2013. január 10. csütörtök

jan. 10
9:21
Kivégeztek három kurd nőt Párizsban (ATV)
Holtan találtak három kurd nőt csütörtökre virradó éjjel Párizs keleti részén, a kurd intézetben, mindhármukat a fejükön érte a halálos lövés - közölte egy rendőrségi forrás.
jan. 10
9:21
Történelmi rekordeladás Rolls-Royce-nál (Auto Pult)
A legpatinásabb márka történelme immár 108 évre tekint vissza, de eddig még soha nem dübörgött úgy az üzlet a Rolls-Royce történelmében, mint a 2012-es esztendőben. Úgy tűnik, a BMW tökéletesen anyáskodik a brit gyártó felett.
jan. 10
9:21
Sándor György az al-Ittihadnál folytatja (Agroinform)
A szaúdi klub kölcsönvette a fehérvári gárda középpályását, aki kölcsönben kerül az al-Ittihadhoz.
jan. 10
9:23
Jóváhagyta az újabb gazdaságélénkítő csomagot a japán kormányfő (ProfitLine)
Újabb, több mint 20 ezer milliárd jenes (mintegy 50 ezer milliárd forint) gazdaságélénkítő csomagot hagyott jóvá Abe Sindzó japán miniszterelnök csütörtökön, amellyel a szigetország tavaly recesszióba süllyedt gazdaságának beindítását és a defláció letörését akarja elérni a két hete felállt új kabinet.
jan. 10
9:23
A magaslati levegő fárasztja az amerikai blue chipeket (Portfolio)
Újra a tavaly őszi csúcsok felé fordultak a Wall Street-i börzék azonban a magaslati levegő ismét lelassíthatja az emelkedés lendületet. Mai cikkünkben a Bank of America és az American Express...
jan. 10
9:23
Lendvai a lemondásról: ha valaki utasít, kikaparom a szemét (ATV)
Magam hoztam meg a döntésemet, az MSZP-ből senki sem utasított, hogy 2014-től ne legyek parlamenti képviselő, ha így lett volna, annak kikaparom a szemét – ezt Lendvai Ildikó mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jan. 10
9:24
Nőtt a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma (Infostart)
A külföldiek 15,7 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el tavaly novemberben a kereskedelmi szálláshelyeken, mint egy évvel korábban, a belföldiek vendégéjszakáinak száma viszont 3,0 százalékkal csökkent. A kereskedelmi szálláshelyek vendégeinek száma összességében 7,1 százalékkal, az eltöltött vendégéjszakák száma pedig 6,1 százalékkal volt több, mint 2011 novemberében - jelentette…
jan. 10
9:25
Taroltak az ipari fémek - Az Alcoa jelentés segített (Portfolio)
Összességében estek a nyersanyagpiaci árak a tegnapi kereskedés végére, a Dow Jones UBS árupiaci index 0,44 százalékkal zárt alacsonyabban, a dollár erősödése is szerepet játszott az esésben. A...
jan. 10
9:33
Szerény jutalomért hajtanak a kézisek (BorsOnline)
Aligha a pénz motiválja majd a magyar kézilabda-válogatottat a spanyolországi világbajnokságon. Ha bejön a papírforma és az 5–8. helyen végzünk, fejenként 441 ezer forintot kapnak a játékosok.
jan. 10
9:39
Agyonlőttek három nőt Párizsban (Blikk)
jan. 10
9:39
Észak-Koreában járt a Google elnöke (Metropol)
Eric Schmidt szerint elszigeteltségének feladása és az internet-használatának lehetővé tétele nélkül Észak-Korea konzerválni fogja gazdasági elmaradottságát.
jan. 10
9:39
Baleset az M3-ason - egy súlyos sérült (Alternatív Energia)
Egy ember súlyosan megsérült csütörtökön, amikor furgonja felborult az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán Gyöngyös közelében - tájékoztatta a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
jan. 10
9:39
Taroltak az ipari fémek - Az Alcoa jelentése segített (Portfolio)
Összességében estek a nyersanyagpiaci árak a tegnapi kereskedés végére, a Dow Jones UBS árupiaci index 0,44 százalékkal zárt alacsonyabban, a dollár erősödése is szerepet játszott az esésben. A...
