2013. február 20. szerda

febr. 20
6:06
Ezért jó a ló húsa (Infostart)
A lóhús egészséges táplálék, sőt kedvezőbb az összetétele, mint más húsoké - mondta az InfoRádiónak a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke a lóhús-botránnyal kapcsolatban. Kubányi Jolán szerint tehát csak érzelmi okból lehet ellenezni a lóhúsfogyasztást.
febr. 20
6:06
Felújítják Pozsony legrégibb hídját (Infostart)
Még az idén nyáron megkezdődik Pozsony legrégibb, mindmáig álló hídja, az Öreg híd felújítása.
febr. 20
6:06
Vitatott jutalmak (Blikk)
febr. 20
6:06
Visszatérésről álmodik Nicolas Sarkozy (Kripto Akadémia)
Megunta "nyugdíjas" állapotát Nicolas Sarkozy volt francia államfő. Legalábbis ezt jelentette ki egyik nyilatkozatában Alain Juppé volt miniszterelnök és külügyminiszter, a közélet egyik leghiggadtabbnak tartott konzervatív politikusa. A visszatérésre ösztökélné az egykori elnök, Jacques Chirac neje, Bernadette Chirac is.
febr. 20
6:08
Kevesebb civil áldozat Afganisztánban (Kripto Akadémia)
Az ENSZ afganisztáni missziójának (UNAMA) éves összesítése szerint Afganisztánban tavaly 2754 ember veszítette életét, 4805-en sebesültek meg harci cselekményekben.
febr. 20
6:10
Áder és Gasparovic másfél órát tárgyalt (Kripto Akadémia)
Áder János államfő szerint "bár a legfontosabb vitás kérdésekben a nézetkülönbségek megmaradtak", az Ivan Gasparovic szlovák államfővel folytatott keddi budapesti megbeszélésen fontos lépést tettek azért, hogy ezek hamarosan a múlt részévé váljanak.
febr. 20
6:12
Szerbia sorsdöntő hete (Kripto Akadémia)
Napokon belül eldőlhet, megkezdi-e az Európai Unió a csatlakozási tárgyalásokat Szerbiával. Ennek fontos állomása volt Ivica Dacic szerb és Hashim Thaci szerb kormányfő tegnapi újabb, sorsdöntőnek nevezett egyeztetése. Ma pedig Aleksandar Vucic miniszterelnök-helyettes Berlinben próbálja győzködni vendéglátóit arról, hogy hazája már érett a csatlakozási tárgyalások megkezdésére.
febr. 20
6:18
A 10 legnagyobb hazai alap így mesél: csak semmi kockázatot, kérem (Privátbankár)
Húszmillió forintos darabáron számolva majdnem tizenhatezer családi házat, azaz egy egész hazai kisvárost meg lehetne vásárolni a legnagyobb hazai befektetési alap 319 milliárd forintos vagyonából. A legnagyobbak jól jelzik, milyen a hazai befektetői mentalitás: csak semmi kockázatot, kérem, magyarok vagyunk.
febr. 20
6:24
Tárgyalnak: nehogy elbocsátás legyen a rezsicsökkentés ára (ATV)
Struktúraváltással akarják elérni, hogy 10 százalékkal csökkenjen a víz díja, erről a rezsicsökkentéssel foglalkozó munkacsoport ülése után számoltak be a tagok. Kósa Lajos debreceni, Németh Szilárd csepeli polgármester, valamint Fónagy János, a nemzeti fejlesztési minisztérium államtitkára most először egyeztetett hivatalosan rezsiügyben. Azt mondták, tárgyalnak majd a szolgáltatókkal, nehogy…
febr. 20
6:42
Cegléd polgármestere az olimpiáért birkózik (Infostart)
Az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának összehívását kezdeményezi a ceglédi polgármester. Földi László KDNP-s országgyűlési képviselő az InfoRádiónak elmondta: a birkózás olyan ősi sport, amelynek az olimpián a helye.
febr. 20
6:42
Elhunyt a XI. kerületben elgázolt nő (Blikk)
febr. 20
6:42
Egy igazán groteszk kiállítás Örkényről (Spa Trend Online)
Meghosszabbította a Petőfi Irodalmi Múzeum a Mi menyi? - Örkény István százéves című emlékkiállítását, ami így március végéig tart nyitva.
