A Spanyol Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága öt mérkőzésre eltiltotta Sergio Ramost, a Real Madrid védőjét, akit szerdán a Celta Vigo elleni Király Kupa-nyolcaddöntő visszavágóján állítottak ki.
A 100 éves néni életébe került, hogy ápolói nem értesítettek az esés után egyből a mentőket. Inkább a véres ruháit lecserélték és szépen betették az ágyba, és csak ezután telefonáltak.
Megduplázta negyedéves részvényenkénti osztalékát a második legnagyobb amerikai autógyártó, a Ford, a korábbi 5-ről 10 centre. A vállalat az eredményesség javulásával indokolta döntését - írja a...
Magyar bankok osztályzati kilátását javította csütörtökön a Fitch Ratings, annak folyományaként, hogy nemrégiben a magyar szuverén adósbesorolás kilátását is javította.
Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. igazgatósága a részvények névértékére vetítve 24 százalék, azaz részvényenként 240 forint osztalék - összesen 1,869 milliárd forint, a konszolidált nettó eredmény 10 százalékának - kifizetését javasolja a 2012. szeptember 30-án zárult üzleti évének nyereségéből a társaság január 30-i éves rendes közgyűlésén - derül ki a közgyűlésre készült előterjesztésekből.
Harminc éve a családi nappalijukban forrt össze Novák Péter (42) sorsa az István, a király legendájával. Alföldi Róbert jubileumi szegedi rendezésében ismét Táltost alakítja, de a sok szép kaland mellett egy megrázó élményt is őriz az Istvánról az emlékezetében.
A kormányzati honlapon közzétett videointerjúban ismerteti a kabinet a közszférában dolgozók kötelező nyugdíjazásának részletszabályait. A Kormányszóvivői Iroda az MTI érdeklődésére tudatta, hogy bár a politikai vezetőkre nem vonatkozik a kötelező nyugdíjba vonulás, de a kettős finanszírozás, vagyis a nyugdíj és a munkabér együtt fizetésének tilalma rájuk is érvényes.
Vízálló sminkre és kivételes bátorságra volt szüksége annak a két lánynak, aki a Fülöp-szigeteknél merült húsz méter mélyre az óceánba, hogy cetcápák között lebegjen modellt. Túlélték.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Hátsérüléssel bajlódik, ezért nem vár magától kiemelkedő eredményt a nőknél címvédő Martina Sablikova a hétvégi hollandiai gyorskorcsolya Európa-bajnokságon.
A Szerencsejáték Zrt. egyik stratégiai célkitűzése a fiatal felnőttek elérése, a cégnek törvényi kötelezettsége a rádiós eredményközlés, s a hallgatottság alapján az eredmények Class FM-en történő közlése ennek a célnak a megvalósítását segíti - tudatta Tulik Ágnes, a cég szóvivője az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
A szigethalmi késelés során súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett sportolót, a Sziget SC birkózóját csütörtökön kiengedték a fővárosi Merényi Gusztáv Kórházból.
A román kormány azzal számol, hogy az ország az idén ismét eléri a 2008-as, 140 milliárd eurós GDP-szintet - jelentette be Victor Ponta miniszterelnök "gazdasági országértékelő" sajtóértekezletén, csütörtökön Bukarestben.
Megküldte a házelnöknek a választási eljárási törvény egyes pontjait megsemmisítő alkotmánybírósági határozatot az államfő. Márciusban kaphatják meg a minimálbér-emeléshez szükséges kompenzációt a nehéz helyzetű ágazatokban működő cégek. Létrehozta a kormány a Magyar Holokauszt - 2014 Emlékbizottságot. A nap legfontosabb hírei január 10-én.
Barack Obama amerikai elnök csütörtökön a Fehér Ház kabinetfőnökét, Jack Lew-t jelölte pénzügyminiszteréül, aki Timothy Geithnert váltja a tárca élén. A kinevezést a szenátusnak is jóvá kell hagynia.
Emelkedéssel kezdték a mai kereskedést az amerikai részvénypiacok, a pozitív hangulat pedig azóta is kitart: az S&P 500 közel 1%-os pluszban van. Igazán fontos makroadatok ma nem érkeztek a...
A kormányzati honlapon közzétett videointerjúban ismerteti a kabinet a közszférában dolgozók kötelező nyugdíjazásának részletszabályait. A Kormányszóvivői Iroda az MTI érdeklődésére tudatta, hogy bár a politikai vezetőkre nem vonatkozik a kötelező nyugdíjba vonulás, de a kettős finanszírozás, vagyis a nyugdíj és a munkabér együtt fizetésének tilalma rájuk is érvényes.
Aligátorral őriztette marihuánáját egy kaliforniai férfi! Az állatot a rendőrök találták meg egy plexi tartályban, amikor az ideiglenesen szabadlábon lévő férfi házát ellenőrizték.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról..
A Cincinnati Cyclones magyar kapusa, Hetényi Zoltán parádés teljesítményt nyújtott csapata előző mérkőzésén. A hálóőrt a találkozó legjobbjának választották meg.
A szövetségi közlekedésbiztonsági hatóság (NTSB) szakértői is bekapcsolódtak a szerdai New York-i kompbaleset a kivizsgálásába - közölték csütörtökön amerikai médiaforrások.
A szigethalmi késelés során súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett sportolót, a Sziget SC birkózóját csütörtökön kiengedték a fővárosi Merényi Gusztáv Kórházból - erősítette meg a TV2 Tények című műsorában elhangzottakat a szigetszentmiklósi sportklub elnöke az MTI-nek.
Most dől el a 12 éves, riverside-i fiú ügye, akit a bíró akár bűnösnek is találhat neo-náci apja meggyilkolásában. A gyilkosság idején 10 éves, bántalmazott gyermek egy Magnummal lőtte le apját, álmában.
A negyedik generációs atommeghajtású tengeralattjáró hadrendbe állításának alkalmából az orosz elnök is az északi flottához látogatott. Vlagyimir Putyin a Murmanszki régióban lévő Szeveromorszkban állomásozó Nagy Péter atommeghajtású cirkáló fedélzetéről lépett kapcsolatba Szergej Sojgu védelmi miniszterrel, aki jelen volt Szeverodvinszkben az új tengeralattjáró átadásának hivatalos ünnepségén.
A Plotinus bejelentette, hogy a társaság vagyoni helyzetében jelentősebb - a korábbi rendes vagy rendkívüli tájékoztatáshoz képest legalább 8%-ot elérő - változás állt be. A cég közölte, hogy az...