Sebestyén Péter 1:48.127-es idővel a 29. helyet szerezte meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Francia Nagydíjának időmérőjén a 125 köbcentisek mezőnyében.
A Ceará labdarúgócsapata 4–3-as összesítéssel továbbjutott a Flamengo ellen a Brazil Kupa negyeddöntőjében. A fekete-fehér mezben futballozó Ceará az idegenbeli 2–1-es siker után hazai pályán már fél óra játék után kétgólos hátrányban volt, de még az első félidőben egyenlített. A Flamengo akár továbbjutást is ünnepelhetett volna, ám csatára, Wanderley dos Santos Monteiro Júnior egy méterről…
Szerencsés kimenetelű balesetnek volt részese Zlatan Ibrahimovic. Az AC Milan svéd labdarúgója Milánóba tartott utasként, amikor Varese közelében az autópályán egy gépkocsi belement az őt szállító járműbe, amely aztán egy másik autónak is nekiütközött.
A Győri Audi ETO KC a női kézilabda NB I döntőjének második mérkőzésén 28–25-re nyert Debrecenben, s ezzel megvédte a bajnoki címét. A győriek történetük során nyolcadszor szereztek aranyérmet a magyar élvonalban.
Nemzeti, faji és vallási gyűlöletkeltés miatt a Vojvodina a Partizan minden egyes labdarúgóját beperli – írja a Magyar Szó. Radiszav Rabrenovics, a Vojvodina főtitkára elmondta, hogy a két csapat legutóbbi mérkőzése, a Szerb Kupa-döntő után a Partizan játékosai Marko Jovanovics védő vezénylésével a következőket skandálták: „Félig magyar, félig usztasa” (Pola madar, pola ustasa).
Tökéletes NB I-es szezonbeli mérlegét megőrizve ismét nyert, ezzel pedig meg is védte bajnoki címét a Győr női kézilabdacsapata, amely szombaton Debrecenben ünnepelhette sorozatban negyedik, összesítésben pedig nyolcadik hazai elsőségét.
A labdarúgó NB I 29. fordulójában a Budapest Honvéd az Újpestet fogadja a Bozsik-stadionban. Kövesse élő, szöveges tudósításunk segítségével a találkozót itt az NSO-n!
Meghosszabbította szerződését Hulk, a Porto labdarúgója, így új kontraktusa értelmében a brazil támadó a 2015–2016-os szezon végéig marad a „sárkányoknál”.
Az ünneplésre készülő Manchester Unitedet fogadta az angol labdarúgó-bajnokság 37., utolsó előtti fordulójában a Blackburn. Egy pontra volt szüksége a vendégcsapatnak, hogy megnyerje 19. bajnoki címét, és ezzel maga mögött hagyja a pontvadászat örökrangsorában a Liverpoolt. Ami sikerült is neki – ezzel Sir Alex Ferguson 12. alkalommal vezényelte aranyéremre a „vörös ördögöket", Ryan Giggs pedig az…
Richard Gasquet a Rómában zajló salakpályás tenisztorna nyolcaddöntőjében legyőzte Roger Federert, a negyeddöntőben pedig Tomás Berdychet is felülmúlta, a fináléba viszont nem jutott be, mivel a legjobb négy között Rafael Nadal megálljt parancsolt neki. A spanyol világelső 7:5, 6:1-re nyert a francia játékos ellen. Az elődöntő másik mérkőzésén Andy Murray és Novak Djokovics küzd meg…
A Manchester United 1-1-re végzett a Blackburn Rovers otthonában, s ezzel az eredménnyel, függetlenül a bajnokság hátralévő találkozóitól, megnyerte a 2010-2011-es angol Premier League idényt.
A hajrában tartanak az őszi-tavaszi rendszerű európai labdarúgó-bajnokságok: van, ahol már ma bajnokot avathatnak, van, ahol „csak" éleződik a versenyfutás. Három országban kupadöntőt rendeznek – estig tartó, folyamatosan frissülő összeállításunkkal megkísérlünk lépést tartani a legfontosabb eseményekkel.
Az ausztrál Casey Stoner indulhat az élről a gyorsaságimotoros-világbajnokság Francia Nagydíján a királykategóriában, míg a Moto2 mezőnyében Stefan Bradl érte el a legjobb időeredményt.
A Skoda cég közel két évtizede támogatja a jégkorong-világbajnokságot, a szponzori kapcsolat a pénteken aláírt szerződés értelmében 2017-ig marad érvényben.
A címvédő, hatodik végső sikerére készülő spanyol Rafael Nadal két játszmában nyert szombaton a francia Richard Gasquet ellen a római salakpályás tenisztorna férfi versenyében és bejutott a döntőbe.
Pénteken rövid tanácskozás után átszervezték a jégkorong-világbajnokság rendszerét. A jövőben a magyarokat érintő divízió 1-es tornán nem egymás mellé rendelt csoportokban küzdenek majd a csapatok, hanem a világranglista szerint kerülnek besorolásra válogatottak. A Nemzeti Sport Online helyszíni tudósítója a nemzetközi szövetség konferenciájának zárónapján, az IIHF elnökével René Fasellel…
Tökéletes NB I-es szezonbeli mérlegét megőrizve ismét nyert, ezzel pedig meg is védte bajnoki címét a Győr női kézilabdacsapata, amely szombaton Debrecenben ünnepelhette sorozatban negyedik, összesítésben pedig nyolcadik hazai elsőségét.
