A Vasas a BSE elleni párharc harmadik mérkőzését is könnyedén megnyerte a női röplabda NB I rájátszásának negyeddöntőjében, így bejutott a legjobb négy közé.
A Szolnok hazai pályán könnyedén legyőzte az izraeli Holont kedden a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa nyolcaddöntős szakaszának ötödik fordulójában.
A Dunaferr, a Kecskemét és a Kaposvár is bejutott a férfi röplabda NB I rájátszásának elődöntőjébe, miután kedden negyeddöntős párharcuk harmadik mérkőzését is megnyerték.
Az ötödik helyen kiemelt francia Richard Gasquet számára a nyitóforduló egyben a végállomást is jelentette az 528 ezer euró összdíjazású, marseille-i keménypályás férfi tenisztornán.
Elképesztően gyenge mérkőzésen 1-0-ra nyert az FC Porto a Málaga ellen a Bajnokok Ligája ma esti nyolcaddöntőjében. Gyilkos meccs volt, de csak az öngyilkos hajlamokat ébresztette fel az emberben.
A Győr a papírformának megfelelően kikapott a török Fenerbahce vendégeként a női kosárlabda Euroliga két győzelemig tartó nyolcaddöntőjének első, keddi mérkőzésén.
A Levegő Munkacsoport többszöri sürgetését követően a BKV jelentősen javította buszainak kipufogórendszerét, amivel hozzájárult az utasok jobb egészségi állapotához és kellemesebb közérzetéhez.
Mobilitás tekintetében ellentmondásos volt a munkaerőpiac a tavalyi évben a Jobinfo.hu állásszemléző oldal 2012-es adatai alapján. Míg belföldön egy új álláslehetőség kapcsán nem szívesen költöztünk, egyre népszerűbbek voltak – különösen a tavalyi év első felében – a külföldi munkát kínáló pozíciók. A legjobb helyzetben 2012-ben is a műszaki értelmiségi álláskeresők voltak, míg a legtöbb lehetőség…
Törvénytelenül működhet a - sajtóinformációk szerint a diákokról "zsidólistát" vezető - ELTE BTK hallgatói önkormányzata. Az egy éve hatályos felsőoktatási törvény alapján több más hallgatói érdekképviseletnek sem lehet meg az előírt arányú választói felhatalmazása. Bár a kormány továbbra is a "legitim diákképviseleteket" tekinti tárgyalópartnernek, a HÖOK egyelőre nem tér vissza a Felsőoktatási…
Legalább négy millió forint kárt okoztak azok a tolvajok, akik a múlt hétvégén a Hajdú-Bihar megyei Ebes melletti horgásztó partján levő épületről ellopták a napelemes rendszer minden alkatrészét. Vitték a tetőről az elemeket, betörtek az épületbe, ahonnan akkumulátorokat, áram átalakítókat loptak el, de ha már ott jártak, akkor a raktárból elvitték a horgászfelszereléseket is. A tulajdonos azt…
A Fideszes Gulyás Gergely szerint a kormány meghajol az Alkotmánybíróság akarata előtt és annak szellemében módosítja az Alaptörvényt. A szocialisták szerint ugyanakkor az Alaptörvény negyedik módosításával beköszönt Magyarországon a politikai önkény uralmának időszaka. Az ellenzék szerint ugyanis több olyan rendelkezést beleír a kormányoldal a módosításba, így például a röghöz kötést, amelyet…
Többkulcsos személyi-jövedelemadót vezetnének be a szocialisták, amelyben a gazdagok több terhet fizetnek. Erről az MSZP szociálpolitikai célkitűzéseit tartalmazó vitaanyag bemutatóján beszélt a pártelnök.
Szembemegy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kormánypártok szándékával, miszerint 2014-től az alacsony keresetű munkavállalók számára is lehetővé tennék, hogy teljes egészében kihasználhassák a törvényben meghatározott családi adókedvezményt....
Közérdekű adatigényléssel fordul az Egymillióan a sajtószabadságért (Milla) Kövér László házelnökhöz, hogy "kiderítse a többszörös torzítás, hazudozás, és minden elhangzott és rögzített szó cáfolatának okát".
Budapest — Elképesztő rekordot állított fel az LGT a múlt hét végén: az együttes háromszor is megtöltötte a Papp László Budapest Sportarénát, s ezzel félmilliárd forintos jegybevételt ért el!
Eltűnt a törvényszékről és nem találta a főügyészség sem a Wieszt János volt MSZP-s politikust leleplező videó eredeti adathordozóját - tegnap azonban információink szerint váratlanul mégis előkerült, mégpedig a Fővárosi Törvényszékről.
Egyre több rendőr szerel le, és keres civil foglalkozást - sokan közülük külföldön. Sokuk fizetése ugyanis ma kevesebb, mint a szakmunkás minimálbér, mert pályakezdői bérrel veszik állományba őket. A megyei főkapitányságnak kellene ezt kiegészítenie - ha tudja. A rendőri "röghöz kötés" is számos gondot okoz, a 30 éves átlagéletkor sem kedvez a testületnek.
Magyarországon ma önkényuralom van, és ha a demokratikus ellenzéknek nem sikerül megszerveznie magát, veszíteni fog 2014-ben - mondta tegnapi évértékelőjében Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke kijelentette, ha így folytatják, "egy év múlva nem Bajnai Gordon vagy Mesterházy Attila lesz a miniszterelnök, hanem Orbán Viktor".
Orbán Viktor miniszterelnököt ábrázoló óriásplakátok kihelyezésével folytatja egy hónappal ezelőtt kezdett, Magyarország ma elnevezésű kampányát az MSZP.