2013. január 8. kedd

jan. 8
7:33
Folytatódik az ellenzéki egyeztetés (Alternatív Energia)
Gazdaságpolitikai kérdésekről tárgyalnak ma délután az MSZP kezdeményezésére ellenzéki szervezetek. Az MSZP volt minisztereket, a Demokratikus Koalíció (DK) korábbi államtitkárokat is küld az egyeztetésre, amelyen az LMP, az Együtt 2014 és a 4K! nem vesz részt.
jan. 8
7:33
Simor távozása javíthatja a kormány és a bankszektor viszonyát (ATV)
A Népszabadság úgy értesült, a kormány készen áll rá, hogy konszolidálja a kapcsolatokat a bankszektorral, és ez várhatóan tavasszal, Simor András jegybankelnök távozása körül konkrét lépésekben is megmutatkozhat.
jan. 8
7:34
Megmenekülhetnek a Gyulai Húskombinát dolgozói (HR Portál)
A gyulai önkormányzat önálló társaságot alapít a gyulai húsipar újjászervezésére - mondta Görgényi Ernő polgármester (Fidesz) hétfőn Gyulán a városi képviselő-testület és a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. egyeztető ülését követően.
jan. 8
7:35
Megmenekülhet a halálbüntetéstől a coloradói mészáros – megrázó részletek (ATV)
Megrázó részletek kerültek nyilvánosságra a coloradói Aurora város mozijában elkövetett, tavaly júliusi tömegmészárlásról, amelynek ügyében hétfőn kezdődtek meg az előzetes meghallgatások Denverben.
jan. 8
7:37
Újabb összecsapások Belfastban: téglákkal dobálták a rendőröket (ATV)
Újabb összecsapások voltak hétfőn este Észak-Írországban a rendőrség és protestáns tiltakozók között, immár az ötödik egymást követő napon.
jan. 8
7:39
Sukoró: Tátrai szerint politikai érdekeket szolgál a per (ATV)
Politikai érdekek szolgálata és a baloldal lejáratása – Tátrai Miklós elsőrendű vádlott szerint ez a fő célja a Sukoró-pernek, amely a negyvenezer oldalas vádirat és Tátrai többórás vallomásának ismertetésével ma kezdődött Szolnokon. A per során több mint száz tanút hallgatnak meg, a vádlottak többségére börtönbüntetést kér az ügyészség. A helyszín kijelölése miatt a vádlottak alkotmánybírósági…
jan. 8
7:41
Hoffmann: még az államilag nem támogatott szakok is változhatnak (ATV)
A kormány komoly forrásokat szán a felsőoktatásra. Az európai uniós forrásokból pedig csak ebben az évben 70, plusz még 10 milliárd forintos összeg jut majd a felsőoktatásnak - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár hétfő este az Inforádió Aréna című műsorában.
jan. 8
7:51
Visszavetetnék a kirúgott érdekvédőt (Alternatív Energia)
Tiltakozik a Liga Szakszervezetek a pécsi autóbuszsofőrök tavaly decemberi demonstrációjával összefüggésben elbocsátott szakszervezeti vezető, Hofekker Ferenc elbocsátása miatt, és sürgetik, hogy a Tüke Busz Zrt. azonnal állítsa helyre munkaviszonyát és kezdjék meg az üzembiztonságról szóló egyeztetéseket.
jan. 8
7:51
Kártérítést kapnak a jelzáloghitelesek az USA-ban (ProfitLine)
Tíz jelzálogkölcsönt folyósító hitelintézet hétfőn megállapodott abban, hogy 8,5 milliárd dollárnyi kártérítésben részesíti a válság idején szabálytalanul végrehajtott ingatlan lefoglalások károsultjait, véget vetve ezzel annak, hogy esetről esetre vizsgálják ki az összes ilyen ügyet.
