Halálának harmadik évfordulója alkalmából misével és jótékonysági koncerttel emlékeznek Puskás Ferencre kedd este a szegedi Dómban; a rendezvényen összegyűlt adományokat az Alzheimer-kórral kapcsolatos felvilágosító kampány megszervezésére fordítják.
A spanyol Marca napilap összehozta Sergio Ramost egyik nagy példaképével, Paolo Maldinivel, és a korábbi olasz védő elmondta, a Real Madrid futballistája lehet az utóda.
Meglepetésre a svájci válogatott nyerte a 17 éven aluli labdarúgók nigériai világbajnokságát, miután a döntőben egy góllal jobbnak bizonyult a házigazdák esélyesebbnek vélt címvédő csapatánál.
Nem mindennapi jelenet zajlott a Cello Renda–Paul Samuels középsúlyú mérkőzésen. A november 13-án, pénteken rendezett összecsapáson a második menetben dupla leütéssel padlóra küldte egymást a két ökölvívó. Íme, a jelenet videón!
Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy vasárnap történt az eset: Németh ráesett a karjára, amelyből szűk két hónapja vették ki a korábbi sérülése alkalmával betett fémlemezt. Hétfőn már meg is operálták, s újra „megvasalták".
Kisebbfajta futballháború tört ki Egyiptom és Algéria között, miután előbbi szombaton legyőzte utóbbit, így a két gárda szerdán Szudánban rájátszásban dönt a világbajnoki részvételről.
Vasárnap hajnalban újra választ kaphattunk arra a kérdésre, hogy miért tartják Manny Pacquiaót a világ legjobb bunyósának. A légsúlyból induló Fülöp-szigeteki bokszoló Las Vegasban a váltósúly legjobbjának tartott Miguel Cottót olyan verésben részesítette, hogy a bíró a 12. menetben befejezettnek nyilvánította a nagyon egyenlőtlenné vált küzdelmet. A Pac-Man ezzel megdöntötte Oscar De La Hoya…
Hazai pályán kiütéses győzelmet aratott az MKB Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, és jobb gólkülönbsége révén a csoport élére került. A gárda fantasztikus meccset prezentált a hazai nézőknek, az első félidőben csak hét gólt engedélyezett a Boszna Szarajevónak (22-7). A tetemes előny birtokában már a cserék is szóhoz jutottak a hazai oldalon. A végeredmény 35-18 lett, ezzel a magyar…
Jérémy Toulalan és Éric Abidal után az Arsenal középpályása, Abou Diaby is elhagyta a francia labdarúgó-válogatott edzőtáborát, és nem szerepelhet az írek elleni pótselejtező visszavágóján.
Hiába alkalmazott kiemelést a FIFA, s hiába nem sorsolta össze a világranglistán előkelőbb helyen jegyzett nemzeti csapatokat, a 2010-es vb európai pótselejtezőit így is brutális küzdelem jellemezte. A négy találkozó közül ugyan három esetében az esélyesebb alakulat nyert, de a differencia mindegyik esetben egy gólban maximalizálódott, míg a görög– ukrán összecsapáson egy találat sem esett.…
Kisebbfajta futballháború tört ki Egyiptom és Algéria között, miután előbbi szombaton legyőzte utóbbit, így a két gárda szerdán Szudánban rájátszásban dönt a világbajnoki részvételről.
A vasárnap délutáni döntőben Verrasztó Evelyn és Szepesi Nikolett is tovább javította országos csúcsát, amit a rövidpályás ob zárónapjának délelőtti selejtezőjében, Százhalombattán ért el. Verrasztó a 400-as gyors fináléjában 4 perc alá vitte – 3:59.68 – az új magyar rekordot.
Albert Costa spanyol Davis Kupa-kapitány hétfőn kijelölte csapatát a cseh teniszválogatott elleni, december 4. és 6. között esedékes barcelonai fináléra.
lbert Costa spanyol Davis Kupa-kapitány hétfőn kijelölte csapatát a cseh teniszválogatott elleni, december 4. és 6. között esedékes barcelonai fináléra.
A hannoveri stadionban és annak környékén mintegy 100 ezren vettek búcsút az elmúlt hét elején súlyos depressziója miatt, 32 éves korában öngyilkosságot elkövetett Robert Enkétől, aki az ország egyik legnépszerűbb sportolója volt. Hasonló méretű gyászszertartásra a háború utáni első német kancellár, Konrad Adenauer 1967. április 25-i temetése óta nem került sor.
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid labdarúgócsapatának portugál válogatott támadója arra számít, hogy bokasérüléséből felépülve a hét közepén már elkezdheti az edzéseket.
Az Iraki Olimpiai Bizottság feloszlatta az ország labdarúgó-szövetségét, mivel pénzügyi és adminisztrációs csalásokra derült fény, valamint a belső választások is elmaradtak.
Egy, az osztrák parlamentnek hétfőn benyújtott törvénytervezet lehetővé tenné, hogy a doppingoló sportolók - minősített csalás bűntettének elkövetése miatt - akár 10 éves börtönbüntetést is kapjanak.
A legmagasabb készültségbe helyezték a szudáni rendőrséget a szerdai Algéria-Egyiptom világbajnoki playoff-mérkőzés előtt. Omdurmanban 35 ezer szurkoló és 15 ezer biztosító rendőr lesz jelen a sorsdöntő találkozón, mely az utolsó afrikai kijutó kivoltát hivatott eldönteni.
A Nemzetközi Motorkerékpáros Szövetség (FIM) hétfőn kiadott - újabb - előzetes versenynaptára csupán egyetlen változást tartalmaz: a gyorsaságimotoros-világbajnokság Cseh Nagydíját jövőre az eddigiekhez képest egy héttel korábban, augusztus 15-én bonyolítják le a brnói pályán.
A Marca című tekintélyes spanyol sportnapilap hétfői internetes kiadása szerint edzésbe állt Cristiano Ronaldo, a Real Madrid labdarúgócsapatának portugál válogatott támadója.
Négyes játékoscserét hajtott végre a Golden State Warriors és a Charlotte Bobcats kosárlabdacsapata: a Bobcats szerződteti Stephen Jacksont és Acie Law-t, míg Oaklandbe kerül Vladimir Radmanovics és Raja Bell.
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége támogatta az NB II-es bizottság tervét arra vonatkozóan, hogy bemutatkozási, kiugrási lehetőséget kapjanak azok a huszonéves, fiatal magyar tehetségek, akik jelenleg a másodosztályban szerepelnek.
Bíróság elé állt a Manchester United labdarúgócsapatának két stewardja a Manchester City elleni, szeptember 20-i derbin történt incidens kapcsán. Mark Roberts és Paul Stringer ellen súlyos testi sértés a vád.
Minden bizonnyal új, 4-2-3-1-es felállást próbál ki Marcello Lippi, a világbajnoki címvédő olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a svédek elleni felkészülési mérkőzésen.
Két hónapra eltiltották Louis Nicollint, a francia labdarúgó-bajnokságban szereplő Montpellier elnökét, aki további két hónapos felfüggesztett büntetést is kapott.