Jelentős mennyiségű készpénzt loptak el egy sukorói lakásból. A rendőrség ezzel kapcsolatban keresi azt a budapesti nőt, aki ez idő alatt házvezetőnőként dolgozott a vidéki házban.
Pénteken tesz hivatalos bejelentést Barack Obama amerikai elnök az iraki csapatkivonásról. Washington tervei szerint a harcoló alakulatok 2010 augusztusáig hagyják el az ázsiai országot - jelentette a CNN amerikai hírtelevízió pénteken.
Tisztább ivóvizet szeretne mintegy 170, Baranya, Somogy és Tolna megyei település, melyek konzorciumba tömörülve 25 milliárd forintra pályáznak a szükséges beruházásokhoz - írta pénteken az Új Dunántúli Napló.
Ma publikálta 2008-as eredményét az Erste Bank. Mivel a főbb számokat már korábban publikálta a gyorsjelentés számainál nagyobb jelentőségű, hogy bejelentették, véglegesen megállapodtak az osztrák...
Mentesítené a mikrovállalkozásokat az éves elszámolási kötelezettségek alól az Európai Bizottság. A javaslat évente legalább 1200 euró megtakarítást jelenthet az érintettek számára, ugyanakkor csökkentheti a könyvelőcégek bevételét is....
A globális felmelegedést segíti elő az, aki elválik, mivel két ember takarékosabban tud élni együtt, mint külön-külön. Együtt kevesebb energiát fogyasztanak és kevesebb szobára van szükségük - vélekedik egy ausztrál szenátor, aki szerint ezért jobb volna, ha a házasok nem válnának el.
Kuklay Antal katolikus plébános kapja idén a Parma fidei - Hit pajzsa kitüntetést. A 2000-ben alapított díjat minden évben a Kommunizmus áldozatainak emléknapján ítélik oda egy olyan "egyházi személy számára, aki a kommunista diktatúra évtizedeiben hű maradt hitéhez, magyarságához. A díjat szombat délelőtt adja át Mádl Dalma.
A külföldi hangulat jelenleg is rossz, az amerikai határidős indexek mínuszban tartózkodnak, egyetlen pozitívum a 25 milliárd eurós kelet-európai mentőcsomag. Mindezek eredőjeként nagyjából egy...
Több ezer lakost menekítettek ki otthonából pénteken Ausztráliában, mert az ország délkeleti részében ismét tüzek lobbantak fel, akárcsak a hónap elején, amikor Melbourne környékén több mint...
BÉKÉS MEGYE — Csupán két napig bírta elviselni a rá nehezedő nyomást, a bizalom megingását annak az általános iskolának a magyar-történelem szakos tanára, akiről megírtuk, hogy szado-mazo pornóval vádolják.
Legkésőbb egy éven belül újra egészségesen működik majd a jelzáloghitelezés Romániában, véget vetve az ingatlanpiac jelenlegi kilátástalan helyzetének - állítja a Román Bankszövetség elnöke. Mint...
Pénteken tesz hivatalos bejelentést Barack Obama amerikai elnök az iraki csapatkivonásról. Washington tervei szerint a harcoló alakulatok 2010 augusztusáig hagyják el az ázsiai országot -...
Két bankóriás, az amerikai Citigroup Inc. és a brit Royal Bank of Scotland kap kormányzati segítséget ezekben a napokban. Előbbinek a részleteit pénteken jelentik be, míg utóbbival kapcsolatban...
A nyugdíjpénztári tagokat a következő hónapokban kiküldendő számlaértesítők szembesítik majd a tavalyi veszteségekkel, megtakarításuk elolvadásával. Több lehetőség is van arra, hogy a pénztártagok forráshoz jussanak anélkül, hogy realizálják eddigi veszteségeiket
Talán az egyetlen hatóság, amelynek neve hallatán az emberek nem rezzennek össze. A 2006 óta működő Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF) elnöke nem dicsekszik, nem kommentál, csupán a tényeket ismerteti. Kovácsy Zsombor csak halkan jegyzi meg: van okuk a büszkeségre. Interjú.
Enyhe csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde csütörtökön, az európai piacok szintén gyengülést jeleznek a nyitás előtt. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír elemzője kisebb gyengülést jósol a nyi...
Az osztrák Erste Bank, Közép-Európában a nagyságra második bankcsoport az UniCredit mögött, legföljebb 1,89 milliárd euró értékben részvényeket bocsát ki az osztrák állam számára, az ügyletet legkésőb...
A nagy-britanniai Worcester a háború sújtotta Gázaváros testvérvárosa lenne. A 90 ezer lakosú brit település tanácsosa, Alan Amos szerint ezzel humanitárius gesztust lehetne kifejezni a palesztin város felé, amelyet januárban izraeli csapatok bombáztak.
Meghosszabbította pályázati jelentkezési határidejét a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtó Egyesület. Az egyetemi, főiskolai, hallgatói és oktatási portálok nevezését legkésőbb március 4-ig nyújtatják be a nevezők az idén első alkalommal kiírt Év Campus Honlapja versenyben.
Az osztrák Erste Bank, Közép-Európában a nagyságra második bankcsoport az UniCredit mögött, legföljebb 1,89 milliárd euró értékben részvényeket bocsát ki az osztrák állam számára, az ügyletet legkésőbb áprilisi végéig zárják, és legalább 400 millió euró friss tőkét bevon a tőkepiacról is, tőkemegfelelési mutatójának javítása végett.