febr. 20
6:42
Veszélyben a devizahitelesek: már nem csak a lakás forog kockán (Portfolio)
Hiába törlesztettem milliókat, nagyobb a tartozásom, mint amennyit a lakásom ér - hallani sokaktól. A probléma elsősorban azokat érinti, akik devizahitelt vettek fel, most pedig a forint gyengülése...
febr. 20
6:43
Megint drágább lett a benzin (ATV)
Emelte bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj nagykereskedelmi ára nem változott.
febr. 20
6:44
Megfiatalodik a Trevi-kút (Spa Trend Online)
Ismeri a római Trevi-kutat, az olasz barokk képzőművészetnek ezt a remekét az is, aki Rómában nem járt soha, de híve az olasz filmeknek. Jelesen Fellini alkotásainak. A Fontane Trevi Anita Ekbergen és Marcello Mastroiannin kívül is sztárja volt Az édes életnek. A kút most megfiatalodik.
febr. 20
6:45
Visszatér a politikába Sarah Palin (ATV)
Sarah Palin volt republikánus alelnök-jelölt visszatér az aktív politizáláshoz, David Axelrod, Barack Obama elnök 2008-as és 2012-es kampányának vezérstratégája pedig az MSNBC és az NBC News tévécsatornák kommentátora lesz - jelentette kedden az amerikai sajtó.
febr. 20
6:47
Nyugat-Európába és a Közel-Keletre utazik először John Kerry (ATV)
Európába és a Közel-Keletre vezet John Kerry új amerikai külügyminiszter első külföldi útja - közölte kedden az amerikai külügyminisztérium szóvivője.
febr. 20
6:49
BL: a Bayern talán el is döntötte a továbbjutás kérdését (ATV)
A remek formában lévő Bayern München könnyedén nyert az Arsenal otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első, keddi mérkőzésén. A Porto a Málagát verte.
febr. 20
6:51
Választási csalás: "Igen, kétszer szavaztam ... harcolni fogok Obamáért" (ATV)
Választási csalás ügyében vizsgálat indult egy ohiói választói körzet alkalmazottja ellen, aki hat voksot adott le Barack Obamára a 2012-es elnökválasztáson - közölte kedden weboldalán a Fox News televízió.
febr. 20
6:51
Megint drágul a benzin (ProfitLine)
Emelte bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj nagykereskedelmi ára nem változott.
febr. 20
6:53
Óriási robbanás a bevásárlónegyedben (ATV)
A detonáció következtében egy egész épülettömb kigyulladt a város Country Club Plaza nevű bevásárlónegyedében. Egy népszerű helyi étterem, a JJ,s teljesen leégett. Nem halt meg senki, de ketten a sérültek közül válságos állapotban vannak.
febr. 20
6:55
Iskolai agresszió elleni nemzeti stratégia készülhet (ATV)
Az iskolai agresszió visszaszorítását célzó nemzeti stratégia készülhet, amely kijelöli a helyi és országos szintű feladatokat - mondta Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa a Magyar Nemzetnek.
febr. 20
6:57
Kritizálta az ország vezetését, letiltották a Google kínai ex-elnökét (ATV)
Napokra letiltották a kínai mikroblogokról a kínaiak tízmilliói által követett Kaj Fu-lit, a Google Kína korábbi elnökét, miután kritizálta a kínai vezetést és az internetet érintő cenzúrát.
febr. 20
6:59
Orbán levele az önkormányzati adósságok kezeléséről (ATV)
Miniszterelnöki levélben tájékoztatják az ötezernél kisebb lélekszámú településeken élőket az önkormányzati adósságok állami konszolidációjának részleteiről. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.
febr. 20
7:00
Ma is drágult a benzin (Infostart)
Emelte bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj nagykereskedelmi ára nem változott.
febr. 20
7:00
Galambos Erzsi a Bóta Caféban (Spa Trend Online)
A zenés színház Kossuth-díjas nagyasszonya, Galambos Erzsi, akit jelentős prózai szerepekben is láthattunk, a Bóta Café vendége ma, február 20-án, szerda este 9 órától, a Fix Tévén.
febr. 20
7:01
Járdán gázoltak halálra egy idős nőt Budapesten (ATV)
A kórházba szállítást követően életét vesztette az a 79 éves nő, akit kedden este a járdán gázolt el egy autós a XI. kerületi Bartók Béla úton.
