A Plzen–Olomouc cseh bajnoki 79. percében még úgy tűnt, Tomás Janotka lesz a vendégcsapat hőse. A cseh középpályás az ellenfél térfelének középen szerzett labdát, majd remek lövés után megszerezte a vezetést az Olomoucnak. Egy perccel később azonban – már saját tizenhatosa előtt – beletette a lábát egy hazai indításba, a labda pedig saját csapatának a kapujában kötött ki. A találkozó 2–2-es…
Oliver és Christophe Rochus is már az első fordulóban búcsúzott a hamburgi ATP-tornától. Előbbi az argentin Maximo Gonzáleztől, utóbbi a finn Jarkko Nieminentől kapott ki.
A Ferencváros labdarúgócsapata pénteken 17 órakor játssza utolsó nyári felkészülési mérkőzését – adta hírül az ftc.hu. A zöld-fehérek ellenfele a gyirmóti találkozón a török élvonalban szereplő Konyaspor lesz.
Görög sajtóhírek szerint a görög élvonalba az előző szezonban feljutott AO Kerkyra szeretné megszerezni a Liverpool két fiatal tehetségét, a magyar Simon Andrást és az argentin Gerardo Brunát.
A Ferencváros labdarúgócsapata szerződést kötött Marko Raniloviccsal. A 23 éves szlovén kapus kettő plusz egy évre írt alá új csapatához – olvasható az ftc.hu-n.
Kovács István biztosan, míg Vaskuti István csak komoly támogatottság esetén jelölteti magát MOB-elnöknek, Gyulay Zsolt pedig egyelőre nem foglalkozik a kérdéssel. Schmitt Pál vasárnap jelezte, lemond elnöki posztjáról a Magyar Olimpiai Bizottságban (MOB), mivel köztársasági elnökként nem maradhat a szervezet vezetője. Utódaként a három olimpiai bajnok neve vetődött fel.
Ilja Kovalcsuk, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő 27 éves orosz szélső a New Jersey Devils játékosa marad – jelentették be a csapat hivatalos honlapján.
A Lőw Zsoltot és Szalai Ádámot is foglalkoztató, a német Bundesligában szereplő Mainz egy évre kölcsönvette a VfL Bochum balhátvédjét, Christian Fuchsot.
Augusztus 3-án kezdődik az U17-es Nemzetközi Ifjúsági Torna, amelyet immár 30. alkalommal rendez meg a Magyar Labdarúgó-szövetség (régebben Aranykalász, majd Ráckevei torna volt a sorozat neve) – olvasható az MLSZ honlapján.
Christian Abbiati, az olasz AC Milan 33 éves hálóőre 2013-ig írta alá új kontraktusát a milánói klubhoz, amelynek értelmében évente kétmillió eurót kap majd.
A Real Madrid hamar lépett, miután kiderült, hogy Juan Lescano nem kapott munkavállalási engedélyt Angliában, így nem lehet a Liverpool játékosa. A spanyol csapat négy évre szóló szerződést kötött a 17 éves argentin csatárral, akit a játékos-megfigyelők az új Didier Drogbának tartanak.
Boczkó Gábor bejutott a férfi párbajtőrözők hétfői egyéni versenyének fináléjába a lipcsei vívó Európa-bajnokságon, miután 15–9-re verte az orosz Pavel Szuhovot.
Verebes József legújabb blogbejegyzésében a magyar labdarúgás tehetségeiről fejti ki a véleményét. A Mágus szerint óriási probléma, hogy sok ügyes focista túl fiatalon hagyják el az országot, mert a klubok rá vannak kényszerülve arra, hogy eladják a játékosokat.
Váratlan vereséget szenvedett Lékó Péter a dortmundi szupertorna ötödik fordulójában. A világos bábukat vezető magyar nagymester a vietnami Quang Liem Le ellen kapott ki 59. lépésben. Lékó a keddi szünnap után világossal az ukrán Ruszlan Ponomarjov ellen ül asztalhoz.
Boczkó Gábor ezüstérmes lett a férfi párbajtőrözők versenyében a lipcsei vívó Európa-bajnokságon, miután a hétfő esti döntőben 15-11-re kikapott a francia Jean-Michel Lucenay-től.
Boczkó Gábor ezüstérmes lett a férfi párbajtőrözők versenyében a lipcsei vívó Európa-bajnokságon, miután a hétfő esti döntőben 15–11-re kikapott a francia Jean-Michel Lucenay-től.
Boczkó Gábor ezüstérmes lett a férfi párbajtőrözők versenyében a lipcsei vívó Európa-bajnokságon, miután a hétfő esti döntőben 15-11-re kikapott a francia Jean-Michel Lucenay-től.
A CSZKA Moszkva 1–0-ra nyert a Krilja Szovjetov otthonában az orosz labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának hétfői játéknapján, így visszaelőzte a Szpartak Moszkvát korábban legyőző Rubin Kazanyt, és ismét a második helyen áll. A CSZKA hátránya hat pont a listavezető Zenit mögött.
Babos Gábor klubja, a holland NEC Nijmegen felkészülési mérkőzésen 1–0-s vereséget szenvedett a skót Hiberniantól. A magyar kapus végigvédte a mérkőzést. Érdekesség, hogy a Hibernian lesz a Videoton következő ellenfele, ha a magyar klub búcsúztatja a szlovén NK Maribort az Európa-liga második selejtezőkörében.
A Bordeaux argentin labdarúgója, Diego Placente megérkezett a San Lorenzóhoz, amelynél minden valószínűség szerint egy évet tölt el kölcsönjátékosként.
Marek Heinz, a Ferencváros cseh válogatott csatára az ftc.hu-nak elmondta, nem levezetni érkezett Magyarországra, hanem mindent megtesz a zöld-fehérek sikeréért.
Pozitívan értékelte a büki edzőtábort Kis Károly, a Paksi FC vezetőedzője. A szakember klubja hivatalos honlapjának beszélt a felkészülés eddigi eredményeiről.
Nem nagyon ment a játék hétfőn a hazai játékosoknak a Hamburgban zajló férfi tenisztornán. A ma pályára lépett öt német teniszezőből csak egy, Florian Mayer tudott győzni.
Juhász Roland csapata, az Anderlecht 2–2-es döntetlent játszott a belga másodosztályban szereplő Dender EH ellen. A magyar válogatott védő nem kapott lehetőséget a találkozón.
Leonardo Gaciba da Silva brazil játékvezető mókás helyzetbe került az Avaí–Palmeiras brazil élvonalbeli bajnokin. A bíró egy tizenhatosnál elkövetett szabálytalanság miatt akart sárgát adni a Palmeiras egyik játékosának, azonban nem találta meg a kártyát, ugyanis futás közben elveszítette. A hazai játékosok persze segítségére siettek… A találkozót az Avaí nyerte meg 4–2-re.
Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Philadelphia Flyers elcseréli olimpia bajnokát, Simon Gagnét, aki a Tampa Bay Lightningban folytatja karrierjét.