2009. január 11. vasárnap

jan. 11
20:33
Mégsem jöhet a gáz! (Infostart)
Az orosz fél megkapta vasárnap későn este az Európának való orosz gázszállítások ellenőrzésére hivatott megfigyelő csoportról szóló megállapodást, immár Ukrajna aláírásával, de Kijev kiegészítéseket csatolt hozzá, amiért Medvegyev megtiltotta az orosz kormánynak a dokumentum alkalmazását és ezzel az európai gázszállítások felújítását.
jan. 11
20:36
Tehetetlen a Fidesz (Piac és Profit)
A Fidesz szerint riasztó, hogy miközben veszélybe kerül az ország gázellátása, emberek saját lakásaikban fagynak meg, aközben a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) egyik főosztálya azzal van elfoglalva, hogy hétvégi korcsolyázást szervezzen az állami vezetőknek, a kormány tagjainak - mondta Ágh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője Budapesten.
jan. 11
20:36
Ferencvárosi választás: 5 pártnál nem talált másolt szelvényeket a rendőrség (Gondola)
Visszaadta a rendőrség öt, a ferencvárosi időközi választáson induló párt ajánlószelvényeit, mert a nyomozás során azok között nem talált másolatokat - derült ki a helyi választási bizottság...
jan. 11
20:38
Szolgálatba helyezték a George H. W. Bush repülőgép-hordozót (Gondola)
Hivatalosan szolgálatba helyezték Norfolkban az amerikai haditengerészet legújabb repülőgép-hordozóját, amely a 41. amerikai elnök, George H. W. Bush nevét viseli - számolt be róla vasárnap a Fox...
jan. 11
20:42
Szolgálatba helyezték a George H. W. Bush repülőgép-hordozót (Metropol)
Hivatalosan szolgálatba helyezték Norfolkban az amerikai haditengerészet legújabb repülőgép-hordozóját, amely a 41. amerikai elnök, George H. W. Bush nevét viseli - számolt be róla vasárnap a Fox News hírtelevízió.
jan. 11
20:42
Mégse lesz megállapodás?-Lavrov: Ukrajna kiegészítései elfogadhatatlanok! (Kripto Akadémia)
Az orosz fél megkapta vasárnap későn este az Európának való orosz gázszállítások ellenőrzésére hivatott megfigyelő csoportról szóló megállapodást, immár Ukrajna aláírásával, de azzal, hogy Kijev kiegészítéseket csatol hozzá, amely részben hazug állításokat tartalmaz - jelentette vasárnap késő este Dmitrij Medvegyev elnöknek Szergej Lavrov külügyminiszter.
jan. 11
20:54
Lavrov: Ukrajna elfogadhatatlan kiegészítéseket írt a megállapodáshoz (Gondola)
Az orosz fél megkapta vasárnap későn este az Európának való orosz gázszállítások ellenőrzésére hivatott megfigyelő csoportról szóló megállapodást, immár Ukrajna aláírásával, de azzal, hogy Kijev...
jan. 11
20:56
Ferencvárosi választás: plakátleragasztókat marasztalt el a választási bizottság (Gondola)
Négy pártot marasztalt el a ferencvárosi választási bizottság vasárnapi ülésén azért, mert vélhetően leragasztották egymás plakátjait. A testület az MSZP-t, a Fideszt, a Jobbikot és a Magyar...
jan. 11
20:58
Brüsszel: semmi oka, hogy halogassák a gázszállítás felújítását (Gondola)
Immár semmi oka nincs annak, hogy tovább halogassák az EU-országokba irányuló orosz gázszállítás felújítását - állapította meg vasárnap kora esti közleményében az Európai Bizottság. Eszerint a...
jan. 11
21:00
Érvénytelen a ferencvárosi első forduló! (Alternatív Energia)
Érvénytelen a ferencvárosi időközi választás első fordulója, miután vasárnap este hét óráig nem jelent meg az urnák előtt a választójogosultak fele. A szavazókörökből érkező, eddig feldolgozott adatok szerint a legtöbb szavazatot a Fidesz-KDNP jelöltje, Bácskai János kapta.
