2013. január 10. csütörtök

jan. 10
7:51
Az NFM valóban vizsgálja az egységes energetikai hatóság lehetőségét (Portfolio)
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vizsgálja egy egységes energetikai hatóság létrehozásának lehetőségét, amely a Magyar Energia Hivatal, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal és az Országos...
jan. 10
7:51
Bajnai: az Együtt 2014 a következő hónapokban párttá alakul (ATV)
Bajnai Gordon szerint az érdemi támogatottságú ellenzéki erőknek hat-nyolc hónappal a parlamenti választás előtt, azaz ősz elejére meg kell állapodniuk a jó kormányzáshoz szükséges programról és a közös jelöltállításról. A Haza és Haladás Egyesület elnöke az MTI-nek adott interjúban elmondta: szervezetépítésbe kezdenek, hogy minél nagyobb súllyal vehessenek részt az ellenzéki együttműködésben, az…
jan. 10
7:53
10%-os gázáremelést hagytak jóvá Szerbiában (Portfolio)
A szerb energiahatóság (AERS) a földgáz nagykereskedelmi árának átlagosan 10,4 százalékos emelését engedélyezte - tudósít az MTI. Az új tarifa az ipari fogyasztóknál január 15-én, a lakossági...
jan. 10
8:03
Kétszer is saját magát tette nevetségessé a Chelsea hátvédje - videó! (Sport365)
Szerda este a Chelsea hazai pályán 2-0-ra kikapott a Swansea-tól az angol Ligakupa elődöntőjének első meccsén. Mindkét gól Braniszlav Ivanovics kapitális hibája után esett.
jan. 10
8:05
Mourinhónál csúnyán elgurult a gyógyszer a kupameccsen - videó! (Sport365)
Hiába nyert 4-0-ra csapata, a Real Madrid, José Mourinho még 2-0-s állásnál igencsak idegbetegnek tűnt.
jan. 10
8:07
Töröltek egy F1-es futamot, otthon égett a Chelsea, Milant vert a Juve - Reggeli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
jan. 10
8:09
Megtalálták a Colosseum színeit (Blikk)
jan. 10
8:09
Bombát vittek a lengyel parlamentbe (Kripto Akadémia)
A Lengyel Televízió újságírói robbanószereket juttattak be a lengyel parlament alsóházának (szejm) épületébe, hogy bizonyítsák a biztonsági rendszer sebezhetőségét. Az akciót rejtett kamerával rögzítették is.
jan. 10
8:09
Európai megahálózat jöhet a távközlésben (Portfolio)
Vállalat-felvásárlások, fúziók, csökkenő percdíjak a távközlési piacon - ezekkel az eredményekkel járhat azon terv végrehajtása, miszerint a jelenleg töredezett nemzeti távközlési hálózatok...
jan. 10
8:09
Távozik az amerikai munkaügyi miniszter (ATV)
Távozik hivatalából Hilda Solis amerikai munkaügyi miniszter - közölte szerdán a Fehér Ház.
jan. 10
8:09
Arn Gréta sikerrel vette az első akadályt (Agroinform)
Arn Gréta 6:1, 6:2-re verte a japán Omae Akikót a tenisz Australian Open selejtezőjének első fordulójában.
jan. 10
8:11
Ismeretlen szerkezet robbantotta fel a zágrábi vonatot (ATV)
Ismeretlen robbanószerkezet lépett működésbe a vasúti síneken Zágrábban a szerda hajnali órákban - közölte honlapján a rendőrségre hivatkozva a horvát rádió és televízió (HRT) szerdán este.
jan. 10
8:15
Fidesz: egyértelmű siker az iskoláztatási támogatás bevezetése (HR Portál)
A Fidesz egyértelmű sikerként értékeli az iskoláztatási támogatás bevezetését, amely a kormánypárt szerint jelentősen csökkentette az igazolatlan iskolai hiányzások arányát a szegényebb régiókban - tájékoztat az MTI.