jan. 10
9:39
Jövő héttől lehet pályázni a kormány krízislakásaira (Pénzcentrum)
Jövő héten jelenik meg az ócsai szociális lakópark leendő lakóinak kiválasztását célzó pályázati felhívás - írja a Népszabadság. Az érdeklődőknek egy hónapjuk van az űrlap kitöltésére és a szükséges igazolások beszerzésére. A pályázók rangsorolását végző Magyar Máltai Szeretetszolgálat szerint a pályázók várhatóan nem a tartósan szociális krízishelyzetben lévők köréből kerülnek majd ki....
jan. 10
9:39
NBA: zsinórban ötödik vereségét szenvedte el a Lakers (ATV)
Folytatódik a Los Angeles Lakers vesszőfutása az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA), az előzőleg a bajnoki címre is esélyesnek tartott kaliforniai csapat csütörtökön már sorozatban ötödik vereségét szenvedte el, ezúttal San Antonióban.
jan. 10
9:39
Elbukta a keleti rangadót a Chicago Bulls (Agroinform)
A Bikák a Milwaukee-tól szenvedtek vereséget, nyugaton nyert a Memphis, a Clippers, a Thunder és a Spurs is.
jan. 10
9:41
Az egész iparágra csapást jelenthet az olcsóbb iPhone (Portfolio)
Az elmúlt napokban ismét felröppentek a hírek azzal kapcsolatban, hogy egy olcsóbb iPhone-t dobhat piacra az Apple. A lépés hatása az lehet, hogy tovább erősödik a verseny az okostelefonok piacán,...
jan. 10
9:41
Intenzív havazás: több baleset az M3-ason (ATV)
Egy ember súlyosan megsérült csütörtökön, amikor furgonja felborult az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán Gyöngyös közelében - tájékoztatta a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
jan. 10
9:41
Casillast éltették, Mourinhót kifütyülték a Bernabéu Stadionban (Agroinform)
Iker Casillas védte a Real Madrid kapuját a Celta Vigo elleni hazai visszavágón a Spanyol Király Kupában.
jan. 10
9:42
Január 15-éig lehet választani a kisvállalati adót (Infostart)
Január 15-éig lehet bejelentkezni a kisvállalati adó, a kiva hatálya alá. A határidő jogvesztő, a késedelem még igazolási kérelemmel sem menthető ki - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
jan. 10
9:42
Pályán a Barcelona, kosárderbi Paksról - Ezt látod élőben (Sport365)
A csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
jan. 10
9:43
Lezárult a fiatal gazdák ügye (Portfolio)
A legfelsőbb bírói fórumként eljáró Kúria elvi határozata révén a fiatal mezőgazdasági termelők 2009. évi támogatási kérelmeinek felülvizsgálatával kapcsolatos jogorvoslati eljárások a napokban...
jan. 10
9:43
Január közepéig lehet választani a kivát (ATV)
Január 15-éig lehet bejelentkezni a kisvállalati adó, a kiva hatálya alá. A határidő jogvesztő, a késedelem még igazolási kérelemmel sem menthető ki - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
jan. 10
9:44
NBA: folytatódott a Lakers vesszőfutása (Sport365)
Folytatódott a Los Angeles Lakers vesszőfutása: az előzetesen a bajnoki címre is esélyesnek tartott kaliforniai csapat csütörtökön már sorozatban ötödik vereségét szenvedte el, ezúttal San Antonióban.
jan. 10
9:46
Kézilabda: tizenötmillióért küzdünk az új kapitánnyal a vb-n - sport365 Tv (Sport365)
Új csapatkapitánnyal, Harsányi Gergellyel, de a régi elszántsággal vág neki a spanyolországi világbajnokságnak a magyar férfi kézilabda-válogatott.
