2011. április 2. szombat

ápr. 2
0:15
FTC-Újpest: Jó volt, hogy szerda óta együtt volt a csapat - Csizmadia (She)
A Ferencváros labdarúgócsapata hazai pályán 1–0-ra legyőzte az Újpestet, így 2003 után ismét legyőzte örök ellenlábasát. Csizmadia Csaba, a zöld-fehérek védője szerint az összetartás volt a siker egyik kulcsa a rangadón.
ápr. 2
1:24
Csak a három pont megszerzése volt a cél - Prukner László (Agroinform)
A Ferencváros vezetőedzője az Újpest ellen 1-0-ra megnyert bajnoki után nyilatkozott a kameránk előtt a tanulságokról és a jövőről.
ápr. 2
1:28
Küzdöttünk, mint az oroszlánok - Csizmadia Csaba (Agroinform)
A Ferencváros védője és csapattársai, Tóth Bence illetve Rósa Dénes az Újpest ellen 1-0-ra megnyert rangadó után nyilatkoztak.
ápr. 2
6:51
Tátrai: volt biztosíték az FTC-pálya szerződésében (Behaviour)
Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója szerint volt biztosíték a Fradi-pálya adásvételéről kötött szerződésben. Az MNV korábbi vezetője a Digi Sport Reggeli Start című műsorában így reagált arra, hogy az MNV csütörtökön közölte: különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt feljelentést tesz…
ápr. 2
6:53
Hosszú Katinka a legjobb női egyetemi úszó Amerikában (Behaviour)
Az amerikai egyetemi sportszövetség (NCAA) szavazásán Hosszú Katinkát választották meg a legjobbnak az Egyesült Államok egyetemein tanuló úszók közül. A 21 éves bajai sportoló jelenleg a Southern California egyetemen tanul.
ápr. 2
6:55
Őrületes hétvégével kezdődik április (Behaviour)
Döntő jelentőségű hónaphoz érkezett az európai klubfutball. Menny vagy pokol, eldől az elkövetkező hetekben, a kontinens legjelentősebb bajnokságaiban kristályosodik a képlet, mely elitcsapatok zárják sikerrel az idényt hazájukban, netán a nemzetközi porondon.
ápr. 2
6:57
Pokoli tempót ígér az élmezőny (Behaviour)
Ma hat, vasárnap öt szakasszal - melyben 164 km a gyorsasági - kezdetét veszi a magyar ralibajnokság. A 11. Eger-rali az első állomás, a sorozat a tervek szerint hat futamból áll majd, és ugyanúgy, mint tavaly, idén is a turbós N-es autók csatáját várhatjuk a Super 2000-kel az első helyért.
ápr. 2
7:09
Tenisz: Nadal két sima szettben megverte Federert Miamiban (She)
A Miamiban zajló ATP-torna elődöntőjében a világelső, spanyol Rafael Nadal két sima szettben, 79 perc alatt 6:3, 6:2-re nyert a harmadik helyen kiemelt svájci Roger Federer ellen. Nadal ellenfele a döntőben a szerb Novak Djokovics lesz.
ápr. 2
7:09
Óriási bravúr kell a továbbjutáshoz (Behaviour)
A Veszprém és a Szeged férfi kézilabdacsapata is nagyon nehéz helyzetből várja a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek hétvégi visszavágóit.
ápr. 2
7:11
NHL: 24 órán belül másodszor bukott a Flyers, nehezen nyert a Chicago (She)
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) 166. játéknapján a Philadelphia 4–2-es vereséget szenvedett a New Jersey Devils vendégeként, a Keleti főcsoport listavezetője egy nappal korábban az Atlantától is kikapott. A bajnok Chicago a Columbus, a Colorado pedig a Phoenix otthonában nyert szétlövés után 4–3-ra.
ápr. 2
7:27
NBA: ezúttal hosszabbításban maradt alul a Spurs, a Boston is kikapott (She)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) 153. játéknapján sorozatban hatodszor kapott ki a még mindig ligaelső San Antonio – a Spurs ezúttal hosszabbításban maradt alul a Houston Rockets vendégeként. Az élcsapatok közül a Boston is vereséget szenvedett, a Chicago, a Miami és a Lakers viszont győzött.