Egy fordulóval a zárás előtt megnyerte az angol labdarúgó-bajnokságot a Manchester United csapata, amely a 37. kör szombati játéknapján 1-1-es döntetlent játszott a Blackburn Rovers otthonában.
A címvédő, hatodik végső sikerére készülő spanyol Rafael Nadal két játszmában nyert szombaton a francia Richard Gasquet ellen a római salakpályás tenisztorna férfi versenyében és bejutott a döntőbe.
A labdarúgó NB I 29. fordulójának első szombati mérkőzésén az Újpest remek első félidei játékának is köszönhetően 4–1-re győzött a Budapest Honvéd otthonában. Jarmo Ahjupera a 9. percben szépen lőtte ki a bal felső sarkot, majd Balogh Balázs és Balajti Ádám talált az üres kapuba. A második félidőben Danilo ugyan szépített, ám Rajczi Péter a 88. percben bebiztosította a vendégek győzelmét.
Az olasz Oscar Gatto nyerte meg a Giro d’Italia nyolcadik szakaszát, míg a második helyen a hajrában a mezőnytől ellépő Alberto Contador ért célba, aki az időjóváírásnak is köszönhetően feljött összetettben az ötödik helyre. A rózsaszín trikót továbbra is a holland Pieter Weening viselheti.
Két körrel a bajnokság vége előtt a Torino labdarúgócsapata hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Filkor Attilával a soraiban felálló Triestinát az olasz másodosztályú bajnokság 40. fordulójában, így továbbra is őrzi esélyét a feljutásra. A Triestina továbbra is kieső helyen áll, és immár minimális az esélye a bennmaradásra, míg a „bikák” a hatodik, osztályozót érő helyen állnak.
Két hónappal a sanghaji világbajnokság előtt kifejezetten gyenge formában van Michael Phelps, aki ezúttal Charlotte-ban szenvedett kellemetlen vereséget.
Az Újpest FC 4–1-re győzött Kispesten. A találkozóról a lefújás után Mészöly Géza elmondta, hogy igazi csapatmunkát látott, a sérülésektől függetlenül nem hagyott alább a lendület játékosainál, így még értékesebb ez a siker.
A Paks háromgólos győzelmet aratott a vendég Vasas felett a labdarúgó Monicomp Liga 29. fordulójában, ezzel biztosan ezüstérmes és története során először kijutott a nemzetközi kupaporondra.
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság utolsó, 34. fordulójában a Bayer Leverkusen idegenben egy öngóllal győzte le a Freiburgot, így bebiztosította második helyét, míg a Bayern München a VfB Stuttgart – Hajnal Tamás 82 perc játéklehetőséghez jutott – legyőzése ellenére maradt a harmadik. A Wolfsburg sokáig kiesésre állt, azonban fordítani tudott a Hoffenheim ellen, így megmenekült a…
Hamarosan kezdetét veszi a labdarúgó NB I 29. fordulójának egyik mérkőzése, a Videoton–Győri ETO találkozó, amelyről élő, szöveges tudósítást olvashatnak itt, a Nemzeti Sport Online-on!
Majd' háromórás repülőút végén kora délután megérkezett Alicantéba az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata, amely holnap ötgólos előnyből kezdi meg a KEK-döntő visszavágóját a helyi csapat ellen.
A hajrában tartanak az őszi-tavaszi rendszerű európai labdarúgó-bajnokságok: van, ahol már ma bajnokot avathatnak, van, ahol „csak" éleződik a versenyfutás. Három országban kupadöntőt rendeznek – estig tartó, folyamatosan frissülő összeállításunkkal megkísérlünk lépést tartani a legfontosabb eseményekkel.
Németh Miklós, a Magyar Jégkorongszövetség elnöke a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, meglepődött, de örül annak, hogy Szlovéniában küzdhet jövőre válogatottunk a divízió 1-es világbajnokságon. A szlovén szövetség főtitkára pedig úgy véli, ismét megtöltik a szurkolók a csarnokot, ahogy 2010-ben is fantasztikus volt a hangulat.
Kevés indulóval rendezték meg szombaton a műúszók idei országos bajnokságát a Komjádi uszodában, csapatban például csak a BVSC mutatta be a rövid- és hosszú programot is, ami feltétele a bajnoki értékelésnek.
A Manchester City nyerte meg az angol labdarúgó FA-kupát, miután a fináléban Yaya Touré góljával 1–0-ra legyőzte a Stoke Cityt. A manchesteriek fennállásuk ötödik győzelmét aratták a sorozatban.
A hajrában tartanak az őszi-tavaszi rendszerű európai labdarúgó-bajnokságok: van, ahol már ma bajnokot avathatnak, van, ahol „csak" éleződik a versenyfutás. Három országban kupadöntőt rendeznek – estig tartó, folyamatosan frissülő összeállításunkkal megkísérlünk lépést tartani a legfontosabb eseményekkel.