Pénteken születhet megállapodás a pedagógusok követeléseiről a kormány és a szakszervezetek között – a két legnagyobb szakszervezet ugyanakkor meglehetősen eltérő álláspontot fogalmaz meg a tárgyalások eredményességét illetően.
Több márkának is megadatott már, hogy 100 éves évfordulót ünnepelhessen, az Aston Martin centenáriumát mégis különösen nagy élvezettel ízlelgetjük, hiszen a nem mindennapi modellek sorát megálmodó és megvalósító brit gyártó ínyencfalatjai révén is megérdemli a kiemelt figyelmet. Mindemellett ráadásul úgy sikerült végigvinniük egy évszázadot a briteknek, hogy egy relaítve kis garázsról beszélünk,…
Budapest — Rajczi Péter (31) boldogabb, mint valaha. Bár a csatárnak az ősszel azzal kellett szembesülnie, hogy Roderick Duchatelet (40) tulajdonossal való konfliktusa miatt nem tart rá igényt az Újpest, pályafutása nehéz szakaszán örömteli esemény segíti át.
Megfosztotta a 2000-es sydneyi ötkarikás játékokon nyert bronzérmétől Lance Armstrong amerikai országúti kerékpárost a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).
A Rennes együttese a héten bejutott a Francia Ligakupa döntőjébe a Montpellier 2-0-s legyőzésével. A lefújást követően több ezer szurkoló tódult a pályára ünnepelni.
A hét elsőségétől doppingolás miatt megfosztott amerikai Lance Armstrong valószínűleg nem kap meghívást a Tour de France országúti kerékpáros körverseny idei, centenáriumi ünnepségére.
Harmincöt túsz és tizenöt túszejtő meghalt, miután az algériai hadsereg megtámadta azt a gázkitermelő üzemet Algéria keleti, sivatagos részén, ahol az emberrablók fogva tartották túszaikat - közölte az ANI mauritániai hírügynökséggel egy iszlám szélsőséges csoport szóvivője.
A hétvégén is előfordulhat még havazás, de emellett esőre, havas esőre, ónos esőre is készülni kell. Helyenként a hőmérséklet maximuma jóval fagypont alatt marad majd, néhol pedig mínusz 15 foknál is hidegebb éjszaka is lehet.
A novemberi 1,6 százalékos nyugdíj-kiegészítés után újra emelkedik a nyugdíjak összege. 2012-ben összességében 5,9 százalékos volt a nyugdíjemelés, ami a nyugdíjak reálértékének növekedését is eredményezte.
A várt +6 pont helyett -5,8 pont lett januárban a Philadelphiai Fed indexének értéke. Az adat negatív meglepetés, hiszen a piac arra számított, az index pozitív tartományban marad, és kissé emelkedik...
Míg a világ nagy része azon fáradozik, hogy minél jobban lefogyassza lányait, addig egy nyugat-afrikai ország tagjai azzal vannak elfoglalva, hogy óriási méretűre hizlalják asszonyaikat.
A Royal Bank of Scotland (RBS) elemzése szerint Magyarország gyengíteni szeretné ugyan devizáját, de ez nem nagyon fog menni neki - írja a euromoney.com pénzügyi hírportál.
Az algériai katonai erők megrohamozták az In Anemasnál lévő földgázfeldolgozó üzemet, ahol tegnap hajnal óta iszlamista fegyveresek szedtek túszokat. A fegyveresek a telepen dolgozók között 41...
Ábrahám Attila, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) főtitkára azt mondta: elképzelhető, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul - egyelőre meghiúsult - országváltása kapcsán.
Közzétette a nyilvános ajánlattételt az Államadósság Kezelő Központ az új magyar euróalapú (lakossági) államkötvényről, amely mától kapható és 500 millió eurós a keretösszege. Amint az ÁKK a...
Lesznek államilag finanszírozott helyek azon a tizenhat szakon is, amelyeken eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni - erről állapodott meg Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája....
Óriási leírást hajt végre a 2012-es évre vonatkozóan a Rio Tinto, melyet követően a társaság vezérigazgatója is távozását jelentette be. A világ második legnagyobb bányatársasága mintegy 14 milliárd...
Vélhetően egy asztmaroham miatt halt meg egy 10 éves brit gyerek. A fiú anyja már régóta gyanította, hogy fia beteg, azonban az orvosok folyamatosan egyre későbbre tolták a gyerek vizsgálatának időpontját.
Börtönbe kerül a legendás, Bruce Willis főszereplésével készült Die Hard - Drágán add az életed! című film rendezője, John McTiernan, mert hazudott az FBI-nak.
Marbella — Nemrég még Győrben tréningezett, most pedig a Videoton labdarúgóihoz csatlakozott Dzsudzsák Balázs (26). Persze szó sincs arról, hogy a legdrágább magyar futballista csapatot keresne.
Tovább alakítja a kormány felsőoktatást, mindenhol lesznek ingyenes szakok - A forint az elmúlt napokhoz képest jó erőben van, hála Varga Mihálynak - Matolcsy államosítana, miközben Roubini jobbkeze nekiment a gazdasági miniszternek - az OTP pedig száguld. Nézze meg itt >>
A Royal Bank of Scotland (RBS) elemzése szerint Magyarország gyengíteni szeretné ugyan devizáját, de ez nem nagyon fog menni neki - írja a euromoney.com pénzügyi hírportál.
Magyarország részt kíván venni a Maliban már zajló katonai akcióban, valamint a tervezett uniós kiképzési misszióban - ezt Németh Zsolt külügyi államtitkár mondta az InfoRádiónak adott exkluzív interjúban.
Szép elismerést kapott az olasz Pro Recco kétszeres olimpiai bajnok pólósa, Madaras Norbert. A magyar válogatott tagjai a balkezes légióst választották 2012 legjobbjának.
Gödöllő‒Bag ‒ Húsz évet kell fegyházban töltenie Gy. Máténak (36), aki brutális kegyetlenséggel meggyilkolta munkaadóját, a bagi sertéstelep ügyvezető igazgatóját, P. Lászlót (†50). Segítőjét, a laborvezetőt jogerősen másfél évre ítélték.
A járási rendszer kialakítása utáni következő, legfontosabb lépés a kormányablakok országos kiépítése lesz az év végéig - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára, amikor látogatást tett a X. kerületi okmányirodában.
A BNP Paribas Real Estate magyarországi irodája január 1-jével együttműködési megállapodást írt alá a korábban a GVA-hálózat tagjaként működő Robertson Hungary tanácsadócéggel. Vagyis a Robertson...
Stabilan kezdte a forint a napot az euróval szemben a 295-ös szinten, majd 1%-os erõsödést mutatott délelõtt. Ebben szerepe lehet Varga Mihály IMF-ügyi fõtárgyaló tegnap esti és...