Az év folyamán megindulhat a gazdasági fellendülés az euróövezetben, miután már láthatóak a stabilizálódás jelei - mondta Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke csütörtökön azt követően, hogy az EKB nem változtatott a 0,75 százalékos euróövezeti alapkamaton.
Csodával határos módon túlélt egy súlyos autóbalesetet Vastag Gusztáv. Az addig bohém, városi férfi átértékelte életét, ma kecskéket tart és kitanulta a sajtkészítés fortélyait.
Zökkenőmentes volt az iskolák állami fenntartásba vétele, a tanárok és a diákok nem érzékelték a változást - mondta az InfoRádiónak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke.
Arica – „Néha fáj minden porcikám, de ez hozzátartozik a Dakarhoz" – utalt arra a világ legnehezebb tereprali-versenyén tizenkettedszer induló Szalay Balázs (47), hogy a szakaszok nem csak az autót, de a benne ülőket is megkínozzák.
Jó esélyt lát a fellendülésre a General Motors a régóta problémákkal küzdő európai részlegénél, az Opelnél, köszönhetően annak, hogy jelentős szervezeti reorganizációkat hajtottak végre - írja a...
Együtt rendezhetik meg 2014 májusában a magyar országgyűlési és az európai parlamenti választásokat - mondta az InfoRádiónak adott exkluzív interjújában Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti frakcióvezető-helyettese.
Hosszú évek után a mai napon pont került a budapesti látképét csúfító egyik lerobbant műemléki épület megújulásának lehetőségére. A Rudas fürdő déli épületrészének tulajdonosa a Magyar Nemzeti...
Brüsszel – Bár a törökországi lapok már biztosra vették, a magyar válogatott labdarúgó, Juhász Roland (29) állítja, egyelőre szó sincs arról, hogy a Trabzonspor gárdájában folytatná pályafutását.
Horváth Ferencnek nem lehet panasza, a csapat a téli szünetben is láthatóan komolyan vette a kiadott feladatok elvégzését. A második héten már több edzés szerepel a programban, az edzőmeccseken pedig nem az eredmények lesznek a legfontosabbak számára.
A Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központjának licencmegújító továbbképzésének keretén belül szombaton Telkiben Artner Tamás bemutató edzést tart a Haladás labdarúgóival, írja a haladas.hu.
Továbbította az Országgyűlésnek a választási eljárásról szóló törvény több pontját alaptörvény-ellenesnek minősítő alkotmánybírósági határozatot az államfő.
Budapest – Együttérez a szurkolókkal, minden bizonnyal nem keres kiskaput és nem a helyszínen tekinti meg a március 22-én rendezendő Magyarország–Románia világbajnoki selejtezőt Orbán Viktor (49), hazánk miniszterelnöke.
Visszautasította Kocsis Máté csütörtöki nyilatkozatát Török Zsolt MSZP-szóvivő. A szocialista politikus az MTI-nek azt mondta: a Fidesz kommunikációs igazgatója "Bayer Zsolt szintjére süllyedt".
Hosszú évek után a mai napon pont került a budapesti látképet csúfító egyik pusztuló műemléki épület megújulásának lehetőségére. A Rudas fürdő déli épületrészének tulajdonosa a Magyar Nemzeti...
Átlagosan mintegy 251 ezer forintos éves keretösszeget biztosítanak a gazdasági társaságok béren kívüli juttatás céljára 2013-ban - derül ki a DEVISE Hungary és a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. közös felméréséből....
María De Villota a Marussia tesztpilótája volt, amíg tavaly nyáron súlyos balesetben el nem vesztette jobb szeme világát. A balesetet túlélte a szép pilótanő, és már új célok foglalkoztatják.
A közelgő jegybankelnök választásról írt legutóbbi piaci kitekintőjében a londoni elemzőház, a Capital Economics, mely a szakértők szerint potenciális megtörheti a magyar eszközök piacán eddig...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 33,04 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 18 871,93 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Budapest - Már több száz métert sétál naponta és tanulja a pulzus nélküli élet rejtelmeit az az ötvennégy éves férfi, aki három hete kapott végleges műszívet a Semmelweis Egyetem Városmajori Szívklinikáján.
Budapest – A térfigyelő kamerák felvételei szerint egyedül távozott az Ötkert nevű szórakozóhelyről az a brit fiatalember, akinek szilveszter éjjel veszett nyoma Budapesten.
A Gimnáziumok Országos Szövetsége (GOSZ) társadalmi egyeztetést kér az emberi erőforrások miniszterétől a közszférában tervezett nyugdíjazás bevezetéséről a közoktatásban, ez a lépés ugyanis szerintük súlyos feladatellátási zavarokat okozhat. A szervezet honlapján csütörtökön közzétett állásfoglalás szerint "feszülten várják" a január 15-ére kitűzött egyeztetés eredményeit.
A Gimnáziumok Országos Szövetsége (GOSZ) társadalmi egyeztetést kér az emberi erőforrások miniszterétől a közszférában tervezett nyugdíjazás bevezetéséről a közoktatásban, ez a lépés ugyanis szerintük súlyos feladatellátási zavarokat okozhat.
Két tehetséges fiatal játékos, a mindössze 17 éves Zsótér Donát és a 18 éves Kleinheisler László is elutazott a Videoton marbellai edzőtáborába. a két futballista a vidi.hu-nak nyilatkozott élményeiről.
A legendás film díszleteként szolgáló angol kastély alapjait kimosta az eső. Az omlás miatt az alatta fekvő házakra nemcsak föld, de ősi emberi maradványok is hullanak, a rémült lakók legnagyobb megdöbbenésére.
London ‒ Totális értelmetlenségbe torkollott az idei férfidivathét a brit fővárosban, amely már rég nem arról szól, hogy mit vegyünk fel a következő szezonban.
Külön forrás áll rendelkezésre az iskolák állami fenntartásba vétele után minden tankerületben a gazdálkodási feladatokra, a zökkenőmentes működés feltételeinek biztosítására és a hirtelen felmerülő kiadások fedezetére - reagált az oktatási államtitkárság a fővárosi Szilágyi Erzsébet Gimnázium pedagógusainak nyílt levelére csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Több pihenés, kevesebb stressz, vállalkozó lét, jobb fizetés - ennyit tudtunk kihúzni az utca emberéből arra vonatkozóan, milyen munkával kapcsolatos fogadalmakat tett önmagának az új évre, illetve milyen munkát kívánna magának a 2013-as esztendőre.
Vegyesen alakult csütörtökön a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben: miközben az euróval és a svájci frankkal szemben viszonylag jelentős mértékben gyengült, a dollár jegyzése forintban alig változott, a jené pedig csökkent.