2013. február 20. szerda

febr. 20
10:36
Ritka pillanatokat is köszönthetett a T. Ház (Gondola)
Miután elvonult a tévések és az újságírók hada, az ellenzék is megszavazott kormánypárti indítványokat. Íme a legfrissebben elfogadottak.
febr. 20
10:36
Polgármestert és képviselőket választanak vasárnap Pázmándon (Alternatív Energia)
Polgármestert és helyi képviselőket választanak vasárnap a Fejér megyei Pázmándon. Az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a képviselő-testület tavaly november 29-én feloszlatta magát.
febr. 20
10:36
Egyre több magyar termeli otthon az áramot (Pénzcentrum)
Tavaly megugrott, idén tovább nőhet a hazai háztartási méretű kiserőművek száma a támogatásoknak köszönhetően - írja a Világgazdaság....
febr. 20
10:36
Allegri kikapcsolná a Barca halálos fegyvereit, Roura kiegyenlített párharcra számtít (Sport365)
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében az egyre jobb formába lendülő AC Milan a katalán szupercsapatot, a Barcelonát fogadja, ám csatárok nélkül igen nehéz dolga lesz.
febr. 20
10:38
Tenisz: már a nyitókörben kiesett a hetedik kiemelt (Sport365)
A hetedik helyen kiemelt spanyol Pablo Andujar már a nyitókörben búcsúzott a Buenos Aires-i, 494 ezer dollár összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán.
febr. 20
10:39
A legfontosabb, hogy jó emberek alkotják a Ferencvárost - Quenten Martinus (Agroinform)
A korábbi holland utánpótlás-válogatott Quenten Martinus nagy reményekkel igazolt a zöld-fehérekhez.
febr. 20
10:42
Csak feddhetetlen életmódot folytató pedagógusokat alkalmaznának (HR Portál)
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete azt javasolja, hogy erkölcstan tantárgy oktatására csak erős hivatástudattal rendelkező és feddhetetlen életmódot folytató pedagógusokat lehessen alkalmazni.
febr. 20
10:42
GBP/USD - Munkaerőpiaci adatokkal javíthat a font (ProfitLine)
Majdnem két hónapja zuhan és gyengül intenzíven az angol fizetőeszköz, a nagy „pánikot” még egy iszonyatosan rossz termelési adat hozta meg. Ha a január 2-án jól látható erősen visszahúzódó hamis kitörést is belevesszük, akkor 8 hét alatt közel 1000 pontos esést könyvelhet el magának a font.
febr. 20
10:44
Nem a munkaerő-piaci helyzet javulása miatt nőtt a foglalkoztatottság (HR Portál)
Nem feltétlenül a munkaerő-piaci helyzet javulásának eredménye az évtizedes csúcson álló foglalkoztatási ráta a Napi Gazdaság cikke szerint.
febr. 20
10:44
Németországban is lassult a pénzromlás üteme (ProfitLine)
Lassult januárban a német fogyasztói árak emelkedési üteme - közölte a végleges adat alapján szerdán a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
febr. 20
10:48
Éjjel lepte meg a magyar bankot a Moody's - új uniós intézmény lesz Pesten (Privátbankár)
A Moody's egy fokozattal rontotta a MFB besorolását - A KSH tavalyi adatai szerint a természetes fogyás kicsit volt kisebb a tavaly előttinél - Ma reggel emelte a Mol a benzin árát - Nézze meg itt >>
febr. 20
10:48
Halott anyja mellett töltötte az éjszakát egy 4 éves kisfiú! (Blikk)
Egy egész éjszakát édesanyja holtteste mellett töltött egy 4 éves kisfiú – a nagymama ugyan szólt a rendőröknek, hogy a lánya öngyilkos akar lenni, de ők nem törődtek vele.
febr. 20
10:50
Még mindig tizedeli a válság a magyar építőipart (Privátbankár)
Tartósan 50 százalék körüli növekedést mutat Magyarországon a megszűnő építőipari vállalkozások száma, amiben kétségkívül tetten érhető a válság tisztító hatása. A visszaeső cégalapítási kedv viszont azt támasztja alá, hogy a nyereséges működéshez a gazdasági körülmények még mindig nem adottak – még a felkészült vállalkozások számára sem.
