Gennaro Gattuso, az AC Milan olasz játékosa elmondta, úgy érzi, mintha börtönbe zárták volna a Tottenham másodedzőjével, Joe Jordannel történt incidense óta.
Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét nagy és erős mezőny gyűlik össze a Westend női párbajtőr Grand Prix-re: a hétvégi, budapesti versenyen a nevezések alapján 38 ország 166 vívója indul.
Eric Staal, a Carolina Hurricanes centere nem bírt magával a New York Rangers elleni rendkívül feszült találkozón, és egy ütközésnél kőkeményen fejen találta a vendégek egyik védőjét. Ez még nem is lenne meglepő, előfordul ilyen a jégcsarnokokban, de az illető a saját öccse volt, Marc Staal. Persze, még az is lehet, hogy csak törlesztett a legkisebb Staal, Jordan helyett, aki még 2008-ban kapott…
A német labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Mainz mindhárom olyan mérkőzésén szerzett gólt, amelyiken a néhány hete megsérült Szalai Ádám nélkül volt kénytelen kiállni, ám a korábbiakhoz képest szokatlanul sok gólt kapott. Utóbbi Thomas Tuchel vezetőedző szerint részben a magyar csatár kiesésének a következménye.
Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét nagy és erős mezőny gyűlik össze a WestEnd női párbajtőr Grand Prix-re: a hétvégi, budapesti versenyen a nevezések alapján 38 ország 166 vívója indul.
A múlt évi döntő "újrajátszását" is jelenti a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében az esti Inter-Bayern München összecsapás, amelyet Kassai Viktor vezet.
Nem került be a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) végrehajtó bizottságába Danny Jordaan, a tavalyi dél-afrikai világbajnokság szervezőbizottságának vezetője.
Bernie Ecclestone, a Formula–1 első embere egy interjúban elmondta, a feszült politikai helyzet, a kormányellenes tüntetések miatt törölt Bahreini Nagydíj szervezőinek nem kellett befizetniük az idei évre esedékes jogdíjat.
Dél-Amerika legjelentősebb kupasorozatának csoportkörében második mérkőzését is nagy fölénnyel, kapott gól nélkül nyerte meg a brazil bajnokság tavalyi második helyezettje, a Cruzerio. Az első meccsnap 5–0-s sikere után a szenvedő alany ezúttal a Guaraní volt, a paraguayiak „mindössze” négyet kaptak.
A magyar futsal válogatott csütörtökön az ukrajnai Harkivban megkezdi szereplését az Európa-bajnoki selejtező minitornán. Frank Tamás szövetségi edző együttese a torna első napján a török, majd a belga, végül a házigazda ukrán válogatottal méri össze tudását.
A múlt évi döntő "újrajátszását" is jelenti a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a szerda esti, milánói Internazionale-Bayern München összecsapás, amelyet Kassai Viktor vezet.
Továbbra sem dőlt el, hogy az idén későbbi időpontban megrendezik-e a Formula–1-es Bahreini Nagydíjat, de az egyik legfontosabb akadály elhárult a novemberre halasztás elől: az Abu-dzabi GP szervezői nem bánnák, ha a saját versenyükhöz közeli hetekben tartanák meg a szahíri viadalt.
A Pittsburgh Penguins kiválósága, Sidney Crosby viszonylag ritkán keveredik verekedésbe a pályán, hiszen húzóemberként megvédik csapattársai az ellenfelek kihívásaitól, lényegében saját „verőlegényei” vannak. Tavaly november 3-án azonban kisebb előzményeket követően egy buli után azonnal ledobta a kesztyűt, és ugyan nem nagyon, de megverte Matt Niskanent a Dallas Stars elleni találkozón. A…
Minél előbb komoly befektetőt kíván találni a Ferencváros futballcsapatához Berki Krisztián, aki tulajdonosi megbízottként tevékenykedik. A volt vezérigazgató szerint az is benne van a pakliban, hogy márciusban vagy áprilisban már nem tudnak majd fizetést adni.
Sikeresnek, hatékonynak és előremutatónak nevezte az európai uniós sportminiszterek Magyarországon megtartott informális találkozóját Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára.