jan. 8
7:51
Gyurcsány: Orbánnak megszűnt a realitásérzéke (ATV)
A Fidesz valószínűleg azért fújt visszavonulót az előzetes választási regisztrációval kapcsolatban, mert úgy érezte, többet veszíthet az ügyön, mint amennyit nyerhet – erről Gyurcsány Ferenc beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jan. 8
7:53
Tarlós mindenkit meglepett váratlan ötletével (ProfitLine)
A Népszava információi szerint a BKV-t, annak vagyonkezelőjét, a BKK-t és a MÁV-ot is váratlanul érte Tarlós István főpolgármester ötlete, hogy a Budapest határát átlépő HÉV-vonalak működtetését vegye át az állam.
jan. 8
7:53
Változatlan az euró árfolyama (ATV)
Alig változott a forintárfolyam keddre virradóra: kora reggel az eurót 291,65 forinton jegyezték a nemzetközi deviza kereskedelemben a hétfő esti 291,28 forint után.
jan. 8
8:00
Vitalij Klicsko Manny Pacquiao sorsára juthat (Sport365)
Több szakértő és szurkoló is attól tart, hogy Vitalij Klicsko is arra a sorsa jut, mint Manny Pacquiao, azaz belefut egy súlyos vereségbe.
jan. 8
8:02
Videó: az egész stadion a béna biztonsági őrön nevetett (Sport365)
A Chauray - Lorient Francia Kupa meccsen egy szurkoló berohant a pályára, majd miután elszaladt, az őt üldöző biztonsági őr nem akármekkorát perecelt a pálya melletti reklámtáblában.
jan. 8
8:03
Van, hogy nem a bankok nyernek: kártérítést kapnak az amerikai hitelesek (Privátbankár)
Tíz jelzálogkölcsönt folyósító hitelintézet hétfőn megállapodott abban, hogy 8,5 milliárd dollárnyi kártérítésben részesíti a válság idején szabálytalanul végrehajtott ingatlan-lefoglalások károsultjait - inkább nem vizsgálják ki egyesével az összes ilyen ügyet.
jan. 8
8:09
Devizapiac: Alig változtak az árfolyamok kedd reggelre (Infostart)
Alig változott a forintárfolyam keddre virradóra: kora reggel az eurót 291,65 forinton jegyezték a nemzetközi deviza kereskedelemben a hétfő esti 291,28 forint után.
jan. 8
8:09
Harmincöt hajléktalant juttattak albérlethez (Blikk)
jan. 8
8:09
Navracsics kitenné Bayert a Fideszből (Alternatív Energia)
Bayer Zsolt cikke megcsúfol minden olyan demokratikus közösségi elvet, amiben a Fidesz hisz - ezt Navracsics Tibor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint származása alapján nem lehet beskatulyázni senkit. Bayer Zsolt írása súlyos, demokráciát sértő állításokat tartalmaz - jelentette ki.
jan. 8
8:09
Drasztikus visszaesést tapasztalt a nemzetközi karbonpiac 2012-ben (Portfolio)
Jelentősen csökkent a világ karbonkereskedelmének forgalma 2012 során, annak ellenére, hogy a kereskedelmi aktivitás a korábbi évek növekedését is felülmúlta - derül ki a Bloomberg New Energy Finance...
jan. 8
8:09
Megnősült a börtönben Tóásó Előd (ATV)
A 2009 óta fogva tartott magyar-román kettős állampolgár a börtönben találkozott Elena Fortúnnal, amikor a hölgy pénzügyi csalásokkal vádolt apjához látogatott.
jan. 8
8:11
Lezuhant egy helikopter, heten meghaltak (Blikk)
jan. 8
8:11
Dorosz: cimborák kifizetőhelye lesz a Nemzetstratégiai Intézet (ATV)
A Nemzetstratégiai Intézet megalakulásának körülményei zavarosak, annyi biztos, hogy politikai cimborák kifizetőhelye lesz – ezt Dorosz Dávid LMP-s képviselő mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jan. 8
8:21
Most akkor ki fizeti ki a 10 százalékos távhőár-csökkentést? (Privátbankár)
Az állam országosan 52 milliárd forintot áldoz a távhőszolgáltatók kompenzációjára a rezsicsökkentés miatt.
