2009. február 27. péntek

febr. 27
11:26
Évtizedes mélyponton az infláció az euróövezetben (Infostart)
Az euróövezetben januárban átlagosan 0,8 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, és 1,1 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly januárban, jelentették az EU statisztikai hivatalában pénteken, megerősítve a január végi előzetes becslést a tizenkét havi inflációra. A tizenkét havi infláció a legkisebb volt 1999. július óta.
febr. 27
11:26
Fékezhetetlenül olvad az infláció Európában (Privátbankár)
Az euróövezetben januárban átlagosan 0,8 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, és 1,1 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly januárban, jelentették az EU statisztikai hivatalában pénteken, meg...
febr. 27
11:33
Arn Gréta megizzasztotta Venus Williamset (BorsOnline)
Izgalmas, háromszettes csatára kényszerítette az acapulcói WTA-tenisztorna nyolcaddöntőjében az első helyen kiemelt, amerikai Venus Williamset a főtáblára jutásért Szávay Ágnest is legyőző Arn Gréta.
febr. 27
11:33
Fegyelmi vizsgálat a rendőrségnél a Cozma-gyilkosság miatt (Infostart)
Fegyelmi vizsgálatot rendelt el Bolcsik Zoltán dandártábornok, Veszprém megyei rendőrfőkapitány azok ellen a kollégái ellen, akik a veszprémi Cozma-gyilkosságot követően a Patrióta bárban intézkedtek.
febr. 27
11:33
Fegyveres hatalomátvételre készülnek a neonácik? (Infostart)
A neonáci csoportok megpróbálnak tőkét kovácsolni a nemzetközi pénzügyi válságból, amelyet az idegenek elleni hangulatkeltésre használnak Németországban. A Spiegel című hírmagazin értesülése szerint e csoportok azt remélik a munkanélküliség erősödésétől, hogy a lakosság körében ismét népszerűsíthetik a hitleri eszméket.
febr. 27
11:33
Gyurcsány szerint politikai szélhámosokkal állunk szemben (videó) (HírTV)
Nézze meg a közelmúlt legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül.hírTV
febr. 27
11:33
A Fidesz bojkottálja a Klubrádiót (Alternatív Energia)
A Fidesz úgy döntött, hogy politikusai nem nyilatkoznak a Klubrádióban, attól nem fogadnak el meghívást, amíg Kuncze Gábor a rádiónál műsort vezet, és bocsánatot nem kér az általa elmondottakért - közölte Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója pénteken.
febr. 27
11:34
Tatárszentgyörgyi gyilkosság: fegyelmi indul a "forró nyomos" rendőri vezetők ellen (hirado.hu)
Hibát vétettek a rendőrök, amikor nem terjesztették ki az első pillanatban a helyszíni szemlét a tatárszentgyörgyi ház környékére - mondta Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője
febr. 27
11:34
Ismét nyugalomra int mindenkit az osztrák jegybank (Portfolio)
Még a legrosszabb forgatókönyvek teljesülése esetén bekövetkező eseményeknek is ellen tudnának állni az osztrák bankok, hiszen jelenlegi tőkeellátottságuk és a kormányzati mentőcsomag intézkedései...
febr. 27
11:34
Egyre agresszívebb a Tesco (Pénzcentrum)
Az egyik legnagyobb szupermarket- lánc árpolitikája fokozatosan agresszívebb képet mutat: a Tesco a válság miatt árérzékenyebb vevőket egyre nagyobb kedvezményekkel próbálja magához édesgetni....
febr. 27
11:35
Tapintható a feszültség az unió régi és új tagjai között (Infostart)
Egyre inkább politikai felhangot kap a globális gazdasági válság az Európai Unión belül - állapítja meg a francia Les Echos. A jól értesült gazdasági napilap két nappal a vasárnapra tervezett brüsszeli uniós csúcstalálkozó előtt úgy véli, hogy csaknem tapintható a feszültség az Európai Unió kelet-közép-európai és a régi, nyugat-európai tagjai között. Ennek oka a lap szerint az, hogy a csőd szélén…
febr. 27
11:35
Szlovák állami támogatás az új autók vásárlásához (HírTV)
1500 vagy 2000 euróval támogatná az állam az új gépkocsit vásárlókat Szlovákiában, a válságtanács szakembereinek javaslata alapján. A tervet a kabinet várhatóan jóváhagyja.
