2011. február 15. kedd

febr. 15
18:17
Videó: Lisztes célja a kezdőcsapatba kerülés a Vasasnál (She)
Lisztes Krisztián már részt vett a Vasas edzésén, Ferenczi István pedig a pletykák ellenére, továbbra is az angyalföldiek tréningjeit látogatja. A csatár az NSO Tv-nek elmondta, hogy szó sem volt róla, hogy elmenne a Vasastól, a középpályás célja pedig a kezdőcsapatba kerülés.
febr. 15
18:21
Döntetlent játszott a Ferencváros a bosnyák Sloboda ellen (Agroinform)
Küzdelmes, de gólt nem hozó mérkőzést játszott egymással a Fradi és a Tuzla, amelyen a zöld-fehérek voltak veszélyesebbek.
febr. 15
18:33
Labdarúgás: Leonardo szerint Ronaldo jobb volt, mint Messi (She)
Az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Internazionale brazil vezetőedzője, Leonardo szerint a hétfőn a visszavonulását bejelentő Ronaldo jobb futballista volt, mint a Barcelona kétszeres aranylabdása, Lionel Messi.
febr. 15
18:35
MU: Berbatovval három évvel hosszabbítanának - lapértesülés (She)
Sajtóértesülések szerint az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Manchester United három évvel meghosszabbítaná Dimitar Berbatov szerződését. A „vörös ördögök” heti 175 ezer fontos fizetést is hajlandóak lennének adni a bolgár támadónak.
febr. 15
18:51
Női kézilabda: a Győri ETO ismét megrendezné az MK négyes döntőjét (She)
Az már eldőlt hogy április első hétvégéjén rendezik meg a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjét, de a helyszín egyelőre kérdéses. A Győri Audi ETO KC az előző esztendőhöz hasonlóan szívesen otthont adna a sorozat fináléjának – olvasható a kisalföldi klub hivatalos honlapján, a gyorietokc.hu-n.
febr. 15
18:57
Az ötödik ligás klub kitiltotta szurkolóját a Manchester United inzultálásáért - videó (Agroinform)
A rajongó a müncheni légikatasztrófára utaló mozdulatokkal gúnyolta a szombati FA-kupa találkozóra készült videóban az MU-t.
febr. 15
19:27
MK: három órával később kezdődik a holnapi Kaposvár-Paks meccs (She)
A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén holnap délután a Kaposvár a Paksi FC-t fogadja – a találkozót az eredetileg kiírt időponthoz képest három órával később rendezik.
febr. 15
19:29
Labdarúgás: Brazília és Skócia Londonban randevúzik március 27-én (She)
A brazil labdarúgó-válogatott március 27-én Skóciával játszik válogatott felkészülési mérkőzésen a londoni Emirates Stadionban.
febr. 15
19:31
Felkészülés: kilencet vágott a Kecskemét a Sándorfalvának (She)
A delmagyar.hu tájékoztatása szerint a KTE-Ereco labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 9–0-s győzelmet aratott a megyei első osztályban szereplő Sándorfalva otthonában.
febr. 15
19:33
Premier League: a Blackburn hosszabbított az U21-es válogatott védővel (She)
Az angol élvonalban szereplő Blackburn Rovers együttese meghosszabbította az U21-es válogatott hátvéd, Phil Jones szerződését.
febr. 15
19:33
Újabb brazil válogatott meccs Londonban (Agroinform)
Brazília labdarúgó-válogatottja március 27-én a londoni Emirates Stadionban a skót csapattal játszik felkészülési mérkőzést.
febr. 15
19:51
A Szolnok Remili duplájával verte a Nyíregyházát (Agroinform)
A Spartacus több játékosának betegsége miatt szombatról keddre halasztották az edzőmeccset, amin jobb volt az NB I-es gárda.
febr. 15
20:03
Európa-liga: a Man. City nem bírt az Arisszal Görögországban (She)
Az Arisz–Manchester City találkozóval ma este megkezdődött a 2010–2011-es Európa-liga-sorozat kieséses szakasza. A végig fegyelmezetten játszó görögök megóvták a kapujukat a góltól, sőt helyzetig is eljutottak. A 0–0-s végeredmény azt jelenti, hogy az Arisz tovább őrzi több mint négy évtizedes hazai veretlenségét az európai kupaporondon.
febr. 15
20:09
A Manchester City nem törte össze magát az Arisz ellen (Agroinform)
Továbbra is az Újpest az utolsó csapat, amely legyőzte a görögöket nemzetközi meccsen a saját stadionjukban, még 1968-ban.
