.
A magyar idő szerint hétfő hajnalban rendezett Super Bowl, azaz a profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) döntője a várakozásokkal ellentétben nem döntött nézettségi rekordot az Egyesült Államokban.
A tartós rekedtség a legjellemzőbb tünet, de ha beszéd közben gyakran kifogyunk a levegőből, szintén intő jel lehet. A hangszálbénulás bekövetkezhet nyaki műtétek után is, de akár daganatos elváltozást is jelezhet.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A főút egyik oldalát azért kellett lezárni, mert a Pest megyei településen kedd reggel történt baleset miatt az úttest nagy részét elfoglalták a sérült járművek az érintett szakaszon.
A Fidesz elnöksége azt javasolja, hogy tavasszal tíz százalékkal csökkenjen a víz, a csatorna és a szemétszállítás díja - közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Nincsenek veszélyben az utasok az új Alstom-metrószerelvényeken, de az tény, hogy a gyakori meghibásodások gondokat okozhatnak, ha majd 18 új szerelvény közlekedik majd a 2-es vonalon a reggeli csúcsidőben - mondta az InfoRádió kérdésére Bíró Endre. A Metróért Egyesület elnöke ugyanakkor kiemelte, hogy jelenleg nincs más alternatívája a régi szovjet vonatoknak.
Az idei év "borzasztóan" nehéz lesz az adóhatóságnak, a NAV azonban mindent megtesz annak érdekében, hogy a költségvetési bevételek teljesüljenek, ehhez az adózói kör szélesítése szükséges - mondta Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón, az idei ellenőrzési irányelveket ismertetve.
Januárban 2401 cég szűnt meg Magyarországon, 61 százalékkal több, mint amennyit a megelőző év azonos időszakában töröltek a cégbíróságok, és úgy tűnik, hogy trendszerű változás zajlik, idén akár 45 ezer cég is erre a sorsra juthat - közölte az Opten Informatikai Kft. kedden az MTI-vel.
Míg Németországban másfél éves csúcsra emelkedett januárban a szolgáltató szektor aktivitása a beszerzési menedzserek jelzése alapján, addig Olaszországban és a mostanában a figyelem középpontjába...
A kisadózók tételes adóját (kata) választó főállásúaknál a katás időszak 100 százaléka számít be a szolgálati időbe a résznyugdíjhoz szükséges legalább 15 éves, a teljes nyugdíjhoz szükséges legalább 20 éves szolgálati idő megállapításakor - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden.
Az agrártárca szeretné elérni, hogy a magyar sertésállomány 2017-ig a duplájára emelkedjen, amelyhez a sertésprogram biztosít szakmai kereteket, és amelynek megvalósításához 2,6 milliárd forint...
Charlotte Jefferson ritka rendellenességben szenved, már a paradicsomtól is vért köhög fel. A nő annyira allergiás néhány ételre, hogy az életét kockáztatja, ha fogyaszt belőlük.
A továbbra is élénk, a Magyar Nemzeti Banktól várt kamatcsökkentések miatt ma 2010 novembere óta a legalacsonyabb átlaghozam alakult ki a 3 hónapos (D130515) diszkontkincstárjegy aukcióján. Emellett...
Csaknem százezer nő élt a 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás lehetőségével a jogszabály hatályba lépése óta eltelt két évben - írta keddi számában a Világgazdaság.
A Synergon 100 százalékos tulajdonú leányvállalata, a Synergon Outsource Kft. költséghatékony informatikai szolgáltatások outsourcing konstrukcióban történő ellátására kötött szerződést a francia GDF...
Az agrártárca szeretné elérni, hogy a magyar sertésállomány 2017-ig a duplájára emelkedjen, amelyhez a sertésprogram biztosít szakmai kereteket, és amelynek megvalósításához 2,6 milliárd forint forrás áll rendelkezésre - mondta a vidékfejlesztési miniszter a Spar Magyarország Kft. bicskei húsüzemében tett keddi látogatásán.
Az Alkotmánybíróság (Ab) döntéseit messzemenően tiszteletben tartva terjeszti majd a parlament elé alaptörvény-módosítási javaslatát a Fidesz-KDNP - közölte a kedd este kezdődő, évadnyitó gyulai frakcióülést megelőző budapesti sajtótájékoztatóján Rogán Antal.
Az amerikai és ázsiai vezető indexek rossz teljesítménye negatívan befolyásolja a régiós börzék hangulatát, amelyet azonban részben ellensúlyoz az európai vezető tőzsdék pozitív teljesítménye. A...
Burány Sándor, a párt országgyűlési képviselője azt mondta, gazdaságpolitikai fordulatot követelnek az Orbán-kormánytól, és azt, hogy a kabinet az ésszerűséget ne áldozza fel a politikai népszerűség oltárán.
A spanyol "rossz bank" megkezdte a bajba jutott bankoktól átvett rossz minőségű eszközök eladását. A bank elkészített üzletei tervével kapcsolatban azonban kétségek merültek fel - írja a Financial...
Bár nettó profitja a tavalyi évhez képest csaknem 60 százalékkal nőtt 2012-ben, a "kínai Google", a Baidu növekvő versennyel és gyenge hirdetési piaccal kénytelen szembenézni a jövőben, ami aggodalommal tölti el részvényeseit.