Évek óta nem tapasztalt szintre emelkedett a munkanélküliségi ráta, értéke 8,4 százalékra nőtt november-januárban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSHI) pénteken.
Közleményben válaszolt a BÉT az elmúlt időszakban napvilágot látott elemzésekkel, cikkekkel kapcsolatban, melyek a tőzsdei transzparencia szabályozás változások miatti csökkenését firtatták. A BÉT...
A lakossági hulladékkezelési szolgáltatások folyamatosan fejlődnek, a továbblépés egyik irányának tekinthető a házhoz menő gyűjtés kiterjesztése, illetve a lomtalanítási rendszer átalakítása lehet....
A legnagyobb európai távközlési vállalat, a Deutsche Telekom - a Magyar Telekom tulajdonosa - pénteken eredményterve tavalyi túlteljesítéséről számolt be, és emelte idei előrejelzését. Az utolsó negye...
A magyar üzletemberek egyelőre még annak ellenére sem hozzák haza a külföldi offshore cégekben tartott pénzeiket, hogy ezt az idén – a kormány jóvoltából – adókedvezmény és -amnesztia igénybevételével tehetnék meg.
Megfeleződött a Dell nettó profitja a negyedik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, azonban még így is felül tudta teljesíteni a cég az elemzői prognózisokat. A hírre felfelé vette az...
Januárban tovább csökkent a háztartások új lakáshitel szerződéseinek értéke, elsősorban a svájci frank lakáshitelek jelentős visszaesése miatt, az átlagos hiteldíj mutatók (THM) pedig minden...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 28,49 pontos csökkenéssel, 10.360,43 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,27 százalékkal gyengült.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj péntek reggel 46,12 dollár volt Londonban áprilisi szállításra, 39 centtel olcsóbb a csütörtöki zárónál. A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 28,49 pontos csökkenéssel, 10.360,43 ponton nyitott pénteken. Ez a csütörtöki záró értékéhez képest 0,27 százalékos gyengülés.
Januárban tovább csökkent a háztartások új lakáshitel szerződéseinek értéke, elsősorban a svájci frank lakáshitelek jelentős visszaesése miatt, az átlagos hiteldíj mutatók (THM) pedig minden devizanemben emelkedtek - közölte a Magyar Nemzeti Bank pénteken.
Várandós a párja? Talán önnek is megdobogtatta a szívét a nagy hír, de belátja, hogy ideje elgondolkodni azon, mi a teendő a következő kilenc hónapban, amíg megérkezik a baba.
Fúzionál a TNS és a Research International piackutató és elemző vállalat. A lépéssel a világ legnagyobb ad-hoc kutató cégét hozzák létre. Eközben nevet vált és önállósodik a TNS két másik részlege, a Media Intelligence és a Worldpanel.
Évek óta nem tapasztalt szintre emelkedett a munkanélküliségi ráta, értéke 8,4 százalékra nőtt november-januárban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSHI) pénteken.
Januárban havi szinten 0.3 százalékkal, éves szinten 2.7 százalékkal emelkedett az infláció Szlovákiában, a decemberi 0.1 százalékos havi csökkenés, és a 3.5 százalékos éves szintű növekedés után. (ProfitLine.hu)
Tavaly a negyedik negyedévben már érezhető volt a vállalati szektorban a globális válság. A beruházási adatok tanúsága szerint szinte minden nemzetgazdasági ágban visszafogták kapacitásbővítő,...
Megoldási javaslatokkal keresi meg a Raiffeisen Bank azon lakossági ügyfeleit, akik a forint árfolyam elmúlt hetekben tapasztalt rendkívüli gyengülése miatt átmeneti fizetési nehézséggel küzdenek hitelük részleteinek visszafizetésekor. A Raiffeisen Bank telefonon keresi meg számos ügyfelét, hogy felajánlja a segítséget, és ezzel megelőzze a későbbi problémákat....
Tavaly a nemzetgazdasági beruházások volumene 3 százalékkal csökkent a bázishoz viszonyítva az előzetes adatok alapján, a negyedik negyedévben a beruházások 3,2 százalékkal estek vissza a bázishoz képest, míg előző negyedévhez viszonyítva, a szezonálisan kiigazított indexek alapján 0,1 százalékkal nőttek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Évek óta nem tapasztalt szintre emelkedett a munkanélküliségi ráta, értéke 8,4 százalékra nőtt november-januárban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. A munkanélküliségi ráta...
Bár tegnap rendesen odatette magát a hazai tőzsde, sajnos úgy tűnik, mindez csak arra volt jó, hogy ma innen szépen tovább essünk. Az amerikai határidős indexek enyhe mínusza negatív iránymutatást ad...
A hitelezők elől a felszámolási eljárások során eddig eltűnt több mint ezermilliárd forintos vagyon kimentve, de megvan. Csak az államot is magába foglaló hitelezői kör elől tűnt el....
Veres János szerint a következő hetekben, hónapokban kitűzhető az euró bevezetésének reális céldátuma. A pénzügyminiszter erről csütörtök este az adó- és nyugdíjrendszer átalakításával kapcsolatos közéleti fórumon beszélt Dombóváron.