jan. 11
21:00
Izrael tiltott foszforlövedékeket használ Gázában (Kripto Akadémia)
Izrael fehérfoszfor-tartalmú tüzérségi lövedékeket vetett be gázai hadműveletei során, köztük egy sűrűn lakott menekülttábor ellen, amivel civileket sodor veszélybe - állította vasárnap a Human Rights Watch (HRW)nemzetközi emberi jogi szervezet.
jan. 11
21:12
Human Rights Watch: Izrael tiltott foszforlövedékeket használt Gázában (Gondola)
Izrael fehérfoszfor-tartalmú tüzérségi lövedékeket vetett be gázai hadműveletei során, köztük egy sűrűn lakott menekülttábor ellen, amivel civileket sodor veszélybe - állította vasárnap a Human...
jan. 11
21:14
Ferencvárosi választás: érvénytelen az első forduló, Bácskai (Fidesz) kapta a legtöbb szavazatot (Gondola)
Érvénytelen a ferencvárosi időközi választás első fordulója, miután vasárnap este hét óráig nem jelent meg az urnák előtt a választójogosultak fele. A szavazókörökből érkező, eddig feldolgozott...
jan. 11
21:18
Obama már 4 millió munkahelyet ígér (Blikk)
Barack Obama megválasztott amerikai elnök már 4 millió munkahely megtartását vagy teremtését ígérte hétvégi rádió üzenetében. Figyelmeztetett: ha a törvényhozás nem fogadja el az általa tervezett, 775 milliárd dolláros gazdasági ösztönző csomagot, akkor 9 százalékra szökhet a munkanélküliség, amely decemberben 16 éves csúcsot, 7,2 százalékot ért el.
jan. 11
21:21
Támaszhoz ért a BUX - Technikai elemzés (Portfolio)
A hét eleji megindulás tiszavirág életűre sikeredett, és a visszaesés után szinte ugyan ott fejezte be a hetet a BUX ahol hétfőn elkezdte azt. Az elkövetkezőkben a Dow Jones és BUX indexeket, az OTP,...
jan. 11
21:45
A ferencvárosiak változást akarnak, de kevesen mentek el szavazni (Infostart)
Szijjártó Péter szerint a ferencvárosiak nyilvánvalóvá tették, hogy komoly változást akarnak és a Fidesz megtiszteltetésnek veszi, hogy ezzel a változtatással őket akarják megbízni. Erről a Fidesz szóvivője nyilatkozott a ferencvárosi időközi választás első fordulójának előzetes eredményeire reagálva.
jan. 11
21:54
A KENÓ nyerőszámai (Blikk)
A
jan. 11
21:54
A fidesz már egy sikertelen választásnak is örül (Alternatív Energia)
Szijjártó Péter szerint a ferencvárosiak nyilvánvalóvá tették, hogy komoly változást akarnak és a Fidesz megtiszteltetésnek veszi, hogy ezzel a változtatással őket akarják megbízni. Erről a Fidesz szóvivője nyilatkozott az MTI-nek a ferencvárosi időközi választás első fordulójának előzetes eredményeire reagálva.
jan. 11
22:03
Tb-változások 2009-ben (Adózóna)
Szinte érzékelhetetlen változtatások a bevételi oldalon, némileg keményebbek a kiadásin – így jellemezhetők a társadalombiztosítás 2009. évi kasszáját érintő módosítások.Jóllehet egy évvel ezelőtt a szükséges tehercsökkentésekből egyetlen szakértő sem hagyta volna ki a tb-járulékok évi 140–300 milliárd forintos csökkentését. Ha visszafogottan is, de hajlott erre a kormány, amikor az adócsomag első…
jan. 11
22:06
Fidesz: a ferencvárosiak nyilvánvalóvá tették, hogy komoly változást akarnak (Gondola)
Szijjártó Péter szerint a ferencvárosiak nyilvánvalóvá tették, hogy komoly változást akarnak és a Fidesz megtiszteltetésnek veszi, hogy ezzel a változtatással őket akarják megbízni. Erről a Fidesz...
jan. 11
22:08
MSZP: az alacsony részvétellel a nemtetszésüket fejezték ki a ferencvárosi választók (Gondola)
Az MSZP szerint az alacsony részvétellel a nemtetszésüket fejezték ki a ferencvárosi választópolgárok az ajánlószelvény-gyűjtéssel kapcsolatos botrány miatt - mondta Burány Sándor, az MSZP fővárosi...
