BERLIN – A Top Gunban szovjet vadászgépeket üldözött, a Született július 4-én című filmben vietnamiakra lőtt, Az utolsó szamurájban pedig japánokra. Valkűr című új filmjében Tom Cruise (46) ismét hőst alakít, de ezúttal náci egyenruhában. Még németül is beszél, legalábbis a feliratos verzió elején. Utána jönnek a brit bombázók, és az általa megformált Claus von Stauffenberg ezredes a kórházban…
"Nincs válság" - ezt a választ adja a "Mit kezdjünk a nagy magyar válsággal?" alcímmel most megjelent könyv alapkérdésére Csák János, aki azért elismeri, hogy zűrzavaros időket élünk. Szerinte most a legjobb, ha a körülöttünk élő fontos nőkre, az édesanyákra, nagymamákra, feleségekre, egyéb nőismerősökre fordítunk nagy figyelmet, a többi megy magától. Hernádi Zsolt "közgazdászosabb", de szintén…
Cigányok és egy 20-30 fős társaságból álló eddig ismeretlen csoport összecsapásának volt szemtanúja a Riasztás stábja. A Hír Televízió bűnügyi magazinja szombaton Fejér megyében forgatott, amikor egy autókonvojra lettek figyelmesek, amelyet követni kezdtek. Az autók, amelyek közt több külföldi rendszámú - többek közt szerb - is volt az enyingi benzinkútnál félre álltak. A benzinkúton tartózkodó…
Belehalt sérüléseibe a libanoni Haladó Szocialista Párt egyik tagja, aki részt vett a Rafík Haríri volt kormányfő életét kioltó merénylet 4. évfordulója alkalmából tartott bejrúti megemlékezésén. A...
Megsérült a vezetője annak az autónak, amely oszlopnak ütközött, majd felborult Budapesten a belvárosban ma. Az autó a Deák tértől az Astoria irányába haladt, amikor feltehetően kisodródott.
Délután egy óra után elindult a meggyilkolt Marian Cozma kézilabdázó tiszteletére rendezett emlékmenet a veszprémi Óváros térről. A több ezer ember egy-másfél kilométernyi hosszú tömeget alkotva a Veszprém Arénához vonul, ahol az MKB Veszprém a spanyol Ademar León együttese ellen játszik majd délután négy órától. A menet élén a kézilabdázó nagyméretű fotóját viszik, amely alatt az áll: „Soha nem…
Gigantikus hitelre szorul a Nemzetközi Valutaalap, a kölcsönt Japán biztosítja. A 100 milliárd dolláros hitellel történetének legnagyobb összegű kölcsöntámogatásában részesült a Valutaalap.
Nagy erejű földrengés volt vasárnap délelőtt Peruban és Japánban, egyik helyről sem érkezett hír károkról vagy sebesülésekről. Peru északi partjainál a reggeli órákban 6,2-es erősségű földmozgást...
Minden ok nélkül, súlyosan bántalmaztak egy fekete bőrű amerikai állampolgárt civil ruhás rendőrök a bécsi metróban egy osztrák lap értesülése szerint. A Kurier vasárnapi számában közölt beszámoló alapján az eset a múlt szerdán történt a 4-es metróvonal spittelaui állomásán, ahol a munkába induló Mike B.
Nagy erejű földrengés volt vasárnap délelőtt Peruban és Japánban, de egyik helyről sem érkezett hír károkról vagy sebesülésekről. Peru északi partjainál a reggeli órákban mértek 6,2-es erősségű földmozgást, amelynek epicentruma a Csendes-óceánban volt, Piura perui várostól 71 kilométerre délnyugatra.
BUDAPEST – A Valentin-napnak köszönhetően csak egy csók volt a belépő tegnap Kispesten. A Bp. Honvéd labdarúgócsapatának a másodosztályú Baktalórántháza volt az ellenfele a Ligakupa csoportkörének utolsó fordulójában, s bár az időjárás nem fogadta kegyeibe az ünneplő szerelmeseket, a csípős hideg sem tartotta vissza a párokat, hogy kilátogassanak a Bozsik stadionba.
Már nemcsak a köztelevízióban, de két országos kereskedelmi tévében is műsoridőre tart igényt a szocialista kormányfő. A miniszterelnöki kabinet kérésére hétfőn Gyurcsány Ferenc külön tévébeszédben magyarázhatja a válságkezelő intézkedéseket.