jan. 8
8:24
OTP részvény - a shooting star kilőtte a további emelkedés esélyét (ProfitLine)
Meglepő volt a magyar piac teljesítménye, mert hétfőn már tizedik napja emelkedett az index, annak ellenére, hogy a nemzetközi hangulat relatíve negatív volt. Az OTP-vel való kereskedés a forgalomnak mintegy felét tette ki, és bár napközben a bankpapír árfolyama emelkedett, záráskor 0,47 százalékos csökkenést tudott felmutatni, s végül 4280 forintra csökkent, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett…
jan. 8
8:27
Gazprom: Nincs miből árengedményt adni a magyaroknak - lapszemle (Infostart)
A Napi Gazdaság arról ír, hogy a Gazprom nem ad árengedményt. Az állam országosan 52 milliárd forintot költ a távhőszolgáltatók kompenzációjára a rezsicsökkentés miatt - írja Magyar Nemzet. A Népszabadság úgy értesült, a kormány készen áll rá, hogy konszolidálja a kapcsolatokat a bankszektorral.
jan. 8
8:27
Titokban megnősült a börtönben Tóásó (Blikk)
jan. 8
8:27
Kigyulladt egy autó (Blikk)
jan. 8
8:27
Húsvétkor gyilkolt Várpalotán - vádemeléssel zárult a nyomozást (Alternatív Energia)
Vádemeléssel zárta a rendőrség a tavaly, húsvét hétfőn, Várpalotán elkövetett emberölés miatt indított nyomozást - értesült a HavariaPress.
jan. 8
8:27
Az amputált szupernő (Éva Magazin)
Pár napja került fel a webre egy videóinterjú Aimee Mullins paralimpikonnal. "Nem annak ellenére, hanem azért" – Aimee Mullins bevallása szerint ez volt élete egyik nagy felismerése. Nem annak ellenére lett sikeres, ünnepelt sztár, hogy egy veleszületett rendellenesség miatt egyéves korában mindkét lábát amputálni kellett. Hanem a három világrekord és a modellkarrier egyenes következménye annak,…
jan. 8
8:27
Kibékül a kormány a bankokkal? - Adókedvezményt kaphatnak (Portfolio)
Készen áll a kormány, hogy konszolidálja kapcsolatát a bankokkal. Ennek konkrét lépéseit Simor András jegybankelnök távozása idején tehetik meg - nyilatkozták meg nem nevezett források a...
jan. 8
8:28
Két éves szerződést írhat alá Sergio Conceicao (Agroinform)
Az Olhanensénél lemondott 38 éves tréner már kedden aláírhatja szerződését a Videotonhoz.
jan. 8
8:33
Messi negyedszer Aranylabdás, Hamiltonra sikerek várnak - Reggeli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
jan. 8
8:35
Marosi és társa elődöntős a Sydney-i tenisztornán (Sport365)
Marosi Katalin - a horvát Darija Jurak oldalán - bejutott a Sydneyben zajló, keménypályás tenisztorna 690 ezer dollár összdíjazású női páros viadalának elődöntőjébe.
jan. 8
8:39
Vizsgálatot indít a pénzügyi biztos a tranzakciós illeték áthárítása miatt (Privátbankár)
A pénzügyi jogok biztosa szerint valódi versenyhelyzetben nem fordulhatna elő, hogy a pénzintézetek a társadalmi közteherviselésből eredő pluszköltségeiket ügyfeleikkel fizettetik meg. Doubravszky György vizsgálatot indít a bankolási költségek ügyében.
jan. 8
8:45
Peruban lezuhant egy helikopter (Infostart)
Peruban 7-en meghaltak, amikor lezuhant egy helikopter.
jan. 8
8:45
Új alapokra helyezné a szerb kormányfő a szerb-horvát kapcsolatokat (Kripto Akadémia)
Ivica Dacic szerb kormányfő szerint új alapokra kell helyezni, újra kell indítani Szerbia és Horvátország kapcsolatait, mert a fagyos hangulat feloldásával kialakulhatna egy megfelelő regionális együttműködés.
jan. 8
8:45
Kiterjesztené a kormány a rezsicsökkentést (Portfolio)
A víz-, a csatorna- és a szemétszállítási díjak felülvizsgálatát is indokoltnak tartja a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, aki szerint tavaszra várható döntés ezek esetleges csökkentéséről. ...