jan. 11
22:10
KDNP: a választás részvételi aránya azt mutatja, hogy az emberek apátiába estek (Gondola)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a ferencvárosi időközi országgyűlésiképviselő-választás részvételi aránya azt mutatja, milyen apátiába estek az emberek a szocialista kormányzás mintegy...
jan. 11
22:24
SZDSZ: a szavazókat kevésbé foglalkoztatta a választás mint a politikusokat (Gondola)
A politikusokat és a sajtót erősen foglalkoztatta az időközi választás, de a szavazókat kevésbé - reagált John Emese az MTI-nek arra, hogy érvénytelen lett a ferencvárosi időközi...
jan. 11
22:26
Jobbik: a ferencvárosi választók történelmet írtak (Gondola)
Szegedi Csanád szerint a ferencvárosi választók történelmet írtak, mert bebizonyosodott, hogy a fővárosban is harmadik erővé vált a Jobbik. A párt ferencvárosi jelöltje az MTI-nek vasárnap este...
jan. 11
22:42
Humanista Párt: a párt eredménye meg fog duplázódni a második fordulóban (Gondola)
Várady Tibor szerint a Humanista Pártra szavazó emberek hangja erősödni fog a második fordulóban és megduplázzák az eredményt. A párt jelöltje az MTI-nek vasárnap este azt mondta, gratulálnak a...
jan. 11
22:48
Elsősorban a radikális és a szélsőjobboldali szavazóknak volt fontos a választás (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint az alacsony részvétellel a nemtetszésüket fejezték ki a ferencvárosi választópolgárok az ajánlószelvény-gyűjtéssel kapcsolatos botrány miatt - mondta Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke vasárnap este az MTI-nek az időközi országgyűlésiképviselő-választás első fordulóját értékelve.
jan. 11
22:57
Mégsem zárult le az ukrán-orosz gázvita - a nap hírei (Infostart)
A korábbi várakozással ellentétben Moszkva egyelőre mégsem indítja újra az európai gázszállításokat. Sűríti járatait a BKV a vasárnap délelőtt elrendelt szmogriadó miatt, az autósokat egyelőre csak figyelmezteti a rendőrség. Érvénytelenül zárult a ferencvárosi időközi országgyűlési választás első fordulója. A nap hírei 2009. január 11-én, vasárnap.
jan. 11
23:18
Pato és Vucsinics ellopta Beckhamtől a show-t, Messi megmentette a Barcelonát (Infostart)
David Beckham bemutatkozott az olasz A-ligában, de nem ő, hanem az egyaránt két gólt szerző Pato és Mirko Vucsinics voltak a római rangadó hősei. Del Piero szabadrúgás-góljával a Juve megverte a Sienát, s már csak négy pont a hátránya az Inter mögött. A Madrid könnyen, a Barca nehezen nyert, egyébként öt csapat lőtt három gólt idegenben a Primera Divisiónban.
jan. 11
23:18
Fölényes Fidesz győzelem az első fordulóban Ferencvárosban (Gondola)
Hivatalos eredmények szerint a szavazatok 58,68 százalékával megnyerte az első fordulót Bácskai János, a Fidesz-KDNP jelöltje a budapesti 12-es egyéni választókerületben. A körzetben második fordulót kell tartani, mivel 50 százalék alatti volt a részvétel.

2009. január 12. hétfő

jan. 12
0:12
Szmogriadó: a rendőrség vasárnap és hétfőn még nem büntet (Gondola)
A rendőrség vasárnap és hétfőn csak ellenőrzi a szmogriadó-rendeletben foglaltak betartását - mondta Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek, nem sokkal a szmogriadó...
jan. 12
0:16
Meghaladta a 140 ezret az Ukrajnában kiadott magyarigazolványok száma (Gondola)
Az utóbbi hónapokban tovább nőtt Ukrajnában a magyarigazolványok igénylőinek száma, jelentős részben a magyarországi vízumhoz jutást megkönnyítő garancialevél bevezetésének köszönhetően. A...
