Új kormányzati struktúrát alkotott a kabinet, amelynek két fontos jellemzője van: az egyik, hogy a stratégiaalkotás különválik a kivitelezéstől, a másik pedig, hogy a kormányzati központok számának csökkenésével átláthatóbbá válik a kormányzás - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Giró-Szász András, a Századvég Alapítvány igazgatója.
Újra elfogadta a kormánytisztviselők jogállásáról szóló, az államfő által visszaküldött törvényt az Országgyűlés, amely módosította a választási eljárásról szóló jogszabályt is.
Az Országgyűlés hétfőn döntött a választási kampányok lerövidítéséről, a kisebbségi önkormányzati képviselők létszámának csökkentéséről, a közoktatási törvény módosításáról és arról, hogy minden általános választás előtt megújul az Országos Választási Bizottság. A képviselők emellett újból elfogadták a kormánytisztviselőkről szóló törvényt, döntöttek arról, hogy a második félévtől ismét az…
Sólyom László már a második fideszes törvényt dobja vissza megfontolásra az Országgyűlésnek. Az államfő indoklása szerint rossz volt a korábbi rendszer, de a benyújtott javaslat még tovább ronthat a helyzeten. Amennyiben másodjára is átmegy a javaslat a parlamenten, két embert biztosan beültethet a Fidesz a negyedik hatalmi ágként is kezelt Alkotmánybíróságba.