febr. 27
11:36
Cozma-gyilkosság: fegyelmi vizsgálatot rendeltek el az intézkedő rendőrök ellen (hirado.hu)
A "gyorsasággal voltak bajok" - mondta el Bolcsik Zoltán a Veszprém megyei rendőrfőkapitány
febr. 27
11:36
Tatárszentgyörgyi gyilkosság: fegyelmi eljárás a helyszínelést vezetők ellen (Gondola)
Szakmailag hibáztak a rendőrök, amikor nem terjesztették ki a helyszíni szemlét már az első pillanatban a tatárszentgyörgyi ház környékére, így nem vették észre az épülettől néhány méterre levő...
febr. 27
11:37
Husztiék továbbléptek az UEFA-kupában (HírTV)
Továbbjutott az UEFA-kupa legjobb 16 csapata közé a Huszti Szabolccsal felálló Zenit Szentpétervár. Az orosz együttes, akárcsak az első mérkőzésen, 2-1-re legyőzte a Stuttgart csapatát, igaz, ezúttal idegenben. A magyar középpályás kezdő volt, a 73. percben cserélte le edzője.
febr. 27
11:38
'89 Moziklub - rendszerváltó filmek szombatonként az m1-en (hirado.hu)
A Moziklub A cigányok ideje című filmdrámával indul, majd olyan klasszikusokat vetít az MTV, mint a Céllövölde, a Forradalmárok és a Moszkva tér
febr. 27
11:38
Elfogták a pécsi kézigránátos támadás gyanúsítottját (Gondola)
Elfogták a pécsi tavaly novemberi kézigránátos támadás gyanúsítottját, akit délelőtt hallgatnak ki - jelentette be Házi István, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója. A...
febr. 27
11:40
A Fidesz szerint egy új kormány védheti meg a munkahelyeket (Gondola)
A meglévő munkahelyek megvédésére és újak létrehozására van szükség, de ehhez új irány és új, alkalmas kormány kell - tudatta a Fidesz helyettes szóvivője közleményben az MTI-vel pénteken, arra...
febr. 27
11:42
Kik fizetnek az internetért? (Piac és Profit)
Az EnterNet a legnagyobb hazai alternatív internetszolgáltató 2006-hoz hasonlóan 60 ezer ügyfeléből 1500 előfizető nyilatkozatát gyűjtötte össze internetezési szokásairól idén januárban is, amit összevetett a 3 évvel ezelőtti adatokkal. Mivel a minta bizonyos szempontból az egész hazai lakosságra reprezentatívnak mondható ezért az EnterNet úgy döntött nyilvánosságra hozza eredményeit.
febr. 27
11:42
A rendőrök szerint összefüggés van a romák elleni támadások között (Gondola)
Összefüggést mutatnak a romák elleni, halálos áldozatokat követelő támadások, a feltételezések szerint az elkövetők jártasak a vadászfegyverek használatában - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda...
febr. 27
11:42
Nem fizet csak úgy az IMF (Privátbankár)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) akkor folytatja a kiutalást Ukrajnának, ha az ukrán kormány bizonyítani tudja a költségvetési hiány finanszírozhatóságát. "Álláspontunk szerint ha a kormány meg tud állap...
febr. 27
11:44
Ökomozaik (Gondola)
AZ európai országok igyekeznek korlátozni vízfogyasztásukat, de az importált termékek révén így is óriási mértékben terhelik meg a világ vízháztartását. Az exportra termelő afrikai eperföldek vízfogyasztásukkal hozzájárulnak az ottani tavak kiszáradásához.
febr. 27
11:51
Papírszínházzal ünnepel a húszéves gyermektáncház (Infostart)
Húszéves a Marczibányi Téri Művelődési Központban működő Kőketánc Gyermektáncház, ahol moldvai és gyimesi muzsika kíséretében táncokat, dalokat, mondókákat tanulhatnak a kicsik vasárnaponként. A jubileumi programokról Sándor Ildikó néprajzkutatót, a vasárnapi rendezvény házigazdáját kérdeztük.
febr. 27
11:51
Szonda Ipsos: Kétharmados Fidesz-előny a biztos szavazóknál (Infostart)
A pénzügyi-gazdaság válság kezelése nem változtat a párterőviszonyokon, a biztos szavazók 60 százaléka továbbra is a Fideszt támogatja - derül ki a Szonda Ipsos új felméréséből. Jelenleg a válaszadók kevesebb mint harmada venne részt az európai parlamenti választásokon, de az intézet véleménykutatási igazgatója szerint még sokan aktivizálhatóak a júniusi megméretésig.
febr. 27
11:51
Megsegítik a régió bankjait (Index)
A 25 milliárdos csomag csepp a tengerben, de beindíthatja a hitelezést. Ausztria és Magyarország az összeg sokszorosát kéri. Az OTP és a forint így is erősödik.