febr. 15
20:27
Kubica féltékeny (Agroinform)
Robert Kubica állítólag "ágyból, párnák közül" üzente meg a Renaultnak, hogy ne Nick Heidfeldet válassza utódául. A két excsapattárs híresen rosszban van egymással…
febr. 15
20:39
Baja: egykori ferencvárosi futballistát szerződtetett a klub (She)
A Bajai LSE szerződtette az őszi idényt Ausztriában töltő Kardos Ernőt.
febr. 15
20:39
Távozhatnak a zalaegerszegi kosarasok (Metropol)
Súlyos anyagi gondjai miatt a címvédő Zalakerámia-ZTE férfi kosárlabdacsapatának vezetői egyetlen játékosuk távozása elé sem gördítenek akadályt a pénteken lejáró átigazolási időszakban. A bajnokságtól ugyanakkor nem lépnek vissz
febr. 15
20:57
Baja: egykori ferencvárosi futballistát szerződtetett az NB II-es klub (She)
A Bajai LSE szerződtette az őszi idényt Ausztriában töltő Kardos Ernőt.
febr. 15
20:59
Bajnokok Ligája: Milan-Tottenham és Valencia-Schalke élőben az NSO-n (She)
A Milan–Tottenham Hotspur és a Valencia–Schalke 04 nyolcaddöntővel elkezdődött a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasza. A két találkozót egyaránt figyelemmel követheti élő, szöveges tudósításunkban, a Milan–Tottenham összecsapásról képes, összefoglaló cikkel is jelentkezünk!
febr. 15
21:33
NB II: 23 éves brazil védő érkezett próbajátékra a DVTK-hoz (She)
Újabb próbajátékos csatlakozik a DVTK NB II-es labdarúgócsapatához.
febr. 15
21:35
Videó: Raúl higgadtan lőtt a hosszúba, Nesta „észrevétlen” kezezése (She)
A Bajnokok Ligája első tavaszi gólja Roberto Soldado nevéhez fűződik. A Valencia csatára a Schalke kapuját vette be a nyolcaddöntőben, miután közelről a hálóba pofozott egy beadást. Az AC Milan–Tottenham találkozón Alessandro Nesta a tizenhatoson belül ért kézzel a labdába, de a büntető elmaradt.
febr. 15
21:51
NB II: újabb erősítés Békéscsabán, Kállai is az Előréhez került (She)
Élvonalbeli tapasztalattal rendelkező labdarúgót szerződtetett a Békéscsaba NB II-es labdarúgócsapata.
febr. 15
22:27
MLSZ: Egervári beszámolóját elfogadták, a cél továbbra is a 2014-es vb (She)
Kedden tartotta soros ülését a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége. A napirendi pontok között szerepelt, egyebek mellett, Egervári Sándor szövetségi kapitány szakmai beszámolójának meghallgatása, illetve a testület elé került az Út Európába elnevezésű utánpótlásprogram anyaga, valamint a szövetség 2020-ig szóló stratégiai összegzésének tervezete.
febr. 15
22:33
Kikapott a Sapa Fehérvár Klagenfurtban (Agroinform)
A Sapa Fehérvár AV19 3-2-es vereséget szenvedett a Klagenfurt vendégeként az osztrák jégkorongliga keddi játéknapján.
febr. 15
22:35
Újpest-Ferencváros 4-7 (Agroinform)
A Ferencváros három góllal győzött az ősi rivális Újpest otthonában a jégkorong ob I középszakaszának keddi mérkőzésén.
febr. 15
22:45
Videó: Raúl higgadtan lőtt a hosszúba, Gattuso nem bírta idegekkel (She)
A Bajnokok Ligája első tavaszi gólja Roberto Soldado nevéhez fűződik. A Valencia csatára a Schalke kapuját vette be a nyolcaddöntőben, miután közelről a hálóba pofozott egy beadást. A fordulás után jött Raúl, és higgadtan a hosszú sarokba lőtt. Az AC Milan–Tottenham találkozón Alessandro Nesta a tizenhatoson belül ért kézzel a labdába, de a büntető elmaradt. A második félidőben Mario Yepes gólt…
febr. 15
22:47
MLSZ: az elnökség meghosszabbította a Szolnok stadionengedélyét (She)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöksége a 2010–11-es bajnokság kezdete előtt engedélyezte a Szolnoki MÁV FC-nek, hogy az őszi szezonban hazai mérkőzéseit – a licenckérelemmel foglaltakkal ellentétben – a villanyvilágítással nem rendelkező Tiszaligeti Stadionban játszhassa le. A stadion villanyvilágítása mostanra sem készült el, ezért a klub ismét kérte, hogy az MLSZ mentesítse a…
febr. 15
22:49
Bajnokok Ligája: nem bírt egymással a Valencia és a Schalke (She)
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Valencia hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Schalkéval. Az első félidőben Roberto Soldado szerzett vezetést a spanyoloknak, ám a második játékrészben az európai kupákban 70. gólját szerző Raúl egyenlíteni tudott.
