Kormányzati támogatásért pályázott a somogyi megyeszékhely, hogy fel tudja számolni az illegális szemétlerakókat a városban - közölte a városgondnokság vezetője. Kaposváron időről-időre 24...
Huszonötmillió forint értékű marihuánát találtak a kábítószer-kereső kutyák a tompai határátkelőhelyen egy szerb tehergépkocsiban szombaton - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője.
Szemétszedés-függő lett egy brit nyugdíjas: képtelen megállni, hogy ne álljon meg felszedni az utcán a szemetet. A 76 éves Stan Stone mindenhova kukászsákkal megy. Tavaly összesen 550 zsákot...
Kimi Raikkönen sima győzelmet aratott a Maláj Nagydíjon. A dobogó másik két helyéért sem volt nagy küzdelem. Robert Kubica (BMW-Sauber) lett a második, Heiki Kovalainen (McLaren-Mercedes) a harmadik. Massa a második helyről kiesett. Hamilton csak ötödik lett. Ennek ellenére ő áll az élen az összetett versenyben 14 ponttal.
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint egyre elkerülhetetlenebbnek látszik a kamatemelés a vártnál kedvezőtlenebb inflációs folyamatok, a nemzetközi kamatszint emelkedése és a gazdaság növekedésének ezzel párosuló, vártnál nagyobb lassulása miatt.
A németországi zöldek el akarják érni, hogy a parlamenti képviselők a jövőben kerékpáron vagy kis autókon tegyék meg szolgálati útjaikat és ne úgy mint eddig: a közép- és felsőosztály limuzinjain....
A húsvét a kereszténység meghatározó ünnepe. A Biblia szerint Jézus nagypénteki keresztre feszítése után vasárnap feltámadt; ez a nap a fény és az újjászületés jegyében telik, az egyház ünnepe ezt követően még ötven napig tart.
Bécsről eddig is köztudott volt, hogy szinte mágnesként vonzza a külföldieket, és magas életminőséget biztosító infrastrukturális szolgáltatásaival olyan feltételeket teremt, amelyek különösen...
Idén ünnepli tíz éves születésnapját a Roy és Ádám zenekar. Az együttes két órás koncerttel ünnepli jubileumát áprilisban a Petőfi Csarnokban. A fellépésen a Csapból is én folyok, vagy a Trambulin című sláger mellett új dalok is felcsendülnek majd, sőt. Roy nevelt lányával, Millie-vel is duettet énekel.
Az nagyon fontos hír, hogy az egy-két százalékon dülöngélő SZDSZ választásán négyen csaltak-e, vagy öten, és az sem hagy hidegen, hogy Fodor Gábor szünetelteti tagságát a párt ügyvivő testületében, de az utóbbi napokban sokkal fontosabb híreken izgulhattunk fel. A hét legkínosabb eseménye, hogy a magyar állampapírokat, a budapesti árveréseken nem nagyon akarják venni a külföldi befektetők. Napok…
Felkerült a Görögországban honos fajok hivatalos listájára egy papagáj, amely a szub-szaharai Afrikában él. A mintegy 40 centiméteres testhosszú, ragyogó zöld tollazatú psittacula krameri - vagyis...
Hét felnőttet keresztelt meg XVI. Benedek pápa húsvét vasárnapra virradóra a római Szent Péter székesegyházban. A megkereszteltek egyike egy Olaszország szerte ismert muzulmán vallású újságíró volt.
Terrorista összesküvéssel vádolja a dalai lámát a kínai sajtó, amely szerint a tibetiek vallási vezetője összejátszik az ujgur szeparatistákkal is, és meg akarja zavarni "a világ népei által hőn várt olimpiai játékok" megrendezését.
Huszonötmillió forint értékű marihuánát találtak a kábítószer-kereső kutyák a tompai határátkelőhelyen egy szerb tehergépkocsiban szombaton - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos...
Holtan találtak egy 38 éves férfit Orosházán egy vízelvezető árokban szombaton késő este - közölte a rendőrség vasárnap az MTI-vel. A férfi halálával kapcsolatban bűncselekmény gyanúja nem merült...
Az elmúlt 24 órában harminchárman sérültek meg az utakon; összesen csaknem száz közlekedési baleset történt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Dobson Tibor...
Szerződéses katona az a férfi, aki két nőt ejtett túszul egy balkányi pénzintézetben pénteken kora délután. A férfi öngyilkosságot kísérelt meg, a kommandósok kivérzett állapotban találtak rá, amikor behatoltak a bankba. A férfi most kórházban van, a rendőrség az ünnepek után valószínűleg átadja az ügyet a Debreceni Katonai Ügyészségnek.