febr. 27
11:51
Összefüggés van a romák elleni támadások között (Metropol)
Összefüggést mutatnak a romák elleni, halálos áldozatokat követelő támadások, a feltételezések szerint az elkövetők jártasak a vadászfegyverek használatában.
febr. 27
11:51
Sok volt a 27 év - Szakított a magyar színész! (hirado.hu)
Forgács Gábor és kedvese között a gyermekvállalás kérdése okozta a fő problémát
febr. 27
11:51
Azok az átkozott határidők - vagy mégsem? (HR Portál)
Trénerként vagy coachként gyakran szembesül az ember azzal a helyzettel, hogy egyfajta mágikus képességet tulajdonítanak neki a megrendelők, abban bízva, hogy ripsz-ropsz, néhány nap alatt olyanná varázsolja majd a munkatársakat, amilyennek a vezetők legszebb álmaikban látni szeretnék őket! Nincs ez másként az időgazdálkodási tréningek esetében sem, amelyekkel kapcsolatban különösen sok téves…
febr. 27
11:52
1999 óta nem volt ilyen alacsony infláció az eurózónában (ProfitLine)
Az euróövezetben januárban havi szinten 0,8 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, és 1,1 százalékkal voltak magasabbak éves szinten. A tizenkét havi infláció a legkisebb volt 1999. július óta. Az elemzők 1,4 százalékos éves összehasonlítású inflációt vártak januárról. (ProfitLine.hu)
febr. 27
11:52
Régiós humanitárius válságra figyelmeztet a Világbank elnöke (Portfolio)
A kétéves futamidejű, 24.5 milliárd euró értékű program gyors, széleskörű finanszírozást biztosít a bankoknak, valamint hozzájárul a vállalatok forráshoz jutásához. Ez a közös terv felgyorsítja a...
febr. 27
11:52
Gyorshír! Leállította a szakaszos folyósítást az OTP Lakáslízing! (Pénzcentrum)
Az új lakás vásárlók körében egyre nagyobb népszerűségnek örvendő önerő nélküli lízingkonstrukció megszüntetését követően újabb szigorítást vezetett be az OTP Lakáslízing....
febr. 27
11:53
Ponyi Béla Salgótarján új rendőrkapitánya (Index)
Butkai Sándor kinevezését indoklás nélkül vonta vissza az országos főkapitány.
febr. 27
11:54
Európa is az emelkedő munkanéküliségtől szenved (ProfitLine)
Az eurózónán belül a munkanélküliség 8,2 százalékra, míg az egész EU-ban 7,6 százalékra emelkedett a munkanélküliség januárra, a decemberben mért 8,1, illetve 7,5 százalékról. (ProfitLine.hu)
febr. 27
11:54
Telefonon hív a Raiffeisen, hogy segítsen (Portfolio)
Megoldási javaslatokkal keresi meg a Raiffeisen Bank azon lakossági ügyfeleit, akik a forint árfolyam elmúlt hetekben tapasztalt rendkívüli gyengülése miatt átmeneti fizetési nehézséggel küzdenek...
febr. 27
11:54
Rekordszámú jelöltje van az idei Nobel-békedíjnak (Gondola)
Rekordszámú, 205 jelöltje van az idei Nobel-békedíjnak - közölte pénteken az oslói Nobel-intézet. A jelöltek között 33 szervezet és 172 magánszemély van - közölte az intézet, amely soha nem hozza...
febr. 27
11:56
Van segítség a devizahiteleseknek (Portfolio)
Megoldási javaslatokkal keresi meg a Raiffeisen Bank azon lakossági ügyfeleit, akik a forint árfolyam elmúlt hetekben tapasztalt rendkívüli gyengülése miatt átmeneti fizetési nehézséggel küzdenek...
febr. 27
11:56
Fegyelmi indul a Cozma-gyilkosságnál intézkedő rendőrök ellen (Gondola)
Fegyelmi vizsgálatot rendelt el Bolcsik Zoltán dandártábornok, Veszprém megyei rendőrfőkapitány azok ellen a kollégái ellen, akik a veszprémi Cozma-gyilkosságot követően a Patrióta bárban...
febr. 27
11:58
Elárverezik az első szuperhősképregényt (Gondola)
Elárverezik az első szuperhősképregényt, amelyben a Pókember is feltűnt. Az Action Comics-sorozat első számából már csak pár tucat maradt fenn, az internetes licit pénteken indul. Az 1938-ban...
