2013. január 10. csütörtök

jan. 10
0:21
Grindhouse - Terrorbolygó (est.hu)
William és Dakota Block egy orvos házaspár, akiknek az egyik éjjeli ügyeletét szinte elárasztják a város lakói. A jelek szerint panaszaikat legkevésbé sem az elmeszesedett koszorúér okozza, legalábbis erre utal, hogy a páciensek testét üszkös sebek borítják.
jan. 10
0:25
A titkok kulcsa (est.hu)
Már-már törvényszerű, hogy az ódon házba érkező újdonsült ápolónő a legkülönfélébb megpróbáltatásokon megy keresztül. Nem elég, hogy valami hetven feletti, ráncos pácienst kell mosdatnia anélkül, hogy belerókázna az illető fürdővízébe!
jan. 10
0:29
Alkonyat - Újhold (est.hu)
Sugár Berci pályafutása idején ugyan ki merte volna megjósolni, hogy a tinisztárok egyszer úgy fognak festeni, mint SP és Flour Tomi? Továbbá Lugosi Béla Drakulája láttán ki gondolta volna, hogy a vámpírok egyszer hasonlóan fognak kinézni, mint kettejük depressziós szerelemgyereke?
jan. 10
0:33
Super 8 (est.hu)
Ha egy filmes ajánlóban benne foglaltatik a "csendes amerikai kisváros" kifejezés, biztosak lehetünk benne, hogy az adott mű huszadik percében már mutáns mosómedvék lakmároznak a helybéliek tetemeiből.
jan. 10
2:27
A Balaton Sound a kontinens legjobb fesztiválja (est.hu)
A Festival Awards Europe gálán, a kontinens legjobb fesztiváljainak versenyén szerda este a Balaton Sound az első helyen végzett.
jan. 10
2:31
Elbúcsúzik közönségétől a haldokló gitáros (est.hu)
Wilko Johnson annak ellenére is folytatja a koncertezést, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved, és életéből már csak néhány hónap van hátra.
jan. 10
2:35
Internetre kerül a Led Zeppelin-életmű (est.hu)
A legendás zenekar több szolgáltatóval is tárgyal, elképzelhető, hogy két-három helyen is meghallgatható lesz streamelve a Led Zeppelin teljes életműve.
jan. 10
6:03
Az érintés fontosabb, mint az, kitől kapjuk (NLCafé)
Frusztráció, félelem, féltékenység: csak néhány azok közül az alattomos jelenségek közül, amelyek nap mint nap próbára teszik az ember házasságát, párkapcsolatát, tűrőképességét, eszét és lelkét. Hogy ez a harc a kapcsolat erősítését és épülését szolgálja, a Nők Lapja Café legújabb sorozatában a párterapeuta házaspár, Baktay Zelka és Baktay Miklós is besegít, és válaszol olvasóink kérdéseire.…
jan. 10
7:15
Peller Mariann: Működik a hipnotikus szülés? (NLCafé)
Mit tehet egy anti-hipno férjjel megáldott kismama, ha ki szeretné próbálni a hipnotikus szülés programot? Először picit szégyelli magát a realista asszisztensért, aztán megbékél a helyzettel. És még a tanul is belőle…
jan. 10
9:03
Mi lett a sorsuk az Oscar-jelölt gyerekszínészeknek? (NLCafé)
Drogtúladagolás, alkoholizmus, korai szülés és a feledés homálya. A messzi dél vadjai című új film gyerekszereplője kapcsán merült fel bennünk a kérdés: milyen sorsa juthatnak az Oscar-jelölt gyerekszínészek?
jan. 10
9:21
Teszteld! Megvalósítod az álmaidat? (NLCafé)
Van, aki csak álmodozik egy jobb életről, más pedig mindent megtesz azért, hogy a vágyaihoz közelebb kerüljön. Te melyik típus vagy?
jan. 10
9:39
„Azt hittem, még fiatal vagyok a visszérhez” – LábStoryk a visszerekről (NLCafé)
A visszér a kor függvénye, vagy már fiatalon is fel kell készülnünk a betegségre? Legújabb olvasói LábStorynkban egy olyan nő mesél, akinek már fiatal korában megjelentek a visszérbetegség első tünetei.
jan. 10
11:09
Szülői egységfront – meddig tartható? (NLCafé)
A szülők soha ne mondjanak ellent a másiknak a gyerekek előtt, közösen határozzák meg a családtagokra vonatkozó szabályokat, azokat egységesen képviseljék és tartassák be. Az alapelvet mindenki ismeri, és a legtöbben helyeslik is, de a hétköznapokban előfordul, hogy nehéz mindenben egyetérteni a párunkkal. Kérdés, hogy kell-e.