febr. 20
10:52
Így kapják a klebersberges tanárok a fizetésüket (Privátbankár)
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) intézményeiben minden hónap ötödikéig kapják meg a pedagógusok a fizetésüket, a törvényileg előírt tizedikei határidőn belül - közölte a központ.
febr. 20
10:54
Polinéz vitorlások közösségi hajóépítéssel a Balatonra (Gondola)
Újfajta hajóépítési és vitorlázási szokást kívánnak meghonosítani a Balatonon.
febr. 20
10:54
Vagyonbevallása miatt lemondásra kényszerült egy képviselő (Kripto Akadémia)
Önként lemondott parlamenti képviselői mandátumáról szerdán egy orosz kormánypárti politikus, akit azzal vádoltak meg, hogy Floridában ingatlanai vannak, de ezt nem vallotta be.
febr. 20
10:54
INA: speciális jogokat veszíthet el a horvát állam (Portfolio)
Az EU-csatlakozás részeként módosítaná a horvát állam az INA privatizációs törvényét - számolt be a horvát energetika-net nevű portál. Ennek révén a horvát állam olyan speciális jogait veszítené el,...
febr. 20
10:56
Ellehetetlenülhetnek az agrár nagyüzemek (Portfolio)
Teljesen ellehetetlenülhetnek a nagygazdaságként nyilvántartott agrárcégek, amennyiben a beterjesztés előtt álló üzemgazdálkodási törvényt jelenlegi formájában fogadják el - írja a Magyar Nemzet a...
febr. 20
10:57
Üzbég színekben folytatja a németek olimpiai ezüstérmese (Agroinform)
A jövőben Üzbegisztán színeiben versenyezhet Okszana Csuszovityina.
febr. 20
11:06
Nem várt osztogatás a Raiffeisen Banknál (Privátbankár)
A Raiffeisen Bank International emeli a tavalyi eredménye után fizetendő osztalékot annak ellenére, hogy az utolsó negyedévben veszteséges volt.
febr. 20
11:06
Együtt 2014: Bajnai nem tervezi a családi adókedvezmény megszüntetésére (Adózóna)
Bajnai Gordon nem készül sem a bankadó eltörlésére, sem a családi adókedvezmény megszüntetésére - reagált az Együtt 2014 választói mozgalom közleményében a Fidesz kommunikációs igazgatójának sajtótájékoztatójára.
febr. 20
11:08
A legendás II. világháborús aranyat keresi egy kincsvadász (Privátbankár)
Ismét kutatnak a legendás arany után a Berlin melletti Stolpsee tóban, ahova egy szemtanú szerint a nácik a szovjetek elől elrejtétték a kincset.
febr. 20
11:08
Távolléti díj: a jogbiztonság elvét sérti az NGM útmutatója (Adózóna)
2013. január 1-jétől változtak a távolléti díj elszámolásának szabályai. Ennek kapcsán a Nemzetgazdasági Minisztérium elkészítette és honlapján közzétette a távolléti díjjal kapcsolatos módszertani útmutatóját. Az útmutatót az NGM saját bevallása szerint is az új számítási módszer körül kialakult bizonytalanság hívta életre, azonban a BDO Magyarország szerint az útmutató komoly csúsztatást…
febr. 20
11:09
Jégkorong: komoly szigorítás várható a MOL Liga rájátszásában (Sport365)
Szigorúan megbüntetik a szurkolói rendbontásokat a jégkorong MOL Liga március 2-án kezdődő rájátszásában.
febr. 20
11:12
Kormányfő: Az influenza elleni védekezés állami feladat (Infostart)
A miniszterelnök kiemelten fontos területnek tekinti a járványügyi biztonsággal és az influenza elleni védekezéssel kapcsolatos állami szerepvállalást. Ezért ezt - a nemzeti érdekek figyelembe vételével - kizárólagos állami feladatként tudja elképzelni.