jan. 10
8:15
Összefoglaló a BÉT 2012-es évéről (ProfitLine)
2012-ben a Budapesti Értéktőzsde Zrt. (BÉT) továbbra is a régió egyik meghatározó tőzsdéje maradt, a részvénykapitalizáció forgási sebessége továbbra is itt mutatja a legmagasabb értéket, 52,7 százalékot. Ezzel együtt az általános tőkepiaci tendenciákkal összhangban a BÉT-en is éreztette hatását a globális tőkepiaci aktivitás csökkenése - olvasható a BÉT honlapján közzétett közleményben.
jan. 10
8:17
"Sikertörténet" helyett működési zavarokat jelez a PDSZ (HR Portál)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elvárja az oktatáspolitika irányításáért felelősöktől, hogy fejezzék be az erőpolitizálást, emeljék ki fejüket a homokból, s vegyék végre figyelembe a diákok, szülők, a pedagógusok, a szakma nyilvánosan vállalt álláspontját az oktatás valódi értékek melletti átalakítása érdekében.
jan. 10
8:19
Távozik az amerikai munkaügyi miniszter (HR Portál)
Távozik hivatalából Hilda Solis amerikai munkaügyi miniszter - közölte szerdán a Fehér Ház.
jan. 10
8:21
Az ELTE mindent megtesz a gyakorló általános iskola megmentéséért (HR Portál)
Mindent megtesz az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) szenátusa, hogy az egyetem XII. kerületi gyakorló általános iskola és középiskolája általános iskolai részét hosszú távon megmentse a bezárástól - mondta Mezey Barna, az ELTE rektora szerdán Budapesten, a gyakorlóiskola szülői fórumán.
jan. 10
8:27
A BKV nem tudja tartani az új trolimenetrendet (Infostart)
A BKV nem tudja tartani az új trolimenetrendet, mivel kevesebb járművet tud forgalomba állítani a tervezettnél - közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön az MTI-vel.
jan. 10
8:27
Nem engedték be a rádióba Dés Lászlót (Alternatív Energia)
A Blikk információi szerint, amelyet utóbb Dés is megerősített - a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, dzsesszzenész-zeneszerzőt nem engedték be a rádió székházába. A sajtóosztály illetékese azonban állítja: szó sincs kitiltásról, csupán bonyodalom volt az adminisztrációval.
jan. 10
8:27
E-Star: jöhet az 500 milliós tőkeemelés (Portfolio)
Az E-Star tegnap esti közleményében bejelentette, hogy a Raiffeisen Bank Zrt. tájékoztatása alapján a bank azonnali hatállyal felmondta az E-Star ESCO Kft-vel korábban kötött valamennyi...
jan. 10
8:27
A devizahitelesek negyede sem rögzített novemberig (Pénzcentrum)
A jogosult devizahitelesek 23,3 százaléka szerződött november végéig az árfolyamgát konstrukcióra - közölte a PSZÁF. A megnyitott gyűjtőszám-hitelek darabszáma 90 530. Most, hogy meghosszabbították árfolyamgát igénylésének határidejét, a hiteladósok 2013. március 29-ig kérhetik azt a bankjuknál....
jan. 10
8:28
Australian Open: Arn simán továbbjutott (ATV)
Arn Gréta két sima szettben legyőzte a japán Omae Akikót csütörtökön az ausztrál nyílt teniszbajnokság selejtezőjének első fordulójában.
jan. 10
8:28
Marosiék elbukták az elődöntőt (Agroinform)
A világranglistát vezető olasz Sara Errani, Roberta Vinci duó 7:5, 6:4-re verte a Marosi Katalin, Darija Jurak kettőst.
jan. 10
8:29
BKK: a BKV nem tudja tartani az új trolimenetrendet (Alternatív Energia)
A BKV nem tudja tartani az új trolimenetrendet, mivel kevesebb járművet tud forgalomba állítani a tervezettnél - közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön az MTI-vel.
jan. 10
8:30
Az elmúlt 20 év legnagyobb hóvihara megbénította Izraelt (ATV)
Az utóbbi húsz év legnagyobb hóvihara zúdult Jeruzsálemre és Izrael északi területeire csütörtökre virradó éjjel.