jan. 10
11:11
Óriásplakáton keres állást a diplomás fiú (NLCafé)
Mindent megpróbált, hogy munkát szerezzen. Végül már nem volt jobb ötlete…
jan. 10
11:13
Megmondja a Facebook, kitől kaptad az influenzát (NLCafé)
Egy alkalmazás figyeli, ki lehet influenzás az ismerőseid közül, és hogy találkozhattatok-e.
jan. 10
11:15
Háziasszonyképző: terítéken a marha (NLCafé)
Bélszínből pörköltet? Csak a testemen át! Nyakból frissensültet? Maximum a Morzsi tudja elrágni. A marha nehéz eset, de néhány óra a Nők Lapja Café háziasszonyképzőjében, és többé senki sem veszik el a felsáltengerben! Figyelem, vegetáriánus olvasóinknak az alábbi tartalmat nem ajánljuk!
jan. 10
11:27
Hatalmasat bukott Lady Gaga (NLCafé)
Éjjel megtartották a People Choice Díjátadót, melyet a People magazin olvasói ítélnek oda minden évben. Míg Katy Perry négy kategóriában is győzedelmeskedett, addig Lady Gaga díj nélkül maradt.
jan. 10
12:03
Hatalmasat bukott Lady Gaga (NLCafé)
Az éjjel adták át a People Choice-díjakat, melyeket a People magazin olvasói ítélnek oda minden évben. Míg Katy Perry négy kategóriában is győzedelmeskedett, addig Lady Gaga díj nélkül maradt.
jan. 10
12:05
Bőrminit villantott Jennifer Aniston – a People magazin díjátadójának legjobb ruhái (NLCafé)
Viszonylag kevés villantás volt az idei Peoples Choice díjátadón, sőt még azok is visszafogott ruhát választottak, akiknek nem riadnak vissza az „aligtextil” szettektől.
jan. 10
13:15
Teszt: felkészültél az influenzaszezonra? (NLCafé)
Most, hogy hazánkba is betette a lábát az influenza, és javában tart a megfázások szezonja, nálunk tesztelheted, mennyire készültél fel fejben erre az időszakra. Válaszolj a kérdésekre, és kiderül, mennyit tudsz ezekről a betegségekről!
jan. 10
14:09
A Balaton Sound a legjobb Európában (NLCafé)
A tavalyi Sziget-első hely után idén – egy másik kategóriában – a Sziget Szervezőiroda legfiatalabb zenei fesztiválja győzedelmeskedett a legnagyobb bulielismerés, a Festival Awards Europe megmérettetésén. Ezúttal a „közepes méretű” fesztiválok közt a Balaton Sound bizonyult Európa legjobbjának.
jan. 10
15:03
Szívből csinálják – megvan az Év Kórháza! (NLCafé)
A szívátültetés hazai központja, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika lett az Év Kórháza a Házipatika.com olvasóinak szavazata alapján. Több mint 40 ezer voks döntött: hol bánnak a legjobban, a legjobb körülmények között a magyar betegekkel.
jan. 10
15:05
Winkler Nóra: Akciós szemes (NLCafé)
Közért. Semmi különös, hétfő délelőtti bevásárlás. Süt a nap, ettől a vásárlók viszonylag jó kedéllyel viselik, hogy akárki akármi előtt áll is meg, valakinek rögtön útban lesz...
jan. 10
15:21
Elhunyt Ilcsi néni (NLCafé)
Életének 87. évében elhunyt mindenki Ilcsi nénije, Molnár Dánielné.
jan. 10
15:39
A 10 legjobb leárazott táska (NLCafé)
Táskát szinte csak leárazáskor érdemes venni, akkor ugyanis akár fillérekért is kifoghatunk jó darabokat, és szerencsére ebben az esetben nem létezik a mérethiány fogalma...
jan. 10
15:41
Bronzérmes a Nők Lapja Café! (NLCafé)
A szakma és a közönség elismerését egyszerre jelzi, hogy a Nők Lapja Café megújulását hirdető reklámfilm harmadik helyezést kapott 2012 legjobbjai között.
jan. 10
16:51
85 és 9 éves színésznőt is jelöltek Oscarra (NLCafé)
Emmanuelle Riva (Szerelem) és Quvenzhané Wallis (A messzi dél vadjai) személyében az eddigi legidősebb és a legfiatalabb színésznő is Oscar-jelölést kapott. A favorit Spielberg Lincoln filmje 12 jelöléssel.
jan. 10
17:10
Teremts rendet otthon!: 15 tipp (NLCafé)
Ha nincs mindennek helye a lakásban, akkor könnyen eluralkodhat a rendetlenség. Tárolóhelyeket fillérekből is teremthetünk, ehhez adunk pár ötletet!
jan. 10
18:03
Jó kérdés: Hányadik randin szexeljünk? (NLCafé)
Tudjuk, tudjuk, ahány ember, annyi szokás, de azért mégis megkérdezzük, ha komolyan gondoljuk a dolgot valakivel, hányadik randi ideális az intimkedéshez?

Keresés