Sikeresnek, hatékonynak és előremutatónak nevezte az európai uniós sportminiszterek Magyarországon megtartott informális találkozóját Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára.
Több mint nyolchónapos kihagyás után Czink Melinda a jövő héten újra pályára lép. A versenyzőtől származó információ szerint a 28 éves Czink hosszú könyök-, váll- és lovaglóizom-sérülése után a következő két hétben az Egyesült Államokban egy-egy 25 ezer dollár összdíjazású ITF-tenisztornán indul.
Czink Melinda több mint nyolc hónap kihagyás után a héten visszatér a női teniszezők mezőnyébe. A jelenleg a WTA-világranglista 447. helyén álló játékos kiheverte sérüléseit, és újult erővel folytatja pályafutását.
A Diósgyőri Kézilabda Club elnöke, Fehér Péter arról tájékoztatta a Magyar Kézilabda-szövetség versenybizottságát, hogy a DKC a klubot érintő anyagi gondok miatt a bajnokságban történő további szerepléstől kénytelen visszalépni.
Újabb egy évvel meghosszabbította a szezon végén lejáró szerződését Josep Guardiola, a spanyol bajnok FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője. A negyven éves szakember 2008 nyara óta ül a katalán együttes kispadján.
A Diósgyőri Kézilabda Club elnöke, Fehér Péter arról tájékoztatta a Magyar Kézilabda-szövetség versenybizottságát, hogy a DKC a klubot érintő anyagi gondok miatt a bajnokságban történő további szerepléstől kénytelen visszalépni.
A Paks labdarúgócsapatának vezetőedzője, Kis Károly a klub hivatalos honlapjának adott interjúban elmondta: teljesen új csapatot küld pályára a Videoton elleni mai Ligakupa-negyeddöntő visszavágóján, céljuk azonban így is a továbbjutás kiharcolása.
Érdekes „sztriptíznek" lehettek tanúi a nézők az amerikai Central Hockey League-ben (CHL) lejátszott Colorado Eagles–Mississippi Kings (5–1) összecsapáson. A hazaiak 4–1-es vezetésénél egy teljesen átlagos bunyó egyáltalán nem szokványos véget ért. Chris Wilson vonalbíró arrább húzta az egyik hazai játékost, akinek edzője, Greg Pankiewicz feldühödött, és az alábbi módon adta a helyszínen…
Magyarország — Közeleg a labdarúgó-NB I tavaszi rajtja. A hét végén újra kifutnak a pályákra a csapatok, hogy megküzdjenek. Május 22-én az utolsó fordulót követően pedig valamelyik megszerzi a bajnoki címet. Azt még nem lehet tudni, ki lesz a befutó, de a Blikk asztrológusa, Papp Gréti (64) a klubok alapítási dátumából felállította a horoszkópokat, megpróbált fényt deríteni arra, a csillagokban…
A Schaffhausen elleni találkozó előtt megsérülő Törő Szabolcs már együtt edz társaival, és a Pick-Szeged balszélsője várhatóan pályára léphet a Valladolid elleni BL-mérkőzésen.
Németországban folytathatja pályafutását Iker Romero, a Barcelona és a spanyol válogatott kézilabdacsillaga: a katalánok kiválóságát a Füchse Berlin csábítja.
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán a spanyol Real Madrid a francia Lyon otthonában ért el bizakodásra okot adó 1–1-es döntetlent. A helyzeti előny így José Mourinho együttesénél van, de a Lyon 22 éves horvát légiósa, Dejan Lovren azt üzente: a visszavágóig hátralévő három hétben azért olyan nyugodtan ne aludjanak a madridiak.
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán a spanyol Real Madrid a francia Lyon otthonában ért el bizakodásra okot adó 1–1-es döntetlent. A helyzeti előny így José Mourinho együttesénél van, de a Lyon 22 éves horvát légiósa, Dejan Lovren azt üzente: a visszavágóig hátralévő három hétben azért olyan nyugodtan ne aludjanak a madridiak.
Három kiemelt játékos is búcsúzott a Dohában zajló női tenisztorna második fordulójában. A harmadik kiemelt olasz teniszezőnő, Francesca Schiavone két szettben kikapott a kínai Peng Su-ajtól.