ápr. 2
7:27
Overdose április 17-én futja első idei versenyét (Behaviour)
Mikóczy Zoltán idén 1000 méteres, füves-, egyenes pályás versenyeket szán Overdose-nak, további fontos szempont, hogy a futamok között legalább 5 hét pihenője legyen. A PannoniaOverdose.hu-nak elmondta, hogy a korábban felmerült milánói verseny ezeknek a kritériumoknak nem felel meg, így egy csehországi, németországi vagy francia futam jöhet számításba. Az időpont már biztos, a helyszín pedig a…
ápr. 2
7:29
Randalírozók és könnygáz a Ferencváros-Újpest meccsen (Behaviour)
Öt embert állítottak elő péntek este rendőrök a Ferencváros-Újpest meccs kapcsán. Egyiküket még a mérkőzés előtt, mert megdobálta az egyenruhásokat. A másik négy rendbontót pedig a rangadó lefújása után vitték be.
ápr. 2
8:39
Németország: Magath Bajnokok Ligáját szeretne nyerni a Wolfsburggal (She)
Nagyra törő tervei vannak Felix Magathnak a Wolfsburg labdarúgócsapatával: szeretné megnyerni a Bajnokok Ligáját.
ápr. 2
8:54
Felix Magath Bajnokok Ligáját nyerne a Farkasokkal (Agroinform)
Nagyratörő tervei vannak Felix Magathnak a Wolfsburg labdarúgócsapatával: szeretné megnyerni a Bajnokok Ligáját.
ápr. 2
9:12
Francia játékost igazolt az Ottawa (Agroinform)
Az Ottawa Senatorsszal szerződő Stéphane Da Costa az NHL harmadik francia játékosa.
ápr. 2
9:33
Labdarúgás: a sereghajtónál a Videoton, milánói derbi, rangadó előtt a Barca - szombati program (She)
A szombati nagy futballdömping legkiemelkedőbb eseménye az olasz labdarúgó-bajnokság szuperrangadója, a 176. alkalommal megrendezendő Milan–Inter. A labdarúgó NB I-ben a listavezető Videoton az utolsó helyezett Szolnokhoz látogat, míg az MTK és a BFC Siófok budapesti összecsapása a bennmaradás szempontjából lesz fontos. Spanyolországban a harmadik Villarreal az első helyezett FC Barcelonával, a…
ápr. 2
9:35
Kerékpár: a győzelemre is esélyes Nibali az Etnán készül a Grióra (She)
Az Etna emelkedőin készül két hétig Vincenzo Nibali, a május 7-én rajtoló Giro d'Italia kerékpáros körverseny egyik esélyese.
ápr. 2
9:37
NHL: Stéphane Da Costa lett a liga harmadik francia játékosa (She)
Az Ottawa Senatorsszal szerződő Stéphane Da Costa az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) harmadik francia játékosa.
ápr. 2
9:48
A Chelsea a szezon legfontosabb meccsére készül hétvégén (Agroinform)
Papíron nem vár nehéz feladat a Premier League éllovasaira, a tabella hátsó felében viszont egy vereség is végzetes lehet a kiesés elkerüléséért folytatott harcban.
ápr. 2
9:50
Nadal lesz Djokovic ellenfele a döntőben - videó (Agroinform)
Rafael Nadal jutott be másodikként a Miamiban zajló férfi torna döntőjébe, miután két játszmában győzte le Roger Federert.
ápr. 2
10:24
Sorozatban hatodszor bukott a Spurs (Agroinform)
Jóllehet még mindig vezeti a ligarangsort korábbi remeklésének köszönhetően, a legutóbbi játéknapon sorozatban hatodszor kapott ki a San Antonio Spurs az NBA-ben.
ápr. 2
10:26
A Villarreal segíthet a Real Madridon (Agroinform)
A Sárga Tengeralattjáró a Barcelonát fogadja, előtte a Királyiak a Sporting Gijónnal meccselnek.
ápr. 2
10:27
Euro 2012: az UEFA közlése szerint minden mérkőzésen telt ház várható (She)
A 2012-es Európa-bajnokság valamennyi mérkőzésére több jegyet igényeltek, mint amennyi eladó – közölte az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA).
ápr. 2
10:45
Bayern München: Robben még akkor sem megy a Milanba, ha nincs BL-hely (She)
Akkor sem adja el a Bayern München Arjen Robbent, ha nem ér oda a bajnokságban Bajnokok Ligája-indulásra jogosító helyek egyikére.
ápr. 2
11:00
Verrasztó Dávid és Mutina Ágnes is aranyérmet nyert (Agroinform)
Verrasztó Dávid 400 m vegyesen, Mutina Ágnes 200 m gyorson győzött a spanyol nyílt bajnokság második napján, Madridban.