jan. 10
8:36
27 millió fontért érkezhet a Chelsea újabb igazolása (Sport365)
Úgy tűnik, a Chelsea nem bír magával. Demba Ba valóságos, és Isco tervezett leigazolása után még egy játékos, Marouane Fellaini is csatlakozhat a BL-címvédőhöz.
jan. 10
8:38
Tenisz: Marosiék tisztességes vereséggel búcsúztak a világelsők ellen (Sport365)
Marosi Katalin - a horvát Darija Jurak oldalán - búcsúzott párosban a Sydneyben zajló, keménypályás tenisztorna 690 ezer dollár összdíjazású női versenyének elődöntőjében.
jan. 10
8:45
Támad a pénzügyi ezotéria (Infostart)
A Portfolio.hu írása a pénzügyi jogok biztosának eddigi tevékenységét elemzi.
jan. 10
8:45
Amit (talán) nem tudtál a mandullagyulladásról (Éva Magazin)
Torokfájásra egyből antibiotikum? Cikkünkből minden kiderül gyorstesztről és egyebekről. Az egyik leggyakoribb légúti betegség – ezzel találkozunk legtöbbször a mindennapos orvosi gyakorlatban – a fájdalmas, kaparó, piros torokkal, nyelési nehézséggel járó torokgyulladás. Ennek helyes kezelése nem olyan egyszerű, mint gondolnánk. A statisztikák szerint az antibiotikumok többségét itthon és…
jan. 10
8:45
Orbán újra konzultálna a gazdasági tanácsadó testülettel (Portfolio)
Még a parlament február 11-én kezdődő tavaszi ülésszaka előtt összehívják a kormányfő gazdasági tanácsadó testületét - tájékoztatta a Népszabadságot Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A...
jan. 10
8:45
Csupán egyszeri kompenzációt kaphatnak a nyugdíjasok (Pénzcentrum)
Amennyiben a gazdaság állapota ezt lehetővé teszi - egyszeri kompenzációt kaphatnak év végén a nyugdíjasok....
jan. 10
8:46
Japán figyelmeztető lövésekkel tartaná távol a kínai repülőgépeket (ATV)
A japán védelmi minisztérium adott esetben figyelmeztető lövésekkel riasztaná el a vitatott hovatartozású tengeri területek légterébe betérő kínai repülőgépeket – derült ki japán sajtóértesülésekből.
jan. 10
8:46
Beníteznek tetszett a Chelsea, a Stamford Bridge-nek nem (Agroinform)
Meglepő sikert aratott a Swansea, amely 2-0-ra nyert a Chelsea otthonában az angol Ligakupa elődöntőjének első meccsén.
jan. 10
8:47
Igen jó kínai adatnak örülhetnek a befektetők (Portfolio)
A hét első két napján elszenvedett veszteségeiket korrigálták az irányadó amerikai indexek a meglehetősen eseménytelen kereskedésben. Az ázsiai piacokon is optimista volt a hangulat köszönhetően a...
jan. 10
8:48
A BKV nem tudja tartani az új trolimenetrendet (ATV)
A BKV nem tudja tartani az új trolimenetrendet, mivel kevesebb járművet tud forgalomba állítani a tervezettnél - közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön az MTI-vel.
jan. 10
8:48
Húsipari céget alapított a gyulai képviselő-testület (HR Portál)
Gyulahús Kft. néven megalapította önálló húsipari cégét Gyula város önkormányzata. A cégalapításról szóló előterjesztést a képviselő-testület a szerdai rendkívüli közgyűlésen, zárt ülésen fogadta el - jelentette be sajtótájékoztatón Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester.
jan. 10
8:48
Emelkedéssel nyithatnak az európai tőzsdék (ProfitLine)
A vártnál erősebb decemberi kínai export adatnak köszönhetően növekedéssel indíthatnak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön. A határidős indexek alapján a londoni FTSE-100 0,1 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,2 százalékos, a párizsi CAC-40 mutató 0,1 százalékos erősödéssel kezdhet.