febr. 20
11:12
Kormányfő: az influenza elleni védekezés állami feladat (Alternatív Energia)
A miniszterelnök kiemelten fontos területnek tekinti a járványügyi biztonsággal és az influenza elleni védekezéssel kapcsolatos állami szerepvállalást. Ezért ezt - a nemzeti érdekek figyelembe vételével - kizárólagos állami feladatként tudja elképzelni.
febr. 20
11:12
"A jogbiztonság elvét sérti az NGM útmutatója a távolléti díjról" (Portfolio)
A BDO szerint komoly csúsztatást tartalmaz az NGM távolléti díj számítással kapcsolatos útmutatója, és veszélyes vizekre evez a munkáltatók részére megállapított burkolt kötelezettségekkel. Mint...
febr. 20
11:12
Influenza: beszáll a kormány az oltóanyaggyártásba? (ATV)
A miniszterelnök kiemelten fontos területnek tekinti a járványügyi biztonsággal és az influenza elleni védekezéssel kapcsolatos állami szerepvállalást. Ezért ezt - a nemzeti érdekek figyelembe vételével - kizárólagos állami feladatként tudja elképzelni.
febr. 20
11:12
Gyártószalagra kerül az egyedi Alfa Romeo Disco Volante (Auto Pult)
Az Alfa Romeóval gyakorta együttműködő Touring Superleggera elnevezésű műhely tavaly alig hat hónappal a premiert megelőzően látott munkához, hogy a Genfi Autószalonon egy olyan különleges autót gördíthessen a világot jelentő deszkákra, ami méltó a gyártók duójának régi jó híréhez.
febr. 20
11:14
Kezd ébredezni Európa - Folytatódhat az emelkedés (Portfolio)
A vezető európai börzéken a kivárás jelei mutatkoznak a tegnapi rali után. A befektetők fókuszában a tengerentúli makroadatok állhatnak majd a délután folyamán. A délelőtt során a vállalati hírek...
febr. 20
11:14
"Már az egyetemfoglalás kezdetén hallottam a listákról" (ATV)
Először megdöbbentem, utána felháborodtam, majd undorodtam, végül pedig elítéltem, hogy világnézetük, pártszimpátiájuk, vélt származásuk és felekezeti hátterük szerint listázta a gólyatáborba jelentkezőket az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzata – ezt Barabás Richárd mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
febr. 20
11:15
Bajnai nem készül a családi adókedvezmény megszüntetésére (HR Portál)
Bajnai Gordon nem készül sem a bankadó eltörlésére, sem a családi adókedvezmény megszüntetésére - reagált az Együtt 2014 választói mozgalom az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében a Fidesz kommunikációs igazgatójának sajtótájékoztatójára.
febr. 20
11:15
Gátat szab az esztelen hitelezésnek a kínai vezetés (ProfitLine)
Tovább szigorított a tartományok hitelfelvételének szabályozásán a kínai vezetés.
febr. 20
11:15
Jagr-hasonmások szalutáltak a cseh klasszisnak - videó (Agroinform)
Különös köszöntésben részesült Jaromir Jagr a Dallas Stars-Calgary Flames NHL-meccsen.
febr. 20
11:16
Ki járna jól Bajnaiék adórendszerével? (Portfolio)
A Haza és Haladás által felvázolt adórendszerrel négymillió adózó járna jobban a jelenlegi helyzethez képest, míg 300 ezer adózó adóterhelése növekedne - mondta el a gazdaságpolitikai vitaanyagról...
febr. 20
11:24
Elkezdődött a metrósínek cseréje (Infostart)
A héten elkezdték a sínek cseréjét a hármas metróvonalon, a munkálatok éjszaka zajlanak - közölte a Metróért Egyesület elnöke.
febr. 20
11:24
100 millió forintot fektettek be a magyar faktorpiacon (Privátbankár)
Százmillió forintot fektettek be Magyarországon a Grenke csoport tulajdonosai. A hazai kis- és közepes vállalkozásoknak biztosítanak alternatív finanszírozási megoldást, így a cégek hamarabb juthatnak készpénzhez.