ápr. 2
11:03
Verrasztó és Mutina győzött Madridban (Metropol)
Verrasztó Dávid 400 m vegyesen, Mutina Ágnes 200 m gyorson győzött a spanyol nyílt bajnokság második napján, Madridban.
ápr. 2
11:18
Van Gaal lesz a Juventus edzője? (Agroinform)
A Bayern München idény végén távozó edzőjének a felesége szólta el magát, aki azt mondta, hamarosan Torinóba költözhetnek.
ápr. 2
11:20
Kockázatot kell vállalnunk a Barcelona ellen - Császár Gábor (Agroinform)
A Veszprém irányítója szerint ész nélkül nem szabad nekimenni a visszavágónak, de mindenképp rizikózni kell a fordításhoz.
ápr. 2
11:21
Úszás: Verrasztó Dávid és Mutina Ágnes is győzött Madridban (She)
Verrasztó Dávid 400 méter vegyesen, Mutina Ágnes 200 méter gyorson győzött a spanyol nyílt bajnokság második napján, Madridban – adta hírül az uszovilag.hu.
ápr. 2
11:23
Győri ETO: Csertői szerint hazai pályán a is legyőzhető a Debrecen (She)
A labdarúgó NB I 21. fordulójának záró mérkőzésén vasárnap a címvédő DVSC-TEVA-hoz látogat a Győri ETO. A zöld-fehérek vezetőedzője, Csertői Aurél a klub hivatalos honlapjának, az eto.hu-nak elmondta, hogy nehéz mérkőzést vár, de a cél a három pont megszerzése.
ápr. 2
11:39
Videó: zseniális, egészpályás gólt szerzett a Barcelona kapusa (She)
Parádés találattal szerezte meg a vezetést a Barcelona futsalcsapatának kapusa, Paco Sedano az Azkar Lugo elleni kupamérkőzésen. A hálóőr észrevette, hogy kollégája, Oscar kissé kint állt, így szinte a saját a kapujától átemelte őt.
ápr. 2
11:54
Szakmai izgalmai is lesznek a szolnoki meccsnek - Mezey (Agroinform)
A Videoton szakvezetője szerint sosem jósolhatunk egy várható meccsel kapcsolatban pusztán annak alapján, amit a tabella muta.
ápr. 2
11:57
Videó: zseniális, egész pályás gólt szerzett a Barcelona kapusa (She)
Parádés találattal szerezte meg a vezetést a Barcelona futsalcsapatának kapusa, Paco Sedano az Azkar Lugo elleni kupamérkőzésen. A kapus észrevette, hogy kollégája, Oscar kissé kint áll, így szinte a saját a kapujától átemelte őt.
ápr. 2
11:59
Női kézilabda: megvan az első erősítés a Ferencvárosnál (She)
Ezen a nyáron sem marad új játékos nélkül az FTC-Rail Cargo Hungária női kézilabdacsapata.
ápr. 2
12:12
Japánban megtalálták az új Messit (Agroinform)
A 9 éves japán fiúra a Barcelona B vezetőedzője, Francisco Javier García Pimienta talált rá és nevezte el "új Messinek", ami a videó alapján nem túlzás.
ápr. 2
12:15
Ökölvívás: Erdei Zsolt június 4-én bokszol, hacsak nem jön Cloud (She)
Erdei Zsolt korábbi félnehézsúlyú és cirkálósúlyú profi ökölvívó világbajnok június 4-én lép legközelebb szorítóba, egyelőre ismeretlen riválissal az Atlantic Cityben rendezendő gálán – hacsak nem jön össze a vb-címmeccs az amerikai Tavoris Clouddal, mert akkor változik az időpont.
ápr. 2
12:15
Erdei június 4-én bokszol (Metropol)
A veretlen, eddigi mind a 32 profi meccsét megnyerő magyar klasszis öklöző legközelebb június 4-én lép szorítóba. Vagy valamikor máskor.
ápr. 2
12:30
Erdei Zsolt június 4-én bokszol, ha nem jön Cloud (Agroinform)
A korábbi félnehézsúlyú és cirkálósúlyú világbajnok június 4-én lép legközelebb szorítóba, hacsak nem jön össze a vb-címmeccs az amerikai Tavoris Clouddal
ápr. 2
12:33
MotoGP: továbbra is Honda fölény, Lorenzo és Rossi jócskán lemaradva (She)
A gyorsaságimotoros-világbajnokság Spanyol Nagydíjának 3. szabadedzésén a királykategóriában a korábbi trendnek megfelelően a Honda két versenyzője, a spanyol Daniel Pedrosa és az ausztrál Casey Stoner emelkedett ki, míg a címvédő spanyol Jorge Lorenzo és kilencszeres világbajnok olasz Valentino Rossi időben jócskán lemaradva a 4. (+0.818) és a 6. (+0.958) helyen zárt.
