Chuck Hagel volt nebraskai republikánus szenátort az Egyesült Államok védelmi miniszteréül, John O. Brennan terrorelhárítási elnöki tanácsadót pedig a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójául jelölte hétfőn Barack Obama amerikai elnök.
Elfogadhatatlannak tartja a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről szóló kormányhatározatot.
Pénteken egyeztethet ismét a HÖOK-kal a felsőoktatás átalakításáról az emberi erőforrások minisztere. Nem készül teljesen új törvény a választási eljárásról. Önkormányzati cégekkel mentenék meg a gyulai és a kaposvári húsüzemet.
Szita Károly, Kaposvár polgármestere hétfőn a városházán tartott sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy a város önkormányzata kész kétmilliárd forint értékben tulajdonrészt vásárolni a Kométa '99...
Bayer Zsolt cikke megcsúfol minden olyan demokratikus közösségi elvet, amiben a Fidesz hisz – ezt Navracsics Tibor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint származása alapján nem lehet beskatulyázni senkit. Bayer Zsolt írása súlyos, demokráciát sértő állításokat tartalmaz – jelentette ki.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról..
A magyar férfi ifjúsági röplabda-válogatott 3-1-es vereséget szenvedett a belga csapattól a Kecskeméten rendezett Európa-bajnoki selejtezőtorna hétfői zárónapján.
A világon elsőként télen, mindenféle külső segítség és a mentés lehetősége nélkül akarja átszelni sítalpakon az Antarktiszt Sir Ranulph Fiennes ismert brit kalandor.
Bár ezen a héten még több tenisztorna is zajlik, a legnagyobb sztárok már az ausztrál nyárban, Melbourne-ben készülnek az év első Grand Slam tornájára, az Ausztrál Openre.
Napi minimumuk közelében fejezték be a kereskedést az irányadó nyugat-európai indexek, majd ezt követően az amerikai piacokon is az eladók kerültek többségbe. Az indexek a nap végéig sem tudtak...
Február 11-étől tarthat nagyobb demonstrációkat országszerte a Hallgatói Hálózat (HaHa), ha a kormányzat nem teljesíti korábbi, valamint a hétfőn megfogalmazott újabb követeléseiket. Erről a szervezet az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) bölcsészkarán mintegy kétszáz egyetemista, gimnazista és szülő részvételével tartott fórumán döntött hétfőn Budapesten.
Az autósoknál a katari Nasszer al-Attijah nyerte a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali hétfői, harmadik szakaszát, összetettben pedig a címvédő francia Stéphane Peterhansel vette át a vezetést.
Az ötödosztályú Mansfield Town csapata csak egy góllal kapott ki hétfőn a Liverpooltól. A kiscsapat elnökasszonya, Carolyn Still örülten ropta, amikor csapata betalált a legendás együttesnek!
Az innováció tagadhatatlan feltétele, sőt éltetője az autóiparnak, hiszen újabb és újabb technológiák, soha nem látott funkciók és a felhasználó kényelmét, az autó hasznosságát növelő csemegék szükségesek az életben maradáshoz a piacon. A Lexus a szénszálas építkezésben élenjár, ahogy a vezetőnélküli robotautók sem ismeretlenek számára.
Sajnos kellemetlenül indul a 2013-as esztendő az autósok számára, ugyanis a két ünnep között drágult üzemanyagok kiskereskedelmi árai részben ismét emelkednek - a MOL benzin literjét 3 Ft-tal drágítja meg, a gázolaj stagnál a héten.
Noha a Mastretta elnevezésű gyártó már korábban is felbukkant a színen, a mexikói illetékességű vállalat egyetlen típusának második generációjával a Birminghami Sportautó Kiállításon igyekszik újra a reflektorfénybe kerülni.
Alig két esztendeje a Lamborghini egy olyan tanulmánnyal érkezett a Párizsi Autószalonra, mely a cég állítása szerint a jövőbeli fújtató bikák minden stíluselemét magán viseli. A Sesto Elemento akkoriban csak egy koncepcióautó státuszában tündökölt, ám mára bizonyosan sorozatgyártású termékké lépett elő, igaz, mindössze 20 példányban épül majd meg a várólistákon már bizonyára ismert tulajdonosai…
Megjelent kétheti táblamagazinunk legújabb száma, amelyet természetesen ezúttal is ingyenesen olvashatnak. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes magazint.