jan. 12
0:18
Olvasnivaló: Savanyú, a káposzta (Mindmegette)
Volt már veled olyan, hogy a hűtőben (neadjisten a kamrában lévő nagy káposztásbödönben) várakozó káposztára jártál, fejed hátrahajtva engedted nyitott szádba a világos káposztacsíkokat, hogy aztán szemedet a savanyúságtól összehúzva rágcsáld a mennyei mannát? Ha igen, te is a savanyú káposzta rajongók táborát gyarapítod.
jan. 12
0:30
Fidesz: a kormány nem az ország gondjaival foglalkozik (Gondola)
A Fidesz szerint riasztó, hogy miközben veszélybe kerül az ország gázellátása, emberek saját lakásaikban fagynak meg, aközben a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) egyik főosztálya azzal van elfoglalva,...
jan. 12
0:34
Indonéziában elsüllyedt egy komp 250 utassal a fedélzetén (Gondola)
Kétszázötven utassal a fedélzetén vasárnap elsüllyedt egy komp Indonézia középső részén - közölték kikötői tisztviselők. A tájékoztatás szerint 18 embert, a személyzet egy részét és utasokat...
jan. 12
0:48
Topolánek: a megfigyelők elhelyezése a feltétele az gázszállítás felújításának (Gondola)
Oroszország akkor újítja fel a gázszállításokat, amikor hitelesített értesítést kap, hogy a megállapodást minden érdekelt fél aláírta és a nemzetközi megfigyelői csoportok elfoglalták a számukra...
jan. 12
1:06
Bush tavaly elutasította Izrael kérését egy Irán elleni légicsapásra (Gondola)
George Bush amerikai elnök tavaly elutasította Izrael különleges bunkertörő bombára vonatkozó kérését, amelyekkel légicsapást akart mérni Irán fő nukleáris létesítményére. Az elnök ehelyett inkább...
jan. 12
4:30
Mától élesek a traffipaxok az M0-son (Alternatív Energia)
A mai naptól igen drága felvételek készülhetnek a gyorshajtókról az M0-s körgyűrű nyugati szektorában, ugyanis a rendőrség „élesíti” az elmúlt három hétben tesztjelleggel működtetett sebességmérőket. Összesen öt traffipaxdobozt szereltek fel, de ebből három mindig „vak”, csak kettőben van mérő, viszont mindig cserélgetik őket, így az autó­sok nem tudhatják, melyiknél hibáznak, ha elhaladva alatta…
jan. 12
4:48
Ne hagyja, hogy átverjék a bankok "páratlan" ajánlatai! (Alternatív Energia)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a napokban ismeretterjesztő kampányra kötelezte a Raiffeisen Bank Zrt.-t, hogy a fogyasztók tájékozottabbak legyenek lakás- és egyéb hiteleikkel kapcsolatban. Az osztrák bank ugyanakkor nem követett el jogsértést, mivel vállalta, hogy magatartását összhangba hozza a versenytörvény rendelkezéseivel. Más pénzintézetek napjainkban is futó hirdetési kampányainak is…
jan. 12
5:06
Hányszor tesz még keresztbe Sólyom? (Alternatív Energia)
Már több mint tucatnyi törvényt küldött vissza a parlamentnek és csaknem ennyit az Alkotmánybíróságnak Sólyom László. A köztársasági elnök így alig három és fél év alatt nemcsak beérte, hanem sok tekintetben túl is szárnyalta elődeit. A politikai vétóban például mindkét elődjénél nagyságrendekkel aktívabb, és ezzel nem ritkán politikai vitákat kavart. Halmai Gábor alkotmányjogász szerint Sólyom ma…
jan. 12
5:08
Budapest volt az első, mától több nagyváros is korlátozásokat rendelhet el (Alternatív Energia)
Ma és holnap sem várható javulás az időjárási helyzetben, ezért érvényben marad a Budapesten tegnap elrendelt szmogriadó. Sőt ma az ország több más nagyvárosában - Miskolcon illetve Salgótarjánban - is érvénybe léptethetnek hasonlóan szigorú korlátozásokat. Ugyanezt már tegnap meg kellett volna tenni Debrecenben is, de ott a fideszes városvezetés - figyelmen kívül hagyva saját rendeletét -…