febr. 20
7:12
Magyar bankot minősített át éjjel a Moody's (Privátbankár)
Megerősítette a Magyar Fejlesztési Bank főbb besorolásait a Moody's, a pénzintézet önálló adósminőségi megítélését jelző mutatókat ugyanakkor egy fokozattal rontotta.
febr. 20
7:14
Nem készül több Tu-154-es repülő (Privátbankár)
Véget ér a legendás Tu-154-es szovjet-orosz sugárhajtású utasszállító repülőgép gyártásának története: a szamarai Aviakor gyár a védelmi minisztériumnak szállítja le az utolsó darabot. Ezzel a sorozatgyártás befejeződik, de az üzemelő gépek javítását még évekig el kell látni.
febr. 20
7:18
Nemzeti stratégia készülhet az iskolai agresszió visszaszorítására - lapszemle (Infostart)
A nagyobb forgalmú hotelek több zenei jogdíjat fizetnek - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet szerint nemzeti stratégia készülhet az iskolai agresszió visszaszorítására
febr. 20
7:18
Elhalasztották egy értelmi fogyatékos kivégzését (Blikk)
febr. 20
7:18
Drónok háborúja: Amerika nem kér az orwelli megfigyelésből (ATV)
Elfogadta az Egyesült Államok Kongresszusa azt a törvényjavaslatot, amely szerint 2015. szeptember 30-ig a Szövetségi Légyügyi Hivatalnak (FAA) engedélyeznie kell, hogy a katonai, kereskedelmi és magántulajdonban lévő pilóta nélküli repülők (drónok) használhassák a belföldi légteret. Ez komoly felháborodást váltott ki az amerikaiak körében, akik attól tartanak, a drónok hazai használata lehetővé…
febr. 20
7:18
Örülten nagy góllal verték a magyar légiós csapatát a 99. percben - videó (Sport365)
Ilyen nagy gólt ritkán látni, pláne nem egy mérkőzés 99. percében. Hrepka Ádám csapata, a Bnei Yehuda ezzel a hosszabbításban kapott góllal kapott ki 3-2-re a Maccabi Tel Aviv otthonában.
febr. 20
7:20
Tenisz: Babos Tímea párosban is győzött (Sport365)
Babos Tímea az egyes után párosban is továbbjutott a 235 ezer dollár összdíjazású bogotái női tenisztorna keddi játéknapján.
febr. 20
7:24
Ezek a területek adnak idén munkát a coachoknak (HR Portál)
A boldogabb emberek hajlandóak tenni a boldogságukért, és akár külső segítséget is igénybe vesznek ennek érdekében például egy coach személyében. Míg a nők leginkább anyagi és karrier téren szeretnének előbbre jutni, a férfiak inkább a kapcsolataikban és a kikapcsolódás terén szorulnak segítségre - derül ki egy friss coaching felmérésből.
febr. 20
7:24
Hackerek támadták az Apple gépeit (ProfitLine)
Hackerek támadták meg az Apple Inc. vállalati számítógépeit - közölte kedden a Reuters hírügynökséggel az Apple.
febr. 20
7:26
Munkaviszonyba kerülhetnek az ápolási díjban részesülők (HR Portál)
A szociális tárca elképzelései szerint foglalkoztatotti jogviszonyba kerülhetnek majd azok, akik most ápolási díjat kapnak tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos hozzátartozójuk otthoni gondozásáért.
febr. 20
7:28
"Totális a káosz" a szabadságszámítások terén (HR Portál)
Az átlagbéralapú szabadságszámítás azonnali visszaállítását követeli az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), szerintük a szabadságos bérek terén január óta totális a káosz, a munkaadóknak fogalmuk sincs, mit, hogyan kell kalkulálni.
febr. 20
7:30
Az álláskeresők több mint fele semmilyen ellátást nem kap (HR Portál)
Miközben a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legújabb statisztikája szerint januárban 648,5 ezer volt a munkanélküliek száma, 340 ezerre nőtt azoké az álláskeresőké, akik semmilyen ellátásban nem részesülnek - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében a független Szél Bernadett.