febr. 20
11:24
Lebuktak! Újra összejött a sztárpár (Blikk)
Újra együtt van bokszoló pasijával, Vlagyimir Klicskóval a Hősök című sorozat sztárja, Hayden Panettiere.
febr. 20
11:26
Szabad vállalkozói zónák: jó irány, félmegoldás (Privátbankár)
Az irány jó, azonban a foglalkoztatás javításához és a hátrányos térségek fejlesztéséhez a szabad vállalkozási zónák létrehozása csak az első, kis lépés - nyilatkozták egybehangzóan a Napi Gazdaság által megkérdezett vállalkozói szövetségek.
febr. 20
11:26
Agyonverte a nejét, majd elvitte a holttestet a rendőrségre! (Blikk)
St Asaph - Harminc éven át kínozta, mielőtt agyonverte volna feleségét egy férfi Angliában. Miután végzett vele, a brutális férj elvitte neje holttestét a legközelebbi rendőrkapitányságra.
febr. 20
11:28
Orbán Viktor megszólalt az influenzaoltás ügyében (Privátbankár)
Orbán Viktor az influenza elleni védekezéssel kapcsolatban elmondta, hogy azt állami feladatnak tekinti.
febr. 20
11:30
Magyarok rajzolták meg James Bondot (Kreatív Online)
Animációs filmeket készítettek a Sonynak.
febr. 20
11:30
Klik: nyolcszáz pedagógus kért mentességet a kötelező nyugdíjazás alól (Alternatív Energia)
Több mint 3700 pedagógus vett át értesítést a kötelező nyugdíjazást rögzítő kormányhatározat miatt, és az eddigi adatok szerint mintegy 830-an kérték a döntés alóli mentességüket - közölte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) vezetője szerdán az MTI kérdésére.
febr. 20
11:30
Elkezdték ütni az OTP-t - Mi az oka? (Portfolio)
Nyitás után nem sokkal elkezdték ütni az OTP papírjait. Az esés mögött egyrészt ismét azok a találgatások állnak, miszerint a Magyar Nemzeti Bank korlátozná a kéthetes betétek mennyiségét. Technikai...
febr. 20
11:32
LMP: elfogadhatatlan a hallgatók röghöz kötése (Alternatív Energia)
Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormánypártok az alaptörvényben akarják rögzíteni a hallgatók "röghöz kötését", illetve a felsőoktatási intézmények gazdasági autonómiájának felszámolását. A párt egyúttal felszólította a volt HÖK-elnök jobbikos Szávay Istvánt, hogy tisztázza szerepét az ELTE Bölcsészettudományi karának hallgatói önkormányzata (HÖK) által, a hallgatókról készített listák…
febr. 20
11:32
Erste: az alappiac jól fog muzsikálni 2013-ban (Portfolio)
A 2012-es év a kezdeti nehézségek ellenére végül jól zárult az alapkezelési szektor számára, az Erste Alapkezelőnél 50 milliárd forinttal 550 milliárd forint fölé emelkedett a kezelt vagyon, ami a...
febr. 20
11:33
Las Vegasban lehet az utolsó kvalifikációs világbajnokság (Agroinform)
A riói játékok kvalifikációs sorozatának első állomása lesz az amerikai viadal.
febr. 20
11:34
Blokkolnák a kalózoldalakat a technológia óriásai (Portfolio)
A Google a Visával a MasterCarddal és a Paypallal azon dolgozik, hogy pénzügyi oldalról blokkolják a kalózoldalak működését, amelyekről illegálisan lehet zenéket, filmeket, e-könyveket letölteni -...
febr. 20
11:35
Bódi Ádám örül, hogy a Videotonnal kerültek össze (Agroinform)
A Ligakupa középdöntőjével kezdetét veszi a tavaszi szezon a hazai színtéren.
febr. 20
11:42
Nem fizet osztalékot a Lufthansa (Privátbankár)
A tavalyi nyereséges év után sem fizet osztalékot a német Lufthansa. A társaság szerint nem bevételeik nőttek, hanem befektetéseket adtak el. A Lufthansának csaknem egymilliárd euró volt nyeresége tavaly.

Keresés