febr. 27
12:09
Bénán udvarolnak a pasik (BorsOnline)
A legmodernebb, legtalpraesettebb nő is arra vágyik, hogy szépeket mondjanak neki, elismerjék nőiességét, bókoljanak és virágot hozzanak udvarlói. Csakhogy mindez már kiment a divatból, a szakemberek szerint azért, mert összekeveredtek a nemi szerepek. A lányok nem várják meg, amíg bátortalan hódolójuk rímekbe faragja érzéseit, már a kapcsolat elején a kezükbe veszik az irányítást.
febr. 27
12:09
Most mindent megtudhat arról, mit tehet, ha elbocsátották - 1. rész (Infostart)
Egyes szakemberek szerint százezerre is nőhet a gazdasági válság miatt elbocsátandók száma, eddig 25-30 ezer ember került utcára. Mindeközben olyanok is akadnak, akik maguk hagyják el munkahelyüket rendkívüli felmondással: a zalaegerszegi bútorgyár nyolcvan dolgozója. Jól teszik-e, ha most mondanak fel? És mit tehetnek azok, akiket az elbocsátás fenyeget? Ki és milyen összegű végkielégítésre…
febr. 27
12:09
Jackie Chan is a kínai bronzszobrok visszaadását sürgeti (Blikk)
A filmhíresség Jackie Chan is élesen bírálta a Kínából elrabolt bronzszobrok elárverezését, amelyek Yves Saint Laurent hagyatékából kerültek kalapács alá Párizsban. "Az árverés 1,3 milliárd ember szívét törte össze Kínában.
febr. 27
12:09
Edda, Palcsó Tomi és Maksa Zoltán a céges bulikon (Kreatív Online)
Akár 25-30 százalékkal is csökkenhet idén a céges rendezvények száma - derül ki a Promo Direkt kutatócég felméréséből. Humoristák, megasztárosok és szemfényvesztők a kelendő szereplők.
febr. 27
12:09
Fegyelmi vizsgálat a Cozma-gyilkosság ügyében (Blikk)
Négy perc alatt értek a helyszínre a Cozma-gyilkosság éjszakáján a rendőrök. A megyei rendőrfőnök azonban fegyelmi vizsgálatot indított a járőrök ellen, mert a "gyorsasággal voltak bajai".
febr. 27
12:09
A Fidesz bojkottálja a Klubrádiót (Metropol)
Répássy Róbert szerint Kuncze Gábornak a Klubrádió műsorvezetőjeként tett kijelentése sértő és gyűlöletkeltő. Kuncze Gábor elnézést kért a szerinte rossz és félremagyarázható mondatért. A Klubrádió vezérigazgatója reméli, hogy „ a Fidesz gyakorlatába is beépül a társadalom kisebb vagy nagyobb csoportjait érő sértésekkel szembeni erőteljes tiltakozás”.
febr. 27
12:09
'89 Moziklub - rendszerváltó filmek szombatonként az m1-en (hirado.hu)
A Moziklub A cigányok ideje című filmdrámával indul, majd olyan klasszikusokat vetít az MTV, mint a Céllövölde, a Forradalmárok és a Moszkva tér
febr. 27
12:10
Pénz, vagy megbecsültség: neked melyik a fontosabb? (Pénzcentrum)
Gazdasági válság, létszámleépítések, csökkenő jövedelem ide, vagy oda, úgy fest, az emberek többségének még így is a megbecsültség az elsődleges, megelőzve az anyagi biztonságot, ha munkáról van szó....
febr. 27
12:11
Fegyverrel követelte befagyasztott számlájáról a pénzt (Blikk)
Fegyverrel akarta kikényszeríteni befagyasztott bankbetétjének kiadását Kijevben az egyik pénzintézet ügyfele, aki előtte vodkával bátorította magát. A pénzügyi válság ukrajnai megjelenése és bankbetétek ezt követő zárolása után az 57 éves férfi többször fordult bankjának illetékeseihez, hogy kivehesse a lekötött ötezer amerikai dollárját, ám kérését mindannyiszor visszautasították.
febr. 27
12:11
Almunia: "nulla az esélye annak, hogy a tagországok kilépjenek az eurózónából, sőt ..." (hirado.hu)
... egyre nagyobb érdeke az eurózónán kívüli országoknak, hogy csatlakozzanak a közös európai valutához
febr. 27
12:12
Solana a Gázai övezetbe látogatott az EU szolidaritásának jeleként (Gondola)
A januári izraeli offenzívában nagy pusztítást elszenvedő Gázai övezetben kezdett pénteken látogatást Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az unió...
febr. 27
12:13
Nyolcmilliós cigiszállítmányt foglaltak le a vámosok Monorierdőnél (hirado.hu)
A kamiont közúti ellenőrzésre állították meg a 4-es főúton, majd rábukkantak a 16 ezer csomag zárjegy nélküli cigarettára

Keresés