A Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) határozata szerint a jövőben Üzbegisztán színeiben versenyezhet Okszana Csuszovityina, aki a 2008-as pekingi olimpián Németországot képviselve nyert ezüstérmet.
Nyomtatott formában is megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató, az érettségizett diákok március 1-jéig jelentkezhetnek a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire.
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének másik mai mérkőzésén a télen két BL-győzteslabdarúgóval megerősített Galatasaray a Schalke ellen próbál meg bejutni a legjobb nyolc csapat közé.
Márciusi lapszámunk fontos témája a meditáció. Azon kaptam magam, hogy sokat káromkodom. Nemcsak néha-néha és úgymond viccből, hanem komolyan és dühből. Nem ismertem magamra. fotó: Emmer László Próbáltam megfejteni, miért vagyok olyan, mintha nem is én volnék. Karácsony előtt még minden tökéletesen jó volt. Sőt, az év végi ünnepek is hibátlanul teltek. Teljes volt az idill. Az új év elején…
A gyerekek nem mindig szeretik az egészséges dolgokat. Nekünk ilyenkor az a dolgunk, hogy belecsempésszünk valami játékot! Íme egy jó kis tipp, ez pedig a betűtészta! Hozzávalók: - 2 deci reszelt parmezán vagy más kemény sajt - 30 deka darált pulyka- vagy sovány marhahús - fél fej hagyma - 5 deka zsemlemorzsa - fél kiló megfőzött és kicsavart spenót - 1 nagy tojás - durva szemű só - 2…
A Jobbik nem foglalkozik az ELTE bölcsészkara hallgatói önkormányzatának "állítólagos" belügyeivel, de elítéli a faji, vagy etnikai alapon történő listázást - mondta kérdésre válaszolva szerdai sajtótájékoztatóján Dúró Dóra, az ellenzéki párt szóvivője.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) februártól pályázatot hirdetett munkahelyteremtő beruházások támogatására mikro-, kis- és középvállalkozások számára - hívja fel a figyelmet a PwC.
A Lufthansa nyilvánosságra hozta előzetes 2012-es eredményét. A társaság árbevétele 30,1 milliárd euróra emelkedett a tavalyi 28,7 milliárdról. Az adózott eredmény 990 millió euró lett a tavalyi 13 milliós veszteség után.
Azért esett a választás filmforgatócsoportra, mert mindenki tudja, hogy Hollywood bármire képes, bárhová bármikor bejuttatja embereit, függetlenül attól, hogy éppen mi történik, és mennyire veszélyes a helyzet - mondta el a a BBC News hírszolgálatnak Tony Mendez, az a CIA-ügynök, aki a való életben titkos tervet dolgozott ki és hajtott végre 1980-ban a teheráni kanadai nagykövet rezidenciáján…
A munkavállalók mindennapi életkörülményeiről, valamint az új munka törvénykönyvének tapasztalatairól tárgyalnak kedden az MSZP és az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének vezetői.
A 2004-es olimpiai aranyérmétől megfosztott Tyler Hamilton bíróság előtt vallotta be, hogy abban az évben 50 ezer eurót fizetett Eufemiano Fuentes spanyol orvosnak a doppingszolgálatokért.
Valamilyen szempontból minden második gyermek nélkülöz ma Magyarországon - derült ki a gyermekek jóllétéről szóló, az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) hazai szervezete által készített 2012-es jelentésből, amely szerint leginkább a gyermekek szociális szükségletei vannak veszélyben.
Határozatlan idejű sztrájk kezdődik szerda délután az ISD Dunaferr Zrt.-nél, miután a társaság reprezentatív szakszervezetei - a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet - elutasították a munkáltató múlt pénteki bérfejlesztési ajánlatát. A cég menedzsmentje szerint a lépés veszélybe sodorja a jövőbeni fejlesztéseket.
A kormányzás egyik pillére a generációk közötti szolidaritás, ennek keretében megvédték és a jövőben is megvédik a nyugdíjak vásárlóértékét, ezért alaptalan minden olyan riogatás, amely az ellenkezőjét állítja - közölte a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) kedden az MTI-vel.
Sztárvendégekkel, a régi tagok mellett Benkő László (Omega), D. Nagy Lajos és Németh Alajos (Bikini) közreműködésével ünnepli fennállása 35. évfordulóját a Nagy Feró által vezetett Beatrice március 16-án a PeCsa Music Hallban (Petőfi Csarnok).
