A vártnál nagyobb mértékben nőtt az amerikai olajtartalék a múlt hét folyamán. Az amerikai kormányzat energiaügyi tájékoztató hivatalának (EIA) szerdai jelentése szerint az olajkészletek 2,8 millió hordóval, 0,8 százalékkal 363,1 millió hordóra emelkedtek, a megelőző héten mutatott 1 millió hordós csökkenés után. A mostani olajkészlet 8,5 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában…
A davosi Világgazdasági Fórum második napján, csütörtökön Andor László uniós biztos Soros Györggyel tárgyalt a roma integráció és a szegénység elleni küzdelem feladatairól. A megbeszélésen hangsúlyozták, hogy a roma integráció elősegítése érdekében az oktatásra kell a legnagyobb figyelmet fordítani, és a tagállamok mellett az Európai Uniónak is feladata, hogy ezt támogassa.
Dudley – Ki mondta a tigrisről, hogy vérszomjas vadállat? Az egyik brit állatkertben sokszor két hátsó lábára állva kapkodta a hógolyókat, amelyeket ápolói dobáltak neki.
Megérkezett a friss adat, az EIA a múlt hét keddel végződő hétre vonatkozóan 2,8 millió hordós olajkészlet-emelkedésről számolt be az Egyesült Államokban az előző héthez képest. A benzinkészlet 1,7...
A Toyota és a BMW barátságáról már jó ideje tudunk, azonban mindeddig arról szólt a fáma, hogy egyik részről hibrid megoldások kerülnek felkínálásra, míg a másik fél dízeltechnológiát oszt meg, azonban a legfrissebb bejelentések szerint sportautós vonalon is együttműködik majd a két gyártó.
Hamarosan fény derül arra, hogy ki kerül a Magyar Nemzeti Bank élére, miután március 3-án lejár Simor András elnök mandátuma. A befektetők feszülten várják Orbán Viktor bejelentését a jelölt...
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke szerint a rasszista szurkolói megnyilvánulásokat az adott csapat kizárásával kellene büntetni.
Kezd elmúlni az Apple-gyorsjelentés miatti feszültség a tengerentúlon, az S&P 500-as index 6 éve nem látott magasságokban, miközben Budapest stagnált, Nyugat-Európában pedig jó hangulat uralta a zárást.
Új inflációkövető Prémium államkötvényt bocsátanak ki 2018/I néven, amely az első negyedévben 8,0 százalékos kamatot fizet, negyed év után azonban ez várhatóan csökken majd. Akik korábban a 2015/J jelzésű papírt választották, nagyon jól jártak, mert nemrég évi 10,2 százalékra nőtt a kötvény kamatozása.
Az oktatáspolitikáról is megkezdődtek az ellenzéki egyeztetések csütörtökön, az első ilyen témájú tanácskozáson közös nyilatkozatot fogadtak el a többi között arról, hogy ismét 18 éves korig tartson a tankötelezettség.
Délután szinte mozdulatlanok voltak a régió piacai, csak estére tudtak némi emelkedésbe belekezdeni. A BUX összeszedte magát, és zárásra ki tudott mászni a negatív tartományból, kurzusa a nap végén 0...
Nem tett vallomást a bíróság előtt a médiában Sukoró-ügyként ismertté vált büntetőper ötödrendű vádlottja csütörtökön a Szolnoki Törvényszéken, így V. Bálint ügyvédnek az ügyészségen tett vallomásait olvasta fel a bíró.
2012 utolsó negyedévében 1970 óta nem látott szintre emelkedett a munkanélküliség Spanyolországban. A negyedik negyedévben 26% volt a munkanélküliség átlagosan, miközben az év utolsó hónapjaiban már...
Budapest – Sztárgyerekek rajonganak a Voice énekeseiért! Batiz András (37) kisfia, Dopeman (38) és Stahl Judit (44) kislánya is felpattan a székéből, ha meghallja a műsor énekeseit.
Bár a vártnál gyengébb francia gazdasági aktivitási adatok egyhavi mélypontra gyengítették a forintot az euróval szemben (295,2-nél), a vártnál jobb német adatok növelték a bizalmat a befektet&otilde...
A legnagyobb valószínűséggel nem Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, hanem egy nála "kevésbé prominens", de szintén Orbán Viktor miniszterelnök szövetségesének tekinthető jelölt veszi át a...
