LOS ANGELES – Könnyen lehet, hogy már nem hagyhatja el élve a kórházat Patrick Swayze (56). A Dirty Dancing sztárját pénteken kellett beszállítani a klinikára, ahol tüdőgyulladást állapítottak meg nála, s orvosai szerint a kemoterápia miatt legyengült szervezetnek ez könnyen végzetes lehet.
A magyarországi hárompilléres öregkori ellátás második pilléreként számon tartott magánnyugdíjpénztárak rendszere a válság következtében súlyos veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni. Az éves eredmények összesítése még folyamatban van, de az évközi adatok alapján valószínűsíthető, hogy milliárdok tűntek el a nyugdíjalapokból, a 2008-as befizetéseket pedig egyszerűen elvitte a válság....
Sem az alacsony részvétel, sem a pártok sorrendje nem meglepő - mondták a ferencvárosi időközi választás eredményéről egybehangzóan az MTI-nek nyilatkozó politológusok, de míg Kiszelly Zoltán szerint a pártok a következő uniós és országgyűlési választásokra nézve tanulságokat vonhatnak le a voksolásból, addig Juhász Attila azt mondta: az időközi választásokból nem lehet általános következtetéseket…
Vasárnap hajnalban Washingtonban megtartották Barack Obama leendő amerikai elnök beiktatási ünnepségének főpróbáját. Az Obamát helyettesítő Derrick Brooks, a hadsereg egy őrmestere a Capitolium nyugati oldalán néhány szavas beiktatási beszédében azt mondta: "Amerikai honfitársaim, Isten áldja Amerikát".
Létfontosságú, hogy mindennap kellő mennyiségű folyadékot igyunk. De melyek az ideális szomjoltók? A víz és a tea különösen jót tesz, de a könnyű alkoholos italok is egészségesek.
A Gázai övezet elleni izraeli offenzíva közel került ahhoz, hogy elérje a kitűzött célokat, de a hadművelet folytatódni fog – jelentette ki az izraeli miniszterelnök vasárnap. Az izraeli légierő és a tüzérség tegnap Gáza várost támadta. A hét végén legalább hat polgári személy halt meg Gázában. Izrael eddig tíz katonát vesztett.
A cápa utolsó tangója címmel, Médiaszociológiai tanulmányok a félkemény diktatúrában alcímmel jelent meg Szekfű András könyve a Gondolat Kiadónál. A szerző szerint a média hatalmának mértéktelen túlbecsülése olyan örökség, ami a korábbi diktatúrából származik.
A Twitter elnevezésű miniblognak többször is halálhírét keltették az utóbbi időben, a netes és mobiltelefonos alkalmazás kiötlői pedig maguk sem tudják igazán, mire is jó a találmányuk. A multinacionális cégek azonban máris felfedezték maguknak, mint az ultraszemélyes pr-kapcsolatok legmegfelelőbb médiumát....
A Budapesten elrendelt szmogriadó miatt az autóközlekedésben bevezetett korlátozások betartására a rendőrség csak figyelmeztet, de nem büntet - mondta Demszky Gábor a Fővárosi Védelmi Bizottság vasárnapi ülése után. A szennyezettségnek számos egészségkárosító hatása lehet: nézze meg, hol a legrosszabb a helyzet!
MILÁNÓ — Megtorpant az Internazionale labdarúgócsapata. A címvédő az olasz bajnokság 18. fordulójában csak 1-1-es döntetlent játszott a Cagliari ellen, ezzel megszakadt a nyolcmeccses győzelmi sorozata.
MAGDEBURG — Jeles nap volt január 10. a magyar profi ökölvívás történetében. A félnehézsúlyú Erdei Zsolt (34) és a nagyközépsúlyú Balzsay Károly (29) személyében az Universum Box Promotion magdeburgi gáláját követően immáron két magyar világbajnoka van a WBO-nak, a Boksz Világszervezetnek. A négy nagy világszövetség bármelyikénél hasonlóra még nem volt példa korábban.
VALPARAÍSO — Kis túlzással Ernesto Che Guevara (†39) nyomdokaiba léptek a Dakarrali motorosai. Az egykori argentin forradalmár, volt kubai miniszter 1952-ben ugyanis szülőhazájából indulva körbeutazta Dél-Amerikát, s élményeit „A motoros naplója” című művében mesélte el.
BUDAPEST — Összefogtak a magyar labdarúgás sztárjai. A futballistákat sajnos fájdalmas esemény hozta össze tegnap a Papp László Sportarénában. A tragikusan fiatalon elhunyt Dárdai Balázsra (†22), Fehér Miklósra (†24), Bánka Kristófra (†24) és Zavadszky Gáborra (†31) emlékeztek egy teremtornán.
CSONGRÁD — Különös körülmények között látta meg a napvilágot Négyesi Nikoletta (14)! A kislány 14 évvel ezelőtt ugyanis egy benzinkúton jött a világra. – Niki harmadik gyerekként érkezett a családba, két nagyobb fiú után. Talán ezért született annyira váratlanul gyorsan – emlékezett vissza az édesanya, Magyar Kornélia (35) az 1995. szeptember 12-i eseményre.