febr. 15
22:51
Pénzügyi válság a Zalakerámia-ZTE-nél, a játékosok távozhatnak (Agroinform)
A klub keddi közleményben jelzi, hogy az elöljárók minden erőfeszítésük ellenére sem tudták az anyagi problémákat megoldani.
febr. 15
22:53
Ivanovic kiesett Dubajban, Tsonga továbbment Marseille-ben (Agroinform)
A korábbi világelső Ana Ivanovicot Patty Schnyder győzte le, a múlt héten tornát nyert Hantuchova sem jutott tovább.
febr. 15
23:03
Feszült meccsen kapott ki a Milan (Infostart)
A Tottenham 1-0-ra győzte le a Milant a San Siróban a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első meccsén. Az egyetlen találatot Peter Crouch szerezte.
febr. 15
23:03
Premier League: a Newcastle két góllal nyert a birminghami esőben (She)
A Birmingham City és a Newcastle United szakadó esőben pótolta be a 18. fordulóból elhalasztott találkozóját, amelyet a vendég „szarkák" a két félidő egy-egy korai góljával 2–0-ra megnyertek, és ezzel feljöttek a Premier League 9. helyére.
febr. 15
23:05
Videó: Raúl higgadtan lőtt a hosszúba, Crouch a hajrában mattolt (She)
A Bajnokok Ligája első tavaszi gólja Roberto Soldado nevéhez fűződik, a Valencia-előnyt a második félidőben Raúl, a Schalke csatára egyenlítette ki, aki higgadtan a hosszú sarokba lőtt. A másik keddi nyolcaddöntőben, az AC Milan–Tottenham találkozón Nesta a tizenhatoson belül kézzel ért a labdába, de a büntető elmaradt. A második félidőben Mario Yepes gólt érő fejese után Gomes szenzációsan…
febr. 15
23:07
Belgium: a Lierse legyőzte a Mechelent, Kovács a hajrában játszott (She)
A Lierse hazai pályán 2–1-re legyőzte a Mechelent a belga labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának december elejéről elhalasztott mérkőzésén. A győztes csapatban a 90. percben csereként lépett pályára Kovács Péter, a Lierse magyar csatára.
febr. 15
23:21
Skócia: értékes három pontot gyűjtött be a Motherwell (She)
A skót labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában a Motherwell az Aberdeen otthonában aratott értékes, 2–1-es győzelmet. A három pontnak köszönhetően a vendégcsapat feljött  a tabella 5. helyére.
febr. 15
23:21
Milánóban győzött a Tottenham (Metropol)
A Tottenham Hotspur kedden Peter Crouch 80. percben szerzett góljával nyert az AC Milan otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A londoniak így remek helyzetből várhatják a visszavágót.
febr. 15
23:23
MLSZ: a fegyelmi bizottság hivatalosan is felfüggesztette Lengyel Kolosékat (She)
A Magyar Labdarúgó-szövetség már múlt héten döntött arról, hogy felfüggeszti a Bulgária–Észtország (2–2) mérkőzésen a szövetség engedélye nélkül közreműködő játékvezetői hármast, ma pedig az MLSZ fegyelmi bizottsága is megerősítette a döntést.
febr. 15
23:27
A Tottenham nagyszerű meccsen nyert, Raúl gólrekorder (Agroinform)
A második félidőben jobb Milan egy kontra végén szerzett Crouch-góllal kapott ki, Raúl 71. nemzetközi kupagólját lőtte.
febr. 15
23:39
Bajnokok Ligája: Lennon szétszedte a védelmük bal oldalát - Redknapp (She)
Peter Crouch 80. percben szerzett találatával a Tottenham Hotspur 1–0-ra legyőzte idegenben az AC Milant a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Az angol csatár a találkozót követően elmondta, nehéz visszavágóra számítanak Londonban is.
febr. 15
23:41
Videó: Gattuso nem bírt magával, a lefújás után is nekiment az edzőnek (She)
Az olasz AC Milan csapatkapitánya, Gennaro Gattuso nemcsak a Tottenham elleni BL-nyolcaddöntő mérkőzés közben az oldalvonalnál, a lefújás után sem bírt az idegeivel. A középpályás nekiesett a londoniak pályaedzőjének, Joe Jordannek.
febr. 15
23:57
BL: Nem érdemeltünk vereséget, a továbbjutás kérdése nyitva - Allegri (She)
Massimiliano Allegri, a Milan vezetőedzője szerint csapata nem érdemelt vereséget a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén az angol Tottenham (0–1) ellen.

Keresés