2020. március 20. péntek

márc. 20
7:48
Orbán Viktor: Heten már felgyógyultak a betegségből (Igényesférfi.hu)
85 beteg van Magyarországon, 7 gyógyult, 1 halott és 6 súlyos megbetegedés.
márc. 20
7:48
Orbán Viktor: Lassítani kell a megbetegedéseket (Magyar Hírlap)
A kormányfő pénteken kora reggel is az operatív törzs ülésén kezdte a napot +VIDEÓ
márc. 20
7:54
Stohl Eszenyi távozásáról: Az áldozat nem ő, hanem azok, akik a hatalommal való visszaélést elszenvedték (Igényesférfi.hu)
Stohl András a 168 órának mondta el véleményét.
márc. 20
8:00
Nyolc óránál többet kell várakozniuk a kamionoknak a csanádpalotai határátkelőnél (Blikk)
Nyolc óránál is többet kell várakozniuk a kamionoknak a csanádpalotai autópálya-határátkelőhely kilépő oldalán pénteken reggel – közölte honlapján a rendőrség.
márc. 20
8:06
Továbbra is mélypont közelében a forint árfolyama (Blikk)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntekre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint árfolyama csütörtökön történelmi mélypontot ért el az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben.
márc. 20
8:06
Pedagógus állások veszélyben, lemondanak a napközis tanárokról (Alternatív Energia)
Az iskolák digitális munkarendjének bevezetése miatt a megbízási szerződéssel foglalkoztatott pedagógusok egy része elveszítheti munkáját.
márc. 20
8:06
Elképesztő sorok: nyolc óránál is többet kell várakozniuk a kamionoknak (ATV)
Nyolc óránál is többet kell várakozniuk a kamionoknak a csanádpalotai autópálya-határátkelőhely kilépő oldalán pénteken reggel - közölte honlapján a rendőrség.
márc. 20
8:06
85- re nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma hazánkban (Ripost)
Immár 85-en vannak, akiket koronavírussal kezelnek – jelentette be a kormány. Újabb magyar állampolgároknál és egy iráninál mutatták ki a fertőzést.
márc. 20
8:08
Orbán Viktor: ez történik, ha a koronavírus-járvány a harmadik szakaszába lép (Blikk)
A miniszterelnök a Kossuth Rádión beszélt a koronavírus-járványról.
márc. 20
8:08
A kijárási tilalomig biztosan jár a BKV (Alternatív Energia)
Készülnek az új Lánchíd-tenderre, alakul a dugódíj-forgatókönyv, de most minden a járványról szól. Amíg nincs kijárási tilalom, a közösségi közlekedés fenntartása kötelező – interjú Varga Ivettel, a BKK vezérigazgatójával.
márc. 20
8:08
Karanténban van a kamionsofőr, de most kiengedik - ez a feltétele (Ripost)
A Vas megyei fiatalember hamarosan újra munkába állhat, ugyanis a hatóságok, úgy tűnik, megszakítják kéthetes házi karanténját.
márc. 20
8:10
Nem lehetünk ennyire ostobák, még mindig ezrek lődörögnek az utcán (Ripost)
Felfoghatatlan! Miközben minden csatornán azt hangsúlyozzák – a tisztifőorvos naponta elmondja –, hogy a koronavírus-járvány megfékezésének egyik legjobb módja, ha az emberek otthon maradnak, felelőtlen emberek dohányboltok előtt, piacokon, tereken bandáznak, nem törődve mások egészségével.
márc. 20
8:12
Orbán Viktor: További lépések várhatók, újabb ágazatoknak jöhet mentőcsomag (Pénzcentrum)
Ez a veszélyhelyzet 9. napja, 85-re emelkedett a koronavírsussal megfertőződöttek száma. Orbán Viktor a péntek reggeli interjúban  bejelentette, hogy további gazdaságmentő intézkedések várhatók.  A miniszterelnök megerősítette...