jan. 10
8:49
Nagy elbocsátásra készül a Morgan Stanley (Portfolio)
Egyik legjelentősebb üzletágában 1600 állás megszüntetését tervezi a Morgan Stanley - írja a Bloomberg. Megszűnik ezzel a bank intézményi értékpapír csoportjában meglévő munkahelyek 6%-a. A...
jan. 10
8:50
Megállapodás a HITA és a ChinaCham Hungary között (HR Portál)
Partnerségi megállapodást írt alá a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a Magyar-Kínai Gazdasági Kamara (ChinaCham Hungary) kedden, amelynek értelmében a HITA és a ChinaCham Hungary közösen kívánja előmozdítani a magyar és a kínai vállalatok közötti kapcsolatok kialakulását és elmélyítését.
jan. 10
8:51
Erőre kaphat ma is a forint (Portfolio)
Késő estig is meg tudta őrizni frissen szerzett erejét a forint, így az euróval szembeni jegyzések kissé 290 alatt "zártak", ma reggel pedig innen folytatódik a kereskedés. Mivel a nemzetközi...
jan. 10
8:52
Győri fémkereskedők - tizennégy ember előzetes letartóztatásban (HR Portál)
Az adócsalással gyanúsított győri fémkereskedők ügyében a tizennégy előzetes letartóztatásba helyezési kérelemből mindet teljesítette szerdán a Győri Járásbíróság nyomozási bírója - közölte a mintegy hét órán keresztül tartó procedúrát követően a megyei törvényszék szóvivő bírája az MTI-vel.
jan. 10
8:54
Egészségügyi dolgozók nyugdíjazása: februárig kérelmezni kell a mentesítést (HR Portál)
Az egészségügyi dolgozók érdekképviseleti szervezetei szerint a szerdai egyeztetés után is több kérdőjel maradt a kötelező nyugdíjazás alóli felmentés ügyében.
jan. 10
8:57
Veszélyben a magyar nukleáris biztonság? (Privátbankár)
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vizsgálja egy egységes energetikai hatóság létrehozásának lehetőségét, amely az Energia Hivatal, a Bányászati és Földtani Hivatal és az Országos Atomenergia Hivatal összeolvadásával jönne létre. A tervet kemény szakmai kritika kíséri.
jan. 10
9:03
Hatalmas hóvihar bénította meg Jeruzsálemet és körzetét (Blikk)
jan. 10
9:03
Fiatal lány halt meg szénmonoxid-mérgezésben (Alternatív Energia)
A helyszínen életét vesztette az a 19 éves lány, aki barátjával együtt szénmonoxid-mérgezést szenvedett, szerdán este, Győrben - értesült a HavariaPress.
jan. 10
9:03
Megugrott a kínai export (Portfolio)
Decemberben jelentősen nőtt a kínai export, elemzők szerint azonban az élénkülés nem lesz tartós, bár a hitelezési aktivitás továbbra is erős. A külkereskedelmi többlet közel másfélszeresére nőtt. ...
jan. 10
9:03
Friss képeken díszeleg az új Lexus IS (Auto Pult)
Noha az új Lexus IS az európai kereskedések kínálatát csak júniustól gazdagítja, a kapuit kitáró Detroiti Autószalonon már lehull a lepel az újdonság sorozatgyártásra megérett példányairól. A középkategóriás japán limuzin ezzel harmadik generációjához érkezik, miközben megjelenésében a megszokottól nagyobb mértékben rugaszkodik el felmenőitől.
jan. 10
9:03
Juhász Roland megegyezett a Trabzonsporral - sajtóhír (Agroinform)
A belga La Nouvelle Gazzette lap szerint már csak az Anderlechten és a török csapaton múlik a klubcsere.
jan. 10
9:05
Dráma! Életét vesztette a futballpályán (Blikk)
jan. 10
9:05
Cáfolat érkezett: a 13. havi nyugdíj helyett kompenzáció jöhet (Portfolio)
Az Index tegnap azt írta, hogy a kormány gondolkodik a 13. havi nyugdíj bevezetésén, sőt már a háttérszámításokat is elkezdték az intézkedés hatásainak elemzéséhez. A mai számában viszont a Magyar...

Keresés