Budapest - Bár mindent elsöprő szerelem nem lett, a baráti kapcsolat megmaradt Pál Dénes (21) és Agárdi Szilvia (17) között, sőt talán még annál is több!
Máris elérkeztünk a négy friss prémium kompakt típust összehasonlító tesztünk második felvonásához. Az izgalom a motorok felbőgésével tetőpontjára hág, de a csikorgó abroncsok mellett a kényelem és a gazdaságosság is komoly szerephez jut. Ha esetleg lemaradt volna az első részről, mindenképp érdemes ide kattintva bepótolni, de egyébként nem habozunk. Vágjunk hát a közepébe!
Az Egyesült Államok "komolyan fontolgatja" egy 1000 milliárd dollár névértékű platina pénzérme verését, hogy elkerülje a jövő hónapban fenyegető államcsődöt - írja a brit The Telegraph online kiadása.
A feliratkozás megsemmisítésével még számos akna maradt a választási rendszerben, amely nemcsak lehetőséget ad a csalásra, de a "győztes mindent visz" elvének aránytalansága miatt a kétpártrendszer tudatos és titkos megalapozására is alkalmas - állítja Tóth Zoltán. A választási szakértő különösen kockázatosnak nevezte a nagyszámú határon túli állampolgár ellenőrizhetetlen voksait.
Jogállami keretek között értelmezhetetlennek nevezte a vádiratot a Sukoró-per elsőrendű vádlottja a büntetőeljárás első tárgyalási napján. Tátrai Miklóst, a meghiúsult sukorói telekcsere kapcsán hűtlen kezelés kísérletével vádolja az ügyészség, de a cserét előkészítő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. korábbi vezérigazgatója visszautasította a bűncselekmény elkövetésének vádját, mondván: "a…
Ritkán látható felvételeket hozott nyilvánosságra a közelmúltban a brit sajtó. A fotókon olyan eszközök látszanak, amelyeket a bűnözők az ATM-ek nyílására helyeznek, segítségükkel pedig könnyedén megszerezhetik az automatát használók pénzét....
A közelmúltban a svéd 4 News hírcsatorna leadott egy dokumentumfilmet, mely Gyöngyösi Márton világot bejárt zsidózásáról, a reakcióról – vagy annak hiányáról – valamint a történelmi jelentőségű vasárnapi antifasiszta tömegtüntetésről szólt. A szerző, Czinkóczky Csaba, a Svédországban élő újságíró, dokumentumfilmes portálunknak elmondta: belső meggyőződése vezérelte a film elkészítésében.
Tüntetést hirdetett az újév hajnalán történt szigethalmi késelés helyszínére a Jobbik. Szombaton fáklyákkal vonulnak fel a "cigányterror" ellen, vélhetően ismert fiókszervezeteik kíséretével a Zsigmond söröző közelében, ahol Sávoly Gergő ökölvívót és Bozsányi Gergő birkózót megkéselték. Míg a Jobbik reakciója nem okozott nagy meglepetést, kifejezetten uszító hangot ütött meg az elkövetők…
Két hetük maradt a nyugdíjas közalkalmazottaknak, köztisztviselőknek arra, hogy eldöntsék, dolgozni szeretnének, vagy inkább nyugdíjba vonulnak. Egy december végi kormányhatározat ugyanis január 31-ig adott időt nekik, illetve munkaadójuknak, hogy döntsenek, július 1-től melyiket választják. Vannak azonban kivételek, az engedélyt a kormány, sőt, valószínűleg maga Orbán Viktor adja meg.
Lényegében egyetlen korábbi követelésük sem teljesült - ezt állapították meg a felsőoktatás átalakítása ellen tiltakozó diákok tegnapi újabb fórumán, az ELTE Múzeum körúti épületének nagytermében. A több száz résztvevő február 11-ig adott időt a kabinetnek és jelentősebb tiltakozó akciókat is kilátásba helyeztek.