márc. 20
8:24
Orbán Viktor: felállt az ország a védekezésre (Infostart)
Még mindig a csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, a tömeges megbetegedésekbe még nem léptünk át, de az is fog következni - mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában.
márc. 20
8:24
Videón, ahogy épül a kiskunhalasi ideiglenes járványkórház – Itt tart (Blikk)
Mint írtuk, alig egy hete jelentette be Orbán Viktor, hogy Kiskunhalason 150 fő befogadására alkalmas, az egészségügyi és a járványügyi szakmai tevékenységet kiszolgáló és támogató konténerkórház épül. A művelet végrehajtásával a mobil járványkórház létrehozásáért felelős akciócsoport vezetésével dr. Tóth Tamás bv. vezérőrnagyot, a büntetés-végreha
márc. 20
8:24
Orbán: Milliószámra van maszk, Pekingtől Sanghajig ott vannak az embereink (ATV)
Még nem jutottunk el a tömeges fertőzöttség fázisába. Kész a katonai terv a járvány elleni védekezésre. Milliószámra van maszk, az orvosaink nagy koponyák, ez felvillanyozó - mondta reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor miniszterelnök.
márc. 20
8:24
Intézkedések az idős és beteg ellátottak érdekében (Magyar Hírlap)
Emmi: A jelenlegi helyzet a hozzátartozók részéről a szokásosnál is több türelmet és megértést kíván
márc. 20
8:26
Újra megnyitották a komáromi átkelőt (ATV)
A szlovák és a magyar hatóságok újra megnyitották a komáromi határátkelőt a két ország állampolgárai számára, így nem kell mintegy száz kilométert kerülniük a térségben élőknek - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter péntek reggeli Facebook-bejegyzésében.
márc. 20
8:30
Orbán: Arra kérem a saját családtagjaimat is, hogy maradjanak otthon!!4 (444.hu)
A miniszterelnök szerint nem igaz, hogy nincs elég védőfelszerelés az országban.
márc. 20
8:30
Maruzsa: Szóba kerülhet az érettségi elhalasztása, ha romlik a helyzet (SzMo)
Az államtitkár szerint a tanároknak jelenleg több a szabadidejük, ezért szeptemberre fel tudnak készülni a NAT bevezetésére, a KRÉTA-rendszer pedig jól vizsgázik, „boldogság van a rendszerben”.
márc. 20
8:36
Megállítja-e a tavaszi felmelegedés a koronavírust? Válaszolt a szakértő (Pénzcentrum)
A koronavírus magyarországi terjedésének lassítására a személyes érintkezések minimálisra szorítása az egyetlen valóban hatékony megoldás Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem docense szerint. A koronavírus elleni védekezés keretében...
márc. 20
8:36
Orbán Viktor: Heten már felgyógyultak a betegségből (Igényesférfi.hu)
85 beteg van Magyarországon, 7 gyógyult, 1 halott és 6 súlyos megbetegedés.
márc. 20
8:38
Szánthó Miklós: Veszélyhelyzet idején egy luxus az emberi jogi blabla (Igényesférfi.hu)
A különleges jogrend, a veszélyhelyzet lényege az, hogy emberi jogokat, alapjogokat a közérdek, a társadalmi érdek megvédése céljából lehet korlátozni.
márc. 20
8:39
Orbán elárulta, mi várható, ha tömegessé válnak a fertőzések (Menedzsment Fórum)
A miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott szokásos reggeli interjújának központi témája a héten bejelentett gazdaságélénkítő intézkedések és a koronavírus-járvány volt.
márc. 20
8:39
Megnyitották a komáromi határt a magyar és a szlovák állampolgárok számára (Alternatív Energia)
Péntek reggel óta újra közlekedhetnek rajta a magyarok és a szlovákok.