MAGYARORSZÁG — A nagyvárosok levegője országszerte szennyezett. Itt a riadó, hétfőn Budapesten elvileg csak a páros rendszámú autókat lehetne használni, de ki tartja be a rendeletet?
Az újév második munkahete is igen mozgalmasnak ígérkezik. Míg a tengerentúlon a legfrissebb kiskereskedelmi adatok, addig Európában az Európai Központi Bank kamatdöntése miatt izgulhatnak a...
BUDAPEST — Közös főzések és síelés: így telt a Gyurcsány család kéthetes téli üdülése. A Blikk megszerzett néhány fényképfelvételt a miniszterelnök családjának ausztriai útjáról, amelyekről kiderül: a miniszterelnök nem csupán a húsok és a kocsonya elkészítésében jeleskedett az ünnepek alatt! Gyurcsány Ferenc szakácstudományát az édességek területén is kipróbálta: többek között túrós-mazsolás…
BUDAPEST—PÁRIZS — Eltűnt lányáért menetelt Francis Bretnacher tegnap délután. Még Ophélie barátai, ismerősei, tanárai a Portside de Cuba szórakozóhelyről indulva megtették a lány utolsó ismert útját, addig tőlük 1500 kilométerre, a francia fővárosban egy másik menet is megindult.
A Magyar Demokrata Fórum a velencei országos választmányi ülésén úgy döntött, hogy minden formában megszakítja az együttműködést az Ifjúsági Demokrata Fórummal (IDF); a szervezet szerint a testületnek erre nincs jogköre, és a határozat elfogadása is szabálytalan volt.
Los Angelesben 66. alkalommal adták át helyi idő szerint vasárnap este az Oscar-díj "előfutárának" is tekintett Arany Glóbusz (Golden Globe) filmdíjat. A legjobb alkotás egy közismert vetélkedő indiai győzteséről szóló film lett. Woody Allen és a tavaly elhunyt Heath Ledger is a díjazottak között van.
A jövő hónapra várja babáját Sarka Kata. Mivel egy őrült ismét zaklatja őket, a producer minden óvintézkedést megtesz, még a kórházban is őriztetni fogja szeretett asszonyát
– Fogalmam sincs mit írtam alá, amikor a TV2 Megasztár műsorába beválogatták a 13 éves kislányomat – mondta a Borsnak Lüszi édesanyja. Edit asszony lapunktól értesült arról, hogy a szerződéskötéshez a Gyámügyi Hivatal engedélyére lett volna szükség
Avi Benajahu, az izraeli hadsereg szóvivője közölte vasárnap este egy izraeli tévécsatornának adott nyilatkozatában, hogy a hadsereg aznap megkezdte a tartalékos erők bevonását a Gázai övezetben zajló hadműveletekbe.
Ukrajna újra aláírta az Európába irányuló orosz gázszállítások tranzitját ellenőrizni hivatott megfigyelőkről szóló megállapodást, immár kiegészítések nélkül - jelentette be hétfőn reggel a Gazprom sajtóosztálya, majd ezt később Vlagyimir Putyin is megerősítette.
A világméretű recesszió mélységét és befejezésének idejét nem számszerűsítette, a magyarországi hatását azonban igen a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb előrejelzésében, amely az Erste Bank együttműködésével készült.
Viktor Juscsenko ukrán elnök lemondta a hétfőre, Nyíregyházára tervezett találkozóját Sólyom László köztársasági elnökkel - közölte a magyar államfő hivatala vasárnap az MTI-vel.
Híresek, gazdagok és látszólag imádják a családjukat. Ám míg a nagyvilág előtt feleségük és gyerekeik kezét szorongatják, a színfalak mögött túlfűtött vágyaik beteljesedését hajszolják. Sorozatunkban híres családapák szexbotrányait vesszük nagyító alá. Az első részből kiderül: a három gyermekes David Beckham milyen nőkre izgul, és mit szeret az ágyban.
Százhúszmillió eurós kártérítési pert indít az olasz állam a két és fél évvel ezelőtt napvilágra került korrupciós futballbotrány tizennyolc főbűnösével szemben.
A szabadság 2008-ban is visszaszorulóban volt a világon - állapította meg idei jelentésében a Freedom House független amerikai intézet, amely szerint a demokrácia jelentősen gyengült Oroszországban.
A közeljövőben otthon is videotelefont fogunk használni, és sokkal olcsóbb lesz a mobiltelefon az internetalapú telefon segítségével - mondta a Népszabadságnak Scott Durschlag, a Skype ügyvezető igazgatója. Az ötödik évét épp csak betöltött vállalat, bár "csak" 143 millió dolláros bevételt ért el tavaly, a világ telefonforgalmának nyolc százalékát bonyolítja le.