jan. 10
9:51
Nem megy a szlovákoknak a nyugdíjállamosítás (Privátbankár)
A rosszabb feltételek ellenére sem távoznak tömegesen Szlovákiában az ügyfelek a nyugdíjpénztárakból -írja a Biztosítási Szemle. Január 31-ig lehet kilépni, eddig azonban a kormány által várt 60 ezerrel szemben mindössze 16 ezren távoztak. A magánnyugdíjszámlájukon eddig megtakarított pénz az államkasszába kerülne.
jan. 10
9:51
Az öcsödi darabolós gyilkost életfogytiglanra ítélték (BorsOnline)
Rendkívül súlyos büntetést szabott ki az öcsödi darabolós gyilkosság néven elhíresült büntetőügy két fiatal vádlottjára kedden elsőfokon a Szolnoki Törvényszék. J. Bálintot tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték, míg J. Benedekre 20 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést szabtak ki.
jan. 10
9:53
Kiborult a pénzeszsák Japánban (Privátbankár)
Újabb, több mint 20 ezer milliárd jenes (50 ezer milliárd forint) gazdaságélénkítő csomagot hagyott jóvá Abe Sindzó japán miniszterelnök. Ezzel a szigetország tavaly recesszióba süllyedt gazdaságának beindítását és a defláció letörését akarja elérni a két hete felállt kabinet.
jan. 10
9:53
Boros a neten tér vissza (BorsOnline)
Bár a Bumeráng magazinként is megszűnt, Boros Lajos nem tört meg. Tovább pörög, ezúttal Bochkor Gábor nélkül. Több rádiótól is felkérést kapott, ő azonban inkább saját ötletének szenteli az idejét.
jan. 10
9:54
A V4-ek közül Magyarországon nőttek legnagyobb mértékben a bérek (HR Portál)
Bár Szlovákia produkálta tavaly a harmadik legmagasabb gazdasági növekedést az Európai Unió (EU) tagországai közül, mégis itt volt tapasztalható az egyik leglassúbb bérnövekedés - számolt be a Hospodárské Noviny szlovák gazdasági napilap szerdán. Magyarország a visegrádi négyek országai közül a legjobban szerepelt.
jan. 10
9:54
Folytatódik a BUX index emelkedése (ProfitLine)
Emelkedéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön is, a BUX index 40,62 pontos, 0,22 százalékos erősödéssel 18 879,51 ponton kezdte a napot.
jan. 10
9:56
"A vállalkozók korunk hősei" (HR Portál)
A gazdasági növekedés beindításához és a munkahelyteremtéshez több vállalkozóra van szükség - állapítja meg szerdán nyilvánosságra hozott akciótervében az Európai Bizottság.
jan. 10
9:56
Január 15-éig lehet választani a kisvállalati adót (ProfitLine)
Január 15-éig lehet bejelentkezni a kisvállalati adó, a kiva hatálya alá. A határidő jogvesztő, a késedelem még igazolási kérelemmel sem menthető ki - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
jan. 10
9:57
Barátja mellett halt meg a fiatal lány (Blikk)
jan. 10
9:57
Fiatal lány halt meg Győrött (Metropol)
Egy 18 éves lány halt meg szerda este Győrött szén-monoxid-mérgezésben.
jan. 10
9:57
Kétmilliárd dollárral kártalanítja adósait a JP Morgan (Portfolio)
Kétmilliárd dollárt fizet ki jelzáloghiteleseinek Amerika legnagyobb bankja, a JP Morgan Chase a lakáshitelekkel kapcsolatos szabálytalanságok miatt őt ért vádak kezelésére - írja a Bloomberg. A...
jan. 10
9:57
Luxus nagykanállal: a Toyota Sequoia erőd (videó) (Auto Pult)
A Toyota Sequoia Európában kevéssé ismert típus, ám az 5,2 méteres hosszból, a 2,7 tonnás üres tömegből és a nyolcszemélyes kialakításból könnyen kitalálhatjuk, hogy nem is nekünk, hanem a megalomániában jobban szenvedő Amerikának készült. Lelkes átépítők őt csak alapnak használták és képességeit a luxus legfelsőbb szintjéig fokozták.