jan. 8
8:45
Jól működik a pénzügyi békéltetés (Pénzcentrum)
Hatékonyan működik a pénzügyi békéltetés: a Pénzügyi Békéltető Testületek által érdemben tárgyalt esetek több mint 50 százaléka valamilyen egyezséggel zárul....
jan. 8
8:45
Marosi Katalinék elődöntőbe jutottak (Agroinform)
Marosi Katalin - a horvát Darija Jurak oldalán - bejutott a Sydneyben zajló, keménypályás tenisztornán.
jan. 8
8:47
Folytatódik az első héten produkált emelkedés korrekciója (Portfolio)
A hétfői amerikai kereskedésben a befektetők már a ma zárást követően kezdődő negyedik negyedéves gyorsjelentési szezonra vártak, így a vételekkel kivártak. Emiatt pedig a lejtőn fejezték be a napot...
jan. 8
8:49
291 felett az euró a borongós hangulatban (Portfolio)
Az év eleji kitörő részvénypiaci optimizmus korrekciójának jelei mutatkoznak a nemzetközi részvénypiacokon, ami a devizapiacokon is kockázatkerülő hangulatot hozhat. Ennek jelei ma reggel a forint...
jan. 8
8:51
Hatalmas összeget fizet a Bank of America - Oda lehet a profit (Portfolio)
Tíz amerikai jelzáloghitelező bank 8,5 milliárd dolláros kártérítése mellett egy külön megállapodás keretében 11,6 milliárd dolláros kártérítés megfizetésére kötelezték a Bank of Americát. A bírság...
jan. 8
8:57
Nem lesz Nagy Állami Húsgyár (Privátbankár)
A hazai húsipari vállalkozások rendelkeznek saját termékekkel és piacokkal, ezért nem indokolt, hogy az állami-önkormányzati kézbe került társaságok szorosabbra fűzzék az együttműködést -mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.
jan. 8
8:57
Második napja gyengélkednek az ázsiai piacok (ProfitLine)
Második napja tart az ázsiai piacokon az év eleji jelentős emelkedést követő, illetve az amerikai negyedéves vállalati gyorsjelentési szezont megelőző profitrealizálás.
jan. 8
8:59
Békülne a kormány a bankokkal (Privátbankár)
Sajtóhírek szerint a kormány kész konszolidálni a kapcsolatokat a bankszektorral, és ez várhatóan tavasszal, Simor András jegybankelnök távozása körül konkrét lépésekben is megmutatkozhat.
jan. 8
8:59
Kilőtt a MOL tegnap - meddig szágulhat? (ProfitLine)
A magyar piacot leginkább az elmúlt napokban egy helyben toporgó MOL papírja lökte meg tegnap, amely az 50 napos mozgóátlag, illetve a 18.000 forintos szint áttörésével megindult felfelé. A kereskedés végére a Mol 385 forinttal, 2,15 százalékkal 18 295 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
jan. 8
9:03
Így zsebelnek a profik! (Blikk)
jan. 8
9:03
Afganisztánban egyenruhás támadó ölt meg egy NATO-katonát (Infostart)
Ismét afgán katonai egyenruhát viselő támadó lőtte agyon a NATO-vezette nemzetközi biztonsági erők egyik katonáját a dél-afganisztáni Hilmend tartományban - közölte a NATO-parancsnokság kedden.
jan. 8
9:03
Kültéri sziréna riasztotta el a rablókat (Alternatív Energia)
Zsákmány nélkül menekült el az a két rabló, akik szombaton délelőtt kíséreltek meg kirabolni egy utazási irodát, Csornán, de az alkalmazott működésbe hozta a kültéri szirénát - értesült a HavariaPress.
jan. 8
9:03
Az önkormányzat mentheti meg a Kométát (Portfolio)
Szita Károly, Kaposvár polgármestere hétfőn a városházán tartott sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy a város önkormányzata kész kétmilliárd forint értékben tulajdonrészt vásárolni a Kométa '99...

Keresés