Több sorozatban rakétalövedékek vagy aknavetőgránátok csapódtak be vasárnap reggel Bagdad központjába, az úgynevezett zöld zóna területére - közölték szemtanúk.
Priskin gól, Hajnal gólpassz, Halmosi kiállítás Megszerezte első gólját a Preston mezében Priskin Tamás. Bombagólt szerzett Buzsáky Ákos, a Plymouth húzóemberét, Halmosi Pétert viszont kiállították a Watford elleni rangadón.
Jól bejáratott sikerfilmekkel készültek húsvét vasárnap a tévécsatornák. A TV2 a vígjátékokra helyezte a hangsúlyt, esti filmjei: A keresztapus és a Bazi nagy görög lagzi. A konkurens csatornán eközben a Karib-tenger kalózait és a Még egy kis pánikot vetítik.
A hallgatók sikeres álláshoz jutását szeretnék elősegíteni az ELTE-n március 31-én és április 1-én rendezendő ingyenes felkészítő programokon - közölte Hujber Szabolcs pr-referens.
Könnyen lehet, hogy Gera Zoltán az idény végén távozik a West Bromwich Albiontól – legalábbis ügynöke, Vladan Filipovics szavai erre engednek következtetni.
Körmenetekkel emlékezett meg a keresztény világ arról, hogy Jézus harmadnap, azaz húsvétvasárnap hajnalán feltámadt halottaiból. Rómában nagyszombaton már a feltámadási szentmisekor a Szent Péter-bazilikában fekete lepel borította az oltárt, majd délután következett a fáklyás felvonulás.
Noha a nyomozati cselekmények sora lezárult, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem kívánja nyilvánosságra hozni a Zuschlag-ügyben tett tanúvallomását. Ez derül ki abból a válaszból, amely a Magyar Nemzet kapott a Kormányszóvivői Irodától.
Jövő hét elején dől el, hogy indít-e nyomozást a rendőrség Jüttner Csaba Szabolcs megyei SZDSZ-elnök okirathamisítás gyanúja miatti bejelentése ügyében. Az SZDSZ borsodi elnökválasztási csalását vizsgáló bizottság elnöke egy nappal a bizonyítékok bemutatása után elismerte, hogy az ő megyéjében is volt visszaélés a tavalyi küldöttgyűlésen.
Ki tudja, hogy Csontó Lajos miért szereti annyira a rejtélyes üzeneteket, mint Lecke vagy Irodalom, mindenesetre a Közös nevező után lehet, hogy a legkisebb közös többszörös következik mint megoldandó feladat felnőtteknek. Ha már a feladatoknál tartunk, aktuális kiállítása is az, ha meg akarjuk érteni, amit közöl velünk ez a többféle médiumban utazó művész.
Egy gyilkosságért körözött japán férfi megkéselt nyolc embert egy bevásárlóközpontban vasárnap - jelentette a japán rendőrség és a média. A támadásban egy ember meghalt, heten megsérültek a...
Támogatja a pekingi olimpia megrendezését a dalai láma. A tibeti buddhisták indiai emigrációban élő vezetője közölte: a több mint egymilliárd kínai joggal lehet büszke arra, hogy hazájuk adhat otthont a legrangosabb sporteseménynek.
30-32 forintért adják a tojást az egyik fővárosi piacon. A 10-15 százalékos áremelkedés megfelel a statisztikai átlagnak. Hasonló mértékben drágult az elmúlt egy évben a másik húsvéti termék, a...
Ismét fellángoltak a polgárháborús összecsapások Srí Lankán, ahol a kormányhadsereg 80 tamil felkelő haláláról, a felkelők pedig 55 katona megöléséről tettek közzé jelentéseket vasárnap.
Újabb képeket hozott nyilvánosságra a rendőrség a március 15-i rendbontókról. Értük is félmillió forintos nyomravezetői díj jár csakúgy, ahogy a korábban közzétett fotókon szereplőkért.
Átlagosan százévenként van olyan korán a húsvét, mint idén. Arról, hogy a húsvét a tavaszi napéjegyenlőséget követő első telihold utáni vasárnapra essen, a niceai zsinat döntött, Krisztus után 325-ben. Ezt az esztendőt még az is különlegessé teszi, hogy szökőévet írunk, így a csillagászati tavasz már csütörtökön, március 20-án elkezdődött.