Lesznek államilag finanszírozott helyek azon a tizenhat szakon is, amelyeken eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni - erről állapodott meg Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) csütörtökön Budapesten.
A T-System vizsgálja, hogy miként lehetséges, hogy az e-útdíjra kiírt tender győztese egy hónapos haladékot kapott. Szerintük a projekt nem fog időben elkészülni.
A szembenézés és a bocsánatkérés esztendejének kell lennie 2014-nek, a holokauszt emlékévének - mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön az MTI-nek, miután megtartotta alakuló ülését a Magyar Holokauszt-2014 Emlékbizottság. Lázár János szerint a szembenézés az emlékezés parancsának és a felejtés tilalmának törvényerőre emelését jelenti, a bocsánatkérést pedig a nemzeti identitás…
Az orosz földgázt Nyugat-Európába szállító fővezetékéhez Horvátország egy 100 kilométeres mellékággal csatlakozik, amelynek tervezett kapacitása évi 2,7 milliárd köbméter.
Pénteken születhet megállapodás a pedagógusok követeléseiről a kormány és a szakszervezetek között – a két legnagyobb szakszervezet ugyanakkor meglehetősen eltérő álláspontot fogalmaz meg a tárgyalások eredményességét illetően.
Több márkának is megadatott már, hogy 100 éves évfordulót ünnepelhessen, az Aston Martin centenáriumát mégis különösen nagy élvezettel ízlelgetjük, hiszen a nem mindennapi modellek sorát megálmodó és megvalósító brit gyártó ínyencfalatjai révén is megérdemli a kiemelt figyelmet. Mindemellett ráadásul úgy sikerült végigvinniük egy évszázadot a briteknek, hogy egy relaítve kis garázsról beszélünk,…
Megkezdődött az elmúlt évben esedékes területalapú agrártámogatások második ütemének kifizetése. A következő hetekben összesen 140 milliárd forint érkezik a gazdák számlájára.
Hétfőn lesz az első tárgyalás a december 16-i bestiális gyilkosság ügyében. A vádlottak panaszt emeltek; azt állítják, megverték őket a vizsgálati fogságban.
Budapest — Rajczi Péter (31) boldogabb, mint valaha. Bár a csatárnak az ősszel azzal kellett szembesülnie, hogy Roderick Duchatelet (40) tulajdonossal való konfliktusa miatt nem tart rá igényt az Újpest, pályafutása nehéz szakaszán örömteli esemény segíti át.
Megfosztotta a 2000-es sydneyi ötkarikás játékokon nyert bronzérmétől Lance Armstrong amerikai országúti kerékpárost a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).
A Rennes együttese a héten bejutott a Francia Ligakupa döntőjébe a Montpellier 2-0-s legyőzésével. A lefújást követően több ezer szurkoló tódult a pályára ünnepelni.
A hét elsőségétől doppingolás miatt megfosztott amerikai Lance Armstrong valószínűleg nem kap meghívást a Tour de France országúti kerékpáros körverseny idei, centenáriumi ünnepségére.
Harmincöt túsz és tizenöt túszejtő meghalt, miután az algériai hadsereg megtámadta azt a gázkitermelő üzemet Algéria keleti, sivatagos részén, ahol az emberrablók fogva tartották túszaikat - közölte az ANI mauritániai hírügynökséggel egy iszlám szélsőséges csoport szóvivője.
A hétvégén is előfordulhat még havazás, de emellett esőre, havas esőre, ónos esőre is készülni kell. Helyenként a hőmérséklet maximuma jóval fagypont alatt marad majd, néhol pedig mínusz 15 foknál is hidegebb éjszaka is lehet.
A novemberi 1,6 százalékos nyugdíj-kiegészítés után újra emelkedik a nyugdíjak összege. 2012-ben összességében 5,9 százalékos volt a nyugdíjemelés, ami a nyugdíjak reálértékének növekedését is eredményezte.
A várt +6 pont helyett -5,8 pont lett januárban a Philadelphiai Fed indexének értéke. Az adat negatív meglepetés, hiszen a piac arra számított, az index pozitív tartományban marad, és kissé emelkedik...
Szigorítják a fegyvertartás szabályait az Egyesült Államokban. New York-ban már meg is tették, Texasban a végsőkig tiltakoznak Obama elnök tervei ellen.
Míg a világ nagy része azon fáradozik, hogy minél jobban lefogyassza lányait, addig egy nyugat-afrikai ország tagjai azzal vannak elfoglalva, hogy óriási méretűre hizlalják asszonyaikat.
A Royal Bank of Scotland (RBS) elemzése szerint Magyarország gyengíteni szeretné ugyan devizáját, de ez nem nagyon fog menni neki - írja a euromoney.com pénzügyi hírportál.
Jogerősen hat év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt a férfit, aki társával vagy társaival egy pécsi zálogházba betörve több mint 60 millió forintnyi ékszert és készpénzt vitt el.
Az algériai katonai erők megrohamozták az In Anemasnál lévő földgázfeldolgozó üzemet, ahol tegnap hajnal óta iszlamista fegyveresek szedtek túszokat. A fegyveresek a telepen dolgozók között 41...
Ábrahám Attila, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) főtitkára azt mondta: elképzelhető, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul - egyelőre meghiúsult - országváltása kapcsán.
Közzétette a nyilvános ajánlattételt az Államadósság Kezelő Központ az új magyar euróalapú (lakossági) államkötvényről, amely mától kapható és 500 millió eurós a keretösszege. Amint az ÁKK a...
Lesznek államilag finanszírozott helyek azon a tizenhat szakon is, amelyeken eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni - erről állapodott meg Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája....