Azonnali hatállyal menesztették a Bayern München labdarúgócsapatának holland edzőjét, Louis van Gaalt - értesült vasárnap a Süddeutsche Zeitung című lap és a Kicker sportmagazin, majd a hírt a klub hivatalosan is megerősítette.
Sebastian Vettel a rajtnál jól működő KERS-ének és Nick Heidfeld Lewis Hamiltonnal szemben végrehajtott korai előzésének tudja be, hogy sikerült megnyernie a Malajziai Nagydíjat. A Red Bull német pilótája 24 ponttal előzi meg Jenson Buttont a tabella élén.
A német Sebastian Vettel (RBR-Renault) nyerte meg a Forma-1 idei második, Malajziai futamát. A második és harmadik helyen a brit Jenson Button (McLaren-Mercedes), illetve a német Nick Heidfeld (Renault) végzett, az ausztrál Mark Webber (RBR-Renault) és a brazil Filipe Massa (Ferrari) előtt. A spanyol Fernando Alonso (Ferrari) a hatodik, a brit Hamilton ((McLaren-Mercedes) pedig a hetedik helyen…
A Malajziai Nagydíj sportfelügyelő testülete maga elé hívatta Lewis Hamiltont és Fernando Alonsót, hogy megtárgyalják a verseny 46. körében történt koccanásukat, amely miatt később mindkettejüknek a boxba kellett hajtaniuk. Alonsónak törött első légterelője miatt, míg Hamiltonnak kerékcserére.
A jövő év áprilisában Budapesten rendezi meg tisztújító közgyűlését a Nemzetközi Fair Play Bizottság, amelynek tanácsa Kamuti Jenő elnökletével a magyar fővárosban tartotta kétnapos ülését.
Két helyet csúszott vissza az idei világranglistán 200 méter pillangón Biczó Bence és Cseh László, mert a japán bajnokságon Macuda Takesi (1:54.12) és Szakata Rioszuke (1:55.11) is jobbat úszott a két magyar idejénél.
Veszélybe került a férfi kézilabdázók Regionális Ligájának idei megrendezése, mivel a főszponzor a Sparkasse Bank túlzónak tartja a klubok anyagi igényeit.
Nick Heidfeldről a Malajziai Nagydíj előtt azt mondták, gyenge ausztráliai teljesítménye miatt kikerülhet a Renault-istállóból, amelybe Robert Kubica súlyos februári ralibalesete miatt hívták be a lengyel helyettesítésére. Sepangban harmadik helyezésével bizonyította, hogy igenis jó döntés volt hozzá fordulni. A német pilóta elsősorban a jó rajtjának tudta be, hogy felállhatott a dobogóra.
Bizarr baleset történt a Formula–1-es Malajziai Nagydíjon. A Renault-nál versenyző Vitalij Petrov az egyik kanyarban kicsúszott a pályáról, majd a bukótér megdobta az autót. Amint földet ért, a kormány kijött a helyéről, és az orosz pilóta kezében maradt. Szerencsére nagyobb probléma nem történt, mert a Renault egy hungarocell hirdetőtáblának ment neki, mielőtt megállt.
Tomiszlav Szivics, a Kecskemét labdarúgócsapatának vezetőedzője a vasárnap délelőtti edzésen pénzdíjas tizenegyesrúgó-versenyt rendezett játékosai számára, ugyanis szombaton már a második büntetőt hagyták ki bajnoki mérkőzésen. A versenyt Tölgyesi Viktor nyerte.
Jenson Button szerint a Malajziai Nagydíj megerősítette várakozását, és valóban kaotikusan alakulnak a versenyek a 2011-es idényben. Az angol szerint azonban a csapata mellélőtt azzal a tanáccsal, hogy a gumikat lassabb tempónál kell kímélni.
Mark Webbernek szinte semmi sem jött össze a Malajziai Nagydíjon: a szombaton már rakoncátlankodó KERS a boxból a rajtrácsra vezető körében teljesen tönkrement, ami miatt a rajtnál látványosan visszaesett. Utána sikerült feljebb törnie, s a végén hajszállal maradt le a dobogóról.