A napokban folyamatosan emelkedett az árupiacon a gyapot árfolyama, és sikeresen áttörte a 80 centes szintet a termény. A folyamat nem meglepő hiszen ebben az évben várhatóan jóval kisebb területen fognak gyapotot termeszteni a gazdálkodók, mint az előző évben.
A fejlesztési tárca államtitkára szerint az állam mindenben a jogszabályoknak megfelelően fog eljárni az elektronikus útdíjszedési rendszer ügyében; a projekt nem csúszik, július elsejére elkészül.
Veresegyház — Eszük ágában sincs téli álmot aludni a helyi medveotthon bocsainak. Az első születésnapját ünneplő Dönci, Hugi és Barott gondozóikkal járnak „medvetáncot", vagy egymás kergetésével és birkózással töltik napjaikat.
Bár folyamatosan arról érkeznek a hírek, hogy egyre több európai top csapat küszködik pénzügyi gondokkal a 20. század legeredményesebb egyesületéről, a Real Madridról ez nem mondható el. Az egyesület...
A mai feltételekkel felvett, államilag támogatott hitelből hőszigetelt lakások havi törlesztő részlete megegyezik a gázszámlán mutatkozó megtakarítással a hőszigetelő anyagokat gyártó Knauf Insulation számításai szerint....
Magyarország – Akár le is vehetnék az autópálya jelzéseket a hazai sztrádákról, a rajtuk éktelenkedő kátyúk miatt ugyanis egyes szakaszokon 80 kilométeres sebességkorlátozást vezettek be a hatóságok.
Rendkívüli intézkedéseket helyezett kilátásba csütörtökön a görög kormány, hogy a munkába való visszatérésre kényszerítse az athéni metró immár nyolcadik napja sztrájkoló dolgozóit. Börtön járhat a...
A Manchester United játékosai és szakmai stábja a Tottenham elleni hétvégi döntetlen után Katar felé vette az irányt, hogy ott készüljön a szezon második felére.
A sport világában nincs olyan nap, amely nem lenne jeles valamilyen szempontból. A sport365.hu sportnaptárában minden nap felelevenítjük az aktuális nap múltbéli eseményeit.
Az argentin TyC Sports, Argentína vezető sportcsatornája összeállítást készített 2012 legbrutálisabb futballjeleneteiből, szabálytalanságaiból, tömegverekedéseiből.
Londoni elemzők két hete már szinte beültették a gazdasági minisztert Simor András székébe, most már azt mondják, "okosabb döntés", ha egy kevésbé ismert, de lojális szakember vezeti márciustól a jegybankot. Egyre több a találgatás.
Közösségi ruhavásár, német animációs film és izraeli rock. Hajrá, programokra fel! Filmbemutató Egyesült Állatok Rendezte: Reinhard Klooss, Holger Tappe, írta: Erich Kästner, bemutató: 2013. január 24., forgalmazó: Fórum Hungary Végre egy német animációs film! A történet fölöttébb izgalmas és ismerős egyszerre: oroszlán és kakas, jegesmedve és kenguru egyesítik az erőiket azért, hogy vizet…
Nagyot zuhant az Apple részvénye a rossz gyorsjelentésre, viszont nem volt általános az esés. Több jó makrohír is támasztotta a piacokat, a forint nem gyengült az euróval szembeni 295 fölé.
Budapest – Nekik bármit szabad? – fortyant fel olvasó-riporterünk, aki a múlt hét pénteken egy megkülönböztető jelzés nélkül a járdán parkoló rendőrautót örökített meg a Liszt Ferenc Repülőtér 2B termináljának érkezési oldalánál.
Magyarország – Az ország legkisebb faluja nyerheti meg a Blikk Városok versenyét! A mindössze 13 lélekszámú falu már 5,5 millió szavazatot tudhat magáénak.
Budapest – Élete talán legnagyobb kalandjára készül Fekete Pákó (36), aki a minden évben megrendezésre kerülő Bamako Rally autóversenyen indul el péntek reggel.
Éles István (58) fogyókúrára gyúr, és disznólkodik. A népszerű humorista péntektől három napon át kolbászt és hurkát tölt, bár inkább csak szóban, ugyanis ő lesz a Budai Hentes Fesztivál műsorvezetője. Imádja a disznóságokat, de azért ígéri, odafigyel az alakjára.
2012 végére a teljes budapesti modern ipari ingatlanállomány 1 822 933 négyzetméterre nőtt, miután az utolsó negyedévben három ipari parkban került átadásra új épület 16 448 nm összterülettel. Ebből...