ápr. 2
12:33
A Miami megelőzte a Bostont, a Lakers utólérheti a Spurst az NBA-ben (Behaviour)
Sorozatban hatodik vereségét szenvedte el a Nyugati Konferencia élén álló San Antonio Spurs az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA). Kikapott a Keleti Konferencia élcsapata, a Boston Celtics is.
ápr. 2
13:09
Premier League: Ferguson szerint elég tiszteletet kapnak a játékvezetők (She)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United skót menedzsere, Sir Alex Ferguson elmondta, hogy bár egyetért azzal a tervvel, amely szerint csökkentenék a menedzserek és a játékvezetők közötti incidenseket a következő szezontól, ugyanakkor úgy gondolja, hogy eddig sem voltak tiszteletlenek a bírókkal szemben.
ápr. 2
13:11
Videó: Nem a volánosok, a legjobbak alkotják majd a keretet - Sator (She)
Ted Sator a magyar jégkorong-válogatott szakmai stábja és a hazai vezetőedzők segítségével összeállította bő keretét, amellyel már el is kezdte a felkészülést a budapesti divízió 1-es jégkorong-világbajnokságra. Az NSO Tv-nek elárulta, hogy milyen szerepet szán a fiataloknak a szűkített csapatban, valamint azt, hogy bár az EBEL-ben sokkal nagyobb a tempó, biztos, hogy több Mol-ligás vb-szereplőnk…
ápr. 2
13:24
Hihetetlen! Mostohaapja lőtte meg a bokszolónőt (Agroinform)
Felfoghatatlan dolog történt egy női profi vb-mérkőzés előtt Berlinben, ahol mostohaapja lőtt rá az öltözőben a korábbi könnyűsúlyú világbajnoknőre.
ápr. 2
13:27
Blatter és Hammam vetélkedik a FIFA elnöki posztjáért (Infostart)
További kandidáló híján ketten pályáznak a FIFA, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöki posztjára: a tisztséget 1998 óta betöltő svájci Sepp Blatter és kihívója, a katari Mohamed Bin Hammam, az ázsiai szövetség (AFC) elnöke.
ápr. 2
13:27
Női kézilabda: szétesés szélén a Valcea - kiszáll a főszponzor (She)
Újabb nagy európai női kézilabdacsapat tűnhet el a süllyesztőben: széteshet Szűcs Gabriella csapata, a tavaly még BL-döntős román Oltchim Valcea is, miután a főszponzor bejelentette, megvonják a csapattól a támogatást.
ápr. 2
13:29
Székesfehérvár: a város kiáll a Volán, az Albacomp és az Alcoa mellett (She)
Cser Palkovics András Székesfehérvár polgármestere ígéretet tett annak a három sportklubnak – Alba Volán, Albacomp, Alcoa FKC –, amely csütörtökön anyagi segítséget kért az önkormányzattól működése fenntartásához, hogy nem hagyják cserben az őket.
ápr. 2
13:42
Blatter és Hammam a jelöltek az elnöki posztra (Agroinform)
További kandidáló híján ketten pályáznak a FIFA, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöki posztjára: a tisztséget 1998 óta betöltő svájci Sepp Blatter és kihívója, a katari Mohamed Bin Hammam, az ázsiai szövetség elnöke.
ápr. 2
13:45
Férfi vízilabda: Vargáék hazai pályán nyerhetik meg az Adria-ligát (She)
Az alapszakasz megnyerésének köszönhetően hazai pályán, Fiumében, azaz Rijekában játszhatja az Adria-liga négyes döntőjét Varga Dániel és Dénes csapata, a Primorje Rijeka.
ápr. 2
13:47
Videó: a korábbi Milan-csatár hatalmas bombagólt lőtt a bajnokin (She)
Pazar találattal adta meg a kegyelemdöfést Ricardo Oliveira, az egyesült arab emírségekbeli al-Dzsazira játékosa az al-Ahli elleni bajnoki mérkőzésen. A korábban az AC Milannál és a Zaragozánál is megforduló brazil támadó a 90. percben egy legurított labdát 18 méterről, ballal lőtt a jobb felső sarokba.

Keresés