Minden ok nélkül, súlyosan bántalmaztak egy fekete bőrű amerikai állampolgárt civil ruhás rendőrök a bécsi metróban egy osztrák lap értesülése szerint. A Kurierben közölt beszámoló alapján az eset...
Csoportos garázdaság miatt hét embert őrizetbe vett a rendőrség szombat este egy enyingi benzinkútnál. Egy 15-20 tagú társaság italokat dobált, az esetet egy helyben forgató tévéstáb is felvette. Vasárnap este két ember önként jelentkezett a siófoki rendőrségen, hogy részt vettek a garázdaságban, őket Székesfehérvárra szállítják kihallgatásra.
A General Motors választás elé állítja a kormányt a jövő héten, amikor prezentálja reorganizációs tervét: vagy újabb többmilliárd dolláros állami segítséget kap, vagy kénytelen lesz csődvédelmet...
Már a harmadik fegyelmi megrovást kapta két hónapon belül Nagykanizsa közgyűlésétől Marton István polgármester, aki bírósághoz fordul a határozatok megszüntetéséért.
Családi veszekedés miatt ugrott ki a 15 éves fiú, Szegeden a Pentelei sor egyik 10 emeletes panel nyolcadik emeletéről. Információk szerint, amikor a fiú a mélybe vetette magát, az édesanyja otthon volt, így azonnal észlelte a tragédiát.
Új boncolást kér Franciaországban Ophélie Bretnachert családja - mondta a Budapesten eltűnt francia diáklány szüleinek ügyvédje. Francis Chouraqui a Journal du Dimanche című, vasárnap megjelenő...
Megszavaztatta az MSZP elnökségét és a kormányt is a miniszterelnök a hétfőn bejelentendő, a szociális, a foglalkoztatási és az adórendszer átalakítására vonatkozó intézkedésekről - értesült...
Sokkal fejlettebb, találékonyabb volt a neandervölgyi ember, mint azt eddig gondoltuk. Egy jazz-zeneszerző ugyanis cardiffi tudósok segítségével megalkotta azt a 75 perces zeneművet, amely valószínűleg 200 ezer évvel ezelőtt szórakoztatta az ősembert, és amely felidézi lehetséges hangját.
Csókrekordot állítottak fel a mexikóiak Valentin-napon: 39.987 pár csókolózott egyszerre. Ezzel legyőzték a korábbi a rekordert, az angliai csókolózáson 32 ezer ember vett részt 2007-ben....
Megszavaztatta az MSZP elnökségét és a kormányt is Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a hétfőn bejelentendő, a szociális, a foglalkoztatási és az adórendszer átalakítására vonatkozó intézkedésekről - értesült kormányzati forrásból az MTI vasárnap.
Az SZDSZ aggasztónak tartja, hogy a politika beleártja magát a fiatalok szórakozásába - mondta vasárnap Léderer András. Az SZDSZ ügyvivője közölte: tudomásukra jutott, hogy az elmúlt két hónapban a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) és a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (Mahasz) alkalmazottai sorra járták az éjszakai szórakozó helyeket, ahol a disc-jockey-ktől (DJ) több…
A Milannál eltöltött huszonnégy év után az idény végén visszavonul a profi labdarúgástól Paolo Maldini. A játékos, aki 1985. január 20-án mutatkozott be a milánói klub színeiben, vasárnap este pályafutása utolsó városi rangadóján lép pályára az Inter ellen. Az acmilan.com ennek apropóján készített interjút a nyáron 41. születésnapját ünneplő, legendás hátvéddel.
Több ezres tömeg vonult Veszprémben az Óvárosból - a múlt hétvégi gyilkosság helyszínét érintve - az Arénáig, ahol az MKB Veszprém férfi kézilabda-csapata BL-mérkőzést játszik a spanyol Ademar Leon ellen.
A kormány 2016-tól nyolc év alatt fokozatosan 65 évre emelné a nyugdíjkorhatárt - tudta meg kormányzati forrásból az MTI vasárnap. A kabinet hosszú távú tervei között az szerepel, hogy 2016-tól...
Másodállásban örömlánykodott egy tanítónő az Egyesült Államokban, és még el is lógott az iskolából tanítás alatt. A 35 éves nő ráadásul az iskola számítógépét is használta a találkák megbeszéléséhez.