febr. 20
7:32
Jelentős mértékben nőnek a minimálbérek idén Kínában (HR Portál)
Kétszámjegyű minimálbér-emelkedésre lehet számítani idén Kína számos tartományában - a központi vezetés ezzel is enyhítené az óriási jövedelmi különbségeket az országban.
febr. 20
7:34
A leggyakoribb vezetői kommunikációs hibák (HR Portál)
Néha úgy tűnik, lerágott csont a vezetői kommunikációról beszélni, pedig pontosan nem is tudjuk, hány féle helyzetben kell odafigyelniük a vezetőknek arra, mit és hogyan fogalmazzanak meg. Ahány eset, annyi jó, vagy rossz megoldás létezik. Ráadásul, vannak olyan esetek, amikor a kommunikációs hiba hatása nagyobb, mint amekkorának először tűnik. Cikkünkben ezeket a kritikus helyzeteket és…
febr. 20
7:36
Megjelent az idei Munkaerőpiaci tükör - középpontban az adók hatása (HR Portál)
Tizenharmadik alkalommal jelent meg a magyarországi munkapiac és foglalkoztatáspolitika aktuális jellemzőit bemutató Munkaerőpiaci tükör című évkönyv az idén.
febr. 20
7:36
Sikeres csúcsműtétek az Országos Kardiológiai Intézetben (ATV)
Újabb három sikeres szívműtétet hajtottak végre Budapesten, az Országos Kardiológiai Intézetben. Az elmúlt hat hétben a legbonyolultabb szívsebészeti technikát jelentő operációkat végezték el, amelyek a szakemberek szerint Európában is különlegesnek számítanak. Január közepén ezt az intézetet jelölték ki a fejlődési rendellenességgel született emberek szívátültetésére, és tíz nap múlva el is…
febr. 20
7:38
ELTE-lista: "Megdöbbentem, felháborodtam, undorodtam és elítéltem" (ATV)
Barabás Richárd, a Hallgatói Hálózat aktivistája elmondta, már az egyetemfoglalás kezdetén hallotta, hogy vannak olyan listák, amelyekre az ELTE BTK-n összeírják a hallgatók faji hovatartozását. Az egyetem azonnali vizsgálatot indított az ügyben.
febr. 20
7:48
Indulnak az uniós szabadalmi bíróságok (Privátbankár)
Aláírták Brüsszelben az egységes szabadalmi bíráskodásról szóló megállapodást, ezzel célba érkezett az egységes európai szabadalom megteremtésének öt évtizedes folyamata - egyelőre 25 ország részvételével. A szabadalmi bíróság központja Párizs, ugyanakkor a műszaki szabadalmak tekintetében Münchenben, a gyógyszervegyészeti vonatkozású ügyekben pedig Londonban zajlik majd a tényleges ítélkező…
febr. 20
7:51
"Ti megütitek a BL szintjét?", kérdezte a reklámtábla - fotó! (Sport365)
Igen érdekes hirdetést sikerült felvennie egy lelkes szurkolónak az Arsenal-Bayern München találkozón. A kiírás azt kérdezi, "A BL szintjén vagy)tok)-e?" Nem biztos, hogy ez odaillő volt...
febr. 20
7:53
BL: Wenger mentális pofonról beszél, Heynckes nem érti, hogy kaptak gólt pontrúgásból (Sport365)
A Bayern München kedd este 3-1-re legyőzte az Arsenalt a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első, londoni összecsapásán, ezzel gyakorlatilag továbbjutott.
febr. 20
7:54
„Gyurcsány bevállalja, Bajnai pedig sumákol” (Gondola)
Választási szövetséget szorgalmazott a „demokratikus ellenzék” számára keddi évértékelő beszédében Gyurcsány Ferenc.
febr. 20
7:54
Képtelen feltételeket szab az erkölcstant oktatóknak a szülői egyesület (Alternatív Energia)
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete azt javasolja, hogy erkölcstan tantárgy oktatására csak erős hivatástudattal rendelkező és feddhetetlen életmódot folytató pedagógusokat lehessen alkalmazni.
febr. 20
7:54
„Folyamatos ordítozást” lehetett hallani Pistorius házából (ATV)
Egy szemtanú szerint „folyamatos ordítozást” lehetett hallani Oscar Pistorius házából február 14-én, mielőtt eldördültek volna a lövések – számolt be a dél-afrikai ügyészség kedden.

Keresés