A Blikk információi szerint, amelyet utóbb Dés is megerősített - a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, dzsesszzenész-zeneszerzőt nem engedték be a rádió székházába. A sajtóosztály illetékese azonban állítja: szó sincs kitiltásról, csupán bonyodalom volt az adminisztrációval.
Az E-Star tegnap esti közleményében bejelentette, hogy a Raiffeisen Bank Zrt. tájékoztatása alapján a bank azonnali hatállyal felmondta az E-Star ESCO Kft-vel korábban kötött valamennyi...
A jogosult devizahitelesek 23,3 százaléka szerződött november végéig az árfolyamgát konstrukcióra - közölte a PSZÁF. A megnyitott gyűjtőszám-hitelek darabszáma 90 530. Most, hogy meghosszabbították árfolyamgát igénylésének határidejét, a hiteladósok 2013. március 29-ig kérhetik azt a bankjuknál....
A BKV nem tudja tartani az új trolimenetrendet, mivel kevesebb járművet tud forgalomba állítani a tervezettnél - közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön az MTI-vel.
Úgy tűnik, a Chelsea nem bír magával. Demba Ba valóságos, és Isco tervezett leigazolása után még egy játékos, Marouane Fellaini is csatlakozhat a BL-címvédőhöz.
Marosi Katalin - a horvát Darija Jurak oldalán - búcsúzott párosban a Sydneyben zajló, keménypályás tenisztorna 690 ezer dollár összdíjazású női versenyének elődöntőjében.
Fajgyűlölet fűtötte azokat az elvetemült fiatalokat, akik csak azért verték péppé Paul Meehan fejét, mert a fiú angol akcentussal beszélt. Az elvetemült támadás eredményeképpen Paulnak egy tizenöt centiméteres darabot kellett eltávolítani a koponyacsontjából.
Még a parlament február 11-én kezdődő tavaszi ülésszaka előtt összehívják a kormányfő gazdasági tanácsadó testületét - tájékoztatta a Népszabadságot Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A...
A japán védelmi minisztérium adott esetben figyelmeztető lövésekkel riasztaná el a vitatott hovatartozású tengeri területek légterébe betérő kínai repülőgépeket – derült ki japán sajtóértesülésekből.
A hét első két napján elszenvedett veszteségeiket korrigálták az irányadó amerikai indexek a meglehetősen eseménytelen kereskedésben. Az ázsiai piacokon is optimista volt a hangulat köszönhetően a...
A BKV nem tudja tartani az új trolimenetrendet, mivel kevesebb járművet tud forgalomba állítani a tervezettnél - közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön az MTI-vel.
Gyulahús Kft. néven megalapította önálló húsipari cégét Gyula város önkormányzata. A cégalapításról szóló előterjesztést a képviselő-testület a szerdai rendkívüli közgyűlésen, zárt ülésen fogadta el - jelentette be sajtótájékoztatón Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester.
A vártnál erősebb decemberi kínai export adatnak köszönhetően növekedéssel indíthatnak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön. A határidős indexek alapján a londoni FTSE-100 0,1 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,2 százalékos, a párizsi CAC-40 mutató 0,1 százalékos erősödéssel kezdhet.
Egyik legjelentősebb üzletágában 1600 állás megszüntetését tervezi a Morgan Stanley - írja a Bloomberg. Megszűnik ezzel a bank intézményi értékpapír csoportjában meglévő munkahelyek 6%-a. A...
Partnerségi megállapodást írt alá a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a Magyar-Kínai Gazdasági Kamara (ChinaCham Hungary) kedden, amelynek értelmében a HITA és a ChinaCham Hungary közösen kívánja előmozdítani a magyar és a kínai vállalatok közötti kapcsolatok kialakulását és elmélyítését.
Késő estig is meg tudta őrizni frissen szerzett erejét a forint, így az euróval szembeni jegyzések kissé 290 alatt "zártak", ma reggel pedig innen folytatódik a kereskedés. Mivel a nemzetközi...
Az adócsalással gyanúsított győri fémkereskedők ügyében a tizennégy előzetes letartóztatásba helyezési kérelemből mindet teljesítette szerdán a Győri Járásbíróság nyomozási bírója - közölte a mintegy hét órán keresztül tartó procedúrát követően a megyei törvényszék szóvivő bírája az MTI-vel.
Az egészségügyi dolgozók érdekképviseleti szervezetei szerint a szerdai egyeztetés után is több kérdőjel maradt a kötelező nyugdíjazás alóli felmentés ügyében.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vizsgálja egy egységes energetikai hatóság létrehozásának lehetőségét, amely az Energia Hivatal, a Bányászati és Földtani Hivatal és az Országos Atomenergia Hivatal összeolvadásával jönne létre. A tervet kemény szakmai kritika kíséri.
Szulák Andrea formába hozta magát A nagy duettre. Kiváló kondíciójáért keményen megdolgozik az edzőteremben, s bár állítása szerint alig fogyott, alkata látványosan megváltozott.
A helyszínen életét vesztette az a 19 éves lány, aki barátjával együtt szénmonoxid-mérgezést szenvedett, szerdán este, Győrben - értesült a HavariaPress.
Decemberben jelentősen nőtt a kínai export, elemzők szerint azonban az élénkülés nem lesz tartós, bár a hitelezési aktivitás továbbra is erős. A külkereskedelmi többlet közel másfélszeresére nőtt. ...
Noha az új Lexus IS az európai kereskedések kínálatát csak júniustól gazdagítja, a kapuit kitáró Detroiti Autószalonon már lehull a lepel az újdonság sorozatgyártásra megérett példányairól. A középkategóriás japán limuzin ezzel harmadik generációjához érkezik, miközben megjelenésében a megszokottól nagyobb mértékben rugaszkodik el felmenőitől.
Az Index tegnap azt írta, hogy a kormány gondolkodik a 13. havi nyugdíj bevezetésén, sőt már a háttérszámításokat is elkezdték az intézkedés hatásainak elemzéséhez. A mai számában viszont a Magyar...
Kedvező kínai adatnak örültek a befektetők az ázsiai piacokon, de tegnap az amerikai társaik is jól teljesítettek, így várhatóan itthon is erősödéssel indulhat a kereskedés - véli Soós Frigyes, az...
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Hamarosan lejár a határidő, ameddig be lehet jelentkezni a kisvállalati adó, a kiva hatálya alá. A január 15-e jogvesztő határidő, a késedelem még igazolási kérelemmel sem menthető ki.
A csendesen élő idős testvérpár egyik tagját eddig ismeretlen okból gyilkolták meg fiatalok Ózdon. Testvére nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szerzett.
Elszigeteltségének feladása és az internet-használatának lehetővé tétele nélkül Észak-Korea konzerválni fogja gazdasági elmaradottságát - vélekedett Eric Schmidt, a Google elnöke Pekingben, ahová csütörtökön tért vissza Bill Richardson volt mexikói kormányzóval közös, magánjellegű phenjani látogatásáról.
Fontolgatja a kormány a 13. havi nyugdíj újbóli bevezetését az Index információi szerint. Úgy tudják, a Magyar Államkincstárat már fel is kérték arra, hogy készítse el a szükséges háttérszámításokat.