Kiszel Tündét ki lehet bérelni. Aki mélyen a zsebébe nyúl, pár órára élvezheti a díva társaságát. Kiszel pedig szórakoztat, beszélget, mosolyog, személyiségével emeli az est fénypontját. A díva mellékkeresetéről egy internetes portál rántotta le a leplet, de Kiszel állítja: hiába próbálkoznak be nála a legénybúcsúkon a részeg vendégek, a tevékenységi körének vannak határai.
Két címmérkőzés, két győzelem, két magyar világbajnok. Röviden így lehetne összefoglalni a magdeburgi profi bokszgálát, ahol a félnehézsúlyú Erdei Zsolt megvédte, a nagyközépsúlyú Balzsay Károly pedig megszerezte a WBO vb-övét.
Kijev beleegyezett abba, hogy a moszkvai aggodalmakat figyelembe véve, újra aláírja az Európának szánt orosz gázszállítások ellenőrzéséről szóló megállapodást
Két magas rangú rendőri vezető ül majd a vádlottak padjára egy hónap múlva – írja a mia Magyar Nemzet. A napilap úgy tudja, hogy Tiborcz János Zala megyei rendőrfőkapitány, és Molnár József Nagykanizsa rendőrkapitánya ellen azért emelt vádat a Somogy Megyei Katonai Bíróság, mert korlátozták az irányításuk alatt működő kapitányságok dolgozóit abban, hogy éljenek a törvényben biztosított…
Hétfőtől csak vízummal vagy - ahogy az a magyar állampolgárok esetében már érvényben van - előzetes elektronikus beutazási engedéllyel látogathatnak külföldiek az Egyesült Államokba.
Kezd visszatérni az élet a feltörekvő piaci részvényalapokba, egyetlen hét alatt ugyanis 2 milliárd dollár volt a nettó tőkebeáramlás nagysága. A globálisan befektető alapok vitték a prímet 1.2...
Jelentősen csökkent a fővárosban a légszennyezettség értéke, de négy állomáson még mindig a riasztási szint feletti értéket mértek - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese. Bibók Zsuzsanna hozzátette: amennyiben a napi átlagos érték 100 mikrogramm/köbméteres szint alá süllyed, akkor kedden várhatóan feloldják a közlekedési korlátozást. Jelenleg a XXII.…
A múlt hónapra jóval 4 százalék alá süllyedő, az év későbbi szakaszaira pedig már radikális ütemben csökkenő, 1,5 százalék felé tartó éves összevetésű magyarországi inflációt jósolnak első idei prognózisaikban londoni feltörekvő piaci elemzők. A citybeli előrejelzések között van olyan, amelyik az év egészére is 2 százalék alatti átlagos magyar inflációval számol.
Néma menettel emlékeztek a Corvinus egyetem diákjai a december 4-én eltűnt francia társukra, Ophelie Bretnacher-re vasárnap kora délután. A diáklány előkerítésére több szervezet is alakult, eltűnése politikai üggyé dagadt Párizsban, ahol szintén demonstrált a szülők kérésére megjelent tömeg.
Hétfőtől csak vízummal vagy - ahogy az a magyar állampolgárok esetében már érvényben van - előzetes elektronikus beutazási engedéllyel látogathatnak külföldiek az Egyesült Államokba. Mindössze...
A Budapesten elrendelt szmogriadó miatt az autóközlekedésben bevezetett korlátozások betartására a rendőrség egy joghézag miatt csak figyelmeztet, de nem büntet
A Hócipő két alapítója is szerződésben áll a Miniszterelnöki Hivatallal, sőt Gáti László két cégen keresztül is osztogatja a tanácsokat és viszi a pénzt. A kancelláriának a koalíciós kormány bukásáig dolgozott egy Nyáry Krisztiánhoz (ő a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója) köthető vállalkozás is.
Mínusz ötven fok alá ereszkedett hétfőre virradóra a hőmérő higanyszála sok helyütt az orosz Távol-Keleten. Az erős hideghullám Jakutföld és Kolima-vidék nagy területét érinti, ahol a legalacsonyabb hőmérsékletet, mínusz 54 fokot Ojmjakon városában mérték.
Érvénytelen a ferencvárosi időközi választás első fordulója, miután vasárnap este hét óráig nem jelent meg az urnák előtt a választásra jogosultak fele. A szavazatok több mint felét az előzetes eredmények szerint a Fidesz-KDNP jelöltje, Bácskai János kapta.
A kőolaj ára mérsékelten csökkent a hétfő reggeli kereskedésben. A szakértők azt mondták, hogy a befektetők alapvetően kivárnak, mielőtt arról döntenének, hogy hogyan tovább. Látni akarják ugyanis a t...
Több mint kétszer annyi szavazatot kapott a Fidesz jelöltje a ferencvárosi időközi országgyűlési választáson, mint MSZP-s ellenfele. A választás érvénytelenül és eredménytelenül zárult, mivel a részvétel nem érte el az ötven százalékot.
Ma jelölnek és - ha ez sikerül - választhatnak elnököt a Magyar Televízió (MTV) élére; sorrendben ez a posztra kiírt negyedik pályázat. Az első lépésért felelős kuratóriumi elnökségben egy hete még ne...