jan. 12
5:24
Egész Európába megindulhat az orosz gáz szállítása (Alternatív Energia)
Ma tartanak tanácskozást az uniós energiaügyi miniszterek, hogy áttekintsék az energiakrízis eddigi eseményeit, s javaslatot tegyenek, miképpen lehet elkerülni a hasonló fejleményeket a jövőben. Magyarország felkészült az Ukrajnából érkező orosz földgáz azonnali fogadására, amennyiben Moszkva újból megindítja a gázszállítást - jelentette be Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi…
jan. 12
5:26
Ferencvárosban mind a hat jelölt indulhat január 25-i második körben (Alternatív Energia)
Nem sikerült az első körben parlamenti képviselőt választani Ferencvárosban a Gegesy Ferenc polgármester lemondásával megüresedett országgyűlési helyre. Mivel a jogosult 31 ezer helyi lakosnak hozzávetőleg a negyede élt vasárnap a választójogával, nem volt meg a voksolás érvényességéhez szükséges legalább 50 százalékos részvételi arány. Ez azt jelenti, hogy mind a hat jelölt indulhat a két hét…
jan. 12
5:36
Détár Enikő lopott otthonról, hogy elég zsebpénze legyen (Blikk)
BUDAPEST — Détár Enikő (44) imádja anyukáját, bár mindkettőjük szívfájdalma, hogy évente csupán egyszer találkoznak. A színésznő édesanyja egy ideje Floridában él, ám amikor hazalátogat, együtt elevenítik fel Enci kamaszkori csínytevéseit.
jan. 12
5:38
Lánykérőben Fekete Dávid és Krisztián (Blikk)
BUDAPEST – Komoly lépésre szánták el magukat a Megasztár dobogósai, Fekete Dávid (22) és Lakatos Krisztián (18). A fiatalemberek annyira szerelmesek kedveseikbe, hogy elhatározták: eljegyzik szerelmeiket.
jan. 12
5:40
Szüleivel tanul Ádok Zoli (Blikk)
BUDAPEST — (32). A Csillag születik egykori sztárja ugyan nem egy évfolyamban, de ugyanazon az egyetemen hallgat pszichológiát, mint édesapja és édesanyja.
jan. 12
5:42
Utálják a náci Tom Cruise-t (Blikk)
NEW YORK — Gyengének, sőt helyenként nevetségesnek tartja Tom Cruise (47) Valkyrie-ben nyújtott alakítását a New York Times.
jan. 12
5:42
MSZP-s szezonnyitás Noszvajon-Lesznek pozícióharcok? (Alternatív Energia)
A tavaszi politikai szezon napi­rendjére szánt reformokról tárgyal a héten – politikai szezon­nyitónak szánt tanácskozásán – az MSZP elnöksége. Eközben a szocialista szervezetekben lassan lezárul a tavaszi kongresszuson esedékes országos tisztújítást előkészítő jelölés. Továbbra sincs még a pártnak listavezetője a júniusi EP-választásra, bár információink szerint Kovács László is esélyes.
jan. 12
5:44
NOX Szilvi nyert mellbedobással (Blikk)
BUDAPEST — A magyar lányok a legszebbek, állítják folyamatosan a hazánkba látogató külföldiek. Elnézve a listát, lehet ebben igazság.
jan. 12
5:44
Ki a legesélyesebb az MTV elnöki posztjára? (Alternatív Energia)
Ma tesz újabb kísérletet a tévéelnök­jelölt-állításra az MTV kuratóriumi elnöksége. Információink szerint Sztaricskai Tamás menedzser lehet a konszenzusos személy, aki – ha a nagykuratórium is támogatja – beülhet Rudi Zoltán tavaly márciusban üressé vált székébe. Ahhoz, hogy Sztaricskai lehessen a költözés és szervezeti átalakítás előtt álló MTV első embere, tíz voksot kell szereznie a tizennégy…
jan. 12
5:45
A földbe döngölt konkurens romjain építkezik a Tesco! (Pénzcentrum)
A Tesco szóvivője megerősítette azokat a kósza híreket, melyek szerint a hipermarket a tönkrement Woolworths romjain építkezve bővítené birodalmát a szigetországban....

Keresés