márc. 20
8:40
Schanda: Gördülékeny az átállás a digitális munkarendre (Igényesférfi.hu)
A tanárok példás összefogással, a jó gyakorlatok megosztásával segítik egymás munkáját – fogalmazott az Itm parlamenti és stratégiai államtitkára.
márc. 20
8:41
Tények és tévhitek a koronavírusról (Alternatív Energia)
Tudván vagy tudatlanul, sokan terjesztenek hamis híreket a járvánnyal kapcsolatban. A Live Science a leginkább elterjedt vélelmeket vette sorra és elmagyarázza, hogy ezek a pletykák miért félrevezetők, vagy éppen károsak.
márc. 20
8:43
Orbán: Magyarország még nem lépett át a tömeges megbetegedések időszakába, de ez valószínűleg be fog következni (Alternatív Energia)
Orvosprofesszorok véleménye is az, hogy a fertőzés nagy arányú megnövekedése nem kerülhető el, de a lassítása lehetséges – jelentette ki.
márc. 20
8:48
Politikai viták helyett nemzeti összefogást várnak a magyarok (Magyar Hírlap)
A Századvég felméréséből kiderül, az emberek szerint a jelenlegi helyzetben a pártoknak félre kellene tenniük ellentéteiket
márc. 20
8:54
Már 7-en meggyógyultak a koronavírusból Magyarországon (ATV)
A kormányzati koronavirus.gov.hu portál legújabb frissítése szerint 7 koronavírus-fertőzésből gyógyult személy van hazánkban.
márc. 20
9:09
Segít az OKJ: Ezekkel a jól fizető szakmákkal otthonról is dolgozhatsz (Ripost)
A koronavírus terjedése miatt egyre megszokottabbá válik a home-office. De már a járvány előtt is folyamatosan nőtt azoknak a száma, akik otthonról dolgoznak távmunkában.
márc. 20
9:18
Orbán: a tömeges megbetegedések nem kerülhetők el (SzMo)
Arról is beszélt, hogy mindenből van elegendő eszköz a mostani fertőzési szinthez, de mivel nagyobbra készülnek, ezért többet kell vásárolni az eszközökből, mint amennyi az adott pillanatban szükséges.
márc. 20
9:42
Századvég: Az ellenzékiek szerint is nemzeti konszenzusra van szükség (Igényesférfi.hu)
A Demokratikus Koalíció és a Jobbik szimpatizánsainak 81-81 százaléka utasítja el a politikai széthúzást a jelenlegi járványhelyzetben.
márc. 20
9:42
A fővárosi és megyei védelmi bizottságok is segítik a járvány elleni védekezést (Magyar Hírlap)
Ülést tart a 19 megye és a főváros testülete az összehangolt munkáért
márc. 20
9:45
Több mint nyolc órát kell várakozniuk a kamionoknak Csanádpalotánál (Alternatív Energia)
A személyforgalomban a kilépő oldalon a várakozási idő háromórás.
márc. 20
9:47
Orbán Viktor közbenjárását kérik a mentődolgozók (Alternatív Energia)
Bérfejlesztést szeretnének elérni az egészségügyi dolgozók részére, akiktől rendkívüli erőfeszítést igényel a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzet.
márc. 20
10:00
Orbán megmondta, mi lesz, ha tömeges lesz a fertőzés (ATV)
Hat súlyos állapotban lévő koronavírusos beteg van. Még nem léptünk át a tömeges megbetegedések időszakába, de szerinte minden bizonnyal be fog következni. Van egy rendes katonai tervünk a védekezésre - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.
márc. 20
10:02
Századvég: politikai viták helyett nemzeti összefogást várnak a magyarok (ATV)
Politikai viták helyett nemzeti összefogást várnak a magyarok az új koronavírus okozta helyzet kezelésében - közölte a Századvég Alapítvány pénteken az MTI-vel, legfrissebb - ezer ember megkérdezésével készített - közvélemény-kutatásuk eredményét ismertetve.
