Már korábban is pedzegettük egy olyan Porsche eljövetelét, amely a Ferrari legvérmesebb ragadozóival szállna szembe, ezúttal pedig újabb megerősítést kaptunk arról, hogy Zuffenhausenben sikerre éhes mérnökök dolgoznak. A 960-asként emlegetett modell brutális teljesítménnyel és négy turbótöltővel válhat igazi álomautóvá.
Felettébb izgalmas típussal erősít be a Mercedes-Benz múzeum. A W125-ös 1938-ban állította be a közúti sebességi rekordot: Rudolf Caracciola vezényletével szédítő, 432,7 km/h-s tempóval száguldott.
A Toyota és a BMW barátságáról már jó ideje tudunk, azonban mindeddig arról szólt a fáma, hogy egyik részről hibrid megoldások kerülnek felkínálásra, míg a másik fél dízeltechnológiát oszt meg, azonban a legfrissebb bejelentések szerint sportautós vonalon is együttműködik majd a két gyártó.
Az útját szabdaló válság ellenére az autóipar fejlődése jóformán töretlen. Mi is mutatná ezt jobban, mint hogy az Autó Pult fennállásának harmadik évéhez közelítve már szükségessé vált tesztelési eljárásaink modernizálása.
Budapest — Fontos társadalmi problémára igyekszik rávilágítani legújabb, Ha menni kell című dalában Majka (33). A Plastikhead nevű dj. és producer párossal megalkotott szerzemény nemcsak zeneileg, de szövegében is erősre sikeredett.
Budapest – Végrehajtók a milliárdos műgyűjtőnél! Százmilliós nagyságrendű bevétel reményében hirdette meg árverésre Zelnik István (62) féltett kincseit a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,23 pontos, 0,08 százalékos emelkedéssel, 19 184,75 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 5,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A tegnapi rossz jelentés hatására több mint 16 %-ot zuhant a Coach Inc részvénye, vajon képes lesz visszakorrigálni hasonlóan, mint az augusztusi jelentés után?
Luiz Felipe Scolari, a brazil labdarúgó-válogatott régi-új szövetségi kapitánya elárulta, hogy mely csapatokat tartja esélyesnek a döntőbe jutásra a 2014-es, hazai rendezésű világbajnokságon.
"Hóembersereg" építésére buzdítja Nagy-Britannia lakosságát az ország környezetvédelmi hivatala, hogy fékeződjön a hóolvadás, és kevesebb ház álljon vízben....
A legnagyobb valószínűséggel nem Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, hanem egy nála "kevésbé prominens", de szintén Orbán Viktor miniszterelnök szövetségesének tekinthető jelölt veszi át a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöki tisztségét a márciusban esedékessé váló váltás során - vélekedtek csütörtöki előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
Baleset miatt félpályás lezárás van érvényben az M0-s autóút és az M5-ös autópálya csomópontjánál az M1-es sztráda felé vezető oldalon - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtök kora este az MTI-vel. Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. a honlapján azt írta, hogy a környéken torlódás alakult ki.
A szocialisták kormányzati elképzeléseit ismertette és a Demokrata Párt kampányszakembereivel tárgyalt a héten Washingtonban Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, aki erről csütörtökön számolt be az MTI-nek az amerikai fővárosban.
Budapest — „Belső kommunikációs hiba" miatt rossz adatot osztott meg lapunkkal az agrártárca a csincsei földek ideiglenes bérleti díjáról – közölte csütörtökön a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
Kormányváltásra van szüksége az országnak, az elmúlt hónapok közvélemény-kutatásai alapján pedig már a lakosság többsége is így gondolja - jelentette ki Botka László (MSZP) szegedi polgármester csütörtökön a csongrádi megyeszékhelyen.
Az önkormányzatok 90 százaléka megtartja járóbeteg-szakellátó intézményeit, értesült az InfoRádió. A helyhatóságoknak február 15-éig kell jelezniük, hogy átadják-e a szakellátási feladatokat az...
Vásárosnamény — A róla készült fotókkal felcímkézett 40 százalékos pálinkákat kapott ajándékba Orbán Viktor a kihelyezett kormányülés alkalmából. A párlatsorozat ötlete a Tuzséri Pálinkamanufaktúra tulajdonosáé, Komáromi Jánosé.
Az Adélie-pingvinek (Pygoscelis adeliae) valódi hidegvérű gyilkológéppé válva csapnak le zsákmányukra az Antarktisz körüli fagyos vizekben - állapították meg japán kutatók.
"Hóembersereg" építésére buzdítja Nagy-Britannia lakosságát az ország környezetvédelmi hivatala, hogy fékeződjön a hóolvadás, és kevesebb ház álljon vízben.
Még mindig nem sikerült visszakapaszkodnia az országnak a 2010-es szintre, de legalább megközelítette azt - legalábbis ami a születések számát illeti. A demográfiai helyzet azonban így is több mint elkeserítő.
Felmentették beosztásából Hidas Jánost, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) elnökét - írta a hvg.hu hírportál a Pestisrácok.hu oldal információira hivatkozva csütörtökön.
Németh Zsolt külügyi államtitkár egyebek mellett "a megújult magyar alkotmányos rendszer konszolidációjáról, a 2014-es választások jelentőségéről" - tájékoztatta csütörtökön hivatalában Thomas Melia amerikai helyettes külügyi államtitkárt.
Alberto Contador azt tervezi, hogy idén a három nagy országúti kerékpáros körverseny közül a Giro d'Italián és a Tour de France-on áll rajthoz, s nem védi meg címét a Vuelta Espanán.
Már gondolkodnak azokon a megoldásokon, amelyek segítségével az eurózóna támogathatná, hogy Írország és Portugália vissza tudjon térni a piaci finanszírozásra - mondta Olli Rehn gazdasági ügyekért...
Eladói nyomás alá került több technológiai óriás is, melyért elsősorban a vállalati gyorsjelentések a felelősek. Az Apple negyedéves számai a részvényeket padlóra küldték, de nincs oka örömre a Nokia...
Nem kívánja módosítani a Brüsszel által vitatott telefonadót Magyarország. Nem csúszik az elektronikus útdíjszedési rendszer kiépítése, a szaktárca szerint a beruházás július elsejére elkészül. Új tagsági szerződésről tárgyalna az unióval Nagy-Britannia.
Cséfalvay Zoltán szerint komoly esély van arra, hogy Magyarország még az idén kikerüljön az Európai Unió túlzottdeficit-eljárása alól. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára ezt a...
Hajnal Tamás csapatánál, a VfB Stuttgartnál folytatja a pályafutását Federico Macheda, a Manchester United olasz futballistája, aki kölcsönbe kerül a Bundesliga tizedik helyén álló klubhoz.
Mészáros Norbert, a DVSC-TEVA válogatott védője szerint nem feltétlenül kell külföldi edzőtáborba utaznia csapatával ahhoz, hogy eredményes téli alapozást tudjon végigcsinálni, írja a dvsc.hu.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu esti összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.