Lewis Hamilton húsz másodperces időbüntetést kapott a Malajziai Nagydíjon, és ezzel visszaesett a 7. helyről a nyolcadikra Kobajasi Kamui mögé. A McLaren pilótáját azért büntették meg, mert a célegyenesben cikázva védekezett Fernando Alonsóval szemben. Alonsót is megbüntették baleset okozásáért (a 46. körben próbálta megelőzni Hamiltont, de hátulról belehajtott), ám Hamilton büntetése miatt az ő…
A Juventus 3–2-re győzött a Genoa ellen Torinóban az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 32. fordulójában. A hazaiak nyerőembere a csereként beálló Luca Toni volt, aki gólpasszt adott, majd győztes találatot szerzett.
Az olasz labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén a Juventus kétszer is hátrányban volt a Genoa ellen, azonban remek második félidei játékának köszönhetően fordítani tudott, és nyert 3–2-re. A vendégek szereztek vezetést, miután Leonardo Bonucci a kaputól 16 méterre olyan szerencsétlenül ért bele egy passzba, hogy öngólt vétett. A Juve a második játékrész elején egyenlített…
Elbocsátotta edzőjét vasárnap a Bayern München, miután a tavalyi Bajnokok Ligája döntőjébe bejutott labdarúgócsapat csak a negyedik helyen áll a német bajnokságban. A holland Louis van Gaal helyét ideiglenesen segédedzője veszi át.
Ante Sapina bochumi bíróságon tett vallomásából kiderül, hogy nemcsak labdarúgó-mérkőzéseket, és játékvezetőket fizettek le a fogadási csalók, hanem, még az UEFA játékvezetői bizottságának is jutott a csúszópénzből egy-egy előléptetés érdekében.
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Bundesliga 2.) 29. fordulójában idegenben játszott döntetlent a Karlsruhe és az Ingolstadt is, az Union Berlin pedig 2–0-ra győzte le az FSV Frankfurtot.
Az első helyen kiemelt Viktorija Azarenka nyerte meg a Marbellán rendezett salakpályás WTA-tornát. A fehérorosz teniszező a selejtezőből érkező román Irina-Camelia Begut győzte le 6:3, 6:2-re.
Ausztráliai sikere után ezúttal izzadságszagúan győzött Sebastian Vettel - így tűnhetett legalábbis a gyanútlan külső szemlélő számára. Holott igazi verseny megint csak a második pozícióért folyt…
Pep Guardiola, a spanyol Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője kijelölte húszfős, utazó keretét a keddi, ukrán Sahtar Doneck elleni BL-negyeddöntő visszavágóra. A katalánoknál tizenhatan az első csapat keretéből kerültek be, míg négyen a tartalékok közül is csomagolhatnak.
Pep Guardiola, a spanyol Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője kijelölte húszfős utazó keretét az ukrán Sahtar Doneck elleni keddi BL-negyeddöntő visszavágóra. A katalánoknál tizenhatan az első csapat keretéből kerültek be, míg négyen a tartalékok közül is csomagolhatnak.
Az Arsenal 3–1-es győzelmet aratott a Blackpool otthonában az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában. A találkozón a holland Robin van Persie gólpasszt adott és egyszer betalált – meg egy rakás helyzetet el is puskázott.
A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Eredivisie) 30. fordulójában Bodor Boldizsár góljával még 1–0-ra vezetett a Roda a Twente ellen, de az éllovasnak egy büntetővel sikerült egyenlítenie. A Feyenoord kiütéses győzelmet aratott idegenben az Utrecht ellen, az Ajax szintén könnyedén győzte le a Groningent.
Az orosz UMMC Jekatyerinburg szerezte meg a női kosárlabda Euroliga bronzérmét, miután a sorozat hazai rendezésű négyes döntőjének bronzmeccsén tizenkét ponttal nyert a spanyol Ros Casares ellen.
A várakozásoknak megfelelően egészen kiváló időeredmények születtek vasárnap a Rotterdam Maratonin, amelyen a férfiaknál a kenyai Wilson Chebet a világ idei legjobbjával, 2:05:27 órás idővel győzött.