márc. 20
10:06
Koronavírus-őrület: Siófok nem kér a siófokiakból (Infostart)
Vagy legalábbis egy részükből, akik máskor a település szívesen látott lakói.
márc. 20
10:12
Új szabályok vonatkoznak a csomagküldésre a koronavírus miatt (ATV)
Új szabályok vonatkoznak a csomagküldő-, és az üzleten kívüli kereskedelemre, valamint a közbeszerzésekre a koronavírus-járvány miatt a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent rendeletek szerint.
márc. 20
10:12
Szijjártó Péter: Megnyitottuk a komáromi határátkelőt (Ripost)
A szlovák és a magyar hatóságok újra megnyitották a komáromi határátkelőt a két ország állampolgárai számára, így nem kell mintegy száz kilométert kerülniük a térségben élőknek.
márc. 20
10:12
WHO: Nincs értelme Magyarország teljes lakosságát szűrni (Magyar Hírlap)
A teszteket csak a gyanús esetekben érdemes elvégezni
márc. 20
10:14
Karanténturizmus, trópusi szigetet játszanak a magyar lakótelepen (Ripost)
Nem hagyja a Balaton-parti lakótelepen élő négytagú család, hogy a koronavírus-járvány megfossza őket szenvedélyüktől, az utazástól. Éppen ezért megteremtik annak illúzióját a négy fal között. Már bakancslistájuk is van. Úgy tűnik, a példájuk ragadós.
márc. 20
10:18
Megvédte Magyarországot a Who a koronavírus tesztek ügyében (Igényesférfi.hu)
Az Egészségügyi Világszervezet álláspontja szerint jelenleg nincs értelme Magyarország teljes lakosságát szűrni, a teszteket csak a gyanús esetekben érdemes elvégezni.
márc. 20
10:24
Tvrtko hétfőtől mesét olvas a gyerekeknek (ATV)
Az ATV műsorvezetője az oroszlányi városi tévé segítségével veszi fel esti meséit, amelyeket bárki ingyen használhat fel.
márc. 20
10:24
Orbán Viktor: További lépések várhatók, újabb ágazatoknak jöhet mentőcsomag (Pénzcentrum)
Ez a veszélyhelyzet 9. napja, 85-re emelkedett a koronavírsussal megfertőződöttek száma. Orbán Viktor a péntek reggeli interjúban  bejelentette, hogy további gazdaságmentő intézkedések várhatók.  A miniszterelnök megerősítette...
márc. 20
10:26
Megszólalt a WHO Magyarország ügyében: nincs értelme a teljes lakossági szűrésnek (Pénzcentrum)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) álláspontja szerint jelenleg nincs értelme Magyarország teljes lakosságát szűrni, a teszteket csak a gyanús esetekben érdemes elvégezni, vagyis azoknál, akik tüneteket mutatnak vagy találkoztak koronavírusos...
márc. 20
10:36
Nagyon nagy baj lehet, ha az idősotthonokban megjelenik a vírus (Infostart)
A szaktárca közleménye szerint a jelenlegi helyzet a hozzátartozóktól a szokásosnál is több türelmet és megértést kíván.
márc. 20
10:36
WHO: nincs értelme Magyarország teljes lakosságát szűrni (ATV)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) álláspontja szerint jelenleg nincs értelme Magyarország teljes lakosságát szűrni, a teszteket csak a gyanús esetekben érdemes elvégezni, vagyis azoknál, akik tüneteket mutatnak vagy találkoztak koronavírusos fertőzöttel - közölte a szervezet magyarországi irodavezetője pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyar
márc. 20
10:36
Koronavírus – Orbán: a tömeges megbetegedések valószínűleg nem kerülhetők el (GazdaságPortál)
Magyarország még mindig a csoportos koronavírus-megbetegedések szakaszában van, nem lépett át a tömeges megbetegedések időszakába, de ez valószínűleg be fog következni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orvosprofesszorok véleménye is az, hogy a fertőzés nagy arányú megnövekedése n

Keresés