GELSE – A helybéliek csodálkozva nézik, vajon mi lehet ez a jármű, amelynek olyan a hangja, mint egy buldózernek. Pedig csak a Weöres Sándor Általános Iskola buszát indította be a sofőr. A járgány a tengerentúlról került az apró településre, és ma már közel 150 gyermeknek segít eljutni az iskolába.
A miniszterelnök hétfőn javaslatot tesz a parlamentben az adó- és járulék-, valamint a szociális rendszer átalakítására, a nyugdíjrendszer megváltoztatására és a közjogi csomag elfogadására, de nem ragaszkodik ezek minden eleméhez, csak az irányukhoz és a nagyságrendjükhöz - közölte a kormányszóvivő vasárnap.
Koncertet rendeznek Stevie Wonder tiszteletére a Fehér Házban február 25-én, és akkor adják át a világhírű énekes-billentyűsnek és zeneszerzőnek a megtisztelő kitüntetést, a Library of Congress Awardst. Az 58 esztendős művészt a Rolling Stone zenei magazin minden idők 100 legnagyobb művésze között a 15.
Tovább ront a kisebb önkormányzatok helyzetén az „Út a munkához” program - állítják a polgármesterek. Az állami támogatás lehívásához a helyhatóságoknak 5 százalékos önrészt kellene felmutatniuk. Sok borsodi településen azonban nincs pénz erre, miközben a lakosság fele munkanélküli. A kormányzati program fő célja a rendszeres szociális segélyen lévő, tartósan munkanélküliek munkára ösz...
Akár 20,000 fős elbocsátást is bejelenthet a Royal Bank of Scotland, miután a jövő hét folyamán gyorsjelentésében újabb 28 milliárd fontos veszteségleírásról számolhat be a társaság - írja a londoni...
A 2009-es esztendő több változást is hozott a lízing-ügyleteket érintő adószabályozásokban. A lízingcégeket általánosan érintő kérdések - így például a felmerülő költségek áfa-kezelése, az ügyletek során alkalmazandó deviza-árfolyam, vagy külföldről nyújtott lízingügyletek - mellett érdemes odafigyelni a speciálisan az ingatlanok lízingbe adásával foglalkozó vállalkozásokra, illetve a cégautó…
Mikor indokolt, és mikor nem szabad elvégezni az amnioszkópiás vizsgálatot? Milyen szövődményei lehetnek? Hogyan zajlik a vizsgálat? Tényleg annyira fájdalmas? Objektíven a magzatvíz vizsgálatról.
Komoly iparággá nőtte ki magát a végzős diákok szalagavató bálja. Egy átlagos család közel félmillió forintot költ el erre az egyetlen estére, de mint mondják megéri: hiszen a gyermekük életében egyszer végzős a középiskolában.
Páva Zsolt elfogadta a Fidesz jelölését. A politikus a vasárnap tartott sajtótájékoztatón bejelentette: elfogadja a Fidesz helyi elnökségének a felkérését, és elindul az időközi polgármesteri választáson.
A miniszterelnök hétfőn javaslatot tesz a parlamentben az adó- és járulék-, valamint a szociális rendszer átalakítására, a nyugdíjrendszer megváltoztatására és a közjogi csomag elfogadására, de nem ragaszkodik ezek minden eleméhez, csak az irányukhoz és a nagyságrendjükhöz - közölte a kormányszóvivő vasárnap.
Elindul Pécs polgármesteri székéért Páva Zsolt. A városi közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciójának vezetője ezt vasárnap, sajtótájékoztatón jelentette be a baranyai megyeszékhelyen.
A 2010-től nyugdíjba vonulók már nem kapnák meg a 13. havi juttatást, az beépülne a járandóságba - állítja kormányzati forrásokra hivatkozva több hírportál. A kabinet rendkívüli üléséről kiszivárgott információk szerint a kisebbségi kormány 2016-tól kezdve - nyolc év alatt - 62 évről 65 évre emelné fokozatosan a nyugdíjkorhatárt, úgy hogy az évente négy hónappal lenne magasabb.
Kisfiút szült a Grammy- és Oscar-díj jelölt rapper, M.I.A, az énekesnő a MySpace közösségi portálon lévő blogjában jelentette be a gyermek születését. "Egészséges, csodálatos, szép, és a...