jan. 10
9:59
Indul Európa legnagyobb építőipari kiállítása (Portfolio)
Január 14-én, huszadik alkalommal rendezik meg a BAU építőipari kiállítást Münchenben. A BAU 180.000 m2-en mutat be építészeti megoldásokat, anyagokat és rendszereket a kereskedelmi, lakás- és...
jan. 10
10:01
A Transparency International lemondásra szólított fel Szlovéniában (Portfolio)
A jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) támogatásáról biztosította a párt vezetőjét, Janez Jansa kormányfőt, akit azzal gyanúsított meg a politikusok vagyonosodását vizsgáló szlovén bizottság, hogy...
jan. 10
10:03
Gyorsan kifulladt a forint lendülete (Portfolio)
Késõ estig meg tudta õrizni frissen szerzett erejét a forint, így az euróval szembeni jegyzések kissé 290 alatt "zártak", ma reggel pedig innen folytatódott a kereskedés. Mivel a...
jan. 10
10:09
Vigyázz, ráz a Lexus! (Blikk)
Persze észre sem veszed: az új IS-ben elektrosztatikus kapcsolókkal lehet mókázni
jan. 10
10:15
Hornékat kizárták a Dakarról (Infostart)
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettőshöz hasonlóan a másik két magyar autós egység is sikeresen teljesítette a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali szerdai, ötödik szakaszát, az Andrej Cserednyikov, Horn Albert kazah, magyar duót ugyanakkor kizárták.
jan. 10
10:15
Hamar megtört a magyar piac lendülete (Portfolio)
A nemzetközi hangulatnak megfelelően indult a mai kereskedés a budapesti parketten, azonban az első percekben mutatott lendület tovatűnt és lefele vette az irányt több régiós piac is, a BUX a tegnapi...
jan. 10
10:15
Adózók, figyelem: fontos határidő közeleg! (Pénzcentrum)
Hamarosan lejár a határidő, ameddig be lehet jelentkezni a kisvállalati adó, a kiva hatálya alá. A január 15-e jogvesztő határidő, a késedelem még igazolási kérelemmel sem menthető ki....
jan. 10
10:15
Dakar: Hornékat kizárták (ATV)
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettőshöz hasonlóan a másik két magyar autós egység is sikeresen teljesítette a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali szerdai, ötödik szakaszát, az Andrej Cserednyikov, Horn Albert kazah, magyar duót ugyanakkor kizárták.
jan. 10
10:15
Olaszországban kosarazik a Sopron - Napi sportmix (Sport365)
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
jan. 10
10:15
Radwanska bejutott a döntőbe (Agroinform)
Az első helyen kiemelt Agnieszka Radwanska idei nyolcadik mérkőzését is megnyerte és döntőbe jutott Sydneyben.
jan. 10
10:17
Délután megszólal Draghi (Portfolio)
Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke délután fél háromkor tart sajtótájékoztatót. Bár az utóbbi hetekben bíztató hírek reálgazdasági adatok láttak napvilágot, és az elemzők többsége tartásra...
jan. 10
10:17
Tátrai: az ügyészség egy fiktív valóságot teremtett a vádiratban (ATV)
A Sukoró-ügyben folytatott eljárás során többször előfordult, hogy valakit először tanúként hallgattak ki, majd nem sokkal később egy teljesen más ügyben már bilincsben vezették el – ezt Tátrai Miklós mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jan. 10
10:17
NB II: csak komoly befektető jöhet szóba Tatabányán (Sport365)
A Mészáros és Mészáros KFT kiválása óta a város önkormányzata az egyedüli tulajdonosa a Tatabánya futballcsapatának, ám azon vannak, hogy mielőbb új szponzort találjanak.

Keresés