Számos változást hozott az idei év a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokkal kapcsolatban. Az újdonságokat és a legutóbbi kampány tapasztalatait a PSZÁF mai sajtótájékoztatóján összegezték....
Észak-Magyarország a harmadik legkedveltebb úti cél a belföldi utazóközönség körében. Az évek óta tartó növekedés 2012-ben is folytatódott, idén tavasszal pedig kiemelt kampánnyal támogatják a régió turisztikai szolgáltatásait - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t a Magyar Turizmus (MT) Zrt....
A kormánytöbbség teljesítette a magyar vállalkozások 2010-ben ígért megerősítését, és a cégek fejlesztését a jövőben is folytatja - mondta a parlament költségvetési bizottságának fideszes alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen ismertette a vállalkozásokat segítő eddigi lépéseket.
Hat éven át rabszolgaként tartott fogva egy sokgyermekes, írástudatlan indiai nőt egy család Angliában – egyebek mellett forró vassal égették meg, illetve megerőszakolták, ha engedetlen volt.
Magyar fiatal vállalkozók New Yorkban a világ legbefolyásosabb üzletemberei előtt mutathatják meg magukat. A városban jó a hírünk, több projektünk nyert már díjat.
Több mint 2900-zal nőtt januárban az álláskeresők száma Zala megyében - közölte Borsos József, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója az MTI-vel kedden. Letenye és Zalaszentgrót környékén az emberek ötöde van munka nélkül.
A vártnál nagyobb mértékben csökkent januárban a munkanélküli kérelmek száma az Egyesült Királyságban, ugyanakkor a munkanélküliségi ráta a tavalyi utolsó negyedévben 7,8 százalékra emelkedett.
Tartósan 50 százalék körüli növekedést mutat Magyarországon a megszűnő építőipari vállalkozások száma - közölte az Opten Informatikai Kft. szerdán az MTI-vel.
A hat éves Zach különös betegségben szenved: minden tárgyat felfal, amit csak ér. A mancheseteri kisfiú előző hálószobáját is "elfogyasztotta" - még a falakat is megcsócsálta.
A megváltozott munkaképességűek rehabilitációját és foglalkoztatását segítő országos programba közel 15 ezer embert vontak be, közülük 10 072-en fejezték be az egyéni programot, és 180 nappal később 3323 ember állt munkaviszonyban - ismertette a program eredményeit Nemzetgazdasági Minisztérium témafelelőse kedden Tatán, a megyei projektzáró rendezvényen.
Komoly csúsztatást tartalmaz az a távolléti díjjal kapcsolatos módszertani útmutató, melyet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tett közzé honlapján - írja a BDO Magyarország portálunkhoz eljuttatott sajtóközleménye.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Bajnai Gordon szerint az új kormánynak 2014-ben kemény alkut kell kötnie a bankokkal, amely a bankadó csökkentésének feltételéül szabja a hitelezés növelését. A Haza és Haladás Egyesület elnöke újságíróknak arról is beszélt, bevételnövekedést vár az általuk javasolt szja-átalakítástól, amely azonban például a minimálbéreseknek 8-10 ezer forint nyereséget jelentene.
Több mint száz járatot töröltek szerdán a hamburgi repülőtéren amiatt, hogy a biztonsági személyzet ismét sztrájkot kezdett. Az este tizenegyig tartó akció miatt további járattörlésre is kell számítani a reptéri szóvivő szerint.
Megfejtetted? Csekkold itt. Aki már megfejtette a márciusi Éva 130. oldalán található sudoku rejtvényt, itt ellenőrizheti, hogy helyesen dolgozott-e! :) EVA1303 sudokumegfejtes (78 KByte)
Jó lehet olyan iskolában tanulni, ahol nincs vasfegyelem, de van figyelem. Az tetszik a legjobban a finn oktatásban, hogy hihetetlenül gyakorlatközpontú – foglalja össze Sütő Beáta, aki harmadik éve dolgozik tanárasszisztensként Helsinkiben és Vantaában. Először cserediák volt, később tanárként tért vissza. Beáta alsó tagozatos osztályokban tanít, ott, ahol a legtöbb múlik azon, hogy – akár…